ÜDVVWÖZLET!

Hol is kezdjem? Tisztázzuk gyorsan: a családban korábban nem volt senki, aki megfertõzõdött volna a léghûtéses VW-k iránti szeretettel. Én viszont kiskorom óta autóbolond voltam, vagyok, és különösen tetszenek a 60-as, 70-es évek azon autói, amelyeknek stílusuk, egyéniségük van. S. hogy miért pont a Bogár? Nos, a formája, a hangja… El is határoztam, hogy ha nagy leszek és jogosítványom is lesz, valami „olyat” fogok venni.

Ez az idõ 1996-ban jött el. Ekkor már 2 éve nyúztam a családi 2T Wartburgot, és éppen román konyhabútorra vadásztunk a megyében, amikor autózás közben megláttam a Bogarat. Ha van elsõ látásra szerelem, ez az volt. Körbenéztük. Aztán 2 nappal késõbb megint arra mentem, beszéltünk a tulajjal, egyeztettünk a családdal, és bármilyen ismeret nélkül megvettük az elsõ eladó autót. (Na, így nem vennék ma már kocsit.)

A szerkezet egy 1968-as – forgalomba helyezve 1968. 11. 21-én – VW 1300 típusú személygépkocsi. Piros színéhez remekül illenek a fekete sárvédõk – nesze neked eredetiség J. Extrái között a vásárláskor már megtalálható volt a gagyi rádiósmagnó (ami elõször önszántamból, késõbb kényszerbõl cserélõdött), mûanyag dísztárcsák (amit az egyik szerelõ késõbb keresztkulccsal próbált levenni…), a késõbbi Bogarakból ismerõs magas háttámlás ülések sötétkék plüss huzattal, automata biztonsági övek egy Mercedesbõl, a hátralátást erõsen korlátozó külsõ tükrök, s végül a legfontosabb: VW emblémával és cikkszámmal ellátott csavarhúzó. A motor az elõzõ tulaj állítása szerint pár hónappal korábban lett felújítva, ezzel tulajdonképpen soha nem volt panaszom. Probléma csak kb. 2 évvel késõbb merült fel, amikor csereérett lett a kipufogó, és az 1300-as, F-es motorhoz vett alkatrész nem ment fel a gépre, az 1200-asé viszont tökéletesen passzolt. No comment. Azt, hogy milyen jól megy az autó ezzel a motorral, a monori rendõrök 2000 Ft-ért tudatosították velem…

Késõbb aztán, szakirodalom és ismerõsök révén kiderültek még kisebb-nagyobb huncutságok az autóval kapcsolatban, pl. a felnik Skodáról származnak, néhány apróság hiányzik itt-ott, az elektromosság meglehetõsen zagyván került bekötésre… de mit számított ez, amikor 20 éves voltam, vígan ciripelt mögöttem a boxer motor, és az emberek mosolyogva néztek ránk?

Aztán eljött 1997 tavasza. Otthon valami lakásátrendezés közben meghallottam a rádiót: „Tart még a Bogarasok felvonulása Budapesten, a menet eleje most ért el a Lánchídhoz…”. Mivel akkor még nem ismertem senkit Bogaras körökbõl, nem volt információm, természetesen lemaradtam az eseményrõl. Pár nappal késõbb, Szolnokon ültem az autóban, amikor odajött két fiatal srác. Beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy Õk is Bogarasok, épp most hívatták elõ a találkozón készült fényképeket. Telefonszámokat cseréltünk, és így már izgatottan készültem életem elsõ találkozójára. El is jött a nagy nap: júliusban 10 Bogárral és egy Buggy-val indultunk Szolnokról a Velencei-tó felé. Aki utazott már konvojban, tudja, hogy megy ez. 20 kilométerenként megállás, mert pisilni kell, a kutyának kell pisilni, tankolni kell, olajat kell utántölteni, vegyünk cigit… Kb. 6 óra alatt értünk le Agárdra, de az érzés utánozhatatlan volt.

Ezt a találkozót aztán a következõ években számtalan másik követte: Gyomaendrõd, Tavaszi rajzás Budapesten, Agárdony, Szeged, Alsóõrs, Westend, Salgótarján. Idõvel a találkozókon egy csomó embert megismertem, begyûjtöttem néhány emléktárgyat (1998 Gyomaendrõd: ügyességi verseny 2. hely, 1999 Alsóõrs: célbadobás 1. hely, decibelverseny 3. hely, 2001 Gyomaendrõd: legszakadtabb Bogár J).

Az öcsém 2001-ben egy amatõr szlalomversenyen is elindult a Bogárral. Mindenféle felkészítés nélkül a 6. lett a kategóriájában a sok Lada között.

Még 1997 õszén Szolnokon gyûlt össze a környék Bogarasainak kemény magja, annak reményében, hogy létrejöjjön valami klubélet. Bár nem lett bejegyezve, mint hivatalos klub, de laza baráti társaságként összejárogattunk egy darabig, együtt mentünk találkozókra, tapasztalatokat és szakirodalmat cserélgettünk. Sajnos miután az alapemberek egy része családi vagy munkahelyi okok miatt felhagyott a Bogarazással, mások a fõvárosba költöztek, véget értek az ilyen összejövetelek L. Kárpótlásként az MBK tagja lettem nemrég.

Idõközben természetesen a Bogaram is átesett kisebb változtatásokon. Nagyon zavart, hogy nincs kalaptartó, és a hátsó ülések mögé ömlesztett cuccok eléggé szem elõtt vannak. Két hónapig keresgéltem, mire végre megfelelõ anyagot találtam, ami szinte tökéletesen passzol az üléshuzathoz. 1998 telén megtanultam, mit jelent a kopott nyári gumi a havazásban. Odafent nagyon figyelt rám valaki, amikor a 4-es fõúton vad szlalomozásba kezdtem. Másnap irány a gumishoz, egy garnitúra téli gumival sikerült csökkenteni a raktárkészletet. A fekete mûanyag tükrök helyett vettem szép, krómozott visszapillantókat. Made in Mexico – a második tél már láthatóan kikezdte õket. Ennek ellenére a jobbosra igényt tartott valaki, aki 2000 júniusában az idõközben kicserélt rádiósmagnóval együtt elvitte L. Újabb tükör, újabb magnó vásárlása következett. Miután kicseréltem az eléggé karcos szélvédõt, természetesen az új üvegre verõdött fel egy kavics, berepesztve azt. A látni és látszani filozófia jegyében ködlámpa és pótféklámpa került az autóra, majd egy légkürt is beugrott a csomagtartóba – felénk sok a figyelmetlen gyalogos és biciklis… 2002-ben kényszerû gumicserére volt szükség, mert valami jóindulatú egyén csavarhúzó vagy hasonló tárgy segítségével adta tudtomra véleményét, miszerint parkoljon mindenki a saját háza elõtt. Mindezt egy kb. 70%-os kihasználtságú lakótelepi parkolóban, ahol azért bõven volt még hely az autóm körül. Hiába, nagy az Isten állatkertje.

Bár lassan 8 éve megvan a Bogaram, sokakkal ellentétben nem adtam neki nevet. Megszólítása az „indulj már, te kis dög”-tõl az „ügyesek voltunk, jól megmutattuk nekik”-ig terjed.

Szerelõkrõl röviden: a környékünk sajnos nincs ellátva olyan gurukkal, mint a fõváros. Vagy ha van is ilyen, én nem találtam meg, ki tudja. Mindenesetre sokat szívtam a drágán/lassan/rosszul dolgozunk típusú szerelõkkel, akik kiautózzák az utolsó csepp benzint is a kocsiból, és a kezdõ autósban a fejõgépet látják. Ezek miatt a kisebb javításokat, amit lehet, SZMB keretek között végezzük – köszönet apukámnak és öcsémnek a segítségért. Ha mégsem boldogulunk, akkor elvisszük 20 km-re, ahol nem Bogaras, de lelkiismeretes szerelõt találtunk.

Távolabbi tervek? Kicsit kipofozni a gépet és szerezni egy plecsnit a rendszámtáblára. Vagy – mivel a Bogár idõnként szûkösnek bizonyul – hallgatni a szakállas prófétánkra, és venni végre egy Buszt? Nem tudom. Az álmom viszont egy T1 DoKa, ami a szomszéd utcában áll egy kert végében évek óta. Természetesen nem eladó…

Addig is gyûjtögetem a játék Bogarakat és Buszokat, fõleg a kisebb, 1/43 – 1/72 méretûeket, hiszen ha a garázsban nincs is hely másik autónak , az apróságok a vitrinben elférnek és jól mutatnak.

BSanyi