Az egész ott kezdõdött, hogy már kislány koromban is bogárbuzi voltam, mint a mellékelt rajzok is mutatják. Az egyik képen határozottan felismerhetõ egy mentõ T1-es, míg a másikon bogival megy a család kirándulni (bár emlékeimben inkább fehérnek tûnik a valódi bogár, de ezt tudjuk be a mûvészi szabadságnak)

Késõbb a rapper korszakomban a VW jel nyakbaakasztásában manifesztálódott ez a vonzalom.

Teltek-múltak az évek, aztán a bogármánia valahogy elfelejtõdött, majd jött egy periódus (talán torschlusspánik), amikor úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, nekem bogár kell.

Neki is láttam, bújtam a hirdetéseket, mint az állat, konzultáltam szakértõkkel, akik közül az egyik lebeszélt, meg a másik is, de hajthatatlan maradtam.

Összesen 3 autót tartottam érdemesnek arra, hogy megnézzem. Az elsõt Konrádnak hívták. Szép kék színben pompázott és éppen egy felújítás után leledzett. Elvittem szakértõhöz, aki megmutatta a neuralgikus pontokat a csillogó felszín alatt, úgyhogy ez a bogi ugrott. A második egy mûkedvelõ amatõré volt, ide már egyedül merészkedtem el, de laikus szemmel is elsõre láttam, hogy bizony az nem kóser, ha a padlólemezen kilátok a földre, ráadásul a tulaj is tartotta az árat, ezért ez az üzlet is elmaradt.

A harmadik elõtt már úgy voltam, hogy ez az utolsó, ha ez sem megfelelõ, akkor veszek egy Golfot vagy akármit, ráadásul a színe sem tetszett, mivel elhatároztam, hogy narancssárga és zöld autó nekem az életben nem kell, de a hirdetés szövege megragadott („1,5 millióért 2 éve saját részre felújítva”), ráadásul a srác hangja is szimpatikus volt, minden mindegy alapon elkamilláztam Dunakeszire. Mire odaértünk zsír sötét volt (télen), méteres hó, meg ami kell. Azért zseblámpával és tükörrel felszerelkezve körbesasoltam a gépállatot, nekiálltunk alkudni, majd megegyeztünk.

Az eredetvizsgával volt némi gond, mivel a „javítás következtében az alvázszám bekötési pontjai meg lettek változtatva” – írta az eredetvizsgáló – kapott a drága egy AF-es alvázszámot. Mindegy, jó lesz így is. Megjegyzem, hogy az eredetvizsgát MINDIG az eladó csinálja.

Megköttetett a nagy üzlet. Elindulok hazafelé, no töltés, no erõ, no alapjárat. Na, mondom jól bevásároltam vettem egy lefényezett sz*rt, úgyhogy ház elé leparkoltam és 2 hétig ott állt az autó. Ekkor nekiláttam, hogy szétszedem a dinamót, mert mi az nekem. Szétborítottam majdnem az egész motort, míg ki bírtam szedni, kb. 2 órás mûvelet volt, amikor jött egy okostojás, aki megállapította, hogy egyszerû szénkefecserével megoldható a dolog, mivel azok voltak tövig kopva. Elzsolozsmáztam magamban az ilyenkor elmondandó szavakat, majd újabb 2 órás mûvelet segítségével visszaapplikáltam a dinamót a helyére (csak emlékeztetõül -10 fok volt, januárban). Hurrá!!! Van töltés, de még mindig nincs alapjárat, meg erõ. Az alapjárat kérdést elõször úgy oldottam meg, hogy fékezéskor ki üresbe, bal láb fék, jobb láb gáz. Késõbb finomítottam a dolgon és megtanultam a „fékezés-közben-sarokkal-gázt-adunk” lábtartást, ami szerintem ünnepelt balerinánk, Orosz Adél is megirigyelhetne.

Mivel sehol nem találtam olyan embert, aki konkrétan bogárguruként ismeretes, illetve féltem a bogárguruk áraitól, ezért mindenféle jobb és rosszabb autószerelõkkel kezdtem, hogy ugyanmár csináljanak nekem alapjáratot. Ez többé-kevésbé sikerült is.

Közben megismerkedtem egy valóban bogaras szerelõvel Csepelen (Németh Feri), aki végre tudta is, hogy mit csinál tudása szerint megcsinálta, de mondta, hogy az erõtlenség és alapjárat gond a hengerfej csavarok lelazulása miatt van. Én csokiztam attól, hogy szétszedjük a motort, ezért nem vállaltam be a mûtétet (kiderült, hogy igaza volt, de ezt késõbb).

Közben jött 2002-2003 tele, amikor is úgy gondoltam, hogy kimegyek a Felvonulási térre csúszkálni egy pettyet. Ez idáig rendben is volt, csak egy jóember elég rendesen megkínálta Ulrichot (közben kapott nevet a bogi) a jobb A oszlopot betolta az utastérbe, de úgy, hogy mindenki azt mondta, hogy ez volt a lehetõ legrosszabb pont, ahol elkaphatta az autót, biztosító, stb. Kiderült, hogy mégsem vettem egy akkora kupac ***-t, mint gondoltam, mert a biztosítós kárbecslõk is lehátaztak, hogy milyen remek állapotban van a kicsi bogi, igaz õk nem érezték a motor gyengeségét. Szerencsére sikerült találnom egy olyan lakatost és fényezõt, akik fillérekért csodát mûveltek, ígyhát sikerült is a kártérítés összegébõl talpra állítani. A lakatos azóta sajnos áttért a klímaszerelésre, a fényezõ viszont még mindig dolgozik. (Farkas Jani)

A helyreállítási mûvelet után a festõ srác megzúzta a napi használatú schiebedachos bogiját, nem is gyengén, ezért felkínálta, hogy eladó. Úgy gondoltam, hogy megveszem, majd a motort megtartom, a többit meg kiárulom. A kiárusítás nem jött be, talán ha 1500 Ft-ot sikerült eladnom, viszont a motor istencsászár, a mai napig is azzal járok. Ezt a „jó vétel” rovatba könyvelem. Késõbb bizonyított az egység, mivel Lepsényben 2. lettem, Tatabányán meg megnyertem a szlalomot. Hiába, vezetni tudni kell. Meg szerénynek lenni is.

A bontás közben sok tapasztalatot szereztem a cserebogarak halhatatlanságáról, ezzel is tanultam valamit. Közben a 2003-as rajzáson már együtt jelentünk meg Stonemen és Partizán kollégával, késõbb némi sörözgetések ürügyén Bittymakk-kal lett teljes az állatkert. A bontott bogiból még megvolt a váltó, Stonemennek meg állandóan kidobálta a fokozatokat, ezért egy váltócserébe vágtunk. Ez volt az igazi tanulópénz, minden létezõ dolgot beszívtunk, amit lehetett, cserébe sok-sok tapasztalattal gazdagabbak lettünk. Itt alakítottuk meg elsõ fellángolásunkban az IRA mintájára az SZMB-t, ami a Szereld Magad Bogarad rövidítése.

A kiinduló álláspont az volt, hogy minek fizetni a szerelõknek azért, amit te is meg tudsz csinálni. Ez az idei 2003-2004-es télen némi csorbát szenvedett, mert kinek van kedve mínusz ezer fokban az autó alatt hemperegni, inkább megéri azt a párezer forintot kiszenvedni.

Az SZMB brigáddal felejthetetlen nyarat éltünk át, járkáltunk a különbözõ találkozókra és kíméletlenül birizgáltuk egymás autóit.

Közben, mivel már volt egy mûködõképes motor, kíváncsiságból nekiláttunk szétszedni a gyenge, alapjáratmentes egységet, itt kiderült, hogy a szerelõnek csak részben volt igaza, a hengerfejcsavarok nem meglazulva voltak, hanem egyszerûen leestek. Nem csoda, hogy a kompresszió mosolyogva búcsút intett. Az, hogy hogyan rakjuk majd össze az egy másik kérdés.

Közben felmerült egy busz gondolata. Lehet benne sörözni, zsugázni, lábat nyújtogatni, úgyhogy a fent említett 4 himpellérrel szindikátusba tömörültünk, és vettünk egy buszt. Kiderült, hogy ez mégsem annyira nagy okosság az ütött motorszám meg a szétrohadt kasztni miatt, de a motorja még használható. Késõbb szerencsére sikerült egy másik buszt találni, aminek a kasztnija pompás, de a motorja nem sokat ért. A folytatást mindenki kitalálhatja.

A másik szál: vegyünk télire bogit óccsóért, hogy ne a pöpec darabot rágcsálja szét a rozsda. Ez meg is történt, majd az utolsó õszi napos napok egyikén sikerült egy toronyagyú emberkének elémfordulni, természetesen, amikor a szép bogival, Ulricchal voltam, úgyhogy szegényke ismét lakatos és fényezõ kezében várja a tél végét. Viszont a téli bogi ötletet így utólag jó ötletnek tûnt, mivel tudok bogival járni.

Ez a törés talán jót is tett nekem, mert így megismerkedtem egy emberrel, akihez bármikor fordulhatok alkatrészért, tanácsért és bármi egyébért.

Ismeritek? Õ Indián.