Csokoládés bogárhát, a léghûtés szelében mindenkinek!

Egyszerûbben fogalmazva: Sziasztok!!!!

Kedves barátom INDIÁN (Horváth Attila) a "Nagyfõnök" határozottan bíztatott arra, hogy írjak a történetek rovatba.

"Írjak-írjak: há' de mit írjak mán?" vetõdött fel bennem a kérdés, mivel én friss hús vagyok a szakmában. Nincsenek még felújítási történeteim, nem tudok egyetlen "szakembert" sem lehordani a sárga földig. Ekkor pattant ki a gondolat a fejembõl: arról írok, hogy hogyan lettem bogaras. ( A szó szoros és tágabb értelmében egyaránt)

HOGYAN LETTEM BOGARAS

Kénytelen vagyok nagyon elölrõl kezdeni, mert csak így kerek a történet ...

1998-ban vidékre költöztem. Ekkor még egyéb típusú, kb. 20 éves autóval jártam, amit nagyon szerettem -javítani is-.

Felvetõdött bennem a gondolat: kéne csinálni egy mûhelyt. Elkezdtem hát aknát ásni. Hozzáteszem 1999. január 2.,  kb. -10 fok hideg, megközelítõleg 25 centi fagyott föld, amit 5 óra csákányozással sikerült eltávolítani és eztán már áshattam is. Na mindegy, kiástam. Ezután megkezdtem a tetõ készítését. Persze falak még nem voltak. Minek az, majd oszlopok tartják a tetõt, legalább nem ázok amíg építek. El is készült a tetõ, egymás után háromszor is. Elõször a szomszédból hoztam vissza, mert elvitte a szél, aztán meg leszakadt az egész, mert jött a hó. Megközelítõleg ebben az idõpontban elkezdtem felnõni. Kõmûvesek bevégezték, amit elkezdtem: készen lett a garázs. Ekkor a régi autót eladtam és újat vettem ( 0-km ). Jó 6 hónapig a mosómedvéhez hasonlítottam, aztán megfogant bennem a gondolat: kellene egy jó régi autó az új mellé. Egészen sokáig nem tettem az ügyben semmit. Közben rengeteget látogattam a Tükrös Kávéház nevû mûintézményt, ahol törzsvendéggé váltam és megismerkedtem a többi hasonszõrûvel. És egyszer csak megláttam a kinti budi mellett egy fakó, piros Bogarat. Kérdezgettem, hogy mit keres ott? Megtudtam róla, hogy a gazdája meghalt és most hagyaték tárgyát képezi. A kávéház tulajdonosát,- aki egyébként rokon - kérték meg, had tárolják itt egy darabig. Jöttek is a vevõk sorban, mindnek tetszett, de végül nem vette meg senki. Ezután építkezés kezdõdött és útban volt az autó, megkértek hát, tároljam néhány napig. Áttolták hozzám, én pedig nézegettem, vizsgálgattam, megszerettem. Sajnos ekkor még magas volt az ára, de tettem egy ajánlatot: -megveszem ötvenért de vigyázz, mert jövõre csak negyvenet adok érte. Hála az örökösöknek, egy év múlva megvettem az autót, mondanom sem kell: negyvenért. Érdekes módon nem akart beindulni, végig húztuk a városon aztán rájöttünk, nincs benne benzin. Megtankoltam, indítok: és láss csodát pöccre beindult két henger. Némi karbantartás következtében a motor teljesen feléledt, igaz a kipufogó és a hõcserélõk kritikán aluli állapotának köszönhetõen a szomszédok ferde szemmel néztek rám. ( Egyik sem kínai )

A Bogár és én a sarki vizsgaállomás felé kezdtünk kacsintgatni. Elõször egy fékpados vizsgálatra vittem; az eredmény lehangoló volt. Javasoltam a szervizben, hogy javíttassák meg a fékpadot. Õk erre nekem ajánlották: rakjál féket az autódra! Ugyanis a mutató szemre nem mozdult el, komolyabb  nagyító pedig nem volt kéznél. A fékjavítás külön fejezetet érdemelne, de tömören a következõ történt: autó felbakolva, kerekek leszedve. Négy dob lejött, az egész fék kibelezve, alkatrészek összekeverve, légtelenítõ csavar beletörve, hátsó fékcsõ eltörve, elsõ elszakadva. Az új alkatrészek beszerzése után összeszereltem, kb. beállítottam és újra irány a fékpad. Határozott javulás látszott, de vizsgára így még nem mehet. Megközelítõleg 6-7 állítás és fékpados mérés után megütötte már a minimumot.

Következett a vizsga.

Itt nem is történt különleges dolog; az autó levizsgázott. Egyedül a vizsgáztatók arcáról leolvasott gondolatok jutnak eszembe, mégpedig a családjuk iránt érzett szeretet és ragaszkodás, amit egy tollvonással, vagyis matrica ragasztással 3 év szigorítottra cserélhetnek. Eztán az eredetvizsga, amiben csak az a különleges, hogy nagy A minõsítést kaptam. Végre valami pozitív.

Nekivágtam hát a Bogival a nagyvilágnak, pontosabban a falu végéig mentem és haza is jöttem. Hosszabb utakon is kipróbáltam; sikerrel. Az egyik boltban vettem egy Depó újságot, s ekkor jöttem rá, hová kellene menni alkatrészért.

Néhány hét után elromlott a dinamó. Ez azért volt rossz mert a Lepsény elõtti napokon történt és nagyon kívánkoztam életem elsõ találkozójára. Sebaj; veszünk dinamót.

Felkerestem hát az Indiandesign céget, ahol szombaton is kiszolgáltak. Ezt követõen: irány haza. 12-13 óra küzdelem után a dinamó nyert. Hajnali négykor feladtam, lemondtam Lepsényrõl. Másnap dühösen ébredtem, és egy erõs rántással kitéptem a dinamót. Beszereltem az újat, de töltés nem volt. Kiderült, a feszültségszabi hibája. Kicseréltem, töltés persze megint nem volt. Ugyanis addigra tönkrement az új dinamó is. Felkerestem újra Indiánt, jeleztem neki: "kéne egy másik".

Abban az idõben nem azt kérdezte mit kérek, hanem hogy mennyit.

Aztán kedvezõ ajánlatot kaptam egy tuning motorra, meg is ütöttük a boltot. Elöl tárcsafék, hátul kb. 80 LE megfûszerezve EMPI váltókarral, fa sportkormánnyal és kadron kipufogóval.

Életem elsõ talija: 2003. Tatabánya.

A vesztesek nyugalmával indultam el a gyorsulás TUNING kategóriájában. Még a rajt elõtt megtudtam, a tavalyi bajnokkal megyek elõször. Mondom magamban: "Na, nekem meszeltek". Aztán mindketten meglepõdtünk, mert nyertem. Nem is olyan cinkes módon; kb. 4 autó hosszal. A  végén csak a DOXA fogott meg, úgyhogy második lettem.

Persze ez az egész rengeteg pénzembe került. A Tükrösben  mindig mesélem a "házi bogár" történeteit, ott a barátok ha dicsérni akarnak csak bogarasnak hívnak, egyéb esetekben pedig HÜLYÉNEK. De én nem bánom, sõt: vettem még egy bogarat, de ez már egy másik történet......

Dühösnyúl

forrás: http://vw-bogar.ingyenblog.me