Kezdjük kicsit elõrébb a dolgot. Miért is lettem stonemen?
Fõiskola, elsõ hét, számtechlabor.
Rendszergazda: - Mi legyen az e-mail címed?
Jómagam:          - Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. (kövinek hívtak/hívnak a barátaim)
Rendszergazda: - Az már foglalt. Mi a rendes neved?
Jómagam:          - Kövesi
Rendszergazda: - Akkor legyen Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Jómagam:          - Legyen.

És lett. Aztán szembesültem a ténnyel, hogy a neten (különbözõ regisztrációkkor) a stoneman név már foglalt, ezért lettem stonemen. Azóta ezzel nyomulok, közel 10 éve. Az indexen vwstonemen meg azért lettem, mert a sima stonemennek elfelejtettem a jelszavát, de ezzel vagyunk így egy páran (lásd aircult kollégát, aki egy ideje vwaircult).

Nézzük most a Bogarazást.

Itt is messzirõl kell indulnom. Le kell szögeznem, hogy nem vagyok születésem óta Bogár mániás, sõt, még 2 éve sem (most 2004 januárját írunk). 1993 márciusában, mikor megkaptam a jogsit, fater beültetett a kocsiba és elvitt megnézni egy kocsit, ami az enyém lehet. Egy 1965-ös púpos Wartburg De Luxe típusú autó volt, katasztrofális állapotban. Legyen elég annyi, hogy kitartó munkával felújítottuk és útra tettük. 1996-ig volt meg, aztán – miután nekiálltak leszedni róla mindent az utcán – egy gyûjtõnek adtam el. Aztán voltak off kocsijaim, saját és céges vegyesen.

Bogárban elõször pici gyerekkoromban ültem, ami a nagybátyáméké volt, 1970 körüli és szürke. Õszintén megmondom, már nem is emlékszem, milyen volt, mély nyomot nem hagyott bennem (pedig tudom, hogy most azt kellene mondanom).

2002 szeptemberében jutottam el oda, hogy a céges off autó mellé kellene egy hobbi járgány is. Ekkor már teljesen megfertõzõdtem a régi autók imádatával. Nem Bogarat, régi autót kerestem. Bújtam az apronetet, az expresszt. Aztán az aproneten találtam rá Bogira, a citromsárga, nyitható tetejû (akkor még nem tudtam, hogy ez a faltdach) csodagépre, ami még ráadásul 1965-ös volt, sõt, De Luxe kivitel (a forgalmi szerint). Az autó Szombathelyen, Coyote tulajdonában volt (aki azóta a V6-os off calibrával jár népautós talira). Szakadó esõben mentünk le a gyõri metro parkolójába, ott láttam elõször élõben. Nagyon megtetszett. Mentünk vele egy kört. Totál kezdõ voltam, olyanokat néztem, hogy befolyik-e az esõ meg hogy milyen a fék. Hazafelé úton rájöttem, hogy kell nekem. Intercityvel mentem le Szombathelyre, elintéztünk mindent, aztán irány – már a Bogival – Siófok. Ekkor szerettem bele, a hazafelé úton. 30 fok, nyitott faltdach, mosolygó-integetõ emberek, duruzsolás (cup-cup-cup-cup). Aztán jött a család furikáztatása, majd hétvégéken az élvezet autózás.

A Bogár klubnak 2002 novemberében lettem tagja, nem kis részben az olcsóbb kötelezõ miatt, de természetesen a klubos rendezvények-megmozdulások is vonzottak. Az elsõ klubos kiránduláson (Gödöllõ, 2003. március) ismertem meg Pityubácsit és Partizánt, akikkel együtt mentünk a rajzásra, ott ismertem meg a többi indexfórumost, illetve más Bogarasokat. Aztán a Bogi váltójának a cseréjére megalakult az SZMB (Szereld Magad Bogarad) Bittymakk, Partizán, Pityubácsi és jómagam részételével. Mindannyian kezdõ, de lelkes Bogarasok voltunk. Azóta ez a kis csapat együtt van, és szervezi például a nagy sikerû Népautós találkozókat (lásd www.bogarhatu.hu).

Innen már nem volt megállás a lejtõn. 2003. július 23-án jött egy levél a Bogaras levlistára, hogy eladó két Bogár, egy 1956-os ovál és egy 1950-es perec. Egybõl felhívtam a srácot és Partizánnal el is mentünk megnézni a gépeket. Többszöri fordulat után (eladja-mégsem) végül tréleren elhoztuk az autót. Tudni kell, hogy az alváza teljesen, a kaszni részben fel lett újítva, és a legtöbb alkatrészt megkaptam/megkapom hozzá. Pár értékesebb darabot kellett beszereznem, hátsó kislámpát, karosindexet (Julcsinak köszönet a segítségért), de hálistennek lassan minden összejön. Most a megfelelõ kasznist keresem, akit szerettem volna, sajnos nem vállalta el. Azóta újabb lehetõség merült fel, remélem, ez már sikerülni fog. Nem szeretném elsietni a dolgot, az autó fedett helyen áll. Ha minden összejön, jövõre autó lehet belõle. Nem egy csilli-villi ovál, hanem egy szép, megbízható autó, az örökkévalóságnak (vagy legalábbis életem végéig).

Térjünk át a Buszokra. A Bogár nagyon szép, nagyon jó, de kicsi. Ezért – hallgatva AZS kollégára – vettünk egy Buszt. Szakadt volt, szét volt esve, de bíztunk magunkban. Aztán kiderült, hogy nagyon sok meló útra tenni, úgyhogy lemondtunk róla. Aztán került a képbe egy másik Busz. Pityubácsi hívott (valamikor október környékén), hogy Kaposváron vagyok-e. Mondom igen. Akkor hívjam fel ezt a számot és nézzem meg a T2a-t. Megnéztem, aztán rá 3 hétre meg is vettük. Most a garázsban várja a motorcserét, aztán vidáman szelhetjük vele az utakat.

A végére egy Buszos emlék. Orfû, 2003 nyár, ügyességi verseny. Legyen idén is!!!!!

Legjobbakat.

stonemen