2024. április 19, péntek     Emma

Eseménynaptár

H K S C P S V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Bejelentkezés



Keresés


Elkán Peti (EPE) Nyomtatás E-mail  
Írta: Administrator    2007. július 19. csütörtök, 02:37

Szóval.. mint mindig mindennek van egy kezdete. Nos nem nagyzásból se nem dicsekvésbõl mondom el az én kis történetemet.

1974-ben apám dolgozott 10 hónapot Nyugat-Németországban, ahonnan két kollegájával együtt három bogival tértek haza. Az apámé egy krém 73-as modell volt. Én akkor olyan 9 éves voltam és mûvészeti gimnáziumot jártam. Akkor kezdett bennem érni az a tudat hogy mi a szépmûvészet, mivel ez egy tantárgy is volt amibõl vizsgázni is kellett. Tanultuk mi az hogy ipari formatervezés, mivel jár ez, stb. Akkoriban elõvett apám egy errõl a témáról szóló könyvet amiben szó volt az ipari formatervezés születésérõl is, ami tulajdonképpen a sorozatban gyártott termékek kezdete, mint új korszak.
Abban a könyvben ott volt a bogi is. Akkor kezdõdött bogi makettek, meg lapokból kivágott cikkek gyûjtése.
Vissza kel térnem egy pár évet, mivel radikális fordulat ez ami történik éspedig, 1965 és 70 között Kolozsváron a milíciának az akkori rendõrségnek volt 5 darab bogija, én olyan 4-5 éves voltam és meg kel súgjam hogy utáltam a bogarakat mert mondtam volt: milyen csúf egy formája van ennek a tütûnek olyan kerek formája és ott a szélvédõnél milyen csúf az az egyenes bevágás és ami sehogy sem tetszet az hogy furcsálltam az összhangot amit keltett a kerekek keskenysége és hogy a szárnyak úgy kiállnak.
Visszagondolván eléggé érdekes kritikus szemekkel érveltem 5 évesen.
Most térjünk vissza a mostani, 180 fokkal változott elveimre.
1990 sofõrvizsga télen, apám ideadta az 1500 LADA kulcsait, szóval elsõ tél, nehéz orosz hátsómeghajtású kocsi. Irtó nehéz volt kormányozni, fõleg mint kezdõ.
Harmadéves egyetemista a Képzõmûvészetin a design szakon, már az új korszakban.
Az egyik kollégámmal indítottunk egy céget cég táblákat és egyéb dolgokat csináltunk.
Akkoriban jártam elõször Budapesten bevásárolni színes öntapadóst méterszámra, amit kézzel vágtunk ki. Egy séta alkalmával ahogy átkelsz a Margit hídon, Budán jobb kéz felõl megpillantottam egy amerikai autóparkot. Bementem kíváncsian, mert itt elégé ritka látvány volt az amerikai márka.
Mire jobban bemerészkedtem mit lát a szemem? Egy ezüstre fényezet bogi, belül fakormány, bõrbe húzott székek, 17-es felnik, hátul hiányzott a motorház fedél, a farok, és ott csillogott villogott egy kitûnõ Porsche moci dupla karbi stb. 50 000 Ft volt az ára.
Két hónap alatt háromszor is voltam Budapesten és minden alkalommal elmentem megnézni, negyedjére gondolhatod hogy nálam volt a kellõ összeg de már elvitték.
A sétafikálás Kolozsvár és Budapest között mind sûrûbb és sûrûbb lett.
Egy szép, kora õszi napon délután jövök haza 60 000 lejjel a zsebemben (olyan 12 000 Ft volt), a központban látok egy zöld ovál lámpást, egy 1960-as modellt. Valami fiatalok ficánkoltak vele.
Odamentem hozzájuk és rákérdeztem hogy nem eladó, mire nagyot néztek.
Más nap aláírtuk az adásvételit.
Szóval: anno domini 1990.10.05 BOGÁR TULAJDONOS LETTEM!!!
Második nap korán keltem, nem tudtam aludni sem a büszke mivoltomtól, mint bogaras.
Nem gyanítottam mi vár reám, mit jelent vakon nekilódulni a bogarazásnak.
Nem indult. Akksi, benzin, önindító problémák, a város kellõs közepén, fekete füst utánam, 15-dik pedálnál fékez csak, ezek csak egy kis része az élményeknek a következõ két hétben.
Ezekhez viszonyítva élvezettel gondolok vissza milyen nyugodtan és optimistán reagáltam a különbözõ helyzetekben, fõleg akkor amikor öreg bácsik leálltak beszélni tanácsokat adni, kezdtem ismerkedni bogaras veteránokkal órák hosszat elbeszélni, hallgatni a bácsi meséit, mintha nosztalgia regények lennének.
Cetlik a szélvédõ és törlõ között hogy menjek, mert tele a padlás alkatrészekkel.
Hát kérem szépen, így észrevétlenül eltelt az elsõ bogaras telem, elég aktívan, mondhatom, ááá.. azt bezzeg hogy melegítés csak úgy rémlett.
De amit azon a télen nagyon nagy élvezettel kitanultam, az a téli vezetés volt, amire irtó büszke vagyok, megkértem a volt sofõr sulis oktatómat, hogy üljön mellém egy párszor. Ezt úgy kel elképzelni, hogy a pasinak lefagytak az ujjai mind két tenyerérõl egy téli vadászat alkalmával és így vezette a sálját GRANADÁJÁT is. Azóta télen csak 145-ös abroncsot használok. Fulda eredetû a mostani, amit csak úgy egy cetlin találtam a bogihoz illesztve.
Ahogy említettem eltelt a tél. Egyetem, ebédelés,....hova mész már megint (az anyám), vagy alkatrészek vagy egy bácsi könyveket mutogattak, de nem adták volna semmi pénzért.
Jött egy budapesti út megint, ez alkalommal két egyetemi kollégámat, akik átmentek 1989 után a Budapesti képzõmûvészetire, meglátogattam Óbudán. A Márton Áron kollégiumban laktak.
Így kerültem kapcsolatba a Kunigunda utcai bogárszerviznek a volt tulajával, és ugyanakkor ismerkedtem meg a Koncz Lacikával, akinek az apja és unokatestvére, azaz Marci bácsi és a Karcsi Kolozsváron ûzték hobbiból a bogár javításokat, és akik mint késõbb kiderült, a legjobbak voltak itt.
1991 májusán megint kellet menni Pestre anyagbeszerzés miatt.
Gondoltam egyet, szóltam a havernak, hogy bogival megyünk, persze gumik, fék, tisztítás, teli tank, olaj, szóval útra készen, hogy minden OK legyen. Fogtam magam és öntapadósból kivágtam két nagy kancsi szemet amit elõl a csomagtér fedélre ragasztottam.
Indultunk este 11:00 kor, 5 személlyel a bogiban. Zene, jó kedv, vicceltünk azon hogy a legnagyobb titokban indultam otthonról bogival, nem másért, de az anyám kiverte a dilit, hogy ilyen ócska kocsival és elõször külföldön stb.
Hogy ne mondjam, hogy 10 km után beesik a kuplungpedál, erre nem vesztetem a nyugalmam, és kijelentettem a csapatnak, akik már 7-en voltak velem együtt, hogy mi is történt, akkor egy 1.3-as moci volt, bírta nagyon az utat, de a hegyen fel, mikor lassult, meg kellett állni egyesbe és rá az önindítót. Ez így ment egész hazáig.
Megérkezünk a határhoz, néznek nagyot az õrök. Számolják, hogy hány jön ki, hány szál be, plusz nagy hatással volt a két szem is.
Átkelünk a határon, Beretyóújfalun leszálltak hárman, megint egyesbe és önindító. Megyünk nyugodtan, hirtelen zuhézni kezd, de olyan hogy nem látni semmit 3 méterrel arrébb. Na meglepetés: tele a bogi vízzel. A szélvédõ gumiknál, és lent elöl valahonnan áramlott be. Eljutunk Pilisig, ahol észrevettem balkéz felöl a felfüggesztett sokszínû bogit. Jó ok megállni és kiegyenesedni egy kicsit a görnyedt hátam miatt, nem is csoda mivel végig nyomta a hátamat az a pár térd, plusz hogy a szék sem volt kitûnõ állapotban.
Becsengetek, beengednek, nagyon kedves az illetõ, elmesélem hogy jártam és 700ft ért vetem két vadiúj kuplungkábelt, csak nem volt ki beszerelje akkor is ömlött az esõ.
Úgyhogy beszálltunk és megint egyes, önindító és neki Pestnek.
 
HÁ..HÁ...HÁ nagy volt az élvezet. Az a furcsa érzés amikor bevágtatsz egy nagyvárosba. Kerülõ utak, letérés, vissza eggyel, megint megállni, kérdezni mi, merre stb. ez volt az elsõ 15 perc Pesten.
Valahogy beérkeztünk Skálametro-Nyugati be a Bajcsy-Zsilinszky utcába, onnan befurikáztunk a rendõrség mellé. Már jártas voltam arrafelé, korábbi ottlétem a Vadász u. és Alkotmány u. sarki házban egy ismerõsnél laktam. Leparkoljuk a bogit, kipakolunk, bezárom és felmentünk egyet tusolni, enni és pihenni.
Ha jól emlékszem éppen akkor éjjel adták a tévében a HEGEDÛS A HÁZTETÕN címû filmet amit végignéztem, traccsoltam egyet a háztulajjal, végig elmeséltem az utat, közben a haver, román lefeküdt, mert úgysem értette a magyart, utána reggelig mély jó alvás.
Korán keltünk hogy mire nyíltak az üzletek elsõként legyünk ott, megbeszéltük, hogy gyalogolás lesz, mivel nix kuplung és a forgalom olyan amilyen. Megyünk végezzük a bevásárlást, délután 3-kor visszakerülünk.
Ebédelés pihenés mosdás pakoltunk, hogy induljunk vissza Kolozsvárra.
Le viszem a csomagokat a bogihoz, na ezt láttátok volna, mind a négy gumi leeresztve, KÉSSEL és a kocsira a sáros részén rá írva: BÜDÖS OLÁH.
Az az érzés, ami akkor elfogott, hát ne is tudjatok róla, nem kimondottan a felírás (arra a másik szeppent meg inkább), de az hogy így elbánjanak velem és a bogival. Szóval nem lehet leírni mi volt a lelkemben akkor.
A következmény az lett, hogy a haver felült a vonatra és hazatért, én meg hála a házigazdának megoldottuk, de jól eladósodtam neki.
Következõ reggel egyedül a bepakolt bogival irány Románia, ahogy gondoljátok, hiszen nem volt még beszerelve a kuplungbowden.
Minden megállásnál egyes, önindító.......egyes, önindító, ez így hazáig.
Már úgy voltam ezzel, hogy azon járt az eszem, hogy utánanézek egy automata váltós boginak.
Bezzeg túl jól ment minden, csak épen kezdtem tanakodni hogy jól mutat e a benzin óra. Beretyóújfalun az utolsó 600 forintért tankoltam úgy, hogy egy kicsit beszarva mentem tovább, miután csináltam egy kis fogyasztási matek feladatot. Lassan mentem hogy optimális fogyasztás legyen.
Megérkezek Nagyváradra. A szülõvárosom, megnyugodva hogy sikerült életem legelsõ útja külföldön, ráadásul a bogival.
EMBEREK!!! MEGFOGADTAM MAGAMNAK HOGY SOHA MÁS AUTÓT NEM VESZEK CSAK A BOGARAKAT .
Be a keresztanyámhoz, evés, alvás, pletyka, egy jó feketekávé és neki Kolozsvárnak. Persze benzinkút: a keresztanyámat megfõztem hogy adjon kölcsön benyára.
Közben besötétedett, egyedül az autóban kezdtem unatkozni, gondoltam hogy még felveszek valakit, de senki az úton.
Elõször ijedtem meg marhára életemben, amikor arra riadtam, hogy elszundítottam a kormánynál. Azon kaptam magam, hogy egy fél méterre voltam az ellenkezõ sávon az út szélétõl. Na mondom magamban, egy jó fékezés után, ez aztán szerencse.
Félrehúztam, azaz elõször vissza a saját sávomra, és megálltam egy félórányit. Kiszállok, hogy friss levegõt szívjak, akkor kezdtem gondolkozni, állj meg te, és ha jött volna valami szembõl, hát ere a gondolatra egy olyan izé fogott el, nem volt merszem tovább menni.
Ültem még egy tíz percet és kezdtem rájönni, hogy tulajdonképpen miért is szundítottam el, hát olyan büdös füst szag ütötte meg az orromat, azaz jött be pofátlanul a gáz az utastérbe, na mondom magamban: ez igen.
Volt még vagy 75 km egész hazáig. Indulok a szokásos rítussal egyes, önindító és ablak nyitás is ez alkalommal, felérek a hegytetõre, át a Királyhágón.
Beértem Bánfihunyadra, ahol csoda történt. Stoppolt egy nénike, aki Kolozsvárig akart jönni. OK felveszem, képzelitek hogy örültem mert még mindig bennem volt az a félelem az egyedüllét miatt.
Na, megyünk tova rendesen, mesélünk ezt azt, egyszer csak úgy magától leakad a motor . Kiszállok hátra a mocihoz hát mit lát a két szemem elõször is füst az volt bõven, hát ahelyett hogy a benzinpumpát tömte volna a slag csak úgy ált és nézet felém, még csak az hiányzott hogy kigyulladjak.
Rá egy fél órára már bent voltunk a városközpontban.
Hát, meg kel mondjam hogy mivel elég idõm volt elmélkedni, álmodozni egyedül a tütübe, akkor kezdtem kiagyalni egy klubnak a létrehozását, szükségessé vált, a helyzet kérte.
Következõ naptól füzetet vezettem minden telefonszám, adatok, különbözõ javító mûhelyeket felkeresni, tag keresés stb.
Kezdõdött egy olyan periódus amikor már minden szokásosan folyt, gyarapodott az ismeretség kör persze városi szinten csak.
Ám eljött az a nap is, amikor a téma tárgy, a bogi felmondott. Akkoriban élt egy bácsi, aki elsõ látásra azt hitted hogy személyesen a mikulás, mély hang, nagy has, fehér haj, õ a ceausescu korszakban Németországban dolgozott egy bogár bontóban, ahol õ szerelte és javította fel a motorokat de máshoz nem is fogott neki, csak a moci de abban ász volt.
Elmentem hozzá irtó füstöt hagyván magam után a fellegváron felfele.
Otthagytam a bogit nála, megegyeztünk mi a teendõ nekem is, neki is.
Egy szép nap, apáméknál laktam még, szól a telefon, apám veszi fel, én a szobába vizsgára tanultam, egyszer csak nagy ordibálás ricsaj, kagyló odacsapás....., jön mérgesen az apám, hogy gyere gyorsan mert az öreg nem akar tovább dolgozni mert mi gúnyt ûzünk belõle stb.
Hát nagy sietve ott vagyunk, jön az öreg nagy hallgatagon, hátravisz a mûhelybe, mit látok: a moci darabokban hevert az asztalon, akkor mentem be elõször az öreg mûhelyébe, ahova soha senkit be nem engedett idegent, hát néma maradtam én is, apám is a látványtól. Azt hitted hogy mûtõterembe kerültél, bezzeg közbe az öreg kikelt magából, kiabált, hogy mi ez, ki bánhatott így el a mocival .... Mi az ámulatból hirtelen nem tudtunk rá jönni mit akar, csak egy olyan pár másodpercre tértünk magunkhoz.
Amikor rájöttünk apámmal, hogy tulajdonképpen mirõl is van szó, hát az öreg azt hitte hogy én tudok arról hogy mi a baja és teszem a hülyét, de megmagyaráztam neki, hogy én még a mocihoz soha nem nyúltam úgy, hogy szétszedni. Képzelhetitek azt, hogy a salnik helyett csapágykerekek voltak az ékszíj tárcsa mellett, valami esztergált alátét összetéve csapággyal, a lendkeréknél valami kamion dugattyúból készítet salni volt, ezért csinálta azt a rumlit az öreg a telefonba, hogy ö még ilyet soha és hogy mi hogy képzeljük ezt az egészet.
Vége az volt, hogy rávett vegyünk egy új blokkot, hengert, dugattyút, salnit azaz egész mocit darabonként standard méretekben. Meg lettek nála rendelve, hát nagyot néztem apámmal hazajöttünk és egy kevés számolgatás után megkaptam a fele árát a boginak, mert annyiba jöttek ki az alkatrészek.
Két hét múlva nagy büszkén vezettem a bogit Kolozsvár utcáin.
Peches meglepetés egyik reggel. Olaj folt a bogi alatt, fogvicsorítva tudatosítottam magammal, hogy kész a szimmering a lendkerék mögött, nem jó szívvel nem szóltam otthon semmit. Elmentem az öreghez, hogy cserélje ki a szimmeringet, ami már meg volt rég véve, csak annyi hogy a bácsi be lett utalva a korházba szívvel súlyosan, úgyhogy hazasomfordáltam, le parkoltam és vártam bogi doki gyógyulását.
Sajnos rosszul végzõdött. Meghalt az öreg doki.
Fogtam magam és nekikezdtem keresgélni a címek között, és rátaláltam egy telefonszámra. A Fülöp Árpi bácsi akinek volt egy 65-ös bogija. Õ lett a következõ öt éven át a háziorvos.
Egy olyan ember volt, aki szükség amire rá lett kényszerülve önszorgalom alapján egy nagyon jó szakinak minõsült. Nagyon sokan jártak nála a léghûtéses mocik mit és ö már több mindent javított a Bogiknál, csinált szerszámokat majdnem minden javításra voltak könyvei egy csomó dokumentáció.
Szóval hozzá kerültem a bogival, amire azt mondta hogy a legjobb megszabadulni tõle, amire én egy kicsit megszeppentem.
Egy hónapra rá a bogi gazdát cserélt (máig az a bogi cserélt 11 gazdát és három ével ezelõtt találkoztam a motorjával legalábbis az a széria volt a mocin, a kaszni másutt és a papírok megint másutt) szóval na...., egyedüli darab amit ma is õrzök a reflektor lábkapcsolója.
A Fülöp Árpi bácsi öt ével ezelõtt átköltözött Magyarországra és manapság éli nyugdíjas éveit, pecázik valamerre ha még él.

Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image