2024. április 16, kedd     Csongor

Bejelentkezés



Keresés


VW Bogár makett történelem - motortér Nyomtatás E-mail  
Írta: Méry Miklós    2010. november 27. szombat, 06:26

Tematikus sorozatomat a motortérrel kezdem.
1:24 méretaránynál kisebb modellek esetében nemigen beszélhetünk valósághű motortérről. Szerencsére ezt a gyártók is tudják, így nemigen foglalkoznak a kérdéssel.
Üdítő kivétel azért akad. A Revell egy 1:64-es bogarának a motorházajtaját kinyithatóan készítette el és alatta látszik valami.
Legyen az az elsö kép az a kivétel, ami erősíti a szabályt, ugyanis nem én készítettem, rádásul nem az én gyűjteményemből való a modell (sajnos). A kb 1 centis motorháztetőszélesség magyarázza a kép minőségét.


A Matchbox-Hotwheels is próbálkozott, inkább jelzésszerűen némi motor ill. karikatúrájának ábrázolásával. Ugorjuk is át gyorsan!

(A motorok szélessége 1-1,5 cm.)


Figyelemreméltó a Maisto relatíve kis méretű tuning kabriójának az éppenhogycsak nyitható motorházfrdele. Alatta a figyelmes szemlélő kiveheti, hogy egy két karburátoros motort próbált a gyártó ábrázolni.
Tiszteletreméltó kezdeményezés ebben a méretarányban. (A motortér szélessége 2cm.)


Érdekes módon 1:43-ban még ennyire sem próbálkoznak a gyártók, bár létezik talán Minichamps nyitható motorháztető, de nem az én gyűjteményemben.
Nézzünk meg azért egy Siku trike-ot, kb. ebben a méretarányban. (A két kipufogó 2,5 cm-re van egymástól.)


1:24, Maisto tuning topcsop. Körülbelül innen kezdve beszélhetünk valósághű motortérről. A stílusnak megfelelően csillog-villog a sok króm, nehéz fényképezni. Az ékszíj már egy külön műanyag alkatrész, felismerhetőek a motor alkatrészei. (A kiemelt motorháztető 4,5 cm széles.)




Vessünk egy pillantást alulra is. Nem tartozik ugyan szorosan a motortérhez, de figyelemreméltó a hátsó tárcsafék.

És akkor jöjjenek a "nagyágyúk"!
1:18 méretarányban már nagyon szépen kidolgozott, részletgazdag motortereket láthatunk.
Kellemes csalódás pl. a modellező körökben lenézett Bburago 1:18-as ováljának a motorja. Egy picit sok még a króm, de megjelennek a műanyag alkatrészek, amik élethűbbé teszik a modellt.



Alulról nézve is jó az összkép. Sajnos a képen nem igazán látszik a szépen kidolgozott olajleeresztő, de pl. a kipufogó VW emblémája és a szelepfedél rögzítő rugók, a fékcsövek, fűtéscsövek és a lengéscsillapítók gondos tervezésre utalnak.

Említettem már a Revellt. Nos akkor lássunk egy 1:18-as 1302-est közelről. Nincs mit hozzáfűzni, a képek magukért beszélnek.



Legvégül pedig jöjjön egy 1:18-as Minichamps, amire még sokszor vissza fogok térni a sorozatomban. Azt hiszem, erről sem kell sokat mesélni. (Az 1:18-asok motorháztető szélessége kb. 5,5 cm.)