Cím: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2007 április 16, 15:43:20 .
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 16, 15:58:45 Akkoer akinek nem kell gyerekért szaladnia az iskolába, az írja már be, hogy mi is lesz itt és ekkor.:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 április 16, 16:15:52 Tökőlre ezzel a géppel megyek!
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 16, 23:32:43 Volks And Roll Majális
VW Bogaras és Népautós Találkozó 2007. 05. 26 - 2007. 05. 27. TÖKÖLI REPTÉR A hazai volkswagen bogarasok közössége, azon belül is főként a Bogarhatu.hu Team egy olyan csoportosulás, amely a derékhadát képezi a magyarországi veteránautós társadalomnak. Ennek megfelelően a bogarasok mindenkor nyitottan szemlélték azokat, akik az idők vasfogát álló gépjárművekkel vágtak neki nap mint nap a hazai utaknak. Ezek az emberek, bogarasok, minisek, kacsások, trabisok, bakkancsos reanultosok immár 3 éve rendszeresen szerveznek találkozókat Budapesten. A közösség az idei évben gondolta azt, hogy a kezdeményezés megérett arra, hogy egy országos léptékű autós találkozót szervezzen. Ez a találkozó az: I. Volks and Roll Majális a Tököli Reptéren CÉL: Ez a találkozó arra hivatott, hogy megszólítsa a több ezernyi márka hű tulajdonos mellett azokat is, akik érzelmileg, vagy nosztalgiából kötődnek a 25 évesnél idősebb hajdani népautókhoz. Részben tehát az autósok számra, részben pedig az érdeklődők számára számára szervezünk egy vidám és barátkozós hétvégét. Elképzeléseink szerint 100-150 autó, 250-300 résztvevővel lesz jelen a rendezvényen, illetve ehhez még hozzájön 500-1000 főnyi érdeklődő. Időpont: 2006. május 26-27. A dátum végleges, a helyszín lefoglalásra került, nem csupán szóban, de anyagilag is. Helyszín: A rendezvény helyszíne stílszerűen a hazai autós találkozók egyik kedvelt színtere, a Tököli reptér betonja. Itt lehetőség nyílik több olyan programelemre, amely résztvevők és a közönség nagy érdeklődésére tarthat számot. Szervezési partnerünk a Negyedmérföld Kft. Szervezők: A rendezvény hivatalos szervezője a bogarhatu.hu, illetve az azon belül megalakult szervezőbizottság. A rendezvény szervezésében legaktívabb résztvevők a Bogarhatu.hu Team tagjai. Ezen website-on szerveződő bogaras és népautós interaktív közösségek aktív tagjai. Szponzorok: A rendezvény támogatói köre rendkívül széles. Többen anyagiakkal, MBK, mások, így a Coca-Cola Beverage szolgáltatások biztosításával támogatja a Volks And Roll Majálist. A végrehajtás fázisai: 2007. március-április 13. Szervezés, programok pontosítása, szponzori megállapodások. 2007. aprilis 14- május 15. Erőteljes marketing és kommunikációs szakasz. A rendezvény megismertetése a célközönséggel. Kiemelt helyszínek, a Magyarországi Bogarasok Klubjának 2007. évi rajzása (Dunakeszi Buy Way 2007. 04.14), illetve a szocialista autók fesztiválja (Bp. Felvonulási tér 2007. 05. 01.) A kommunikációs szakasz második felében a közvéleményt kell megszólítani, lehetőleg népszerű autós rádió és Tv műsorokon keresztül esetleg fizetett hírdetések formájában, amennyiben ezt a támogatások lehetővé teszik. (RÉSZLETES PROGRAM) 2006. május 25. A szervezők előkészítik a terepet, felépítik a rendezvény kiszolgálására hivatott infrastruktúrát. 2006. május 26. 8.00 órától a szervezők megkezdik a résztvevők és az érdeklődök fogadásának előkészítését a Negyemérföld Kft munkatársaival közösen. Az egységesen autónkénti 2500 forintos belépti díj a bevételt képezi, mely külön megállapodás alapján kerül megosztásra a helyszínt biztosítók és a szervezők között. 10.00 órától fogadják a résztvevőket, ünnepélyes megnyitó. 11.00 órától bogaras/népautós gyorsulási versenyek a tököli reptér betonján 13.00 órától tréfás ügyességi vetélkedés 17.00 órától rockzenei együttesek fellépése a színpadodon, éjszakába nyúló buli 23.00 órától a rockfesztivál zárása 2006. május 27. 10.00 órától a résztvevőknek lehetősége nyílik a negyedmérföld kft gyorsulási versenyének megtekintésére. 11.00 órától az érdeklődők megtekinthetik a résztvevők járműveit. 13.00 a rendezvény ünnepélyes zárása. Bp. 2007. 03. 25. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 április 17, 07:25:37 (http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=2.0;id=10873;image)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 17, 10:52:00 aki nem jön az papírkutya ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 10:53:08 aki nem jön az papírkutya ;D nincs ráírva a beugró ::)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 10:57:06 nincs ráírva a beugró ::) alantabb íkú hozzászólásában benne van, hogy 2500 ft/kocsiCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 10:58:52 alantabb íkú hozzászólásában benne van, hogy 2500 ft/kocsi én tudom,de akihez eljut a szórólapCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 17, 11:01:45 aki nem jön az papírkutya ;D Csak szombaton tudok menni. :'(Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 17, 11:03:06 nincs ráírva a beugró ::) Pedig kellene tudni, mert váratlanul keserű szájízt fog okozni sokaknak. :-\Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 17, 11:04:25 én tudom,de akihez eljut a szórólap az lesz a meglepi ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:08:27 az lesz a meglepi ;) Tudod! Ha már elment és ott van, úgyis kifizeti azt az összeget, nem fog visszafordulni és hazamenni ;DÜZLETPOLITIKA ;D ;D ;D Amúgy nem egy vészes beugró... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 17, 11:11:32 Tudod! Ha már elment és ott van, úgyis kifizeti azt az összeget, nem fog visszafordulni és hazamenni ;D ÜZLETPOLITIKA ;D ;D ;D Amúgy nem egy vészes beugró... pont 2 hónap műszaki ára ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 17, 11:12:23 Tudod! Ha már elment és ott van, úgyis kifizeti azt az összeget, nem fog visszafordulni és hazamenni ;D Viszont aki nem számít rá annak rosszul fog esni, mert rosszul fog. ÜZLETPOLITIKA ;D ;D ;D Amúgy nem egy vészes beugró... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:14:18 pont 2 hónap műszaki ára ;) :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 11:15:03 Tudod! Ha már elment és ott van, úgyis kifizeti azt az összeget, nem fog visszafordulni és hazamenni ;D rossz üzletpolitikaÜZLETPOLITIKA ;D ;D ;D Amúgy nem egy vészes beugró... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Hajni - 2007 április 17, 11:16:00 17.00 órától rockzenei együttesek fellépése a színpadodon, éjszakába nyúló buli Kik lépnek fel? Esetleg ők is lehetnének "húzóerők", ha szerepelnének a szórólapon... Lehet egy kicsit részletesebb programleírás is lehetne rajta? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:18:20 Kik lépnek fel? Esetleg ők is lehetnének "húzóerők", ha szerepelnének a szórólapon... Lehet egy kicsit részletesebb programleírás is lehetne rajta? Jajaés a beugró ára és a gyorsulásiról bővebben (fotocellás gép?, nagy kijelző?, kategóriák?, feltételek?, stb) és a bogárhátús logó LÁTHATÓAN, mert szórólapon semmi nem látszik belőle!! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 április 17, 11:20:26 A szállásról sem esett még szó.... Az ok, hogy a legtöbben szinte akárhol sátraznak, vagy alszanak buszban, de akik nem így gondolják, azoknak van más lehetőség?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 11:22:25 A programokra itt is várunk ötleteket, az fix, hogy lesz gyorsulás és ha minden jól megy gyerekfoglalkoztató is.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:22:35 A szállásról sem esett még szó.... Az ok, hogy a legtöbben szinte akárhol sátraznak, vagy alszanak buszban, de akik nem így gondolják, azoknak van más lehetőség? Tényleg! Akkor flaszteren sátrazás? Szerintem az sem világos, hogy mi is lesz másnap! Újra gyorsulási ugyanazokkal a verdákkal mint előző nap? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:22:57 A programokra itt is várunk ötleteket, az fix, hogy lesz gyorsulás és ha minden jól megy gyerekfoglalkoztató is. BOHÓC???;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 11:23:08 szállás helyben, ingyen, sátorban, buszban, kocsiban. Kinek mi tetszik.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 11:24:13 Tényleg! Akkor flaszteren sátrazás? Szerintem az sem világos, hogy mi is lesz másnap! Újra gyorsulási ugyanazokkal a verdákkal mint előző nap? Még megy a szervezés ezerrel. Én azt szeretném, ha első nap is jöhetnének a népautósok és vasárnap csak ejtőzés, illetve a tököli hivatalos gyorsulás megnézése. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 17, 11:26:59 s vasárnap csak ejtőzés, illetve a tököli hivatalos gyorsulás megnézése. az éjszaka fáradalmainak kipihenése ;D :occ14:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:27:03 Még megy a szervezés ezerrel. Én azt szeretném, ha első nap is jöhetnének a népautósok és vasárnap csak ejtőzés, illetve a tököli hivatalos gyorsulás megnézése. Aha! JO!Szombat csak a népótós+bogarasoké vasárnap pedig nézzük a szokásos rizskályhás dízelgolfos gyorsulást! Szerintem így ez helyben van ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 11:27:21 Ha a szervezők feldobnak nekem iszonyatos mennyiségű pénzt,tudok vinni gokartokat :iroc:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:29:20 A programokra itt is várunk ötleteket, Háááááátnem tudom a lehetőségeket, de szerintem sokak kedvence a tájékozódási :-XBocs ha nagyot kívántam ;) Szerintem sokan neveznének! És ahhoz nem kell bivaly moci, így többen is betudnak szállni az aznapi összemérettetésekbe! nah? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 április 17, 11:30:16 Ha a szervezők feldobnak nekem iszonyatos mennyiségű pénzt,tudok vinni gokartokat :iroc: ;D ;D ;Degyre jobb ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 17, 11:40:17 Háááááátnem tudom a lehetőségeket, de szerintem sokak kedvence a tájékozódási :-X egy fajta már tervben van: vezetőnek bekötve a szeme, és mitfárer mondja hogy merre menjenek a szlalompályán ;)Bocs ha nagyot kívántam ;) Szerintem sokan neveznének! És ahhoz nem kell bivaly moci, így többen is betudnak szállni az aznapi összemérettetésekbe! nah? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 április 17, 11:41:55 egy fajta már tervben van: vezetőnek bekötve a szeme, és mitfárer mondja hogy merre menjenek a szlalompályán ;) betonoszlopokat kerülgetve >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 11:55:22 Ha a szervezők feldobnak nekem iszonyatos mennyiségű pénzt,tudok vinni gokartokat :iroc: úgy nem jó, hogy kijössz és keresel a dolgon? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 11:56:14 úgy nem jó, hogy kijössz és keresel a dolgon? kalkulálok.pálya lesz építve?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 április 17, 12:00:25 Beton lesz. Ha hozol gumit, segítünk építeni.
kalkulálok.pálya lesz építve? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 12:06:05 Beton lesz. Ha hozol gumit, segítünk építeni. ok,valaki illetékes elmondja a kb résztvevők számát?vagy az majd ott kiderül?vizesek is jönnek?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 12:10:00 ok,valaki illetékes elmondja a kb résztvevők számát?vagy az majd ott kiderül?vizesek is jönnek? max ha esik.:)Lehet öreg népautósok jönnek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 12:13:13 Kár,vizesek jobban költenek :-\
Tudok még vinni nagy italos reklámsátrat,anergiaitalt,szeszt,bambit ha nem teszek keresztba büfésnek vale Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Hajni - 2007 április 17, 12:37:34 Kár,vizesek jobban költenek :-\ Tudok még vinni nagy italos reklámsátrat,anergiaitalt,szeszt,bambit ha nem teszek keresztba büfésnek vale Jutiseszembe, kaja mi lesz? Szokvány büféfelhozatal (szendvics, hambi, hotdog), vagy retrozsíroskenyér meg sör meg málnaszörp, vagy jóféle pecsenyés-kolbászos-bográcsgulyásos-hekkes-koviubis? Nem mintha befolyásolna abban, hogy megyünk-e vagy sem, csak érdeklődöm... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 12:42:27 Jutiseszembe, kaja mi lesz? Szokvány büféfelhozatal (szendvics, hambi, hotdog), vagy retrozsíroskenyér meg sör meg málnaszörp, vagy jóféle pecsenyés-kolbászos-bográcsgulyásos-hekkes-koviubis? Nem mintha befolyásolna abban, hogy megyünk-e vagy sem, csak érdeklődöm... szerintem minden földi jó lesz. Jellemzően büfés kaják, de kellene csinálni egy nagy adag bográcsvalamit. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 12:49:09 Szóval?Nekem kivel kell beszélnem?Mert nyáron van helye az autóknak és időben kell eldönteni
bográcsos olcsókaját,büfét is tudok vinni Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Normogo - 2007 április 17, 12:49:49 Az időpont már tuti fix?
Egybe esik Rovinjal. Egy héttel később jún 1-2 éppen nincs semmi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Normogo - 2007 április 17, 12:51:56 Időpont: Ja, már látom.2006. május 26-27. A dátum végleges, a helyszín lefoglalásra került, nem csupán szóban, de anyagilag is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 április 17, 12:55:29 szerintem minden földi jó lesz. Jellemzően büfés kaják, de kellene csinálni egy nagy adag bográcsvalamit. Erre szerintem jó megoldás lehet a "főzőverseny". Ezzel sok ember aznapi vacsoragondját meg lehetne oldani....Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 17, 12:57:26 szerintem minden földi jó lesz. Jellemzően büfés kaják, de kellene csinálni egy nagy adag bográcsvalamit. bográcsot vállalom. Ha kell egész nap csak főzök (önköltségi áron. Mittomén, mondjuk veszünk valag műa.tányért meg egy becsület kasszát és mindenki bedobhatja) persze csak ha a büfés engedi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: slavia919 - 2007 április 17, 13:52:05 A programokra itt is várunk ötleteket, az fix, hogy lesz gyorsulás és ha minden jól megy gyerekfoglalkoztató is. Ha kell egy barátomnak olyan miniszínháza (társulata) van akik gyerekeknek tartanak vidám zenés-mesés-bohócos műsort. Ha kell, cím elérhetőség privátban.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 14:20:32 Ha kell egy barátomnak olyan miniszínháza (társulata) van akik gyerekeknek tartanak vidám zenés-mesés-bohócos műsort. Ha kell, cím elérhetőség privátban. Ez nagyon jól hangzik! Mennyit kérnek? Esetleg ingyen? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 17, 14:22:37 Ha kell egy barátomnak olyan miniszínháza (társulata) van akik gyerekeknek tartanak vidám zenés-mesés-bohócos műsort. Ha kell, cím elérhetőség privátban. Mindenképpen kéne. Gyermek nap lesz! Én meg nem nagyon találtam a net-en semmi ilyesmit. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gsattila - 2007 április 17, 14:34:02 Szálljatok már le a földre. Hány gyerek lesz ott a 60 autóval a préri közepén?
Ha kell egy barátomnak olyan miniszínháza (társulata) van akik gyerekeknek tartanak vidám zenés-mesés-bohócos műsort. Ha kell, cím elérhetőség privátban. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 14:36:05 Szálljatok már le a földre. Hány gyerek lesz ott a 60 autóval a préri közepén? nem gyereknap, de családbarát és akkor kell is valami.egyébként a földön járunk a szervezősben láthatod... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bambi - 2007 április 17, 14:58:21 nem gyereknap, de családbarát és akkor kell is valami. Misi bohóc? ;Degyébként a földön járunk a szervezősben láthatod... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 17, 15:03:00 Misi bohóc? ;D Oszt bárkinek hajtogat eg nemiszervet.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 17, 15:04:00 Misi bohóc? ;D Nusi, nem Misi.Mellesleg mint bohóc, szerintem jó volt. A gyerekeknek tetszett. Rám sokmindent lehet mondani, de a tolerancia nem az erősségem, oszt mégis ezt mondom. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: slavia919 - 2007 április 17, 15:20:32 Ez nagyon jól hangzik! Mennyit kérnek? Esetleg ingyen? Azt nem tudom, de sokat biztos nem kérnek, ha kérnek. Amúgy aműsörjaikból többet is láttam, nagyon jó, van bábszínháztól közös éneklésig akármi.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 április 17, 15:25:00 szerintem leszünk szép számmal, ecccsomó helyre küldtünk emilt
főzni lehet a helyszínen, úgy tudom, főzőverseny nagyonnagy lenne. De a belépős dologgal kapcsolatban igazatok lesz.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bambi - 2007 április 17, 15:25:52 Nusi, nem Misi. Nem ez Misi!Úgy van a szórólapon hogy Misi bohóc és Barátai. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 17, 15:30:28 Nem ez Misi! ;DÚgy van a szórólapon hogy Misi bohóc és Barátai. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 17, 16:10:04 Szálljatok már le a földre. Hány gyerek lesz ott a 60 autóval a préri közepén? Ha jól csináljuk, sokan lesznek! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 április 17, 16:30:37 Ha jól csináljuk, sokan lesznek! Ugye azért 5-ös golf is jöhet? Mert akkor még többen lennénk.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 április 17, 16:42:31 Monnyuk azért ahová E-mail v bármit küldtün 10 naponta lehetne, egy "ugye nem felejtetted el" című emlékeztetőt küldeni, hogy tudatosodjon, hogy komoyl a dolog.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 17, 17:17:45 Szálljatok már le a földre. Hány gyerek lesz ott a 60 autóval a préri közepén? Ha Te is besegitesz lehet,hogy lesz 70 auto is!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 17, 17:26:16 Ugye azért 5-ös golf is jöhet? Mert akkor még többen lennénk. ha öregebb mint 25 éves, vagy léghűtéses akkor had jöjjön ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 17, 18:36:02 ha öregebb mint 25 éves, vagy léghűtéses akkor had jöjjön ;) szerintem én jettával megyek. de ha nem engedtek be, akkor pofánbszok mindenkit :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 április 17, 18:38:20 szerintem én jettával megyek. Én is egy 4-es GOLF-al mennék. de ha nem engedtek be, akkor pofánbszok mindenkit :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 április 17, 18:41:43 Én is egy 4-es GOLF-al mennék. VAGY EZZEL![melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 április 17, 18:46:33 VAGY EZZEL! EZ LÉGHŰTÉSES WAZZE!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 17, 19:22:02 nemtudom feltünt e, hogy ez egy autós találkozó lesz!
vagy ez valami kársztájlingos tuning ős fiat panda? VAGY EZZEL! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gegob - 2007 április 17, 19:26:19 Kár, hogy pont vizsgaidőszak :-[, nem lesz időm se erőm elmenni >:(
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 17, 19:39:44 nemtudom feltünt e, hogy ez egy autós találkozó lesz! vagy ez valami kársztájlingos tuning ős fiat panda? mekkora egy állatkert vagy, bazze :-))))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 17, 20:51:23 lehet hogy ezt a topikot átkéne tenni a népautósba nem?! gondoljátok el milyen menő lenne, ha egy népautós találkozó fóruma a népautós rovatban lenne...... :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 április 17, 20:56:04 lehet hogy ezt a topikot átkéne tenni a népautósba nem?! gondoljátok el milyen menő lenne, ha egy népautós találkozó fóruma a népautós rovatban lenne...... :) nem rossz otlet szerintem sem,mert ahogy szomoruan olvasom,ez 100%ban nepautos talalkozo lesz,nem pedig bogar..ez van.. akkor mar csak az a kerdes,hogy az mbk-nak hol lesz a nyari talalkozoja??vagy olyan draga volt az idei szenzacios rajzas,hogy sok-sok ev utan iden nem is lesz?? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 17, 20:56:37 lehet hogy ezt a topikot átkéne tenni a népautósba nem?! gondoljátok el milyen menő lenne, ha egy népautós találkozó fóruma a népautós rovatban lenne...... :) szerintem inkább hirdessük a népautósban is és ide fognak találni ők is.a népautós alcíme az hogy: ami nem bogár vagy busz.. ezt meg azért mi bogarasok szervezzük és őket vendégül látjuk Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 17, 21:03:50 Lehet, hogy Gárdonyban?
Vagy ráteszik valamelyik kész találkozóra pl. Gyoma. Bocsánat! Offoltam :bh: nem rossz otlet szerintem sem,mert ahogy szomoruan olvasom,ez 100%ban nepautos talalkozo lesz,nem pedig bogar..ez van.. akkor mar csak az a kerdes,hogy az mbk-nak hol lesz a nyari talalkozoja??vagy olyan draga volt az idei szenzacios rajzas,hogy sok-sok ev utan iden nem is lesz?? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 17, 21:06:24 nem rossz otlet szerintem sem,mert ahogy szomoruan olvasom,ez 100%ban nepautos talalkozo lesz,nem pedig bogar..ez van.. Nem csak szomoruan , hanem rosszul is olvasol! ;DEz egy 100%-ban Bogárhátu.hu/forumos szervezésü VW-es találkozo lesz,ahova vendégként meg lesznek hivva a népautos klubok. Az MBK-nak ugy volt,hogfy ez lesz a nyári találkozoja,de idöközben a szervezést a Forumos Team vette át teljes mértékben. Ha a topikot az elejétöl kezdve elolvasod,figyelmesen,sok hasznos info birtokába juthatsz , amit tudok,én is mondom,csak kérdezz! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 április 17, 21:11:53 Ez egy 100%-ban Bogárhátu.hu/forumos szervezésü VW-es találkozo lesz,ahova vendégként meg lesznek hivva a népautos klubok. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 április 17, 21:13:41 Vagy ráteszik valamelyik kész találkozóra pl. Gyoma. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 17, 21:14:55 tehat egy bogaras,trabis,kacsas,minis,bakancsos nepauto talakozo lesz Ez egy Bogárhátu.hu-s találkozo leszHa Te másképp olvasod,arrol nem én tehetek! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 17, 21:38:43 tehat egy bogaras,trabis,kacsas,minis,bakancsos nepauto talakozo lesz Még 1-2 gondolat.-A repteret kibérelni,ott találkozot szervezni nem 2 ft. -Annyi VW-t összehozni,hogy rentábilis legyen , az se kis melo. -A szervezés idöszakában angolosan távozni meg más dolog. -Nemzetközi találkozot csak kapcsolatokkal lehet beinditani.Ha a kapcsolataival vonul vissza valaki,az saját magának is betesz. -Ha ezek után még kritizál,sajnálkozik,az.......(innen folytasd Te) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 22:33:16 Ha a kapcsolataival Én feldobtam a gokartot,sátrat,piát,kaját.Le se szarta senki.Tehát innentől kezdve ez a minéltöbbjobbprogram,mindenérdekel mennyire vehető komolyan?Részemről semennyiresevonul vissza valaki,az saját magának is betesz. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 17, 22:37:37 Én feldobtam a gokartot,sátrat,piát,kaját.Le se szarta senki.Tehát innentől kezdve ez a minéltöbbjobbprogram,mindenérdekel mennyire vehető komolyan?Részemről semennyirese a gokartot úgy írtad, hogy sok pénzért... na ez az ami nincs :-\ amúgy jó ötlet, szervezd le, hozd oda őket május 26-27 re. ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 április 17, 22:39:28 a gokartot úgy írtad, hogy sok pénzért... na ez az ami nincs :-\ szerintem jobb lenne, ha péntekig nem ötletelnél te sem, hanem a leendő problémák megoldásn szorgoskodnálamúgy jó ötlet, szervezd le, hozd oda őket május 26-27 re. ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 17, 22:39:57 Én feldobtam a gokartot,sátrat,piát,kaját.Le se szarta senki.Tehát innentől kezdve ez a minéltöbbjobbprogram,mindenérdekel mennyire vehető komolyan?Részemről semennyirese Nem neked irtam,én kérek elnézést!!A gokart tuti nyerö ötlet,de a végleges válaszra várjál ekkicsit! Ha tudod ocsoé hozni akkor ne tartsd vissza magad!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 17, 22:41:44 szerintem jobb lenne, ha péntekig nem ötletelnél te sem, hanem a leendő problémák megoldásn szorgoskodnál zenekar le van zsírozva, nyomda le van zsírozva, büfé meglesz ;) mit kell még megoldanom? válalom! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 április 17, 22:42:34 nem rossz otlet szerintem sem,mert ahogy szomoruan olvasom,ez 100%ban nepautos talalkozo lesz,nem pedig bogar..ez van.. az mbk.- nak idén sehol nem leszakkor mar csak az a kerdes,hogy az mbk-nak hol lesz a nyari talalkozoja??vagy olyan draga volt az idei szenzacios rajzas,hogy sok-sok ev utan iden nem is lesz?? de mi a faszért vagy ott az összesen, ha álandóan csak fröcskölsz? miért nem maradsz otthon? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 április 17, 22:43:38 zenekar le van zsírozva, nyomda le van zsírozva, büfé meglesz ;) majd odaátmit kell még megoldanom? válalom! az igazság is ott van ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 22:51:18 Nem neked irtam,én kérek elnézést!! Tudom hogy nem nekem írtad.Kivinném ingyen is,csak kérdés hogy hány embert fog érdekelni mondjuk 10perc 1500ft-ért.Ha megyek akkor szervízkamionnal,az meg nem lenne olcsó mulatság,bukni nem akarokCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 17, 22:53:51 Tudom hogy nem nekem írtad.Kivinném ingyen is,csak kérdés hogy hány embert fog érdekelni mondjuk 10perc 1500ft-ért.Ha megyek akkor szervízkamionnal,az meg nem lenne olcsó mulatság,bukni nem akarok busz+utánfutó? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 22:56:05 busz+utánfutó? akkor már nem 2-3 autót vinnékCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 április 17, 23:03:56 bukni nem akarok ez jó dumamit kérsz? egy 50 aláírásos megrendelést? bocs ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 17, 23:04:33 ez jó duma ezért is nem erőltetemmit kérsz? egy 50 aláírásos megrendelést? bocs ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 április 18, 06:52:32 az mbk.- nak idén sehol nem lesz az osszes magyar talalkozon ott vagyok??ez vicces..osszetevesztesz valakivel pajtas... ;D ;Dde mi a faszért vagy ott az összesen, ha álandóan csak fröcskölsz? miért nem maradsz otthon? az,hogy meg nem lesz iden nyari mbk talalkozo,nem engem minosit.. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 18, 08:10:40 kérdés depoba leközlik h lesz ez atali?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 április 18, 08:41:43 kérdés depoba leközlik h lesz ez atali? leközlik!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 18, 08:42:28 leközlik! az jóCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 18, 08:57:16 zenekar le van zsírozva, nyomda le van zsírozva, büfé meglesz ;) mit kell még megoldanom? válalom! szinpadot Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 18, 09:00:52 ha öregebb mint 25 éves, vagy léghűtéses akkor had jöjjön ;) akkor motorral mehetek? 8)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 18, 11:43:04 akkor motorral mehetek? 8) de kar hogy en nem johetek :'( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 április 18, 20:24:42 Ne TÖKÖLJ VÁR TÖKÖL! ;D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 18, 22:56:37 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 19, 09:39:12 miért ? mert vizsgam lesz Kolozsvaron, elore lathatolag 26 es 27 es 28.an... :'( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 19, 11:36:25 Ne TÖKÖLJ VÁR TÖKÖL! ;D Ez nagyon jó! Nem tudod a képet elküldeni nagyban a ksz04@freemail.hu-ra? Nagyon jó alapnak tűnik egy speckó szórólaphoz... Más, még néhány nap van addig, hogy a végleges programot összeállítsuk. Várunk ötleteket, hogy a gyorsulás mellett milyen dolgokból szeretnétek részt venni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 április 19, 16:02:32 Öööö, nem holnap állítjuk össze a végleges programot? ( is )
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 19, 17:58:07 Öööö, nem holnap állítjuk össze a végleges programot? ( is ) de, csak reméltem, hogy azonnal jön pár válasz. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 április 19, 21:35:09 Ez nagyon jó! Nem tudod a képet elküldeni nagyban a ksz04@freemail.hu-ra? Nagyon jó alapnak tűnik egy speckó szórólaphoz... naaaaaaaaa :-XMás, még néhány nap van addig, hogy a végleges programot összeállítsuk. Várunk ötleteket, hogy a gyorsulás mellett milyen dolgokból szeretnétek részt venni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ABF-932 - 2007 április 22, 09:53:22 egy fajta már tervben van: vezetőnek bekötve a szeme, és mitfárer mondja hogy merre menjenek a szlalompályán ;) Plagizátorok! ;D De jó!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ABF-932 - 2007 április 22, 09:55:25 Ha a szervezők feldobnak nekem iszonyatos mennyiségű pénzt,tudok vinni gokartokat :iroc: Hozzál! Mi a ringen is gokartoztunk, kereskedelmi alapon, 1500 FT/fő/7 perc, és nem sajnáltuk.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ABF-932 - 2007 április 22, 10:00:42 szerintem leszünk szép számmal, ecccsomó helyre küldtünk emilt Hát kocsinként, ha jó a program, sztem nem olyan sok az... A Szepes mondott valami olyat, hogy adna egy kocsit, amivel amolyan hill-climbinget lehetne a helyszínen játszani, azért már megéri! :)főzni lehet a helyszínen, úgy tudom, főzőverseny nagyonnagy lenne. De a belépős dologgal kapcsolatban igazatok lesz.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ABF-932 - 2007 április 22, 10:08:00 akkor már nem 2-3 autót vinnék Hát nézzük: Én, a gyerek, sztem a TBK összes megjelenő tagja is beszállna egy menetre...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 22, 10:31:55 Hát nézzük: Én, a gyerek, sztem a TBK összes megjelenő tagja is beszállna egy menetre... akkor szervezek Nektek egy napot igazi pályán ha érdekel..többi privibenTökölre kimenni százezres nagyságrend és félő hogy nem jönne be :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 22, 14:39:38 kérnék palkártól jpg t vagy valmit h kirakjam oldalamra meg máshova
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 22, 15:01:46 kérnék palkártól jpg t vagy valmit h kirakjam oldalamra meg máshova harmadik hozzászólás ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 22, 15:15:37 kérnék palkártól jpg t vagy valmit h kirakjam oldalamra meg máshova csütörtökre biztosan lesz egy új, szebb, mindenkinek jobban tetsző. de reméljük hamarabb Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 22, 15:16:21 Plagizátorok! ;D De jó! volt ilyen valahol? én nem próbáltam még de jó lehet :DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 április 22, 16:38:00 volt ilyen valahol? én nem próbáltam még de jó lehet :D Biztos hiányoztál akkor,Tatabányáról.... ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 22, 17:06:50 Biztos hiányoztál akkor,Tatabányáról.... ;) ;D és miért szüntettétek meg? vagy nem vált be?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 április 22, 17:08:00 és miért szüntettétek meg? vagy nem vált be? Nem lehet mindig ugyanaz..... Ez volt az, amit úgy ítéltünk meg, hogy máshol még nem volt.... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 22, 18:16:51 harmadik hozzászólás ;) láttam mentettemCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 22, 18:26:04 segitenék kicsit igét hirdetni
kéne pár info 1:belépö: 2:kinél lehet infozni!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 22, 18:28:20 segitenék kicsit igét hirdetni kösz, de várj még egy picit, 2-3 napon belül lesz új szórólap ezekkel az infókkal (is)kéne pár info 1:belépö: 2:kinél lehet infozni!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 22, 18:30:35 kösz, de várj még egy picit, 2-3 napon belül lesz új szórólap ezekkel az infókkal (is) jó de ha lesz minnél elöb küldje el nekem az infokat fontoss lenne!! :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 22, 19:48:42 kösz, de várj még egy picit, 2-3 napon belül lesz új szórólap ezekkel az infókkal (is) nekem is kéne, h kitegyem az oldalraCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ABF-932 - 2007 április 22, 20:13:55 és miért szüntettétek meg? vagy nem vált be? Mi abban a pláne, hogy mindig ugyanaz? A változatosság gyönyörködtet... ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ABF-932 - 2007 április 22, 20:16:01 akkor szervezek Nektek egy napot igazi pályán ha érdekel..többi priviben Az így meglehet, ha százan ülnének be biztosan, az még éppen csak valami lenne... Kár. >:(Tökölre kimenni százezres nagyságrend és félő hogy nem jönne be :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 23, 09:35:10 Alakulnak a dolgok
Program: Szombat: 9.00 beengedés kezdete 10.00 Ünnepélyes megnyitó 10.15 Tréfás vetélkedők (Autótolási verseny, időre) (Autófoci) (Sörszlalolom) (meg még néhány ilyen tréfás dolog) 14.00 GYORSULÁSI VERSENY 18.00 Eredményhírdetés (értékes ajándékok) 18.30 TOMBOLAHÚZÁS 20.00 Rock& Roll Party 22.00 A szinpadon Vagabond (még tárgyalás alatt, szerintem senki nem mondta neki:) Vasárnap Autós szépségverseny, lazulás, Tombola: Érdekes és praktikus, de mindenképpen használható retro ajándékok és főként autós használati tárgyak a 60-70-80-as évekből. Minden résztvevő autós tombolát kap, de vásárolni is lehet 100 forintos darabáron. Árak: gyorsuló: 2500/sofőr 1000/utas nézelődő 1500/sofőr 1000/utas 14 év alatt ingyenes A gyorsulás 1000 forintos felára 3 menetre jogosít, 1000ért újabb 3 menet váltható! Színvonalas gyerekprogramok, szakemberek felügyeletével. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 23, 09:36:11 Némi eltérés lehet, mert nem biztos, hogy jólk emlékszem mindenre, amit pénteken megbeszéltünk!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 23, 09:46:12 Alakulnak a dolgok Jóóó. ;DProgram: Szombat: 9.00 beengedés kezdete 10.00 Ünnepélyes megnyitó 10.15 Tréfás vetélkedők (Autótolási verseny, időre) (Autófoci) (Sörszlalolom) (meg még néhány ilyen tréfás dolog) 14.00 GYORSULÁSI VERSENY 18.00 Eredményhírdetés (értékes ajándékok) 18.30 TOMBOLAHÚZÁS 20.00 Rock& Roll Party 22.00 A szinpadon Vagabond (még tárgyalás alatt, szerintem senki nem mondta neki:) Vasárnap Autós szépségverseny, lazulás, Tombola: Érdekes és praktikus, de mindenképpen használható retro ajándékok és főként autós használati tárgyak a 60-70-80-as évekből. Minden résztvevő autós tombolát kap, de vásárolni is lehet 100 forintos darabáron. Árak: gyorsuló: 2500/sofőr 1000/utas nézelődő 1500/sofőr 1000/utas 14 év alatt ingyenes A gyorsulás 1000 forintos felára 3 menetre jogosít, 1000ért újabb 3 menet váltható! Színvonalas gyerekprogramok, szakemberek felügyeletével. Autófocit meg gyorsulást asszem kihagyom. ::) De megnézem. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 23, 09:47:03 Némi eltérés lehet, mert nem biztos, hogy jólk emlékszem mindenre, amit pénteken megbeszéltünk! akkor ezt írjam ki?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 23, 09:55:49 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 23, 09:56:20 Jóóó. ;D akkor máris spóroltál egy 1000est.:)Autófocit meg gyorsulást asszem kihagyom. ::) De megnézem. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 23, 09:56:55 ja, és ha minden jól megy lesz népautós kiállítás is!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 április 23, 12:06:43 10.15 Tréfás vetélkedők (Autófoci) Nagy felfujt izet kell kocsival lokodni? Nem felo, h a jatek heveben osszetorik par auto? :/ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 23, 12:59:28 Nagy felfujt izet kell kocsival lokodni? Nem felo, h a jatek heveben osszetorik par auto? :/ Csak egy autó lesz egyszerre és gólt kell összehoznia. Nem szó szerinti foci.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 április 23, 13:10:42 Csak egy autó lesz egyszerre és gólt kell összehoznia. Nem szó szerinti foci.:) a kapust azért már előre sajnálom :-\ ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 23, 13:19:58 No, voltunk egy tárgyaláson és tisztáztunk néhány dolgot.
Olcsóbb lesz a találkozó azoknak, akik csak egy napra jönnek! 1000/sofőr, 500/utas és látogató. Gyorsulás ára 1000. Szigorú gépátvétel lesz a gyorsulás előtt! Olajfolyás, stb nem mehet a pályára, mert ott másnap rakétaautók gyorsulnak és nem igazán jó, ha dzsuvás az út. JA ÉS A KÉTNAPOS BEUGRÓ CSAK EGY 1000ESSEL DRÁGÁBB! EZ PEDIG ÉRVÉNYES A MÁSNAPI HIVATALOS GYORSULÁSRA!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 23, 16:54:11 22.00 A szinpadon Vagabond (még tárgyalás alatt, szerintem senki nem mondta neki:) Ezt délelött mé nem mondtad? Látatlanban vállalom!! ;D (azé a Bogár Blues Bandböl kérek segitséget!!) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 23, 19:39:25 Félek ebben az esetben nem sokan tudnak majd gyorsulni, többek közt én sem. Pedig szeretnék a Mareszon revasot venni! 8)
Kevés autónak patika a motorja. Vagy csak én gondolom ezt? :-\ Szigorú gépátvétel lesz a gyorsulás előtt! Olajfolyás, stb nem mehet a pályára, mert ott másnap rakétaautók gyorsulnak és nem igazán jó, ha dzsuvás az út. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 23, 19:53:47 Félek ebben az esetben nem sokan tudnak majd gyorsulni, többek közt én sem. Pedig szeretnék a Mareszon revasot venni! 8) mondjuk, ha olyan marha sok beton van ott, biztos lehet találni egy olyat, main elfér pár deci olaj, max nem egy f1-es pálya minőségét hozza. szerintemKevés autónak patika a motorja. Vagy csak én gondolom ezt? :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 23, 19:59:40 mondjuk, ha olyan marha sok beton van ott, biztos lehet találni egy olyat, main elfér pár deci olaj, max nem egy f1-es pálya minőségét hozza. szerintem Amiröl szo van,az egy hivatalos gyorsulási pálya,profi startergéppel,idömérövel(részidök is) startolási reakcioidö méréssel,hátszél,hömérséklet,páratartalom,meg a hátam tudja hogy még mi.Minderröl egy korrekt vonalkodos igazolást kap a versenyzö,amelyet bárhol elfogadnak,nemzetközi szinten is!! Maszek gyorsulást nem nagyon kéne szervezni,a rendezök tudta nélkül,de meg lehet oldani. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 23, 20:06:46 Félek ebben az esetben nem sokan tudnak majd gyorsulni, többek közt én sem. Pedig szeretnék a Mareszon revasot venni! 8) az enyim nem folyik de addigra nem is 1300,már de kölcsönbe lesz amotorom valkikocsijában szal azzal leht mehetsz ;D ;DKevés autónak patika a motorja. Vagy csak én gondolom ezt? :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 23, 20:10:47 Amiröl szo van,az egy hivatalos gyorsulási pálya,profi startergéppel,idömérövel(részidök is) startolási reakcioidö méréssel,hátszél,hömérséklet,páratartalom,meg a hátam tudja hogy még mi. és ez fixen telepytett cucc? fasza a jó pálya, ha senki nem fogja tudni használni...kapsz egy ferrarit benzin nélkül, hogy nesze, mehetsz :-\Minderröl egy korrekt vonalkodos igazolást kap a versenyzö,amelyet bárhol elfogadnak,nemzetközi szinten is!! Maszek gyorsulást nem nagyon kéne szervezni,a rendezök tudta nélkül,de meg lehet oldani. mondjuk én nem gyorsulok, sztem értelmetlen, de sokan ezért öjnnek, aztán pofára esnek Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 23, 20:49:03 és ez fixen telepytett cucc? fasza a jó pálya, ha senki nem fogja tudni használni...kapsz egy ferrarit benzin nélkül, hogy nesze, mehetsz :-\ Ha korrekt a tájékoztatás,akkor nem esnek pofára!mondjuk én nem gyorsulok, sztem értelmetlen, de sokan ezért öjnnek, aztán pofára esnek A pálya pont ilyen,mert ez az! Azt azért Te sem vállalnád be,hogy elindulsz.leteszed az olajat a pályára,másnap meg elszáll rajta egy 17ezer loerös szörnyeteg,ami csak azért indul kétszer,hogy az elsö menetbe felgumizza a pályát! (http://img3.tar.hu/buszforever/size2/28539845.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 23, 21:08:49 Ha korrekt a tájékoztatás,akkor nem esnek pofára! én értem és természetesen nem kell összefolyatni a versenypályát, pont ezért kellene olyan placc, amit lehet, mert elég sokan gyorsulni mennek és le lesznek tiltva, és,mint korábban is mondták, elég kevés autóból nem folyik az olaj. szóval mehetnek nézőnek max, persze tudnak róla előre, csak akkor ki se mennek...ne legyen igazam, de ez nem kóser pont 20-30-40-50 éves autók esetébenA pálya pont ilyen,mert ez az! Azt azért Te sem vállalnád be,hogy elindulsz.leteszed az olajat a pályára,másnap meg elszáll rajta egy 17ezer loerös szörnyeteg,ami csak azért indul kétszer,hogy az elsö menetbe felgumizza a pályát! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 23, 21:12:05 én értem és természetesen nem kell összefolyatni a versenypályát, pont ezért kellene olyan placc, amit lehet, mert elég sokan gyorsulni mennek és le lesznek tiltva, és,mint korábban is mondták, elég kevés autóból nem folyik az olaj. szóval mehetnek nézőnek max, persze tudnak róla előre, csak akkor ki se mennek...ne legyen igazam, de ez nem kóser pont 20-30-40-50 éves autók esetében Irtam az elöbb,hogy ha van rá igény(márpedig van) meg lehet szervezni a föpályátol függetlenül egy házi versenyt is,de annak nem lesznek olyan látványos,meg spéci diszletei!Van rá lehetöség,csak meg kell elöre beszélni,egyeztetni: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 23, 21:24:01 Irtam az elöbb,hogy ha van rá igény(márpedig van) meg lehet szervezni a föpályátol függetlenül egy házi versenyt is,de annak nem lesznek olyan látványos,meg spéci diszletei! Van rá lehetöség,csak meg kell elöre beszélni,egyeztetni: Maszek gyorsulást nem nagyon kéne szervezni,a rendezök tudta nélkül,de meg lehet oldani. na mindegy, azért jó lenne, ha a gyorsulni vágyók meg is tehetnék, tudom, főgeci vagyok, hogy akadékoskodok, de inkább most derüljenek ezek ki, mint ott! még van egy hónapunkCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 23, 21:28:30 na mindegy, azért jó lenne, ha a gyorsulni vágyók meg is tehetnék, tudom, főgeci vagyok, hogy akadékoskodok, de inkább most derüljenek ezek ki, mint ott! még van egy hónapunk Egyröl beszélünk,csak másképp! ;DMeg lehet csinálni a háziversenyt is,de nem a nagyplaccon! Szerintem meg is csináljuk,mert az is jo lesz.! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 23, 21:35:37 Egyröl beszélünk,csak másképp! ;D na, ez a beszéd, kell 1km tiszta beton, egy mérőszalag, egy maca, aki indít, egy jó sem, aki nézi ki győzött, kit érdekelnek a másodpercek 8)Meg lehet csinálni a háziversenyt is,de nem a nagyplaccon! Szerintem meg is csináljuk,mert az is jo lesz.! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 24, 11:02:53 na, ez a beszéd, kell 1km tiszta beton, egy mérőszalag, egy maca, aki indít, egy jó sem, aki nézi ki győzött, kit érdekelnek a másodpercek 8) No, a gépátvételt mi intézzük. Ha véletlenül lecsöppen egy kis kondenzvíz, azt nem vesszük olyan nagy sértésnek...:D Szóval no para!! Akiiéből nem folyik a nafta orrbaszájba, az kigurulhat! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 24, 11:04:50 na, ez a beszéd, kell 1km tiszta beton, egy mérőszalag, egy maca, aki indít, egy jó sem, aki nézi ki győzött, kit érdekelnek a másodpercek 8) Ha így lenne, akkor nem tökölre mentünk volna sokszázért, hanem valami félreeső útszakaszra stzerveztük volna a dolgot. Itt kapni fog aki indul egy papírt, hogy az autója negyedmérföldön mennyit tud. Persze, aki kicsit is nem játszott a lóerőkkel, annak ez nem csábító. Azoknak ott lesznek az egyéb programok a kiállítás. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 24, 11:12:02 Ha így lenne, akkor nem tökölre mentünk volna sokszázért, hanem valami félreeső útszakaszra stzerveztük volna a dolgot. Itt kapni fog aki indul egy papírt, hogy az autója negyedmérföldön mennyit tud. Persze, aki kicsit is nem játszott a lóerőkkel, annak ez nem csábító. Azoknak ott lesznek az egyéb programok a kiállítás. nem ez volt a lényeg, hanem, hogy nem fognak senkit felengedni a pályára, mert csöpög az olaja...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 24, 11:30:58 nem ez volt a lényeg, hanem, hogy nem fognak senkit felengedni a pályára, mert csöpög az olaja... mondom, hogy mi csináljuk a gépátvételt.:) szerintem érted, hogy mire gondolok.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 24, 11:32:02 mondom, hogy mi csináljuk a gépátvételt.:) szerintem érted, hogy mire gondolok.:) ezen átsiklottam ;D azért csak ésszel, nehogy ránk figyeljenek, ha másnap elszáll egy rakétaautó :-\Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 24, 12:11:50 ezen átsiklottam ;D azért csak ésszel, nehogy ránk figyeljenek, ha másnap elszáll egy rakétaautó :-\ ottsevoltunk:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 24, 12:12:17 Kéne egy speckó pelus a kocsikra és nem lenne semmi baj:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 24, 12:16:05 Kéne egy speckó pelus a kocsikra és nem lenne semmi baj:) ezt hívják tömítésnek 8) remélem lassan az én motorom is száraz lesz kívülrőlCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 24, 18:03:42 Kéne egy speckó pelus a kocsikra és nem lenne semmi baj:) áá, csak elötte le kell mosni őket alulról. ha meg akkor is egyből csöpög, az már túl sok.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 24, 18:07:38 az enyémből nem ömlik az olaj, de alul látszik, hogy olajos az egyik fele. ezért nem szedném szét a motort.
áá, csak elötte le kell mosni őket alulról. ha meg akkor is egyből csöpög, az már túl sok. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 24, 18:08:42 a gyorsulásnál lesznek kategoriák?
két autó gyorsul egyszerre vagy egy? az enyémből nem ömlik az olaj, de alul látszik, hogy olajos az egyik fele. ezért nem szedném szét a motort. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 24, 18:09:51 az enyémből nem ömlik az olaj, de alul látszik, hogy olajos az egyik fele. ezért nem szedném szét a motort. pont ezért mondom. nekem is olajos alulról, de ha letöröljük, nem fog ott lecsöpögni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 24, 18:14:39 és az mennyivel jobb ha a szuper rakéta autó motorja felrobban a pálya közepén?
neki is beszólnak majd? >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 24, 18:24:25 és az mennyivel jobb ha a szuper rakéta autó motorja felrobban a pálya közepén? Az sem jo,de akkor nem a mi hatáskörünkben robban.neki is beszólnak majd? >:D A csöpögés meg azt jelenti,hogy rááll a gép egy leteritett paplanra,vagy akármire,padlogáz 1-2,oszt alánéz hogy jött-e valami? Nem az oránként pár cspp a gond!(szerintem) Ja,egyszerre 2 auto gyorsul,párhuzamos pályán. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 25, 08:38:45 Alakulnak a dolgok Felhozom, csak úgy.Program: Szombat: 9.00 beengedés kezdete 10.00 Ünnepélyes megnyitó 10.15 Tréfás vetélkedők (Autótolási verseny, időre) (Autófoci) (Sörszlalolom) (meg még néhány ilyen tréfás dolog) 14.00 GYORSULÁSI VERSENY 18.00 Eredményhírdetés (értékes ajándékok) 18.30 TOMBOLAHÚZÁS 20.00 Rock& Roll Party 22.00 A szinpadon Vagabond (még tárgyalás alatt, szerintem senki nem mondta neki:) Vasárnap Autós szépségverseny, lazulás, Tombola: Érdekes és praktikus, de mindenképpen használható retro ajándékok és főként autós használati tárgyak a 60-70-80-as évekből. Minden résztvevő autós tombolát kap, de vásárolni is lehet 100 forintos darabáron. Árak: 14 év alatt ingyenes A gyorsulás 1000 forintos felára 3 menetre jogosít, 1000ért újabb 3 menet váltható! Színvonalas gyerekprogramok, szakemberek felügyeletével. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 08:47:31 van honlap is
tokol.bogarhatu.hu Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 április 25, 08:51:37 van honlap is tokol.bogarhatu.hu na ezt a linket kellene oda jobbra fel, a hírdobozba berakni... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 25, 08:58:33 a vw-k gyorsulnak más autókkal is, vagy csak márkán belül lesz gyorsulás?
van honlap is tokol.bogarhatu.hu Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 április 25, 09:16:51 Én köbcentire azonosakat indítanék együtt, már csak az érdekesség kedvéért, ha mindkét fél hajlandó.
a vw-k gyorsulnak más autókkal is, vagy csak márkán belül lesz gyorsulás? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 09:22:02 a vw-k gyorsulnak más autókkal is, vagy csak márkán belül lesz gyorsulás? Mivel a kvalifikáció nem kieséses, hanem idő szerint rangsorolunk, ezért bárki mehet bárkivel és szerintem ez így is jó, mert igen mókás, amikor begyorsul egymás mellett egy mini és egy bogár.:) A kiírás szerint köbentiben lesz a harc. -800, 800-1300, 1300- és lesz külön tuning, de ez inkább show-szerű. Jön a meggyesi által épített gép, az ikrek autója, talán a hoffermasina és a szepes tuningmotorja és feltűnik. Ha minden igaz lesz egy brutá,l skoda 120 és talán találunk minit is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 április 25, 09:26:03 Majd a Hollóval lövünk egyet, hogy melyik typ4 moci a jobb. Az enyémben már lesz vagy 600km... :-)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 09:27:16 Majd a Hollóval lövünk egyet, hogy melyik typ4 moci a jobb. Az enyémben már lesz vagy 600km... :-) Azért az ilyen, olajfolyást is jelent kijelentéseket, hogy lövünk egyet, mellőzzük. Már előre látom, hogy hajnali fogok térdelni a pályán és nyalom fel az olajfoltokat.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 április 25, 09:34:34 A motorjaim alatt egy csepp olajat, olajfolyást sem találsz. Ha fejre állítjuk a Buszt, terítő nélkül ebédelhetünk a motorról... :-))))))
Azért az ilyen, olajfolyást is jelent kijelentéseket, hogy lövünk egyet, mellőzzük. Már előre látom, hogy hajnali fogok térdelni a pályán és nyalom fel az olajfoltokat.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 25, 10:00:21 A motorjaim alatt egy csepp olajat, olajfolyást sem találsz. Ha fejre állítjuk a Buszt, terítő nélkül ebédelhetünk a motorról... :-)))))) olajos halat? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 25, 11:00:10 na ezt a linket kellene oda jobbra fel, a hírdobozba berakni... értettem, őrmester elvtárs! :police:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 április 25, 11:19:02 Megnéztem a honlapot, és azt mondja, hogy : "Te vagy a(z) 1. látogató!" ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 25, 11:21:34 Megnéztem a honlapot, és azt mondja, hogy : "Te vagy a(z) 1. látogató!" ;D nekem is ezt írja, pedig tegnap már második voltam :Da szórólap meg még nem a végleges rajta Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 25, 11:22:01 nekem is ezt írta! ::)
Megnéztem a honlapot, és azt mondja, hogy : "Te vagy a(z) 1. látogató!" ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 11:23:23 Mindenkinek beadja, hogy ő az első. Kicsit átlátszó, de be kell ismernem, hogy szoptam már be ilyet.:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 11:23:54 Délután nagy átgyúrás jön, ha az MBK is rábiggyeszti a logóját a szórólapra.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 április 25, 11:24:03 nekem is ezt írta! ::) Azt hittem én vagyok olyan gyors, hogy a villám hozzám jár edzésre, de ezek szerint mégsem.... :(Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 11:25:17 Azt hittem én vagyok olyan gyors, hogy a villám hozzám jár edzésre, de ezek szerint mégsem.... :( amikor gépelsz, lehet.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 25, 11:28:43 1 napos utas/látogató 500 forint
2 napos utas/látogató 1500 forint :-\ ez csak nekem fura? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 25, 11:31:02 1 napos utas/látogató 500 forint az egy napos a szombatot jelenti, a 2 napos az ottalvást, a koncertet, a másnapi országos gyorsulás megtekintésének lehetőségét2 napos utas/látogató 1500 forint :-\ ez csak nekem fura? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 25, 11:33:03 az egy napos a szombatot jelenti, a 2 napos az ottalvást, a koncertet, a másnapi országos gyorsulás megtekintésének lehetőségét es ha valaki vesz 2 darab 1 naposat? (egyiket szombatra, egyiket vasarnapra) este majd megkeresik es kiteszik, mondvan hogy nem ottalvosat vett? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 25, 11:34:53 es ha valaki vesz 2 darab 1 naposat? (egyiket szombatra, egyiket vasarnapra) ok, félreérthető.este majd megkeresik es kiteszik, mondvan hogy nem ottalvosat vett? nincs egynapos. szombati van és szombat-vasárnapi. ha valaki vasárnap akar kijönni, azt már nem is mi engedjük be, hanem a gyorsulást szervező kft, aki vasárnap 2000-et fog kérni fejenként Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 25, 11:36:06 ok, félreérthető. nincs egynapos. szombati van és szombat-vasárnapi. ha valaki vasárnap akar kijönni, azt már nem is mi engedjük be, hanem a gyorsulást szervező kft, aki vasárnap 2000-et fog kérni fejenként ok. es aki szombati jegyet vesz, azt ki fogja kitessekelni szombat este? es hanykor? :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 25, 11:38:13 ok. es aki szombati jegyet vesz, azt ki fogja kitessekelni szombat este? es hanykor? :P a buli elött. azt hiszem, aki marad az karszalagot kap, aki nem, az meg nem. de ezt nem tudom még. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 11:41:56 egyébként az +1000 forint az egyazegyben megy a negyedmérföld kasszájába Magyán mi egy vassat nem kérünk a buliért, de muzsika és buli mellé még ezt is bevállani nem tudjuk. Mi annak is örülünk, hogy a szombati napot imígyen sikerült olcsóbbá tenni. Valszeg még ígyse a profitban fogunk fürödni, bár a szervezéstémát nagyon meghúzzuk az uccsó 3 hétben!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 25, 11:42:59 a buli elött. azt hiszem, aki marad az karszalagot kap, aki nem, az meg nem. de ezt nem tudom még. így igaz. A kapu meg 22:00-kor zár. Akin nem látunk karszalagot és elmúlt 12 éves azt kitesszük. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 25, 11:45:53 Valszeg még ígyse a profitban fogunk fürödni, hat ezt sejtettem, csak azert kerdeztem meg, hogy felmeruljon a tema, hogy akkor azokkal mi legyen... kar hogy en nem johetek :( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 11:46:23 így igaz. A kapu meg 22:00-kor zár. Akin nem látunk karszalagot és elmúlt 12 éves azt kitesszük. A kapu 20.30 kor zár. Aki marad, vesz egy karszalagot! Ha 22.00 akkor egy csomó részeg barommal kell majd izmoznod. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 11:47:13 hat ezt sejtettem, csak azert kerdeztem meg, hogy felmeruljon a tema, hogy akkor azokkal mi legyen... kar hogy en nem johetek :( Nem vagy egyedül. Idáig az itteni bogarasok és népautósok részéről van a leghalványabb érdeklődés.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 25, 11:49:47 Nem vagy egyedül. Idáig az itteni bogarasok és népautósok részéről van a leghalványabb érdeklődés.:) pedig aaggoottaa "külföldi". ingyen jöhetne :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 12:01:47 pedig aaggoottaa "külföldi". ingyen jöhetne :) nem jöhet ingyé külföldi, csak a márkaklubok kapnak két-két tiszteletjegyet szombati belépésre. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 12:03:43 MÁS ÉS FONTOS
Tuning kategóriában keresünk indulókat. Idáig megvan ahogy nézem a meggyesi által épített 1.9es, a szepes tuningépe, az ikrek karmanja és ha minden igaz egy brutál skoda 120. Kellene valaki kontaktnak a Hofferhez, illetve most nem tduom, hogy a Szeki kübeljében milyen moci van. ÉS kellene javaslat még a tuning kategóriára. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 25, 12:04:27 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: AZS - 2007 április 25, 12:21:08 az MBK is rábiggyeszti a logóját a szórólapra. kezd elmenni a kedvem az egésztől (na nem mintha ez valakit is érdekelne ;-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 12:33:29 kezd elmenni a kedvem az egésztől (na nem mintha ez valakit is érdekelne ;-) adsz négyszázat Te is, akkor bármit ráírunk a szórólapra.:) (egyébként a fantázia beindulása megelőzése céljából a befolyó bevételek, így beugrók ára fillére pontosan vissza is megy az MBK kasszába, közelíteni szeretnénk a nullszaldó felé) Ja, és aki volt MBK taggyűlésen az tudja, hogy ez MBK találkozóünakl indult, de a név lemaradt, az MBK csak szponzorként akar szerepelni a dologban. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 25, 12:44:03 Kérdés.
Valami matricaféle lesz amit mindenki kiragaszthat az autójára, hirdetve ezzel egész évben hogy van egy ilyen k... jó buli? Mivelhogy mint első jó lenne terjeszteni ilymódon is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 április 25, 12:47:04 MÁS ÉS FONTOS Tuning kategóriában keresünk indulókat. Idáig megvan ahogy nézem a meggyesi által épített 1.9es, a szepes tuningépe, az ikrek karmanja és ha minden igaz egy brutál skoda 120. Kellene valaki kontaktnak a Hofferhez, illetve most nem tduom, hogy a Szeki kübeljében milyen moci van. ÉS kellene javaslat még a tuning kategóriára. A Szeki eladta a Kubelbol a motort,epit egy hatalmas typ1et,mar felig-meddig kesz,de hogy Tokolre kesz lesz,az kozel sem biztos..Majd kiderul... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 25, 12:47:23 Kérdés. Valami matricaféle lesz amit mindenki kiragaszthat az autójára, hirdetve ezzel egész évben hogy van egy ilyen k... jó buli? Mivelhogy mint első jó lenne terjeszteni ilymódon is. Megoldjuk. még pólót is vehetsz :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 25, 12:58:04 A Szeki eladta a Kubelbol a motort,epit egy hatalmas typ1et,mar felig-meddig kesz,de hogy Tokolre kesz lesz,az kozel sem biztos..Majd kiderul... Jó annak aki megvette.:) Akkor ő lesz a meglepi.:) Matricát intézni kellene, de még passz, hogy mit-ki-hogyan. Szerintem legyen a kroaszan méhecske. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 25, 13:14:03 nem sírni, ma csinálok új számlálót és nem lesz több eslő, mer 2-tőkl kezdi a számolást ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 25, 17:38:31 nem sírni, ma csinálok új számlálót és nem lesz több eslő, mer 2-tőkl kezdi a számolást ;D Most, hogy van ez?Aki egy napra megy az 20,00-kor tipli és nem maradhat az esti bulira? :o Szóval akkor mindenképp kétnaposat kell majd vennem. ;D Merthát a Vagabendet jó lenne megnézni ha bírja a gyerek addíg. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 25, 17:45:11 Most, hogy van ez? A gyerek már nálam is tovább birja! ;DMerthát a Vagabendet jó lenne megnézni ha bírja a gyerek addíg. :D Azt a Vagabendet meg én is megnézném!! :protest: Komolyabban:ugy tudom hogy a koncert müsor az 22oráig lesz,utána tábortüz,körbeül,1 gitár,énekel sok közös retro notát,na ez lesz a vagabend,vagy nem? :???: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 25, 17:50:13 A gyerek már nálam is tovább birja! ;D Itten írja e, hogyaszonygya:Azt a Vagabendet meg én is megnézném!! :protest: Komolyabban:ugy tudom hogy a koncert müsor az 22oráig lesz,utána tábortüz,körbeül,1 gitár,énekel sok közös retro notát,na ez lesz a vagabend,vagy nem? :???: " 22.00 A szinpadon Vagabond a leglazább népautós aki gitárral jár. " ;D http://www.tokol.bogarhatu.hu/programok.htm Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 25, 17:59:06 Itten írja e, hogyaszonygya: Na,most kezdhetek utána nézni,hogy ezt ki faragta oda? ;D" 22.00 A szinpadon Vagabond a leglazább népautós aki gitárral jár. " ;D http://www.tokol.bogarhatu.hu/programok.htm Nincs nagy gond,legfeljebb áthelyezzük a szinpadot a tábortüz(meg a sör) mellé! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 április 25, 19:10:09 Nem vagy egyedül. Idáig az itteni bogarasok és népautósok részéről van a leghalványabb érdeklődés.:) Az érdeklődésen fennáll,de nem tudom tutira megmondani hogy megyek e,mert kicsit besűrűsödtek a dolgaim :-\Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 25, 19:14:36 Most, hogy van ez? ne engem kérdezzetek, én azt írom ki, amit kapok :)Aki egy napra megy az 20,00-kor tipli és nem maradhat az esti bulira? :o Szóval akkor mindenképp kétnaposat kell majd vennem. ;D Merthát a Vagabendet jó lenne megnézni ha bírja a gyerek addíg. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: wob974 - 2007 április 25, 22:44:34 utas 1 nap 500Ft
utas két nap 1500Ft Akkor szerintem ha kétszer vesz 1 naposat jobban jár az csak 1000Ft >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dt - 2007 április 25, 23:03:39 utas 1 nap 500Ft utas két nap 1500Ft Akkor szerintem ha kétszer vesz 1 naposat jobban jár az csak 1000Ft >:D ha nem alszik ott... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 08:41:43 Az érdeklődésen fennáll,de nem tudom tutira megmondani hogy megyek e,mert kicsit besűrűsödtek a dolgaim :-\ ha te se jössz, akkor megharagszom a népautós topikra.:( Késhegyremenő harc volt a hardcore bogarasokkal, lenyomtuk őket és most akikre hivatkoztunk (ti), senkinek sem jó.:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 09:36:48 utas 1 nap 500Ft utas két nap 1500Ft Akkor szerintem ha kétszer vesz 1 naposat jobban jár az csak 1000Ft >:D vasáernap már nincs külön beengedés hozzánk... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 26, 10:03:06 utas 1 nap 500Ft utas két nap 1500Ft Akkor szerintem ha kétszer vesz 1 naposat jobban jár az csak 1000Ft >:D te csak ugy beleirogatsz? nem nezed miket irtunk???? pont ezt kerdeztem en is, elmagyaraztak, erre te felebredtel... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 10:51:22 Akkor egy tértkép (blackpnek elsősorban)
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 10:52:13 és a véglegesnek tűnő szórólap:
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 26, 11:14:19 megpróbáltam "regisztrálni" a tokol.bogárhátún, de mikor kitöltöttem a rublikákat és beírtam az üzenetet majd rákattintottam az "elküld" gombra, egy fehér ablak jelent meg.
Jó ez így?! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 12:22:43 megpróbáltam "regisztrálni" a tokol.bogárhátún, de mikor kitöltöttem a rublikákat és beírtam az üzenetet majd rákattintottam az "elküld" gombra, egy fehér ablak jelent meg. nem jó, de ennyire futotta, amúgy a mailt elküldteJó ez így?! :) oldal frissítve Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 26, 13:02:07 nem jó, de ennyire futotta, amúgy a mailt elküldte oldal frissítve yo át tudnád állítani a "hanyadik látogató vagy" számlálót 3 számjegyűre? mondjuk olyan 6-700-ra gondoltam. Ha valaki ránéz, azt hiszi majd "..mekkora az érdeklődés, biztos jó buli lesz..." Érteeeed?! marketing trükk :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 13:11:27 yo tegnap este csináltam meg működőre, fél nap alatt 60-70 látogató nemis rossz reklám nélkül ;Dát tudnád állítani a "hanyadik látogató vagy" számlálót 3 számjegyűre? mondjuk olyan 6-700-ra gondoltam. Ha valaki ránéz, azt hiszi majd "..mekkora az érdeklődés, biztos jó buli lesz..." Érteeeed?! marketing trükk :) várjunk még..a nácik is így adták ki a tagságikat, nem szeressük ezt am ódszert 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 26, 13:13:10 ez érdekes! 2 perce még csak 67 látogató volt, most viszont már 277 van. ::)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 április 26, 13:22:51 Ha elfogadtok egy kis építő jellegű észrevételt:
"....akik legalább egy héttel a kezdés előtt jelezik részvételi szándékukat." Szerintem helyesebb, ha jelzik résztvételi szándékukat. (a "Jelentkezés"-re kattintva megjelenő szövegben találtam.) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 13:25:31 Ha elfogadtok egy kis építő jellegű észrevételt: én ilyen szót még nem hallottam ;D"....akik legalább egy héttel a kezdés előtt jelezik részvételi szándékukat." Szerintem helyesebb, ha jelzik résztvételi szándékukat. (a "Jelentkezés"-re kattintva megjelenő szövegben találtam.) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 13:26:26 ez érdekes! 2 perce még csak 67 látogató volt, most viszont már 277 van. ::) ip-t, cookie-t nem használ a számláló, ha folyamatosan frissíted, növeli az értéket, nem gondoltam, hogy valaki baszkurálódni fog, de csinálok egy újatCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 13:39:16 számláló frissítve, nullázva, nem lehet átbaszni. vagyis lehet, de minek? ;D tessék látogatni az oldalt teszt céljából
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 26, 13:45:36 számláló frissítve, nullázva, nem lehet átbaszni. vagyis lehet, de minek? ;D tessék látogatni az oldalt teszt céljából a plakátot kár hogy nem lehet újra elérni, ha már továbbmentél rajtameg a számláló mellett nekem megjelenik egy csúszka (fel-le) mintha nem férne be az adott helyre. de tudom, operára nem fejlesztünk ;D szóval tuti így :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 14:03:41 a plakátot kár hogy nem lehet újra elérni, ha már továbbmentél rajta tulajdnoképpen megcsinálhatom úgym, hogy el lehessen érni :) a csuszka elvileg ki van kapcsolva, az opera meg nem szereti ezt a parancsot sajnos.meg a számláló mellett nekem megjelenik egy csúszka (fel-le) mintha nem férne be az adott helyre. de tudom, operára nem fejlesztünk ;D szóval tuti így :D nézegessétek megint, mert faragom a számlálót és nemtuom mikor működik Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 április 26, 14:08:04 nézegessétek megint, mert faragom a számlálót és nemtuom mikor működik most az 5. vagyok, akárhányszor frissítem vagy nyitom is meg az oldalt.(IE6.0) kuki? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 26, 14:09:40 most az 5. vagyok, akárhányszor frissítem vagy nyitom is meg az oldalt.(IE6.0) kuki? en tovabbra is elso vagyok :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 14:10:08 most az 5. vagyok, akárhányszor frissítem vagy nyitom is meg az oldalt.(IE6.0) kuki? én az 1. vagyok... és F5-re sem változik (firefox) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 26, 14:10:14 én is 5. vagyok
most az 5. vagyok, akárhányszor frissítem vagy nyitom is meg az oldalt.(IE6.0) kuki? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 26, 14:10:39 en tovabbra is elso vagyok :P mozilla es explorer Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 26, 14:11:25 közben feljöttem az első helyre! :???:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 április 26, 14:13:05 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 14:14:40 működik! 74nél tart és F5re tovább számol ;)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 26, 14:17:25 működik! 74nél tart és F5re tovább számol ;) itt is megy :) 82-83-84 ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 14:20:15 f5el százaig nyomultam!:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 14:21:02 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 14:33:48 megkérnék minden kedves versenyzőt, hogy fogjon egy bicskát, egy kis pillanatragasztót, valamint egy fehér lapot. ha mindez megvan, előszöris pattitntsa ki az f5 billentyűt, a helyét nyomja tele pillanatragasztóval, tegyen rá egy papírlapot és felejtse el a frissítést. igen, primitív a számláló, mégis mutatná kb mennyi embert érdekel. nost, a frissítés gomb nem fogja növelni az érdeklődést. próbálgattam egy csomó számlálót, mint látható, den em jöttek be, marad ez a kis egyszerű. szal mindenkit átver, aki csak frissítget eszetlenül.
uff Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 26, 14:37:37 megkérnék minden kedves versenyzőt, hogy fogjon egy bicskát, egy kis pillanatragasztót, valamint egy fehér lapot. ha mindez megvan, előszöris pattitntsa ki az f5 billentyűt, a helyét nyomja tele pillanatragasztóval, tegyen rá egy papírlapot és felejtse el a frissítést. igen, primitív a számláló, mégis mutatná kb mennyi embert érdekel. nost, a frissítés gomb nem fogja növelni az érdeklődést. próbálgattam egy csomó számlálót, mint látható, den em jöttek be, marad ez a kis egyszerű. szal mindenkit átver, aki csak frissítget eszetlenül. uff értettem. tehát a 181, a 184 és a 185-ik látogató én voltam! :)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 14:40:35 ja igen, ha vlaaki élvezi, hogy gombnyomásra nő egy szám, van a mobiltelefonokban is számológép ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 14:44:27 egyenlőre csak a fórumon tudnak a honlap létezéséről ;) akkor lesz érdekes, ha a 2000db szórólap szét lesz terítve :o Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 14:45:04 egyenlőre csak a fórumon tudnak a honlap létezéséről ;) akkor lesz érdekes, ha a 2000db szórólap szét lesz terítve :o próbálok szerválni valami ip figyelős számlálót, csak ezek eddig nem jöttek beCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 15:34:31 valaki nézze meg legyen oly kedves az oldalt, hogy megy e a számláló :)
köszi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 április 26, 15:45:08 valaki nézze meg legyen oly kedves az oldalt, hogy megy e a számláló :) köszi látható megy. én voltam a 69. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 15:58:06 látható megy. én voltam a 69. helyes, néztem, de hiába frissítgetsz, nem fog haladni, ez a fasza 8)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 16:02:04 helyes, néztem, de hiába frissítgetsz, nem fog haladni, ez a fasza 8) ez csalás ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 április 26, 16:03:42 valaki nézze meg legyen oly kedves az oldalt, hogy megy e a számláló :) köszi 74, efötre nem sinál semmiccse Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 16:20:25 akkor van egy reális számláló, azért indult 68ról, mert kb ott tartottunk.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 26, 18:08:08 " 20.00 Az elős nap zárása, az egy napra belépőt váltottak ekkor kell elhagyják a helyszínt.
20.00 Rock& Roll Party " Na én ezt még mindig nem értem. AKik a rokendrollpartit megnéznék azok kétnapra kell hogy jöjjenek? :dontknow: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 18:11:40 " 20.00 Az elős nap zárása, az egy napra belépőt váltottak ekkor kell elhagyják a helyszínt. 20.00 Rock& Roll Party " Na én ezt még mindig nem értem. AKik a rokendrollpartit megnéznék azok kétnapra kell hogy jöjjenek? :dontknow: igazándiból nem, csak az én parám az, hogy ha 10kor kezdjük kizavarni az embereket, akik karszalag nélküliek, akkor abból káosz lesz. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 18:15:48 igazándiból nem, csak az én parám az, hogy ha 10kor kezdjük kizavarni az embereket, akik karszalag nélküliek, akkor abból káosz lesz. szerintem meg inkább verekedés... de lesz örzővérző szolgálat aki a potyázókat kiterelik... 10kommandós 100 részeg bogaras ellen picit kevés lesz... elmondom, hogy hogy kéne csinálni! tételezzük fel, hogy szombaton KÉK, két napra ZÖLD, vasárnap PIROS karszallag van. tehát a szekuriti szombaton összeveri az összes PIROS karszallagost, vasárnap a KÉKeket. a PIROSOKAT meg szúrópróba szerűen ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 26, 18:17:25 igazándiból nem, csak az én parám az, hogy ha 10kor kezdjük kizavarni az embereket, akik karszalag nélküliek, akkor abból káosz lesz. Hát ezért kérdezem.Mert most így aki olvassa annak elég negatívként hat, hogy 8-kor kirugdossák, pedig akkor még megy a buli. A 10órási aggodalmadat is értem, de ötletem meg nincs. :-\ Bár szerintem a simán hangosbeszélős felszólítás elég kell hogy legyen, vagy roosszul gondolom? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 18:17:42 igazándiból nem, csak az én parám az, hogy ha 10kor kezdjük kizavarni az embereket, akik karszalag nélküliek, akkor abból káosz lesz. nem gond, ha az 1 naposak bentmaradnak, de akkor vasárnap reggel meg kell venniük a vasárnapi jegyet... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 26, 18:19:44 100 részeg bogaras Szerintem ezzel kicsit fölé lősz, bár nem tudom.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 26, 18:21:05 tehát a szekuriti szombaton összeveri az összes PIROS karszallagost, vasárnap a KÉKeket. a PIROSOKAT meg szúrópróba szerűen ;D Nagyon megbízhatóannagyotüt, csak kicsit színvak. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 26, 18:28:43 Szerintem ezzel kicsit fölé lősz, bár nem tudom. szerintem meg nem... összesen 2500 db szórólap lett/lesz kiosztva, és a depóban is megjelenik ;) azért páran csak eljönnek 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 április 26, 18:32:55 ha te se jössz, akkor megharagszom a népautós topikra Igenis értettem :) Feldobtam a szórólap linkjét a Mini klub fórumába,hátha ráharapnak :DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 18:37:25 Még mi is írunk a miniseknek, de csak a kommunikációs offenzíva egyik későbbi szakaszában...:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 26, 18:39:39 szerintem meg nem... én is hirdetem ahol csak tudomösszesen 2500 db szórólap lett/lesz kiosztva, és a depóban is megjelenik ;) azért páran csak eljönnek 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 26, 19:16:06 Talán már a tényléeg végleges szóró.:)
Ha valakinek kell papírformátumban, jelezze! [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 26, 19:57:39 Talán már a tényléeg végleges szóró.:) te Partizán, nem baj hogy itt az aláírásodban 2006-ra hívod az embereket? :evil6: >:DHa valakinek kell papírformátumban, jelezze! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 26, 21:11:14 szerintem legyen egységesen kétnapos árú a beugró,aki akar bent marad, aki nem, az nem. talán nem azon az 500 vagy 1000 forinton csúszik meg a dolog
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 26, 22:12:08 szerintem legyen egységesen kétnapos árú a beugró,aki akar bent marad, aki nem, az nem. talán nem azon az 500 vagy 1000 forinton csúszik meg a dolog most már ne bolygassuk.szórólap már ilyen. ez lesz. valaki meg még ugye ennyihez sincs szokva, vagy ennyit sem akarna kifizetni ha nem alszik ott. azért nem bonyolult. azt meg tudnád tenni, hogy a honlapon átírod, hogy 12 éven alulinak ingyenes, nem 14 alatt? kössz Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 27, 09:04:57 szerintem legyen egységesen kétnapos árú a beugró,aki akar bent marad, aki nem, az nem. talán nem azon az 500 vagy 1000 forinton csúszik meg a dolog egy család esetében az lehet 3-5000 forint plusz is. Ráadásul szerintem a többség egynapra jön. Velük miért csesszünk ki. Ez így igazságos. Mindenki azért fizet, amit igénybe vesz.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 27, 09:21:33 egy család esetében az lehet 3-5000 forint plusz is. Ráadásul szerintem a többség egynapra jön. Velük miért csesszünk ki. Ez így igazságos. Mindenki azért fizet, amit igénybe vesz. biztos..csak elég érdekes lesz, mikor 8kor a tábortűz mellől elcibál egy szekus, mert csak addig szólt a jegyed :PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 április 27, 09:28:39 biztos..csak elég érdekes lesz, mikor 8kor a tábortűz mellől elcibál egy szekus, mert csak addig szólt a jegyed :P akkor a különbözet kifizetésével vesznek jegyet másnapra (ezres fejenként) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 27, 09:31:14 egy család esetében az lehet 3-5000 forint plusz is. Ráadásul szerintem a többség egynapra jön. Velük miért csesszünk ki. Ez így igazságos. Mindenki azért fizet, amit igénybe vesz. Így van. A bejáratnál mindenkit tájékoztatunk. De lesz lehetőség utólagos 1000.- Ft befizetésével megváltani a részegen ott alvást.Kiscsákónak míg belelóg a feje a ToiToi-ba, kivesszük a zsebéből a méltányos összeget és rátesszük a kezére a karszalagot. :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 27, 09:43:45 magyarul a buli jó lesz, mindenki marad és van lehetősége részletfizetésre a jegyet illetően..részegen mindenki jobban fog tejelni, mi? 8) jó taktika ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 27, 09:51:34 magyarul a buli jó lesz, mindenki marad és van lehetősége részletfizetésre a jegyet illetően..részegen mindenki jobban fog tejelni, mi? 8) jó taktika ;D naugyi :) kivan ez találva! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 április 27, 15:38:51 Akkor talán végeleges a tokol.bogarhatu.hu. Ha valakinek van észrevétel szójjon!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 27, 18:22:31 Így van. A bejáratnál mindenkit tájékoztatunk. De lesz lehetőség utólagos 1000.- Ft befizetésével megváltani a részegen ott alvást. Ez mind rendben van, csak még arra nincs ötlet -illetve ez van rá- hogy a nyóckor hazamenés illetve a részegen ottalvás között van még egy fokozat, amit szerintem sokan jogosan belegondolnak az 1 napba, az esti buli.:) Most lehet hogy kötekedősnek hatok, de szerintem egy ilyen kis stikli sokakban rosszérzést tud kelteni, mármint ha 8-kor elkezdik kifele terelni merthogy vége a napnak. Én személyszerint ha úgy alakul nagyon szívesen megveszem a plusszjegyet, sőt, de aki nem ismeri a hátterét a dolognak nem biztos, hogy érteni fogja. Aztán lehet még az is, hogy én nem értek pontosan valamit. :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 27, 19:12:15 Ez mind rendben van, csak még arra nincs ötlet -illetve ez van rá- hogy a nyóckor hazamenés illetve a részegen ottalvás között van még egy fokozat, amit szerintem sokan jogosan belegondolnak az 1 napba, az esti buli. Megprobálok válaszolni.Most lehet hogy kötekedősnek hatok, de szerintem egy ilyen kis stikli sokakban rosszérzést tud kelteni, mármint ha 8-kor elkezdik kifele terelni merthogy vége a napnak. Én személyszerint ha úgy alakul nagyon szívesen megveszem a plusszjegyet, sőt, de aki nem ismeri a hátterét a dolognak nem biztos, hogy érteni fogja. Aztán lehet még az is, hogy én nem értek pontosan valamit. :-\ Azt tudni kell,hogy két bulirol van szo! Az elsö a mienk,ami szombat reggeltöl tarthat vasárnap estig,ill szombat estig. Ennek a belépö vonzata is kissé bonyolult. Ha szombaton veszel kétnapos belépöt,akkor meguszod 1500ft.bol. Ezzel jogot nyersz a teljes szombat estéreis,és a szervezök által leadott 1 db ezres révén a vasárnapi napra is.Tehát 2 napig oké vagy. Ha csak vasárnap jössz ki,akkor 2 db ezres a beugro,amit nem mi szedünk,hanem a gyoorsulos kft mivel az az Ö bulijuk. Nincs 2db egynapos belépö ezer-ezer ft-ért,van 1 napos szombatibogaras belépö,van 2 napos bogaras belépö,és van vasárnapi belépö,amit nem mi szedünk. Remélem sikerült teljesen összezavarni mindenkit! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 27, 19:15:23 Adok egy 500ast és hétfőn megyek,úgy jó?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 27, 19:16:26 Adok egy 500ast és hétfőn megyek,úgy jó? Én kedden ingyé beengedlek!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 27, 19:18:41 Én kedden ingyé beengedlek!! ;D kéne csinálni egy paintball partit,hely meg bunker vanCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 27, 19:20:46 kéne csinálni egy paintball partit,hely meg bunker van Hely az télleg van,bunker má nemannyira!Az összeset bérlik,lakják,használják,szoval mind foglalt! >:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 április 27, 19:23:57 Hely az télleg van,bunker má nemannyira! durva orgiák vannak bennük legalább,vagy béna versenyautók?Az összeset bérlik,lakják,használják,szoval mind foglalt! >:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 27, 21:19:28 kéne csinálni egy paintball partit,hely meg bunker van ja télleg, van ott péjntból pálya. voltam ott már lődözni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 április 27, 21:28:51 Most lehet hogy kötekedősnek hatok mert az is vagy ;D minden belépőnek a kezébe adunk egy házirendet, amiben szépen le lesznek írva a szabályok. pl.: iszik vagy vezet , mindenki saját felelőségére vesz részt a programokon, csak műszakis/biztosításos géppel lehet jönni, 1 napos jeggyel 19:00 óráig tartozkódhat ott (eredmény hirdetés vége), és még lesz másik ezer szabály amivel mindennemű felelőséget áthárít magáról a szervező bizottság. aki bármelyik pontot megszegi, az megy a levesbe és jön a szekuriti nagy erőkkel. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 április 28, 11:06:12 ja télleg, van ott péjntból pálya. sajnos csak éles fegyvereket tudunk szereznivoltam ott már lődözni. akit eltalálnak, az kiesik én tradicionálisan paintcsigással leszek majd befestékezem a hegyeket Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 28, 11:48:17 sajnos csak éles fegyvereket tudunk szerezni akit eltalálnak, az kiesik én tradicionálisan paintcsigással leszek majd befestékezem a hegyeket Az elég szittya lesz így! :) Sok múlik a festék választáson. Javaslom a méregzöld helyett a puhakéket mert az kisebbet üt :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 28, 12:29:48 sajnos csak éles fegyvereket tudunk szerezni akit eltalálnak, az kiesik én tradicionálisan paintcsigással leszek majd befestékezem a hegyeket paintrambókés az ér? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 28, 12:44:41 paintrambókés az ér? Kár ilyet kérdezni, hisz alapfelszerelés mint az abszintos molotovkoktél :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 28, 12:56:49 Kár ilyet kérdezni, hisz alapfelszerelés mint az abszintos molotovkoktél :) :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 29, 08:31:55 ON.
Legszebben ciripelő kipufogó verseny lesz? Leghangosabb kipufogó monnnyonle! :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 29, 09:29:16 egy fontos kérdés?
kocsma lesz? :occ14: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 29, 09:39:54 egy fontos kérdés? Alaptétel, gondolom több is. ;Dkocsma lesz? :occ14: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 április 29, 10:24:52 egy fontos kérdés? kocsma lesz? :occ14: Ezt most komolyan kérdezted??! Szerinted pityubácsival adnánk a nevünket olyan rendezvényhez amelyiken ne lenne kocsma????! Még az óvodát is úgy keressük Szonjának, hogy közel legyen a kocsmához! :)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 29, 11:09:24 Ezt most komolyan kérdezted??! Szerinted pityubácsival adnánk a nevünket olyan rendezvényhez amelyiken ne lenne kocsma????! Még az óvodát is úgy keressük Szonjának, hogy közel legyen a kocsmához! :)) egyértelmű, vazze... :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 29, 14:34:18 Bevallom kicsit félve kérdeztem meg, de biztos akartam lenni benne. ::)
Elég szar lett volna este 6-kor sört keresgélni a környéken, meg a sör hűtés is meg van oldva így. A nevezésről kapunk visszaigazolást (valamilyen formában)? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 29, 18:55:33 A nevezésről kapunk visszaigazolást (valamilyen formában)? miért? neveztél? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 29, 19:11:33 miért? neveztél? tokol@bogarhatu.hu?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 29, 19:18:45 igen, a tökölös oldalon a jelentkezésnél, de nem tudom hogy odaért e vagy nem.
miért? neveztél? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 29, 19:33:08 igen, a tökölös oldalon a jelentkezésnél, de nem tudom hogy odaért e vagy nem. ááá, megvan. hiba volt a mátrixban.... azt is megkaptuk, hogy mire jelentkeztél, milyen rendszámmal. köszönöm. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 29, 19:36:30 azt is megkaptuk, hogy mire jelentkeztél, Mire lehet? Nem csak gyorsulásra? Együgyű vagyok? :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 19:42:28 Gyorsulásra ezt töccsétek le,és kitöltve hozzátok magatokkal.
(http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=148.0;id=11328) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 19:54:57 Gyorsulásra ezt töccsétek le,és kitöltve hozzátok magatokkal. Ujabb proba.(http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=148.0;id=11328) [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 29, 20:03:12 Ujabb proba. Mielőtt sikerülne betenni, jó lenne a nevét "nevezész 2007re változtatni. ;DCsakszólok. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 20:12:11 Mielőtt sikerülne betenni, jó lenne a nevét "nevezész 2007re változtatni. ;D Hát azt tölem ne kérd! ;DCsakszólok. >:D Nekem már az is siker,hogy ideraktam,és megnyithato,letölthetö. A dokuban már 2007 a jo évszám. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 április 29, 20:16:50 Nekem már az is siker,hogy ideraktam,és megnyithato,letölthetö. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 29, 20:17:16 van új jeletkező lap, tessék bombázni bácsit :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 20:22:40 van új jeletkező lap, tessék bombázni bácsit :) Neked se jön be a ........#294-nél berakott doku?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 április 29, 20:23:55 Neked se jön be a ........#294-nél berakott doku? nem. küldd el mailben, ha lehetCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 29, 20:36:16 Neked se jön be a ........#294-nél berakott doku? mivel nem a doksit, hanem a gépedre mutató parancsikont raktad be, ezért nem jön be senkinek, csak neked. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 április 29, 20:43:18 ehun van a nevezési lap
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 20:44:24 ehun van a nevezési lap Csokolom! :occ14:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 29, 20:51:02 anya neve meg a motorszám minek kell? :???:
ehun van a nevezési lap Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 április 29, 20:54:40 anya neve meg a motorszám minek kell? :???: ne akadékoskodj tölts! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 április 29, 20:58:00 anya neve meg a motorszám minek kell? :???: Sőt bankkártyád PIN kódját a 3. oldalra kell írni. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 21:01:32 anya neve meg a motorszám minek kell? :???: Mert igy kapsz a futam végén egy olyan igazolo lapot,amely nemzetközileg elismert(vonalkodos,ahol hasonlo futamokat rendeznek,mindenütt beazonosithato)és az egyértelmü beazonositáshoz ezek az adatok is kellenek.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 29, 21:04:26 világos
akkor ezt nyomtasam ki és vigyem magammal? Mert igy kapsz a futam végén egy olyan igazolo lapot,amely nemzetközileg elismert(vonalkodos,ahol hasonlo futamokat rendeznek,mindenütt beazonosithato)és az egyértelmü beazonositáshoz ezek az adatok is kellenek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 21:05:35 világos Kitöltve!!akkor ezt nyomtasam ki és vigyem magammal? Ha akarsz gyorsulni!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 április 29, 21:06:34 és ha itthon hagyom?(amire elég nagy az esély)
Kitöltve!! Ha akarsz gyorsulni!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 április 29, 21:12:30 és ha itthon hagyom?(amire elég nagy az esély) Lesz a helyszinen is,csak gondoltuk,otthon kényelmesebben ki lehet tölteni,meg áttanulmányozni a nyilatkozat részt.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 01, 18:08:21 ha valakis szertne minimális cuccot kihozni hazsnált cucc van valami feltétele???
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 01, 19:11:14 Van!!
1 legyen jo cucc! 2 legyen olcso! 3 legyen rá vevö! 4 legyen az elado jokedvü egész nap! 5 ja,és legyen forumos!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 01, 20:51:46 baditzhudákcsillag triumvirátus is tud arról, hogy lehet árulni?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 01, 20:54:59 baditzhudákcsillag triumvirátus is tud arról, hogy lehet árulni? küggyetek nekik szórólapot(fel kéne rajta tünetni, hogy szabad a vásár)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 01, 20:55:14 ezt valahova a honlapra is ki kéne írnom
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 01, 20:55:57 baditzhudákcsillag triumvirátus is tud arról, hogy lehet árulni? csiilga rajta szórólapon szal tudjaCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 02, 08:31:15 még az árusításról megy a vita a szervezői topikban, de én azon vagyok, hogy szabad a vásár!:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: b_sanyi - 2007 Május 02, 08:48:49 Jó reggelit!
Nyomtattam párat a tököli plakátból, amelyekből kettőt már sikerült elhelyznem egy Fiat850 és egy Bogár szélvédőjén Szolnokon, további terítésen dolgozom... Arra gondoltam, hogy belépéskor kaphatna az ember egy adatlapot, amit kitöltve és kitéve az ablakba, az adott típust kevésbé ismerő egyén is megtudhatna valamit az autótól - pl. típus, évjárat, teljesítmény, extrák, egyéb adatok (limitált széria, 1. tulajdonos, falusi párttitkár/tszelnök exautója stb.) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 02, 08:57:26 Arra gondoltam, hogy belépéskor kaphatna az ember egy adatlapot, amit kitöltve és kitéve az ablakba, az adott típust kevésbé ismerő egyén is megtudhatna valamit az autótól - pl. típus, évjárat, teljesítmény, extrák, egyéb adatok (limitált széria, 1. tulajdonos, falusi párttitkár/tszelnök exautója stb.) ez jóCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 02, 09:02:49 Jó reggelit! Nyomtattam párat a tököli plakátból, amelyekből kettőt már sikerült elhelyznem egy Fiat850 és egy Bogár szélvédőjén Szolnokon, további terítésen dolgozom... Arra gondoltam, hogy belépéskor kaphatna az ember egy adatlapot, amit kitöltve és kitéve az ablakba, az adott típust kevésbé ismerő egyén is megtudhatna valamit az autótól - pl. típus, évjárat, teljesítmény, extrák, egyéb adatok (limitált széria, 1. tulajdonos, falusi párttitkár/tszelnök exautója stb.) tetszik az ötlet minden szempontból. Javallom,hogy a végleges szórólapot tegyük el a honlapra is letölthetőben és így még a nyomtatott szórólapok is mutatnak valahogy. ha valakinek szüksége van szórólapra, az jelezze, mert elpostázom az igényelt mennyiséget!! (már ha marad még. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 02, 09:04:21 tetszik az ötlet minden szempontból. Javallom,hogy a végleges szórólapot tegyük el a honlapra is letölthetőben és így még a nyomtatott szórólapok is mutatnak valahogy. mindig azt teszem be a kezdőlapra, amit ide is belinkelsz és csak a megjelenítéskor kicsinyítem le, ott az innen letöltött méret van valójában!ha valakinek szüksége van szórólapra, az jelezze, mert elpostázom az igényelt mennyiséget!! (már ha marad még. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 02, 09:11:06 mindig azt teszem be a kezdőlapra, amit ide is belinkelsz és csak a megjelenítéskor kicsinyítem le, ott az innen letöltött méret van valójában! van egy 3 megás is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 02, 09:17:49 van egy 3 megás is. jöhet mailben is!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 02, 09:20:57 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 02, 09:51:27 hova? ahová a doksit küldtedCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 02, 10:42:31 ahová a doksit küldted mán nem emlékszem, küld már priviben lsz Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 02, 12:10:16 Arra gondoltam, hogy belépéskor kaphatna az ember egy adatlapot, amit kitöltve és kitéve az ablakba, az adott típust kevésbé ismerő egyén is megtudhatna valamit az autótól - pl. típus, évjárat, teljesítmény, extrák, egyéb adatok (limitált széria, 1. tulajdonos, falusi párttitkár/tszelnök exautója stb.) iylen papír táblát lehet venni fillérekért, autókereskedésekben lehet kapni ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: b_sanyi - 2007 Május 02, 12:16:23 iylen papír táblát lehet venni fillérekért, autókereskedésekben lehet kapni ;) SZVSZ tökmindegy, hogy autókereskedésből lesz megvéve, vagy Excelben legyártva...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 02, 12:24:53 SZVSZ tökmindegy, hogy autókereskedésből lesz megvéve, vagy Excelben legyártva... de az menő amit a visszapillantóra lehet akasztani ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: b_sanyi - 2007 Május 02, 12:33:01 BLACKP:
A tököli rendezvény jelentkezési lapját kitöltöttem, de telefonszámot kér - pedig azt is beírtam :???: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 02, 12:33:43 de az menő amit a visszapillantóra lehet akasztani ;) monnyuk ebben van valami.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 02, 12:41:13 BLACKP: 70-555-7789A tököli rendezvény jelentkezési lapját kitöltöttem, de telefonszámot kér - pedig azt is beírtam :???: asszem csak a kötőjelekkel elválaszott a jó, per jel, stb nem. vagy a csupasz szám Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: b_sanyi - 2007 Május 02, 13:27:11 70-555-7789 Igazad van, így már sikerült.asszem csak a kötőjelekkel elválaszott a jó, per jel, stb nem. vagy a csupasz szám Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 02, 14:38:50 Bocs a beleszólásért..
Partizánnak már írtam, hogy ilyen táblát is lehetne csinálni.. Megcsinálni meg tudom a papírt, valaki pedig le tudná hajtani a táblatartót.. örök darab.. ha utána begyűjtitek. Nem hasalnak a motorháztetőre.. [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 02, 16:10:20 Ki tud ilyen vasat hajtogatni?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 02, 16:14:20 Átmegyek este a garázshoz, lefényképezem..
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 02, 16:19:24 a4es kartonpapír képkeret, ráragasztani egy irattartó bugyit és kész is. 200Ft max
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 03, 08:50:21 Aki nem kapott privátot meghívóval, az tegye fel a kezét.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 03, 11:34:03 Én megyek az oldalbordámmal, csak gyorsulni nem akarok :D. Az tiszta macera. :P
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 03, 11:58:05 egy tutti résztvevő!:)
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Hajni - 2007 Május 04, 09:11:24 egy tutti résztvevő!:) Eztet láttam pár hónapja a Bartók Bélán közlekedni, jól megnézte mindenki :)Utólagos engedelmeddel meghírdettem Tökölt az iwiw-en, apró/esemény/buli-ban. A honlapról másoltam ki a hírdetéshez a szöveget + honlap + indexkép. Cak olvassa azt is valaki ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 04, 09:14:31 Eztet láttam pár hónapja a Bartók Bélán közlekedni, jól megnézte mindenki :) Utólagos engedelmeddel meghírdettem Tökölt az iwiw-en, apró/esemény/buli-ban. A honlapról másoltam ki a hírdetéshez a szöveget + honlap + indexkép. Cak olvassa azt is valaki ;) nagyon jó, a lényeg, hogy terjedjen az info.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 04, 09:40:58 Ő már várja kihívóját a tököli flaszteren.:)
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 04, 12:52:01 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 Május 05, 23:14:31 Ő már várja kihívóját a tököli flaszteren.:) Na én meg megtanúltam vezetni,és legyorsúlak! ;D[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 05, 23:32:03 Na én meg megtanúltam vezetni,és legyorsúlak! ;D OFFZsiga 1600-as, vagy már csak az 1500S ? ON Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 Május 06, 10:09:34 OFF 1300-as láncos! 21063 ritkaság,az országban csak ez az egy van.(belföldi model. ;)Zsiga 1600-as, vagy már csak az 1500S ? ON [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 06, 12:38:40 1300-as láncos! 21063 ritkaság,az országban csak ez az egy van.(belföldi model. ;) Nem volt a kádáré véletlen? >:D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 Május 06, 12:42:01 Basszus,az a sárvédőiv meg kerék eléggé hányika...
Amúgy szép nagyon Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 Május 06, 13:58:47 Basszus,az a sárvédőiv meg kerék eléggé hányika... Leszerelhetőek! :DAmúgy szép nagyon Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 07, 01:11:03 1300-as láncos! 21063 ritkaság,az országban csak ez az egy van.(belföldi model. ;) OFFÉvjárat? Ezzel a kérdéssel OFFot lezártam.. ::) :-[ ON Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 07, 08:49:02 Basszus,az a sárvédőiv meg kerék eléggé hányika... Amúgy szép nagyon "fikázni könnyű, alkotni nehéz...":D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 07, 14:33:07 1300-as láncos! 21063 ritkaság,az országban csak ez az egy van.(belföldi model. ;) Szerintem meg pont tök jó ez így ahogy van.Korhű extrák. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 07, 14:50:05 Ő már várja kihívóját a tököli flaszteren.:) csak ne raknátok ilyeneket ide, mert a kedvem elmegy az egésztőlCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 07, 23:40:40 csak ne raknátok ilyeneket ide, mert a kedvem elmegy az egésztől max. nemjöszés? ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 08, 10:33:36 csak ne raknátok ilyeneket ide, mert a kedvem elmegy az egésztől a srác itteni, a népautós topikban irogat és még az arca sem nagy... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 08, 10:51:43 a srác itteni, a népautós topikban irogat és még az arca sem nagy... én a srácot nem ismerem, nem is azért írtam mert bajom van vele, de az autón vannak olyan dolgok amit túlzásnak tartok és teljesen mindegy, hogy Trabi vagy Merci vagy H1 hammer (ja és ez tényleg csak a magánvéleményem)max. nemjösz Akkor legalább nem ragasztgatod össze az autómat! ;D ;Dés? ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 08, 14:23:55 én a srácot nem ismerem, nem is azért írtam mert bajom van vele, de az autón vannak olyan dolgok amit túlzásnak tartok és teljesen mindegy, hogy Trabi vagy Merci vagy H1 hammer (ja és ez tényleg csak a magánvéleményem) Akkor legalább nem ragasztgatod össze az autómat! ;D ;D Erre mondják, hogy ízlések és pofonok. Ez a srác ott lesz a gyorsulásin, de a kiállítás részen már szép eredeti trabik lesznek, pl ilyenek. Azért, hogy mindenki jól érezze magát. [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 08, 14:26:03 No, aki akar hívni külföldi ismerőst!
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 08, 15:50:43 No, aki akar hívni külföldi ismerőst! Hö.És hol a "Netököljvártököl" ??? :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 08, 15:59:46 Hö. És hol a "Netököljvártököl" ??? :protest: nem találtuk az angol megfelelőjét!:), ami rímelt is volna:) Tudsz jönni kiállítási darabnak? Neked kellene képviselni a bogár sorban az evolúció csúcsát (vagy mások szerint az aggkori elhülyülést):D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 08, 16:07:10 nem találtuk az angol megfelelőjét!:), ami rímelt is volna:) Már írtam, hogy jönni menni kell napközben az autóval, meg az első ülések sem eredetiek, meg hátul gyerek álltal robbantott helyzet van/lesz benne (+ gyerekülés), de ha más nincs akkor az üres időben persze be tudok állni a sorba. ;)Tudsz jönni kiállítási darabnak? Neked kellene képviselni a bogár sorban az evolúció csúcsát (vagy mások szerint az aggkori elhülyülést):D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 08, 16:10:25 Már írtam, hogy jönni menni kell napközben az autóval, meg az első ülések sem eredetiek, meg hátul gyerek álltal robbantott helyzet van/lesz benne (+ gyerekülés), de ha más nincs akkor az üres időben persze be tudok állni a sorba. ;) semmi más nem érdekelne, de ez a jövés-menés nem jó, mert állandó kiállítást akarunk, tehát a nap döntő részében fix autókkal. (bocs, nem olvasom rendszeresen az 1303as topikot.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 08, 16:36:57 semmi más nem érdekelne, de ez a jövés-menés nem jó, mert állandó kiállítást akarunk, tehát a nap döntő részében fix autókkal. (bocs, nem olvasom rendszeresen az 1303as topikot.:) Pedig nekem az asszonyért be kell mennem a városba dél és 2 között valamikor mert dolgozik.Biztos akad valami csúcsgép abba az evolúciós láncba. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 08, 16:59:42 Tudsz jönni kiállítási darabnak? Neked kellene képviselni a bogár sorban az evolúció csúcsát erre most inkább nem reagálnék >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 08, 17:00:30 Bugmasternek gyönyörű a háromhármasa.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 08, 17:12:45 erre most inkább nem reagálnék >:D Látom fejlődsz. >:D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 09, 08:33:34 Bugmasternek gyönyörű a háromhármasa. neki tuning erősen, nem? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 09, 08:48:40 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 09, 09:42:26 És? a kiállítás részen eredeti állapotú autók lesznek. Sorban a megyó pereclétől a 303-ig bezárólag Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 09, 16:33:18 a kiállítás részen eredeti állapotú autók lesznek. Sorban a megyó pereclétől a 303-ig bezárólag es a mexikoi 96os??egy eredeti nem lesz bent a sorban??A rajzason volt egesz sok..Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 09, 16:58:32 es a mexikoi 96os??egy eredeti nem lesz bent a sorban??A rajzason volt egesz sok.. meraz MBK-s dolog volt ez meg bogárhátú.hu-s lesz! mindenki másképp Bogarazik rúlz! >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 09, 17:09:39 meraz MBK-s dolog volt ez meg bogárhátú.hu-s lesz! mindenki másképp Bogarazik rúlz! >:D es akkor ide nem johet 96os bogar vagy mi?Nem ertem... annyit irtam csak,hogy ha csinalunk bogar evolucio sort,akkor ha lesz szep gyari 96os vagy hasonlo mexikoi bogar,akkor beallithatnank azt is.. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 09, 17:45:47 Lesz egy ilyen is ha van még hely a sorban! ;D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: AZS - 2007 Május 09, 17:46:09 es akkor ide nem johet 96os bogar vagy mi?Nem ertem... annyit irtam csak,hogy ha csinalunk bogar evolucio sort,akkor ha lesz szep gyari 96os vagy hasonlo mexikoi bogar,akkor beallithatnank azt is.. sőt, az 1303-as után még a késői hetvenes évek mexikói bogarait is Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 09, 18:31:51 Lesz egy ilyen is ha van még hely a sorban! ;D ezt én csináltamCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 09, 18:50:16 ezt én csináltam Elöször a dekort szurtam ki,minnyá rád gondoltam!! :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 09, 19:04:07 Elöször a dekort szurtam ki,minnyá rád gondoltam!! :protest: pont holnap csinálok nekik egy igen komoly autódekort egy caddyremajd holnap felrakom Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 09, 21:48:41 Akkor a szepi oválja is kilőve, pedig nem kicsit szép. :-(
a kiállítás részen eredeti állapotú autók lesznek. Sorban a megyó pereclétől a 303-ig bezárólag Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 09, 21:50:50 Lesz egy ilyen is ha van még hely a sorban! ;D kell, tényleg?!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 09, 21:56:37 kell, tényleg?! Nem a bogaras sorra gondoltam!!Lesz másik sor Trabiknak,Miniknek,stb,furcsáknak is,ha lesznek,ha jönnek!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 09, 21:59:21 Nem a bogaras sorra gondoltam!! várom a vágott trabant pikápokat.Lesz másik sor Trabiknak,Miniknek,stb,furcsáknak is,ha lesznek,ha jönnek!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 09, 22:00:18 kell, tényleg?! te írtad! a menő kocsi megvan már csak egy jó tyúkot kell szerezni!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 09, 22:01:10 te írtad! a menő kocsi megvan már csak egy jó tyúkot kell szerezni! ha ez menő akkor kopasznyakú gatyástyúkkal megyek.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 09, 22:02:52 ha ez menő akkor kopasznyakú gatyástyúkkal megyek. te jártál kóbój képzőbe!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 09, 22:03:18 (http://regi.terasz.hu/kepek/3336_9960_1.jpg)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 09, 22:04:19 (http://regi.terasz.hu/kepek/3336_9960_1.jpg) te vidéki ez kakas nem tyúk!(vagy nagy a taraja?) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 09, 22:04:46 te vidéki ez kakas nem tyúk! de kopasz, nem?(vagy nagy a taraja?) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 09, 22:05:03 (http://regi.terasz.hu/kepek/3336_9960_1.jpg) Na itt a tali kabalája!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 09, 22:05:46 de kopasz, nem? végülis nem lehet minden tökéletes!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 09, 22:06:27 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 10, 08:24:17 GYEREKEK! A tököli honlapon a programok között a gyorsulásnál az olajfojás mentest javítsátok ki olajfolyás-mentesre! (kötőjel nem biztos, de többszörös szóösszetétel, viszont a folyás pontos j-vel nagyon égő!)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 10, 08:48:25 Főleg úgy, hogy egy helyesírás mániás készíti az oldalt! :evil6: >:D
GYEREKEK! A tököli honlapon a programok között a gyorsulásnál az olajfojás mentest javítsátok ki olajfolyás-mentesre! (kötőjel nem biztos, de többszörös szóösszetétel, viszont a folyás pontos j-vel nagyon égő!) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gsattila - 2007 Május 10, 08:58:52 Na végre. Elég rég beírtam oda miatta.
GYEREKEK! A tököli honlapon a programok között a gyorsulásnál az olajfojás mentest javítsátok ki olajfolyás-mentesre! (kötőjel nem biztos, de többszörös szóösszetétel, viszont a folyás pontos j-vel nagyon égő!) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 10, 09:57:44 Ez volt a szekszepil a kiírásban:)
Eredetio autókat keresünk. Tényleg ne vagye senki sértésnek, de ha egy ilyen célt tűzünk ki, akkor ragaszkodunk is hozzá. A trabisok ezt tartják, a skodásoknál rengeteg szép eredeti autó van. zsigásokkal még nem beszéltem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 10, 09:58:22 Ez volt a szekszepil a kiírásban:) Eredetio autókat keresünk. Tényleg ne vagye senki sértésnek, de ha egy ilyen célt tűzünk ki, akkor ragaszkodunk is hozzá. A trabisok ezt tartják, a skodásoknál rengeteg szép eredeti autó van. zsigásokkal még nem beszéltem. A szepes autója akkor jön szóba, ha győri úr nem jön. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 10, 10:13:58 Ez volt a szekszepil a kiírásban:) Ha nem ódzkodnátok annyira a mexikóiaktól, akkor mondanám, hogy az enyém teljesen gyári, leszámítva a "fényezését", ugye. Eredetio autókat keresünk. Tényleg ne vagye senki sértésnek, de ha egy ilyen célt tűzünk ki, akkor ragaszkodunk is hozzá. A trabisok ezt tartják, a skodásoknál rengeteg szép eredeti autó van. zsigásokkal még nem beszéltem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 10, 10:15:42 Ha nem ódzkodnátok annyira a mexikóiaktól, akkor mondanám, hogy az enyém teljesen gyári, leszámítva a "fényezését", ugye. Szerintem stílusos, hiszen adja a mexico feelinget.:) Még beszéljünk róla. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 10, 10:18:51 Szerintem stílusos, hiszen adja a mexico feelinget.:) Még beszéljünk róla. ok.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 10, 12:58:35 Főleg úgy, hogy egy helyesírás mániás készíti az oldalt! :evil6: >:D ha most komolyan gondolod, hogy legépeltem, vagy elolvastam amit bemásoltam, akkor kurvára túl sokat nézel ki belőlem...de a lehetőség adott, lehet joban csinálni ingyér :-*Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 10, 13:01:30 persze, persze ::)
ha most komolyan gondolod, hogy legépeltem, vagy elolvastam amit bemásoltam, akkor kurvára túl sokat nézel ki belőlem...de a lehetőség adott, lehet joban csinálni ingyér :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 10, 13:16:10 persze, persze ::) akkor ebben maradunk... :thebirdman:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 10, 13:25:29 Maradhatunk ebben, mert ez így egyszerűbb, mint azt írni pl. hogy, „ jaj tényleg, majd javítom, ha lesz időm…, vagy elqurtam, nem nagyon csak kicsit…” stb.
Te ilyen vagy és kész. :pottytrain1: akkor ebben maradunk... :thebirdman: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 10, 13:42:09 Maradhatunk ebben, mert ez így egyszerűbb, mint azt írni pl. hogy, „ jaj tényleg, majd javítom, ha lesz időm…, vagy elqurtam, nem nagyon csak kicsit…” stb. mégegyszer leírom, hogy még te is felfogd: legépelve kapom a szöveget, amit bemásolok. remélem ebből felfogod, hogy nem én írom, nem én ellenőrzöm, stb és most eltekintek a bocsánatkéréstől, mert te ilyen vagy és kész...Te ilyen vagy és kész. :pottytrain1: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 10, 13:50:24 én gépeltem le és küldte az anyagot blacp-nek. Ez az anyag 55x lett módosítva, 300x újratöltve. A magam részérről bűnösnek nem érzem magam, mert TÉNYLEG ÉS NAGYON TÉNYLEG ez tűnt számomra a leglényegtelenebb apróságnak. Elnézést a hölgyektől és az uraktól a 150 forintos sör, amit nem könnyű intézni, előbbrevaló, mint a j kontra ly...:D
Akinek nem, az mennyen grécsi tanárúrhó szeminárijumra tököl hejett!:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 10, 13:51:10 Maradtunk valamiben, vagy nem?
Akkor meg minek pörgeted magad? mégegyszer leírom, hogy még te is felfogd: legépelve kapom a szöveget, amit bemásolok. remélem ebből felfogod, hogy nem én írom, nem én ellenőrzöm, stb és most eltekintek a bocsánatkéréstől, mert te ilyen vagy és kész... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 10, 15:05:39 Maradtunk valamiben, vagy nem? Akkor meg minek pörgeted magad? ahogy nézem ez a vita nem arról szól, hogy j vagy ly...:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 10, 15:12:43 de igen, ;D
ahogy nézem ez a vita nem arról szól, hogy j vagy ly...:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 10, 15:54:18 ahogy nézem ez a vita nem arról szól, hogy j vagy ly...:) fogalmam nincs róla mi baja lehet(nem jegyzek minden beszólást), de ez nemis baj, mert magasról leszarom 8)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 10, 21:28:48 én gépeltem le és küldte az anyagot blacp-nek. Ez az anyag 55x lett módosítva, 300x újratöltve. A magam részérről bűnösnek nem érzem magam, mert TÉNYLEG ÉS NAGYON TÉNYLEG ez tűnt számomra a leglényegtelenebb apróságnak. Elnézést a hölgyektől és az uraktól a 150 forintos sör, amit nem könnyű intézni, előbbrevaló, mint a j kontra ly...:D Már tényleg sajnálom, hogy a merő jóindulatból berakott "jelzésem" ekkora indulatokat kavar. Gondoltam, több szem többet lát, és ha nekem szemet szúr kissé, másnak még jobban. Kár lenne egy precízen leszervezett tali színvonalát kissé lejjebb verni egy szerencsétlen helyesírási hibával, amit ország-világ láthat. Azt hittem, hogy ez egy egyszerű belejavítás a szövegbe, és ezzel ennyi.Akinek nem, az mennyen grécsi tanárúrhó szeminárijumra tököl hejett!:) Ha ezt tudom... :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 10, 21:30:01 Már tényleg sajnálom, hogy a merő jóindulatból berakott "jelzésem" ekkora indulatokat kavar. Gondoltam, több szem többet lát, és ha nekem szemet szúr kissé, másnak még jobban. Kár lenne egy precízen leszervezett tali színvonalát kissé lejjebb verni egy szerencsétlen helyesírási hibával, amit ország-világ láthat. Azt hittem, hogy ez egy egyszerű belejavítás a szövegbe, és ezzel ennyi. nemis azzal a részével volt gond, javítottam...Ha ezt tudom... :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 14, 11:31:56 Alakulnak a résztvevők.:) EZ talán megfelel azoknak, akik eredetire vágynak.:)
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 14, 22:51:58 Itt még szerintem nem is újságoltuk...
Úgy néz ki,invátálásunkra,jön az osztrák nitros karman >:D (http://www.carstyling.hu/pic/usercar/25282/25.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 14, 22:55:21 ma jött az allianztól egy levél, benne egy tököli szórólap..király
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 14, 22:56:41 ma jött az allianztól egy levél, benne egy tököli szórólap..király jaja,nekem is...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 14, 23:11:32 legalább lesz számunkra is érdekes autó. :headbang: :hello2:
4 éve láttam Fürstenfeldben, akkor is nagyon ment, de akkor még nitró nélkül. Itt még szerintem nem is újságoltuk... Úgy néz ki,invátálásunkra,jön az osztrák nitros karman >:D (http://www.carstyling.hu/pic/usercar/25282/25.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 14, 23:12:49 karman+n :evil6: :whip:
Itt még szerintem nem is újságoltuk... Úgy néz ki,invátálásunkra,jön az osztrák nitros karman >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 14, 23:20:05 legalább lesz számunkra is érdekes autó. :headbang: :hello2: 4 éve láttam Fürstenfeldben, akkor is nagyon ment, de akkor még nitró nélkül. hát azóta nem kicsit fejlődött az autó..nemrég küldte el az aktuális adatait :o 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 14, 23:26:46 Itt még szerintem nem is újságoltuk... Úgy néz ki,invátálásunkra,jön az osztrák nitros karman >:D Még annyi,hogy azt mondta,szól még pár haverjának,szóval nem kizárt,hogy jön a Pauter Tom is.. (http://www.bugwahn-dragracing.de/images/making-of/82.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 15, 07:47:17 jaja,nekem is... Nekem mééé nem? :-\Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 15, 07:48:06 Nekem mééé nem? :-\ mert csak a mehikóiaknak küldenek ;) :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 15, 08:43:23 Még annyi,hogy azt mondta,szól még pár haverjának,szóval nem kizárt,hogy jön a Pauter Tom is.. (http://www.bugwahn-dragracing.de/images/making-of/82.jpg) Akkor most már muszá [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 15, 08:44:07 A hofferékkel is felvettük a kapcsolatot, de ők még ha minden igaz építkeznek... (mármint autót.:)
Szeki hogy áll? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 15, 08:45:24 azért a családi programokról is kéne beszélni, nem?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 15, 08:46:55 Akkor most már muszá szegény skodást nem akarom elkeseritenni,de nem rughat igazán labdáab,de jöjjön,persze.. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 15, 08:48:05 A hofferékkel is felvettük a kapcsolatot, de ők még ha minden igaz építkeznek... (mármint autót.:) Szeki hogy áll? szeki motorja már nála,most épp váltót farag,a kipuffogója elvileg a héten jön,már megrendelte a heavy duty féltengelyeit..szóval alakul,igyekszik Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 15, 10:08:46 szegény skodást nem akarom elkeseritenni,de nem rughat igazán labdáab,de jöjjön,persze.. ;D beszéltem a skodással, nincs benne félelem! Tisztában van vele, hogy a karmann sokkal jobb.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 15, 10:34:07 beszéltem a skodással, nincs benne félelem! Tisztában van vele, hogy a karmann sokkal jobb.:) bennem sincs félelem... 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 15, 11:06:09 mert csak a mehikóiaknak küldenek ;) :P Jaaa, akkkó nem is kell. ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: bgt015 - 2007 Május 15, 16:29:27 Sziasztok!
Úgy néz ki, lesz még egy Trabi is. ::) Nevezetesen Ő: http://kepfeltoltes.hu/070515/DSCF0839_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 15, 16:45:08 Sziasztok! Úgy néz ki, lesz még egy Trabi is. ::) Nevezetesen Ő: http://kepfeltoltes.hu/070515/DSCF0839_www.kepfeltoltes.hu_.jpg szeretettel várunk. Hányan jöttök? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 15, 16:55:22 bennem sincs félelem... 8) Eztet eddig is tudtuk, mivel szóban már mindenkit legyorsultál.... >:D ;D 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 15, 17:41:14 Ez már sajnos nem jöhet, mert összetörték és eltemettük. De ez volt az első autóm :)
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 15, 17:41:48 hátulról meg ez
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 15, 20:51:26 Eztet eddig is tudtuk, mivel szóban már mindenkit legyorsultál.... >:D ;D 8) téged már tolatva is ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dt - 2007 Május 15, 22:12:47 Ma beszéltem a BME mellett 2 skodás sráccal...képben voltak tököllel kapcsolatban :D
épp bőröztek valamit. egy piros rapid, meg egy fekete 120as Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 15, 22:37:54 Sziasztok! Úgy néz ki, lesz még egy Trabi is. ::) Nevezetesen Ő: http://kepfeltoltes.hu/070515/DSCF0839_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Üdvözlet az Úrnak :))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 15, 22:38:44 szeretettel várunk. Hányan jöttök? Én szervezem, ugyhogy remélem sokan ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 15, 22:40:09 hátulról meg ez Uuu, nem mondod, hogy Te vagy a Taxis srác, akit fél Csepelen át üldöztünk, mire megálltál ;D ;D Kicsi a világ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 15, 22:40:41 Uuu, nem mondod, hogy Te vagy a Taxis srác, akit fél Csepelen át üldöztünk, mire megálltál ;D ;D Kicsi a világ... bezony bezony :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 15, 22:45:25 bezony bezony :) ;D ;D Hurrá! Lassan mindenki meglesz ;D Örülök! 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 15, 22:47:28 Én szervezem, ugyhogy remélem sokan ;D én is próbálom növelni a csapatot,van egy motoros srác a házunkban(Feribá druszám) akinek tarbi tramp-ja van szóltam neki is hátha éppen nincs programja ,lehet hogy ő is eljön. üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 16, 09:29:17 én is próbálom növelni a csapatot, van egy motoros srác a házunkban(Feribá druszám) akinek tarbi tramp-ja van szóltam neki is hátha éppen nincs programja ,lehet hogy ő is eljön. üdvw Akkor ezennel szervezői csapat tagjává nyílvánítalak ünnepélyesen!:) Jogodban áll majd használni a szervezői budit, más előjog az ingyenességen kívül nincs!:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 16, 14:59:47 Akkor ezennel szervezői csapat tagjává nyílvánítalak ünnepélyesen!:) Jogodban áll majd használni a szervezői budit, más előjog az ingyenességen kívül nincs!:) ez nem semmi..... ;Dszerintem élni fogok ezzel a lehetöséggel. főleg akkor ha már :occ14: szóval igyexem..... üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gsattila - 2007 Május 16, 15:03:23 Segítek! Viszek hashajtót! ;D
ez nem semmi..... ;D szerintem élni fogok ezzel a lehetöséggel. főleg akkor ha már :occ14: szóval igyexem..... üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 16, 15:05:16 Segítek! Viszek hashajtót! ;D na azt azért nem szertném..... ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 16, 20:11:59 A Rajzáson is voltak, csak később értek oda... Meg voltak már Kiskörén is, Tbányán is.... (BPK-103) Sajna fia kicsit megtörte a Bogarat, az Újvárosi felüljárónkon, mert kicsit temposabban vette a kanyart, meg volt némi forgalom is, és az útszegélyező beton gyám erősebb volt.... :-\ :( (http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=141.0;id=11956;image) Ezt az evolúciós sorba nem lehetne? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 16, 20:18:57 Ezt az evolúciós sorba nem lehetne? Persze ha nem akad 303-as a sorba akkor beállok az is több mint a semmi (szégyelném magam ha nem lenne a sorban az evolúció csúcsát képviselő autó), de dél és 2 között valamikor be kell mennem a nejemért a flóriánhoz.Ja meg 6-ra nem tudok menni a gyerekek miatt.Tudom zűrös vagyok, de szimpatikus. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 16, 20:21:28 Kaptam ma levelet, benne a tököli tali szórólapját, mást semmit. A kérdés, miért az Allianz volt a feladó?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 16, 20:27:36 szegény skodást nem akarom elkeseritenni,de nem rughat igazán labdáab,de jöjjön,persze.. ;D 1400 cm3, szóval nem egy kategória. Azért jól szalad... :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Május 16, 20:34:03 Persze ha nem akad 303-as a sorba akkor beállok az is több mint a semmi (szégyelném magam ha nem lenne a sorban az evolúció csúcsát képviselő autó), de dél és 2 között valamikor be kell mennem a nejemért a flóriánhoz.Ja meg 6-ra nem tudok menni a gyerekek miatt. mint olvashatod, az ezüstöt épp megtörték :-\Tudom zűrös vagyok, de szimpatikus. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Május 16, 20:35:30 Kaptam ma levelet, benne a tököli tali szórólapját, mást semmit. A kérdés, miért az Allianz volt a feladó? a levelet az Mbk küldte. akik a rajzáson átvették a tagsági kártyájukat, azoknak csak egy szórólap volt benne. a feladó az jó kérdés :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 16, 20:39:20 mint olvashatod, az ezüstöt épp megtörték :-\ Na, de nem biztos, hogy mostanában, azóta lehet, hogy már meg van csinálva. :dontknow:Merthogy szép gyári kinézetű. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 16, 21:04:16 Kaptam ma levelet, benne a tököli tali szórólapját, mást semmit. A kérdés, miért az Allianz volt a feladó? Én is így kaptam.... ez van! 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 16, 21:47:20 a levelet az Mbk küldte. akik a rajzáson átvették a tagsági kártyájukat, azoknak csak egy szórólap volt benne. a feladó az jó kérdés :) Me a Muczán/Szepes csapatot az Alianz sponzorálja, reklám ;) Trabisok is ilyenbe kapjuk a leveleket ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gsattila - 2007 Május 16, 21:53:21 Nektek már semmi sem jó? :)
a levelet az Mbk küldte. akik a rajzáson átvették a tagsági kártyájukat, azoknak csak egy szórólap volt benne. a feladó az jó kérdés :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 16, 22:02:22 Nektek már semmi sem jó? :) Én is igy kaptam,nekem nagyon jo volt!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 16, 22:26:52 Nektek már semmi sem jó? :) Nekem mind1 csak azt hittem, hogy a biztosításom is benne volt aztán kerestem a családon, hogy hova lett (apámat is így hívják aztán felbontották)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 17, 14:16:16 Nem inditunk listát ki jön innen Tökölre??Nincs már sok idő hátra
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 17, 14:20:35 Nem inditunk listát ki jön innen Tökölre??Nincs már sok idő hátra Akkor kezdem: 1. partizán, bogárral 2. 3. ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Május 17, 14:21:34 Én is igy kaptam,nekem nagyon jo volt!! ;D nekem is, es szomoruan tudatositottam ujra hogy nem mehetek. de ugy dontottem a Tutut elkuldom Csabival :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 17, 14:24:39 nekem is, es szomoruan tudatositottam ujra hogy nem mehetek. de ugy dontottem a Tutut elkuldom Csabival :P akkor nyomás a listára!:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 17, 14:40:50 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 17, 15:20:37 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit ;D ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 17, 15:22:01 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit ;D 4. IQ busszal ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gsattila - 2007 Május 17, 15:45:47 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit ;D 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 17, 16:27:03 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit ;D 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. 9. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 17, 17:15:43 Szerintem nagy gáz lesz, ha idehívtok pár külföldi gyorsulós gépet, de itt meg nem lesz semmi ellenfele...
Lesz nagy anyázás... őket kérdeztétek már=> Schlosser Zoli (callook)? Már bennt van neki a dupla weber, és azt mondja, hogy jobban megy mint a progival, amivel ugye a doxát lenyomta gyomán!! ;D ;D ;D Na és az a ződ bogaras aki a Tatabányait nyerte? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 17, 18:12:01 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit ;D 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel ;D 9. 10 itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 17, 20:03:53 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit ;D 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel ;D 9.1303LS Spenót 10 itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 17, 20:07:15 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 17, 20:08:56 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 17, 20:20:41 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 17, 22:08:05 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 17, 22:47:09 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 18, 01:57:00 [...] 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) [...] Mijaza pocskoszoru ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: korben - 2007 Május 18, 05:55:41 Mijaza pocskoszoru ? Gondolom a robogó (márha éppen akkor működni fog >:D) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 18, 06:37:40 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 18, 09:24:26 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 18, 10:00:05 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. itt folytasd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 18, 10:35:55 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 18, 10:52:28 Gondolom a robogó (márha éppen akkor működni fog >:D) az. és működni fog :-PP Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 18, 10:57:13 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 18, 11:07:52 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Május 18, 11:17:16 Hozd ki a fityó mocisom :) áá, a kétkerekűvel akar este sörözés után hazamenni :P :drunken:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 18, 11:21:31 az. ha nem. ülhetsz mögém :)és működni fog :-PP Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 18, 11:28:25 Hozd ki a fityó mocisom :) áá, a kétkerekűvel akar este sörözés után hazamenni :P :drunken: sylvácska, köszönöm a felajánlást, de typ117 megmondta a frankót. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 18, 13:06:42 na jön egy sárga skoda is, favorit motorral,turboval :o ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: bgt015 - 2007 Május 18, 14:00:48 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Luxe Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 19, 08:16:42 nem akarom előre elkiabálni, de : 8)
http://www.met.hu/omsz.php?almenu_id=weather&pid=elorejelzes&mpx=0&kps=1&pri=0&stt=Budapest Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 19, 10:19:18 nem akarom előre elkiabálni, de : 8) Jo lesz az!! :Dhttp://www.met.hu/omsz.php?almenu_id=weather&pid=elorejelzes&mpx=0&kps=1&pri=0&stt=Budapest Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 19, 16:15:35 Ezt az evolúciós sorba nem lehetne? Lehetni lehetne, csak kicsit nem így néz ki már miután egy betongyámmal "randizott" .... :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 19, 16:42:42 Ma is volt Tökölön banzáj,Ford találkozo.
Kimentem a bogárral,hát nem a Süni volt az elsö aki odajött?! :D Mi forumosok ott vagyunk minden kilométer könél!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 20, 23:13:21 Volt ma egy kis warm up szombatra! (http://www.volksforum.com/forum/images/smilies/drive.gif)
~24s/~400m :-[ 8) (http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30099348.jpg) (http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30099321.jpg) u.i.: itt még nincs lokátor a hegyen! >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 21, 08:13:30 Volt ma egy kis warm up szombatra! (http://www.volksforum.com/forum/images/smilies/drive.gif) ~24s/~400m :-[ 8) (http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30099348.jpg) (http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30099321.jpg) u.i.: itt még nincs lokátor a hegyen! >:D nem kicsit szépek... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 21, 08:41:49 Üdv. Mindenkinek :)
/kézcsók Sylvacska :-*/ Olvasgattam eddig is a fórumot, ideje hozzászólni is mostmár ;) Szombaton -ahogy olvasgattam- sokan leszünk, lesz mit fotózni :) Trabanttal érkezem :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 21, 10:03:18 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Május 21, 10:41:27 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Gaga - 2007 Május 21, 10:46:23 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 21, 11:40:47 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család :baby: : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 21, 12:06:26 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család :baby: : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal ;D 25. holló : pájró és az öccá Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 21, 12:29:37 Összeállt a Trabi evolúció:
T P/60 Limo 1963 T P/60 Kombi 1963 T 601 Limo 1966 T 601 Limo 1977 T 601 Tramp 1982 T 601S Limo 1984 T 601 Limo 1990 - utolsó kiadás egyike T 601 Kombi 1990 - ua T 1.1 Kombi 1990 T 603 - átépített fiat motoros ( kivülről gyári ) T Tunning Ha valami nem tetszik, szóljatok! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 21, 12:40:44 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 21, 12:43:22 Ez az Oszi bá féle vadásztrabi? Nem, ez egy full gyári, vajszínű Tramp.. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 21, 14:11:59 Megjött ma a Depom,benne a kluboldalon a Tököli szórólap ;)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 21, 14:18:11 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal 25. holló : pájró és az öccá 26, Dog: péntek robi, szombatvasárnap Bogarínó alias nyálcaca Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 21, 14:26:48 Összeállt a Trabi evolúció: és akkor tuning tramp jöhet még vagy nem??? ;) ;DT P/60 Limo 1963 T P/60 Kombi 1963 T 601 Limo 1966 T 601 Limo 1977 T 601 Tramp 1982 T 601S Limo 1984 T 601 Limo 1990 - utolsó kiadás egyike T 601 Kombi 1990 - ua T 1.1 Kombi 1990 T 603 - átépített fiat motoros ( kivülről gyári ) T Tunning Ha valami nem tetszik, szóljatok! a tuning a "fityó" motorra értendő..... üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 21, 18:44:23 Érdeklődnék, hogy milyen evés-ivás lehetőségek lesznek a helyszínen és a környéken.
Különösen vasárnap (pünkösd)! :occ14: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 21, 19:16:56 Érdeklődnék, hogy milyen evés-ivás lehetőségek lesznek a helyszínen és a környéken. Amit a mozgo büfések tudnak produkálni az lesz.Különösen vasárnap (pünkösd)! :occ14: Pl. lángos,kürtös kalács,oriás palacsinta,hot-dog,hamburger,150ft-os sör meg ilyenek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 21, 19:18:36 Amit a mozgo büfések tudnak produkálni az lesz. Hogy el ne felejtsem,jön egy fagylaltos is,meg frissensültes vállalkozo a legfrissebb infok alapján.Pl. lángos,kürtös kalács,oriás palacsinta,hot-dog,hamburger,150ft-os sör meg ilyenek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 21, 19:21:02 Totojával megyek. Lehet, hogy kihúzzuk a Buszt. :-))))
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 21, 19:58:12 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal 25. holló : pájró és az öccá 26, Dog: péntek robi, szombatvasárnap Bogarínó alias nyálcaca 27. abes: B.B.-vel (bogárral) szombaton tiszteletét teszi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 21, 20:43:04 Nem nagyon értek a bogarakhoz.:)
Ehhez az időhöz milyen motor, teljesítmény kell? Volt ma egy kis warm up szombatra! (http://www.volksforum.com/forum/images/smilies/drive.gif) ~24s/~400m :-[ 8) (http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30099348.jpg) (http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30099321.jpg) u.i.: itt még nincs lokátor a hegyen! >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 21, 20:58:44 Totojával megyek. Lehet, hogy kihúzzuk a Buszt. :-)))) Huzzátok csak,nem mondtam még senkinek,de idelye lenne egyszer már egy buszos sort összehozni!!A reptéren beparkolásnál meg lehetne csinálni!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 21, 21:25:19 Nem nagyon értek a bogarakhoz.:) Ehhez az időhöz milyen motor, teljesítmény kell? 1200cm3 -> 34LE ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 21, 22:27:03 1285cm3, 44 Le(volt valamikor), rövid váltó
szóval tök gyári az egész. Nem nagyon értek a bogarakhoz.:) Ehhez az időhöz milyen motor, teljesítmény kell? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 22, 10:01:33 csak kész lesz..kész KELL lennie ;D >:D >:D
(http://www.timeslip.hu/upload/9/pic4652a0604f409.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 22, 10:03:08 csak kész lesz..kész KELL lennie ;D >:D >:D race03 ;D(http://www.timeslip.hu/upload/9/pic4652a0604f409.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 22, 10:05:04 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 22, 10:19:50 ;D 1200est heregli benne ;D ;Delite dragbug 303 ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 22, 10:21:47 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 22, 10:24:27 bejáratós motorral fog gyorsulni? :???:
majd a dupláját 2448 >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 22, 10:26:03 bejáratós motorral fog gyorsulni? :???: nem bejáratós..már lehet neki rugni >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 22, 11:18:42 nem bejáratós..már lehet neki rugni >:D nem rossz!Valaki fog videjózni??? Végiglehetne az össze gyorsulást venni nem??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 22, 12:41:32 szerintem a qzmát befogjuk, mert nagymester. De ha minden igaz, jön a trabklubból is vki!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 22, 14:02:45 Mint írtam már, ha kell, szervezem.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: b_sanyi - 2007 Május 22, 14:11:38 szerintem a qzmát befogjuk, mert nagymester. Akkor hogy fog mindenkit legyorsulni?Vagy akkora nagymester, hogy videózás közben is mindenkit legyorsul? >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 22, 14:18:00 Akkor hogy fog mindenkit legyorsulni? Vagy akkora nagymester, hogy videózás közben is mindenkit legyorsul? >:D a videjó szallagját is a motor hajtja, annyi felesleges ló van ott hátul neki ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Csodaszarvas - 2007 Május 22, 14:31:29 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal 25. holló : pájró és az öccá 26, Dog: péntek robi, szombatvasárnap Bogarínó alias nyálcaca 27. abes: B.B.-vel (bogárral) szombaton tiszteletét teszi. 28. Tamás,1302-vel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 22, 14:36:33 Szervezünk közös kivonulást? Ki, mikor és honnan szeretne indulni? (nekem mindenesetre nem ártana valami felvezető autó, mert tutira eltévedek ötször, mire odaérek...)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Greg - 2007 Május 22, 15:33:45 Van aki vasárnap megy reggel ?
Ha úgy vesszük már népautóval (magyarországon) :-), de bogarhatus felszereléssel 3 helyen is :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Csodaszarvas - 2007 Május 22, 15:35:49 Szervezünk közös kivonulást? Ki, mikor és honnan szeretne indulni? (nekem mindenesetre nem ártana valami felvezető autó, mert tutira eltévedek ötször, mire odaérek...) Jó ötlet.Én benne vagyok, még talán oda is találok, ahogy néztem a térképet. Protheus, honnan indulsz? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 22, 15:59:24 Szervezünk közös kivonulást? Ki, mikor és honnan szeretne indulni? (nekem mindenesetre nem ártana valami felvezető autó, mert tutira eltévedek ötször, mire odaérek...) A mülyetől indulhatunk.............aki velünk akar jönni.Mi olyan 9 körül indulnánk, de mehetünk elöbb is. Vélemények? Üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 22, 16:04:56 Jó ötlet.Én benne vagyok, még talán oda is találok, ahogy néztem a térképet. Protheus, honnan indulsz? Szia Tamas! En innen tolem indulok, es akkor mennyunk egyutt, vagy a gumibogi muhelye elol indulok es akkor mennyunk egyutt, vagy valami egyeb, es akkor is mennyunk egyutt! :) En benne vagyok! Nincs mar sok nap, de megszervezzuk, egy kozos kivonulas nyelbeutese nem igenyel nagy bizottsagot ;-) Nem jottel Hortobagyra!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 22, 16:59:34 A mülyetől indulhatunk.............aki velünk akar jönni. Ez a megoldás nekem szimpatikus. Gumibogi műhelye mindig egy biztos pont! Jó lenne tudni, hogy hányra érdemes kiérni, úgyhogy az indulás időpontját egyeztessük még, szerintem.Mi olyan 9 körül indulnánk, de mehetünk elöbb is. Vélemények? Üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 22, 17:25:15 Ez a megoldás nekem szimpatikus. Gumibogi műhelye mindig egy biztos pont! Jó lenne tudni, hogy hányra érdemes kiérni, úgyhogy az indulás időpontját egyeztessük még, szerintem. ok,akkor még megbeszéljük az indulás pontos időpontját. :)üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 22, 18:03:10 Egy kérdés!
Szlalomverseny mikor kezdődik? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 23, 06:41:37 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) és utasként: Csendőr 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal 25. holló : pájró és az öccá 26, Dog: péntek robi, szombatvasárnap Bogarínó alias nyálcaca 27. abes: B.B.-vel (bogárral) szombaton tiszteletét teszi. 28. Tamás,1302-vel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Május 23, 07:09:10 Egy kérdés! 4kor lesz átvonulás a gyorsuláshoz ha jól tudom. Szlalomverseny mikor kezdődik? de hogy a szlalom elötte vagy utána lesz.. ? ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 23, 07:19:23 >:D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 23, 08:08:17 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 23, 08:24:23 Baz... Ezt meg kell nézni ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gsattila - 2007 Május 23, 10:35:02 Tök jó, már huszonnyolcan megyünk? >:D
27. abes: B.B.-vel (bogárral) szombaton tiszteletét teszi. 28. Tamás,1302-vel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 23, 10:36:14 Jó buli lesz. Ja, és én tudok vagy 10 embert, aki jön és nem írta be magát,...:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 23, 10:43:24 Tök jó, már huszonnyolcan megyünk? >:D Ők pl csak egyet érnek? 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 23, 11:08:22 na megjött a kipuffogó is >:D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: domievez - 2007 Május 23, 11:09:00 a lista szombatra vonatkozik? mert akkor lehet megyek hullaszállítóval :D mert a ksznis a legultosó időpont óta is csúszik töb mint 1 hónapot :protest: :protest: :protest:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 23, 11:38:39 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) és utasként: Csendőr 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete 25. holló : pájró és az öccá 26, Dog: péntek robi, szombatvasárnap Bogarínó alias nyálcaca 27. abes: B.B.-vel (bogárral) szombaton tiszteletét teszi. 28. Tamás,1302-vel 29. Herbie67 "gumibogi"G 1-es rettenetével(bogija még készül) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 23, 11:40:24 Ők pl csak egyet érnek? Mi 3-at érünk..... ;D24. Gumibogi család : "75"sárgafekete vagy (és) G1 1.1 "fünyirómotoros"gépsárkánnyal ;D ;D ;D Hajni anyu&Marci mester :baby:& jó magam... ;) igy már még többen vagyunk üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 23, 19:47:59 ma a pólusnál láttam egy bordó bogit,. rajta a tököli szórólap..ki tette rá? :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 23, 19:51:07 ma a pólusnál láttam egy bordó bogit,. rajta a tököli szórólap..ki tette rá? :) Nekem az Opel Asztrámon már 2 hete rajta van,ugy járok mindenhova!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 23, 19:56:41 Mi 3-at érünk..... ;D Képeket megkapta kollega?????Hajni anyu&Marci mester :baby:& jó magam... ;) igy már még többen vagyunk üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 23, 20:06:43 Képeket megkapta kollega????? meg kolléga úr.... ;Dköszi . üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: zsipi - 2007 Május 23, 20:12:48 1. partizán, bogárral 2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) és utasként: Csendőr 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete 25. holló : pájró és az öccá 26, Dog: péntek robi, szombatvasárnap Bogarínó alias nyálcaca 27. abes: B.B.-vel (bogárral) szombaton tiszteletét teszi. 28. Tamás,1302-vel 29. Herbie67 "gumibogi"G 1-es rettenetével(bogija még készül) 30. Zsipi és Uzsi Bogcsival (ha indul), ha nem akkor a másik bogesszal Ha van még, és lehet ilyet kérni, akkor hozzon nekünk valaki Tökölre legyen szíves egy jó nagy fórumlogós matricát, mert a kicsi a Bömbin nem elég láható,nagyobbra cserélnénk. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: faparipa - 2007 Május 23, 20:46:09 Az autó még darabokban, de marhára mennénk családostul, csak szombaton. (A kislányom 1 éves lesz vasárnap és nagycsaládi buli lesz, így vasárnap nem tudunk ott lenni.)
A kérdéseim a következők: 1. Beengednek-e Astrával? ::) 2. Ebben az esetben hogyan alakul a beugró 2 felnőttre? (Végignyálaztam a topikot nulláról, de kissé elkeveredtem.) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Kris - 2007 Május 23, 20:56:53 nekem is hasónló kérdésem lenne az hogy gyalog ugye lehet meni ?
és menyi a beugró ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 23, 21:08:00 Az autó még darabokban, de marhára mennénk családostul, csak szombaton. (A kislányom 1 éves lesz vasárnap és nagycsaládi buli lesz, így vasárnap nem tudunk ott lenni.) A kérdéseim a következők: 1. Beengednek-e Astrával? ::) 2. Ebben az esetben hogyan alakul a beugró 2 felnőttre? (Végignyálaztam a topikot nulláról, de kissé elkeveredtem.) 1. Astrával simán be tudsz jönni,csak a vendégparkoloba kell letennesd az autot. 2.2000ft-bol be tudtok jönni egész napra,ha jol értelmezem az árakat. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: faparipa - 2007 Május 23, 21:11:10 Oké, köszi!
Akkor megyünk! Fotózzak is, vagy lesz amúgy is sok fotó? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 23, 21:14:14 Oké, köszi! Gyere és érezd jol magad!Akkor megyünk! Fotózzak is, vagy lesz amúgy is sok fotó? Persze,hogy fotozzál! Minél több kép készül,annál több szempontbol marad meg emléknek a találkozo!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: faparipa - 2007 Május 23, 21:18:08 Oké! (A fotózást csak azért kérdeztem, mert elég nehéz a cucc és fölöslegesen nem cipelném.)
Apropó! Ha valaki szeretné, hogy körbefotózzam az autóját, olyan "portfolio"-szerűen, az szóljon! Illetve ezt a helyére is beírom gyorsan. ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: faparipa - 2007 Május 23, 21:18:21 Ja, és köszi!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 23, 22:06:24 Gyorsulás kérdés.
Mit jelent a kvalifikáció és a döntő? A rajtnál valami cuncimókus fogja lengetni a bugyiját, vagy rendes lámpás indítás lesz? Ha lámpás, akkor az, hogy működik? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 23, 22:15:01 Gyorsulás kérdés. Se bugyi,se cuncimokus nem lesz! ;DMit jelent a kvalifikáció és a döntő? A rajtnál valami cuncimókus fogja lengetni a bugyiját, vagy rendes lámpás indítás lesz? Ha lámpás, akkor az, hogy működik? Viszont fotocellás startlámpás,reakcioidö méréses rajt az lesz,és mire visszaérsz a távrol kinyomtatva vonalkoddal megkapod a futamtaljesitményt. Teljesen mindegy,hogy ki kivel fut egy kört,mivel egyéni értékelés is lesz és a végleges eredmény a számitogépes kiértékelés alapján történik. Remélem pontosan irtam,és tudtam segiteni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 24, 06:23:12 na csak összeáll szombatig >:D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 24, 08:05:36 Tolatásnál vigyázni kell! :-)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: b_sanyi - 2007 Május 24, 08:10:33 Részemről kimarad Tököl, pedig nagyon szerettem volna menni. :'(
A Bogárral képtelen vagyok sebességet váltani, a Golf pedig tréleren tette meg az utolsó 120 km-t az éjszaka... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PéZsé - 2007 Május 24, 08:21:40 Részemről kimarad Tököl, pedig nagyon szerettem volna menni. :'( A Bogárral képtelen vagyok sebességet váltani, a Golf pedig tréleren tette meg az utolsó 120 km-t az éjszaka... Gyere fel hozzám és vidd ki a DoKát,én a Westyvel megyek,nehogymá kimaradjon emiatt. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 24, 08:36:08 Részemről kimarad Tököl, pedig nagyon szerettem volna menni. :'( hortobágyról 4esben jöttem haza tavaly, jó az ;D nem hever senkinél egy plusz váltó?A Bogárral képtelen vagyok sebességet váltani, a Golf pedig tréleren tette meg az utolsó 120 km-t az éjszaka... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Csodaszarvas - 2007 Május 24, 08:50:26 Részemről kimarad Tököl, pedig nagyon szerettem volna menni. :'( A Bogárral képtelen vagyok sebességet váltani, a Golf pedig tréleren tette meg az utolsó 120 km-t az éjszaka... Miért nem jössz a trélerrel? :) :) ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Zsovács - 2007 Május 25, 07:33:16 1. partizán, bogárral
2. Protheus, bogarral 3. Qzma, bocival (reaktor vontató), a bogarat is kihozom, hogy legyorsuljak mindenkit 4. IQ busszal 5. GSattila flexökevény 6.Vagabond busszal 7.Kisvaga Bogárral 8. Aircult bogairrider-rel 9.1303LS Spenót 10.Maresz Rovar 11.PBéci Minivel 12.BlackPsenior szenyórával és bogárral 13. pityubá jettával vagy pöcsköszörűvel (boccs...) 14. BlackP motorral, ha olyan az idő 15. TBK-001: Öcsisajttal (remélhetőleg...) és utasként: Csendőr 16. Sylva : Kissárkánnyal - és kiviszem a Fityó mocist gyorsulni - 17. perko: barna farossal:) 18. ratro: Gipsy, 411 19. FradiDani, Güntherrel 20. bgt015, Trabant 601S De Lux 21. Eszter - Pirivel 22. Tütütű - Csabival... 23. Gaga bogárral 24. Gumibogi család : "75"sárgafekete 25. holló : pájró és az öccá 26, Dog: péntek robi, szombatvasárnap Bogarínó alias nyálcaca 27. abes: B.B.-vel (bogárral) szombaton tiszteletét teszi. 28. Tamás,1302-vel 29. Herbie67 "gumibogi"G 1-es rettenetével(bogija még készül) 30. Zsipi és Uzsi Bogcsival (ha indul), ha nem akkor a másik bogesszal 31. Zsovács - Tihamérral valamikor a szombati nap folyamán Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 25, 10:33:35 Akkor holnap reggel kik jönnek ide a mühelyhez?
Csak hogy tudjuk a kb létszámot. 8.30-ra várunk mindenkit ide aki szeretne egy kis konvojban autozni TÖKÖL irányába!! :headbang: itt folytasd..... Gumibogi & kiscsalád Herbie67 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 25, 10:41:57 Akkor holnap reggel kik jönnek ide a mühelyhez?
Csak hogy tudjuk a kb létszámot. 8.30-ra várunk mindenkit ide aki szeretne egy kis konvojban autozni TÖKÖL irányába!! itt folytasd..... Gumibogi & kiscsalád Herbie67 Eszter - még nem biztos, úgyhogy ha nem leszek ott időben, ne várjatok. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 25, 10:42:30 ki tudja ha m5röl megyek 0 áson hol kell töjöl fele lehajtani???
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Zsovács - 2007 Május 25, 10:45:01 ki tudja ha m5röl megyek 0 áson hol kell töjöl fele lehajtani??? Fent van a térkép hozzá: http://tokol.bogarhatu.hu/megkoz.htmCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 25, 10:49:17 Fent van a térkép hozzá: http://tokol.bogarhatu.hu/megkoz.htm okok de mi lehajtó neve(mi van kiirva)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 25, 10:55:24 okok de mi lehajtó neve(mi van kiirva) Halásztelek...plCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 25, 10:56:03 vagy Szigetszentmiklós
okok de mi lehajtó neve(mi van kiirva) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 25, 10:59:28 411 úton!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 25, 11:00:27 okok de mi lehajtó neve(mi van kiirva) Szigetszentmiklós ( OMV kút) jó aztán meg Szigethalom is. Ha beértél a szigetre (átmész egy kis duna fölött ;D ) ott már bármelyik jó.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dt - 2007 Május 25, 11:03:10 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 25, 11:09:02 kirly köszi
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 25, 11:14:34 Mi kb 9,30kor leszünk a Szszmiklósi McD-ban a gyerekkel. :baby:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 25, 11:51:59 Akkor holnap reggel kik jönnek ide a mühelyhez? guruljak oda én is?Csak hogy tudjuk a kb létszámot. 8.30-ra várunk mindenkit ide aki szeretne egy kis konvojban autozni TÖKÖL irányába!! :headbang: itt folytasd..... Gumibogi & kiscsalád Herbie67 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 25, 11:54:53 Várjuk. Itt ülünk tökölön, és kurva meleg van. :-)
411 úton! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 25, 12:05:46 Várjuk. Itt ülünk tökölön, és kurva meleg van. :-) kokckák, onnan is fórumoztok ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 25, 12:08:34 Qzma mester kicsit videózott kamionokat, amik itt mennek jobbra-balra.
Aztán idejött egy csákó, hogy ők most épp féket (nem fake-et) tesztelnek, és töröljük le a felvételt. Aztán kevésbé volt morc, mindjárt csinálnak kitámasztós borulásos cuccokat, nem fogunk unatkozni. Meg építjük az áramot. :-))))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 25, 12:07:22 guruljak oda én is? gurulj......... :)mocival jössz? üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 25, 13:36:26 Akkor holnap reggel kik jönnek ide a mühelyhez? 8.30-ra várunk mindenkit!
itt folytasd..... Gumibogi & kiscsalád Herbie67 Protheus Tamas Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 25, 13:48:36 gurulj......... :) jaja, mocival!mocival jössz? üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 25, 14:04:31 Nah akkor a nagy kerdes ... Tokol satorozos kintalvos hely lesz? Van fuves placc a hosszu beton korul? Viz/csap/kut/zuhanyzo/mobilwc ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 25, 14:09:02 Na, kiderült, hogy én később megyek Bambival, úgyhogy semmiképpen se várjatok rám! Tökölön találkozunk!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 25, 14:09:16 Na, kiderült, hogy én később megyek Bambival, úgyhogy semmiképpen se várjatok rám! Tökölön találkozunk! ok!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 25, 14:57:16 Nah akkor a nagy kerdes ... Tokol satorozos kintalvos hely lesz? Van fuves placc a hosszu beton korul? Viz/csap/kut/zuhanyzo/mobilwc ? Igen, Igen, van/van/nincs/nincs/van ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 25, 15:02:55 Túl vagyunk besenyei péter repülős bemutatóján. Csöpög az eső.
Áram van, vagabondék vannak, készülünk. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 25, 15:05:30 Igen, Igen, van/van/nincs/nincs/van ;D :D ;) OFF - Halló, ez a 3341254937? - Halló, igen, igen, nem, igen, nem, nem, igen, igen, nem, igen! ON az esőt kéretik elzavarni jó messzire!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 25, 16:05:43 Ha lejövök az M0-ról Halászteleknél, majd dobok egy balos kanyart, onnan már nem tudok eltévedni a reptérre menet? Ki van/lesz táblázva? Egy kicsit aggódom, mert én még a szülővárosomban is képes vagyok eltévedni....
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Május 25, 16:07:32 itt elkezdett esni a zeső :-X (11. ker)
Tökölön mi a helyzet? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 25, 16:56:36 itt elkezdett esni a zeső :-X (11. ker) Tökölön mi a helyzet? Dooogozzááááááá'! :whip: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 25, 16:58:34 itt elkezdett esni a zeső :-X (11. ker) Tökölön mi a helyzet? nem sokat esett 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 25, 17:00:14 MINDENKINEK JÓ IDŐTÖLTÉST KÍVÁNOK TÖKÖLÖN!!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 25, 17:41:43 nem sokat esett 8) a 2. kerületben (rózsadombon) kibaszott nagy monszun volt. itt csepelen meg semmi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Május 25, 17:43:21 nem sokat esett 8) azért itt vagy fél órát zuhogott (Sasadi út)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 25, 17:50:43 azért itt vagy fél órát zuhogott 11 ker Halmi utca,esett pár szem :o ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 25, 18:16:43 a 2. kerületben (rózsadombon) kibaszott nagy monszun volt. én csak láttam, de dunakesziig és vissza egy csepp seitt csepelen meg semmi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 25, 19:19:56 én csak láttam, de dunakesziig és vissza egy csepp se holnap kiviszem olaj lenegedöketCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 25, 19:36:14 pézsé és quzma most vitték el fát ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Kisvakond - 2007 Május 25, 20:39:22 MINDENKINEK JÓ IDŐTÖLTÉST KÍVÁNOK TÖKÖLÖN!! Csatlakozom. Nekem sajnos teniszbajnokság van.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 25, 21:07:39 muzsika kész. négy cédé. osszátok be! ;) :P
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 25, 22:40:01 Halásztelek felé menjetek le az M0-ásról, át Halásztelken és utána szigethalom felé kell menni, kettő között van a reptér.
Legalább is az IGO szerint. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 25, 23:27:43 Achtung, Achtung!
A progarm a következő: 9-kor mindenki bejön, ,met akkor nyit a bazár. ábé tízkor leszen az üdvözlő beszéd, majd ezek után teszemfel fél tizenegy magasságában elkezdjük a mókát. Nevezni a szlalom kivételével 11-ig lehet, a szlalom egész nap pörög. A gyorsulásra - ahol gépátvétel is lesz, az ám - ugyanott lehet nevezni majd, ahol az egyéb versenyekre, ez egy fehér asztal lesz, fedőnevén információs pont. A gyosulásra kettőkor megyünk át, kocsival, mert "odébb" van, meg mert közben át kell vágni egy kifutópályán, ami működik közben - hogy legyen benne sportérték. >:D Maga a gyorsulás több kategóriás lesz, 800cm3 alatt, 800-1600cm3, és tuning. Eredményhirdetés 1900 CET, aztán rakkenrollhangverseny, főzés, és ivászat. Hozzatok nagyon sok vizet magatokkal, mert ez egy bazinagy, lapos placc, és nincsen fa, cserébe van beton, amitől kábé 53 fok lesz. A reptéren belül - meg remélem azon kívül is - ki lesz táblázva a dolog. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 25, 23:30:58 És az időjárásjelentés Tökölön:
Temp: 17 °C Dew: 16 °C Pressure: 1010 hPa Clouds: sky clear Visibility: unlimited Wind: 4 knots from 130° ( SE ) sky clear Windchill: 17 °C Humidity: 94 % SR: 04:57 SS: 20:25 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 25, 23:35:33 Remélem ez a gyorsulásra nem vonatkozik, mert akkor el sem indulok. Délnél előbb biztos nem érünk oda.
Előzőleg jeleztem, hogy akarok gyorsulni, az most ér? Achtung, Achtung! Nevezni a szlalom kivételével 11-ig lehet, a szlalom egész nap pörög. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 25, 23:38:15 A hivatalos oldalon ez van:
- 16.00 Gyorsulás kvalifikáció - széria -800 ccm - széria 800-1300 ccm - széria 1300- ccm - tuning az a 800-1600-ig kategória egy kicsit durva lenne. Achtung, Achtung! Maga a gyorsulás több kategóriás lesz, 800cm3 alatt, 800-1600cm3, és tuning. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 26, 01:12:51 Előzőleg jeleztem, hogy akarok gyorsulni, az most ér? igen, akik bejelentkeztek, elsőbbséget élveznek. azért szedheted a tappancsodat, nehogymár zárásra érj ide. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 26, 05:53:07 igen, akik bejelentkeztek, elsőbbséget élveznek. azért szedheted a tappancsodat, nehogymár zárásra érj ide. mi se érünk oda 11-ig,de gyorsulni azért szeretnénk... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 26, 17:17:37 munkában a stáb:
(http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0029.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 26, 17:22:59 délelőtti programismertető:
(http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0034.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 26, 17:24:30 ennél még többen is voltunk koradélután (mivel sokan a fotós háta megett szlalomoztak ;) :D
(http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0049.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 26, 17:31:27 örülök, hogy ilyen sok régi és új ismerőssel találkoztam, tök(öli) jó a buli, bocs, hogy senkitől sem köszöntem el (szándékos volt, útálom a búcsúzkodást)
sokan voltunk már délelőtt is: (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0027.JPG) népi márkák Taljánországból (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0041.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 26, 17:39:00 a rendezőség a Sörszlalomra készül
(http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0045.JPG) gumidíler ;D (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0046.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 26, 17:54:28 bogarak
(http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0001.JPG) (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0002.JPG) buszok (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0003.JPG) trabik (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0007.JPG) egyebek (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0017.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 26, 17:54:59 helyzetjelentés: tök(öli)jó a buli, köszönhetően nekik:
(http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0019.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 26, 19:07:05 helyzetjelentés: tök(öli)jó a buli, köszönhetően nekik: Ez igy van!! :)(http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0019.JPG) Köszönet a szervezöknek, Nagyon jó kis buli volt, ami még tart söt most a java :occ14: ,de mivel bébivel voltunk igy már el kellett jönnünk. Köszönet mindenkinek a szervezésben, rendezésben még1szer. :notworthy: Üdvw és jó kép a dilerttanyáról, Senior ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 26, 19:32:28 Mi is itthon már.
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönet az egész szervező brigádnak. :notworthy: Akik maradtak azoknak jó szórakozást reggelig. ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 26, 19:42:44 Mi is itthon már. En is itthon, de má megyek is vissza, csak lezuhanyoztam, mer' nagyon meleg van odakint ... hehehe :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Gaga - 2007 Május 26, 19:48:15 Már én is itthon nagyon jó volt minden, köszönet a szervezőknek! Csak haza felé el szált az alapjáratom :-\
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 26, 19:59:19 Érdemes volt kimenni TÖKÖLRE mert láthattam Kádár János eltüntnek hitt koponyáját.Ma lenne 95 éves. ha viccnek szántad akkor baromi nyenge volt.... :' >:Dén kitörölném a hozzászólást....a trabi az maradhat. üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 26, 20:27:23 Szolgálati közlemény!! [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Mákos - 2007 Május 26, 20:32:12 baszki,d esajnálom,hoygnme lehetek ott, azt mégjobban,hogynem zenélhetek ott este, mondjuk má rnem is vagyok benne abbana zenekarban :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Május 26, 20:33:31 baszki,d esajnálom,hoygnme lehetek ott, azt mégjobban,hogynem zenélhetek ott este, mondjuk má rnem is vagyok benne abbana zenekarban :) hat meg eeeeeeeeeen hogy sajnalom!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: kdf 001 - 2007 Május 26, 21:08:35 Bocsánat ,a gépháztetőn látható koponya tényleg nem Kádár Jánosé,bár nagyon hasonlít!
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 26, 21:30:08 otthon ujra jo volt gratula mindenkinek!!
;D [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Május 26, 21:32:12 otthon ujra jo volt gratula mindenkinek!! úgy sajnálom hogy nem mehettem :-\;D mi volt a gyorsulásokon? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: SiD - 2007 Május 26, 21:34:02 úgy sajnálom hogy nem mehettem :-\ a skodák taroltak!!mi volt a gyorsulásokon? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: SiD - 2007 Május 26, 21:35:20 de a két kispolszkinak álcázott gép is nagyon ment.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 26, 21:36:26 a skodák taroltak!! ja golf 2 1,8 16szeleps mocis skoda 110 nagyon mentCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 26, 22:02:53 Mi is hazaértünk!
Köszönjük a Trabi evolúció nevében a szervezést, a jó programokat, és hogy mi is ott lehettünk. ! Én pedig elnézést kérek a labdáért.. 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: NGA - 2007 Május 26, 22:07:50 Holnap lesz még valaki pestről Tökölön? Spike számára át kellene venni pár modellt a pécsiektől. Köszönöm.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:17:53 Itt egy pár kép a mai "tökölröl"!
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:18:23 2
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:18:48 3
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:19:18 4
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:19:49 5
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:20:16 6
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:20:57 7
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:21:32 8
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:22:01 9
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 26, 22:22:43 10
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: KIZS - 2007 Május 26, 22:40:34 Holnap lesz még valaki pestről Tökölön? Spike számára át kellene venni pár modellt a pécsiektől. Köszönöm. Stone, BigBug, Partizán, Holló, Eszter, IQ... Csak a példa kedvéért. Zörgesd őket telefonon. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 08:33:21 Vajon előbújtak már az első csipás fejek a sátrakból? :D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 27, 08:41:34 Vajon előbújtak már az első csipás fejek a sátrakból? :D tök jól sikerült a videó a szlalomozásodról. megpróbálom felrakni valahova ;) :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 08:42:44 tök jól sikerült a videó a szlalomozásodról. megpróbálom felrakni valahova ;) :D Ááááá, kérem, kérem. :notworthy: :notworthy: :notworthy:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 08:44:01 tök jól sikerült a videó a szlalomozásodról. megpróbálom felrakni valahova ;) :D Jól nyomtam mi? ;)Annak ellenére hogy a fiam a fél távot az ülés alatt töltötte mert leesett valami kis szarja azt kereste. :baby: ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 10:01:21 ÜdVW MIndenkinek!
Én is szerencsésen hazaértem! Jó volt a Buli!! :headbang: Köszönet az egész szervezőgárdának!! :notworthy: És utólag is elnézést, hogy annyit reklamáltam a gyorsulási kezdése miatt, de elég szépen megégtem a napon..... Eredményeket majd VWalaki beírná??? :hello: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 27, 10:06:06 jónapot,
én is megvagyok :-)) "kuss, én így szoktam kiszállni" :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 27, 10:08:07 jónapot, én is megvagyok :-)) "kuss, én így szoktam kiszállni" :-)) akkor kérünk beszámolót a délutáni-esti-iccakai eseményekről!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 10:12:06 "kuss, én így szoktam kiszállni" :-)) No! Mesélj! ;D Mi volt az esemény???? >:D 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 27, 11:12:36 Este jó koncertek, utána ferdülés, mentem pár kört az Ikrek Karmannjával, azt hittem, ennél nincs is jobb, de aztán jött a Marci porkéja... Már tudom, mire gyűjtsek.
Éjjel volt Pityubá keményen Fániból kiszállás, motoros kordon és önmaga pusztítás... Reggel kelés, pakolás, eljövés. Egyesek még kitartanak a gyorsuláson... Sajnálom, hogy a Szekinek nem állt össze teljesen a mocija, pedig még a Stunntal a felszállópálya aszfaltján is fúvókákat fúrtak... :-) Jövőre ismétlünk! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:13:33 jónapot, én is megvagyok :-)) "kuss, én így szoktam kiszállni" :-)) A stílus maga az ember! :))) Király voltál :) borogasd magad. A kötéseket szedd le. Jobban gyógyul a cucc ha éri a levegő! pusszancs. Klári örült? Eltudom képzelni mit mondhatott! :- Ügyes vagy Nokta! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 27, 11:14:45 A blekpí vezette a robogót, a bácsi csak utas volt! :-))))
A stílus maga az ember! :))) Király voltál :) borogasd magad. A kötéseket szedd le. Jobban gyógyul a cucc ha éri a levegő! pusszancs. Klári örült? Eltudom képzelni mit mondhatott! :- Ügyes vagy Nokta! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:16:56 Mi is hazaértünk! Köszönjük a Trabi evolúció nevében a szervezést, a jó programokat, és hogy mi is ott lehettünk. ! Én pedig elnézést kérek a labdáért.. 8) Ne is törődj vele! ugy sem neveztek sokan arra a játékra :) Viszont szeretném megköszönni a munkádat és a segítségedet! Tehát akkor: - Köszönöm a munkádat és a segítségedet az egész stáb nevében! Remélem jól éreztétek magatokat. Nagyon szép autókkal jöttetek. Le a kalappal. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 27, 11:18:11 A blekpí vezette a robogót, a bácsi csak utas volt! :-)))) jaja, junior hazatalált és elmesélte a robogogós történetet. pityubácsi ezúttal ártatlan, mint a maszületett bárány! kordonbontó motoroscsóka elhúzott? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 11:19:08 ugy sem neveztek sokan arra a játékra :) Én akartam. ::) >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 27, 11:19:36 El. majd a Bugi elmeséli, én csak hallottam.
jaja, junior hazatalált és elmesélte a robogogós történetet. pityubácsi ezúttal ártatlan, mint a maszületett bárány! kordonbontó motoroscsóka elhúzott? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 11:21:12 Sziasztok!
Nagyon tetszett a találkozó! Jó programok, szép autók. Gratulálunk a szervezőknek. Feltettem pár képet a honlapomra. Van a képek közt pár Škoda is. ;D http://perko.hu Ha esetleg találkoznának a szervezők 24 rajtszámú timeslippel, az az enyém lesz. ;) Esetleg megörökítette valaki a Sör Szlalom produkciónkat, jelentkezzen. ;D ;D ;D perko Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:23:01 Kimentem a kapuhoz, mert jöttek venfégek hozzám. Dumálok a portaszolgálat emberével, eccercsak bejön egy 125ccm "speed" motor és elhúz mellettünk. portás kérdezi: -Veletek van? mondom: életemben nem láttam. Aztán ennyiben maradtunk. Majd rá fél órával mikor már a "kockán" voltunk, valaki mondta hogy egy motoros beleszált vlmi kerítésbe! BigBug akarta utána szétszedni azthiszem. Úgy kellet lefogni hogy ne tépje le a gyerek fejét.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 11:24:00 Sziasztok! Nagyon tetszett a találkozó! Jó programok, szép autók. Gratulálunk a szervezőknek. Feltettem pár képet a honlapomra. Van a képek közt pár Škoda is. ;D http://perko.hu Ha esetleg találkoznának a szervezők 24 rajtszámú timeslippel, az az enyém lesz. ;) Esetleg megörökítette valaki a Sör Szlalom produkciónkat, jelentkezzen. ;D ;D ;D perko Hali! Asszem együtt mentünk talán párban??? Ha igen, akkor az a ment megvan, majd beírom, legközelebb... Jó voltál! Gratula!! De aszem nem voltunk egy súlycsoport.... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 11:24:12 Ó jeee, mi is itthon, mindenkinek köszönettel, aki ott volt, remélem tecccett!
Reggel háromnegyed hétkor kipattantam a sátorból, és negyed tízre össze is rántottuk a cuccot. Óriásinagyok voltatok, jövőre megnyomjuk megint, remélve, hogy nem fognak lüktetni az őrök, hogy tízkor zene állj.... Pityubácsi gyógyuljál meg, én csak hallottam az esetet, de biztos nem volt vicces...ahogy a motoros esete sem..... Most pedig lezuhanyozok, és lenyomulunk a Balatonra, mert nyár van, és buli! Siófok-Szabadisóstó a cél, este jövünk is, csak csobbanunk egyet. Na? Jön valaki?? ;D Jövőre nagyobb labda lesz, és kevlár.... >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:24:44 Sziasztok! valahogy megoldjuk. nézegess be sűrűn ide. Csak felkerül a cucc.Nagyon tetszett a találkozó! Jó programok, szép autók. Gratulálunk a szervezőknek. Feltettem pár képet a honlapomra. Van a képek közt pár Škoda is. ;D http://perko.hu Ha esetleg találkoznának a szervezők 24 rajtszámú timeslippel, az az enyém lesz. ;) Esetleg megörökítette valaki a Sör Szlalom produkciónkat, jelentkezzen. ;D ;D ;D perko Köszönjük hogy jól érezted magad! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:26:04 Ó jeee, mi is itthon, mindenkinek köszönettel, aki ott volt, remélem tecccett! Reggel háromnegyed hétkor kipattantam a sátorból, és negyed tízre össze is rántottuk a cuccot. Óriásinagyok voltatok, jövőre megnyomjuk megint, remélve, hogy nem fognak lüktetni az őrök, hogy tízkor zene állj.... Pityubácsi gyógyuljál meg, én csak hallottam az esetet, de biztos nem volt vicces...ahogy a motoros esete sem..... Most pedig lezuhanyozok, és lenyomulunk a Balatonra, mert nyár van, és buli! Siófok-Szabadisóstó a cél, este jövünk is, csak csobbanunk egyet. Na? Jön valaki?? ;D Jövőre nagyobb labda lesz, és kevlár.... >:D Mé nem mentek fertőtóra?? sokkal messzebb van! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 11:32:00 Mer' ott nincs nyaralónk, azért.
Petra csókol mindenkit, és köszöni! Szoríjjatok Qzmának, és PéZsének, hogy egyben hazaérjenek Debrecenből. Gyere le IQ Balcsira, nyomunk egy sört...Bár tudom, te sose iszol vezetés előtt.. ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 27, 11:32:42 Sziasztok! Nagyon tetszett a találkozó! Jó programok, szép autók. Gratulálunk a szervezőknek. Feltettem pár képet a honlapomra. Van a képek közt pár Škoda is. ;D http://perko.hu Ha esetleg találkoznának a szervezők 24 rajtszámú timeslippel, az az enyém lesz. ;) Esetleg megörökítette valaki a Sör Szlalom produkciónkat, jelentkezzen. ;D ;D ;D perko ha a sárga-pros bukócsöves skodával voltatok, cumizva: igen. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 11:33:37 ha a sárga-pros bukócsöves skodával voltatok, cumizva: igen. Nem! A barna Skoda volt... (ha jól írtam a színt...) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:34:29 Mer' ott nincs nyaralónk, azért. Petra csókol mindenkit, és köszöni! Szoríjjatok Qzmának, és PéZsének, hogy egyben hazaérjenek Debrecenből. Gyere le IQ Balcsira, nyomunk egy sört...Bár tudom, te sose iszol vezetés előtt.. ;D ;D :)) Túrót! fürdés-alvás-fürdés-egy sör-fürdés-alvás a mai menüm! De nem lenne hüjeség egyébként. Mikor indultok? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 11:36:03 Olyan egy körül... Na? ;)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BigBug - 2007 Május 27, 11:40:42 mindenkinek nagyon köszönöm életem második legjobb buliját (az első vwoodstock :-X )
mindenkinek aki résztvett aszervezésben annak külön köszönet és kiccsaládom résziről is sajnos hoztam a formámat úgyhogy én nem csináltam semmit mert egy tróger vagyok cserében viszont kiba jóléreztem magam és titeket jövőre nem iszom annyit igérem :-\ szval kurva jó volt mégegyszer köszi mindenkinek Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bambi - 2007 Május 27, 11:44:52 Mi is megvagyunk!
Köszönjük szépen nagyon jól éreztük magunkat. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:45:35 mindenkinek nagyon köszönöm életem második legjobb buliját (az első vwoodstock :-X ) jövőre nem iszom annyit igérem :-\ Ezt legyélszíves írásban 4 példányban szem.ig.számmal ellátva és közjegyzővel hitelesítve bőrbekötve eljuttatni hozzám. Köszönettel :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 27, 11:54:43 na, akkor az egyértelműség végett:
volt egyszer az IQ által megénekel motoros gyerek, aki beleszállt a kerítésbe. meg voltam én, aki juniorral elmentünk fánit meghajkurászni, oszt egy jólfésült balos kanyarban én hirtelen kiszálltam a vezetőülésből az aszfaltra. gyenge kaszkadőrmutatvány, semmi több :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:57:34 na, akkor az egyértelműség végett: volt egyszer az IQ által megénekel motoros gyerek, aki beleszállt a kerítésbe. meg voltam én, aki juniorral elmentünk fánit meghajkurászni, oszt egy jólfésült balos kanyarban én hirtelen kiszálltam a vezetőülésből az aszfaltra. gyenge kaszkadőrmutatvány, semmi több :-)) akarod mondani jobbos! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 11:58:10 na, akkor az egyértelműség végett: volt egyszer az IQ által megénekel motoros gyerek, aki beleszállt a kerítésbe. meg voltam én, aki juniorral elmentünk fánit meghajkurászni, oszt egy jólfésült balos kanyarban én hirtelen kiszálltam a vezetőülésből az aszfaltra. gyenge kaszkadőrmutatvány, semmi több :-)) megjgy.: Azért ne csináljátok utánam :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 12:03:00 Hali! :)Asszem együtt mentünk talán párban??? Ha igen, akkor az a ment megvan, majd beírom, legközelebb... Jó voltál! Gratula!! De aszem nem voltunk egy súlycsoport.... ;D Igen, mentünk együtt. Köszi az megvan, csak az utolsó futam eredményei hiányoznak, amit a sárga 100assal nyomtunk.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 27, 12:03:14 akarod mondani jobbos! ja igen, jobbos. a bogárhátús pólóm szerintem a buszodban maradt. majd kéremszépen, ha találkozunk. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 12:03:46 ja igen, jobbos. a bogárhátús pólóm szerintem a buszodban maradt. majd kéremszépen, ha találkozunk. ha fehér akkor megvan. majd adom. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 12:04:36 ha a sárga-pros bukócsöves skodával voltatok, cumizva: igen. Mi a barnával voltunk, de a sárga- piros is érdekel! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 27, 12:04:46 juniorral elmentünk fánit meghajkurászni én úgy hallottam, hogy motoroztatok, de ha jobban tudod... :-P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 27, 12:05:42 Mi a barnával voltunk, de a sárga- piros is érdekel! megprószálom valahova felpakolni, ide és a népautósba is beírom majd a lelőhelyet!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 27, 12:06:02 én úgy hallottam, hogy motoroztatok, de ha jobban tudod... :-P aki ezt állította, az nem volt józan... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 12:10:09 :) Igen, mentünk együtt. Köszi az megvan, csak az utolsó futam eredményei hiányoznak, amit a sárga 100assal nyomtunk.:) Értem... Ha nem vagyok indiszkrét: mennyiben nem széria a motorod??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 27, 12:11:47 Óriásinagyok voltatok, jövőre megnyomjuk megint, remélve, hogy nem fognak lüktetni az őrök, hogy tízkor zene állj.... gecc, ez a mondat! lüktetni az őrők ;D ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 27, 12:13:07 Úgy kellet lefogni hogy ne tépje le a gyerek fejét. és megtettem, bár féltem keményenCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 27, 12:14:21 aki ezt állította, az nem volt józan... próbáltalak nem béna pöcsnek beállítani(de azért elmondtam a valót)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BigBug - 2007 Május 27, 12:21:31 és ki hol aludt ?
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 12:23:27 Értem... Ha nem vagyok indiszkrét: mennyiben nem széria a motorod??? Szériaközeli 1300as.:) 1289 ccm, tűzkarikás, nagyszelepes hengerfej, 280-as vezérműtengely, aluminum ékszíjtárcsák, könnyített, grammolt, dugattyúk, hajtókarok, LR szívócsonkon 2db Dellorto DHLA40 karburátor, tüték, 4 leömlő + keresztdob. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 12:25:24 gecc, ez a mondat! lüktetni az őrők ;D ;D ;D De nem???? Nyúlt a fejük az idegbe, hogy jáááj jááj. Kurvajól nézrett ki a sátrunk reggel....2 iker, 1 Marci szanaszéjjel a földön, meg egy Kármen, és egy Porke, és két Bogár, egymással szemben. Éjszaka fostam kicsit, mert villámlott nagyon, azt hittem, monszun lesz.... Utolsó figyelmeztetés, fél óra múlva nyomulunk a balcsira egyet úszni, aki akar: Szabadi sóstó a cél. Vagy a strandon leszünk, vagy a kocsmában :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 27, 12:26:14 Én akartam. ::) >:D Gondolhatod, hogy nem direkt csináltam :'( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 12:26:55 megprószálom valahova felpakolni, ide és a népautósba is beírom majd a lelőhelyet!! Oké, köszönöm! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 27, 12:28:08 De nem???? Nyúlt a fejük az idegbe, hogy jáááj jááj. mi is rázoomoltunk a villámokra, de kikerült(sztem jöt fel a placcról a forró levegő és elterelte..)azért a bogi anyósülésén szunyáltam.Kurvajól nézrett ki a sátrunk reggel....2 iker, 1 Marci szanaszéjjel a földön, meg egy Kármen, és egy Porke, és két Bogár, egymással szemben. Éjszaka fostam kicsit, mert villámlott nagyon, azt hittem, monszun lesz.... Utolsó figyelmeztetés, fél óra múlva nyomulunk a balcsira egyet úszni, aki akar: Szabadi sóstó a cél. Vagy a strandon leszünk, vagy a kocsmában :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 12:28:33 Gondolhatod, hogy nem direkt csináltam :'( nyugi, jövőre akkora labda lesz, mint.....mint..........nagyonnagy labda lesz, na. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 12:30:35 mi is rázoomoltunk a villámokra, de kikerült(sztem jöt fel a placcról a forró levegő és elterelte..)azért a bogi anyósülésén szunyáltam. Mondjuk reggel fél ötkor hallottam a Marcit, hogy "mifaszom ezazeső", meg kopogott is valami a sátron.A legkomolyabb az volt, hogy Marci gyakorlatilag az utolsó falat hússal a szájában aludt el ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 27, 12:32:06 Mondjuk reggel fél ötkor hallottam a Marcit, hogy "mifaszom ezazeső", meg kopogott is valami a sátron. IQ meg az uccsó falat lecsóval, szinte tesük ;D mondjuk a mégtöbb, illetve átrendeződött mocsokból az autón én is tippeltem némi vízre, de nem ébredtem fel ráA legkomolyabb az volt, hogy Marci gyakorlatilag az utolsó falat hússal a szájában aludt el ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 12:45:04 Az szép lehetett... ;D
Stoneman kutyusa pedig lerombolta az egyik fákját a sátrunk előtt, aztán Stone ölében aludt el.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 27, 12:50:13 na csá gyíkok, én leléptem.....vár a Balcsi, je.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: zsipi - 2007 Május 27, 13:02:31 Magunkhoz tértünk ;D. Most minden extra kaland nélkül hazaértünk, és marha faszogányosan éreztük magunkat. Én személy szerint koksszá égtem, de sebaj, legalább van egy kis színem ;D
Legkésőbb Lapáton >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 13:16:09 Én is hazaértem Güntherrrel :D
Jó volt! Teccek! Igen! Mekcsináltuk! ;D ;D ;D Péntek: építkezés, sapka keresés, finom paprikás krumpli evés, éneklés (innen nem emléxem) ;D Szombat: kelés, hálózsákos illető ébresztés, emberek jönnek, sok szép autó, jó programok, meleg, hideg sör, gyorsulás, koncert, kulcs elveszítés hivévese ;D, beszélgetés, lecsó evés, alvás Vasárnap: kelés, bontás, Sok jó ember elmegy haza, sok jó ember gyorsulni megy Zsírba tettük ezt a gyászt! ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BigBug - 2007 Május 27, 13:19:02 Zsírba tettük ezt a gyászt! ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: sparkafer - 2007 Május 27, 13:58:31 Sziasztok!
Nem sok mindenben vettem részt,de nagyon jól éreztük magunkat!A folyadékhiányt ma próbálom pótolni! A hortobágyi bulit sajnálom, hogy kihagytam!!Köszi a jó szervezést,a jó hangulatot!Kezdem magam úgy érezni,mint a régi velencetavi talikon,tó nélkül!! Köszi! Béla Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 27, 13:59:22 Gondolhatod, hogy nem direkt csináltam :'( http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/labdapuff.avi enjoy ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 27, 14:29:32 és ki hol aludt ? partizán(http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/30.jpeg) zoli (http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/48.jpeg) pityubá (http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/53.jpeg) laca, marci (http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/76.jpeg) vizsi (http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/22.jpeg) folyt.köv. ;) én is lépek aludni Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 14:29:50 http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/labdapuff.avi Kár, hogy itt nem tudom megnézni a melóhelyen, de majd otthon. >:Denjoy ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 14:32:51 folyt.köv. ;) én is lépek aludni Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 15:17:10 Atyauristen, mennyi sérült. >:D ;D Pityubá olyan rosszlu volt, hogy vizet ivott!! ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 27, 16:03:29 Oké, köszönöm! http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/barnaskoda.avi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 27, 16:06:04 jó volt, tetszett. Köszönjük!
A Trabantosok között volt egy fehér kombis sárc. Annak a honlapjának a címe nincs meg valakinek? Valami ccx688.uw.hu-ra emlékszem. Megyek megnézem a Téglát! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 16:06:45 Szériaközeli 1300as.:) 1289 ccm, tűzkarikás, nagyszelepes hengerfej, 280-as vezérműtengely, aluminum ékszíjtárcsák, könnyített, grammolt, dugattyúk, hajtókarok, LR szívócsonkon 2db Dellorto DHLA40 karburátor, tüték, 4 leömlő + keresztdob. Javagyúgy!! Akkor ezért lettem elporolva ennyire.... Azért Grat még 1x!! Szép volt!! :hello2: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 16:25:38 http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/barnaskoda.avi Köszi! :notworthy: :notworthy: :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 27, 16:26:14 Kár, hogy itt nem tudom megnézni a melóhelyen, de majd otthon. >:D Akkor igyekezzél baromira haza. >:D http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/1303ls.avi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 27, 16:26:54 Köszi! :notworthy: :notworthy: :notworthy: még van csak nem győzőm 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 16:31:21 Javagyúgy!! Akkor ezért lettem elporolva ennyire.... Azért Grat még 1x!! Szép volt!! :hello2: :headbang: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 16:34:45 Akkor igyekezzél baromira haza. >:D http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/1303ls.avi Ezt sem engedi a rencccer, majd otthon. ;D :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 16:46:48 Aszongyátok már, hogy ki mit futott, hanyadik lett, ki baszta szét a mociját (ha volt ilyen) stb... ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 16:51:59 :headbang: Az enyém szimpla 1,6-os moci, 1 db K&N sportlégszűrővel.... semmi több... (kb 50 pacival) ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 16:53:07 Aszongyátok már, hogy ki mit futott, hanyadik lett, ki baszta szét a mociját (ha volt ilyen) stb... ;D Nagyon nem tudok minden eredményt... nekem úgy 21 mp körül volt a negyed mérföldes táv... :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 16:54:59 Én azt tudom hogy felgyorsultam egyszer 80-ra!! Dagad is a mellem :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 16:55:51 Én azt tudom hogy felgyorsultam egyszer 80-ra!! Dagad is a mellem :) Nekem meg úgy 97 körül volt a vége a célban.... azért többre számítottam... :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 16:59:17 Nekem meg úgy 97 körül volt a vége a célban.... azért többre számítottam... :-\ he???Akkor ez nyolcad mérföld volt??? Hungaroringen is 90 körül mentünk a célba Sanyi nem? Meg valami 13 sec körül nem??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 17:06:47 he??? Akkor ez nyolcad mérföld volt??? Hungaroringen is 90 körül mentünk a célba Sanyi nem? Meg valami 13 sec körül nem??? Ha jól emlékszem, akkor 402 m-t emlegettek a lebonyolítók.... Szerintem a Ringes mintha kicsit rövidebb lett volna... :???: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 27, 17:14:44 jó volt, tetszett. Köszönjük! A Trabantosok között volt egy fehér kombis sárc. Annak a honlapjának a címe nincs meg valakinek? Valami ccx688.uw.hu-ra emlékszem. Megyek megnézem a Téglát! Itt vagyok ::) http://cix688.uw.hu 8) Mindent egybevetve: jó volt a szombati nap. Először voltam "Bogaras bulin" a napszúrást leszámítva teCCett :) Készítettem "pár" fotót, jelenleg is megy a feltölrés. Ha kész van, linkelem, de előre szólok: elfogult voltam (Trabant) ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 17:16:59 Az enyém szimpla 1,6-os moci, 1 db K&N sportlégszűrővel.... semmi több... (kb 50 pacival) ::) Tedd vissza a gyári szűrőt, jobban fog menni. >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 27, 17:22:44 Nagyon jó volt a buli,köszönjük a szervezést.Örülök,hogy végre személyesen is találkoztam a fórumos társakkal.Kicsit szégyellem,hogy csak 4 Minivel voltunk jelen.Sajnos a koncertről lemaradtam,de ha jövőre is lesz,akkor mindenképp két napig maradok. :occ14:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 17:30:30 Ja majdnem elfelejtettem.
Én még "vendéget" is vittem (hugom meg a kisfia) és nekik is tetszett. Külön nagyon jó ötlet volt a gyerekeknek a szinezős dolog meg az aszfaltrajzolóskrétás kitaláció. Ahogy néztem rajtunk kívül is tök jól elvolt még pár gyerkőc. Az ötlet nagyon jó volt akárki is találta ki. :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 17:31:28 Tedd vissza a gyári szűrőt, jobban fog menni. >:D Áááá... Régen jártam Miki bácsinál... meg lehet, hogy egy kis szelephézag állítás is elférne már.... Meg egy puccantás, vagy csere sem ártana a szűrőnek... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 27, 17:35:33 Reményeink szerint lesz jövőre is! Mindenkit szeretettel várunk. Örülünk ha jól éreztétek magatokat. Ha valami még nem teljesen klappolt azt nézzétek el nekünk. Első szervezés volt. Köszönjük az MBK támogatását és az áldozatos munkát a rendezők részéről.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 17:35:57 Ja majdnem elfelejtettem. Én még "vendéget" is vittem (hugom meg a kisfia) és nekik is tetszett. Külön nagyon jó ötlet volt a gyerekeknek a szinezős dolog meg az aszfaltrajzolóskrétás kitaláció. Ahogy néztem rajtunk kívül is tök jól elvolt még pár gyerkőc. Az ötlet nagyon jó volt akárki is találta ki. :notworthy: Akkor sajnálhatod, hogy régebben nem jártál nálunk, Talin, mert amíg ép volt a gipsz-Bogár öntőkészletünk, addig nagyon népszerű volt a gyerekek (meg a nagyobb "gyerekek"!) körében a gipsz Bogarak festegetése.... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 17:40:16 Első szervezés volt. Szerintem nagyon jól meg lett oldva, legalábbis amíg mi ott voltunk.Amit meg a kijáratnál mondtál, felejtsd el, lehet hogy nem is gondoltad komolyan. ;) Nyugodtan lehettek büszkék. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 17:42:40 Akkor sajnálhatod, hogy régebben nem jártál nálunk, Talin, mert amíg ép volt a gipsz-Bogár öntőkészletünk, addig nagyon népszerű volt a gyerekek (meg a nagyobb "gyerekek"!) körében a gipsz Bogarak festegetése.... ;D Hát sajnálom is, és lehet, hogy az idei sem jön össze, pont melózom és a szabi meg lehet nem jön össze, előre nagyon nehéz nálunk szervezni. :bh:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 17:46:56 Hát sajnálom is, és lehet, hogy az idei sem jön össze, pont melózom és a szabi meg lehet nem jön össze, előre nagyon nehéz nálunk szervezni. :bh: Én is sajnálom... Most írta a Perecz Peti barátom-Klubtársam (Ő is ott volt tegnap a világoskék 1,3-asával), hogy az öccse egy széria 1,6-os Honda Crx-el legyorsulta a Szeki gépét.... ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 27, 17:49:08 Én is sajnálom... nem értek hozzá, de sztem nagyon beteg hangja volt a Szeki gépének, nem volt idő rendesen összerakniMost írta a Perecz Peti barátom-Klubtársam (Ő is ott volt tegnap a világoskék 1,3-asával), hogy az öccse egy széria 1,6-os Honda Crx-el legyorsulta a Szeki gépét.... ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 17:50:19 Én is sajnálom... Ha arról a dudori szélvédősről van szó, az eléggé köhögött még tegnap, valami nagyon el-elfogyott a végén mikor megforgatta egyszer kétszer a betonon. Egy csomót bőrőzgették, aztán lehet, hogy összeállt. :dontknow:Most írta a Perecz Peti barátom-Klubtársam (Ő is ott volt tegnap a világoskék 1,3-asával), hogy az öccse egy széria 1,6-os Honda Crx-el legyorsulta a Szeki gépét.... ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Május 27, 17:51:44 Nem állt össze. Ha készen lesz, el lehet bújni a rízsrakétákkal. :-)
Ha arról a dudori szélvédősről van szó, az eléggé köhögött még tegnap, valami nagyon el-elfogyott a végén mikor megforgatta egyszer kétszer a betonon. Egy csomót bőrőzgették, aztán lehet, hogy összeállt. :dontknow: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 17:53:04 Nem állt össze. Ha készen lesz, el lehet bújni a rízsrakétákkal. :-) Mi volt vele? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 17:53:20 nem értek hozzá, de sztem nagyon beteg hangja volt a Szeki gépének, nem volt idő rendesen összerakni Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy eléggé kapkodva rakták össze.... Beteg volt így nagyon... Szerintem nem szabadott volna eröltetni... nehogy nagyobb kár származzon belőle... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 17:55:43 Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy eléggé kapkodva rakták össze.... Majd erkult megmondja mi volt vele.Beteg volt így nagyon... Szerintem nem szabadott volna eröltetni... nehogy nagyobb kár származzon belőle... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 27, 17:57:37 Majd erkult megmondja mi volt vele. Jaja! Csak kiderül, mi nem stimmelt, hogy még Stunt sem tudta megoldani... bár a flaszteren csodát tenni.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 18:32:03 Nekem meg úgy 97 körül volt a vége a célban.... azért többre számítottam... :-\ jaja, én se értem el a 100at. idő szintén 20-21 között ;D azé jó volt! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 27, 18:38:47 Nekem a legjobb eredményem 20.875s 99.31Km/h.
Meg vagyok elégedve az autómmal. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 18:43:47 Nekem a legjobb eredményem 20.875s 99.31Km/h. Meg vagyok elégedve az autómmal. Motor, váltó? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 27, 18:45:26 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 19:02:36 AB 1300, AB rövid az jó! :o ;D nekem: AF 1600 ;D és a váltót nemtom, de gondolom rövid széria reakció: 0,342 0,563 0,835 60 láb: 2,809 2,596 2,620 1/8 m: 13,214 12,877 12,978 1/8 seb.: 81,44 82,28 81,91 1/4 m: 21,282 20,830 20,966 1/4 seb.: 96,90 92,20 96,51 meg van még asszem, csak nincs nálam. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 19:12:34 Akkor igyekezzél baromira haza. >:D :notworthy: :notworthy: :notworthy:http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/1303ls.avi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 19:17:10 az jó! :o ;D nekem: AF 1600 ;D és a váltót nemtom, de gondolom rövid széria reakció: 0,342 0,563 0,835 60 láb: 2,809 2,596 2,620 1/8 m: 13,214 12,877 12,978 1/8 seb.: 81,44 82,28 81,91 1/4 m: 21,282 20,830 20,966 1/4 seb.: 96,90 92,20 96,51 meg van még asszem, csak nincs nálam. ;D Na ezaz! Hasonlót mindenki nyomja idefele, hanem szégyenli ;D Szervezőknek nincs egy összeítés minden adattal? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 27, 19:19:27 Na ezaz! Sajnos a rendszerük nem volt még belöve tökéletesen(ezért is volt a csuszás az indulásnál)de ugy tudom Partizán kapott a végén egy táblázatot.Hasonlót mindenki nyomja idefele, hanem szégyenli ;D Szervezőknek nincs egy összeítés minden adattal? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 27, 19:21:36 Jaja! Csak kiderül, mi nem stimmelt, hogy még Stunt sem tudta megoldani... bár a flaszteren csodát tenni.... ha te vagy az ötös ,akkor az itt van nálam ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 27, 19:25:39 Na ezaz! Hasonlót mindenki nyomja idefele, hanem szégyenli ;D Szervezőknek nincs egy összeítés minden adattal? jelezném, hogy legyorsultam mindenkit ;) (IQ-t és Iwánt) naggggggyon megy a T1, háromból hármat nyert 8) a végsebesség 85 körül volt, kb 25 másodperc alatt ;D köszönet Pézsének a lehetőségért ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 27, 19:29:31 reakció: 0.747 0.667 0.580 0.734
60 láb: 2.679 2.823 2.740 2.821 1/8 m: 13.046 13.369 13.349 13.467 1/8 seb.: 81.72 80.71 80.35 80.44 1/4 m: 20.875 21.246 21.266 21.455 1/4 seb.: 99.31 99.17 98.49 96.51 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 19:31:36 Stunt? Balczó?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 27, 19:41:15 Csendben jegyezném meg, hogy TBK-val közös futamunkon a hátrányom.
0.14s volt. 8) A többit nem írom, mert csak egyszer nyertem, a többiben nagyon elvertek. (sárga bogár 2.0 typ4 és fehér typ3 alfa motoros) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 27, 19:50:26 Fotóim a szombati napról itt:
http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 Május 27, 19:52:55 Ahogy a képeket nézem,jól jártam hogy nem vittem gokartot...
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: KIZS - 2007 Május 27, 19:53:17 Jól látom, hogy bőven 20 másodperc felett gyorsultok 100-ra?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 27, 19:59:51 Akkor én is megvagyok. Mivel senki nem írta, ezért jelezném, hogy 170 autó volt kint kb. Ez annyi, amennyit előző este vízionáltam!:) Sok-sok kedvezőtlen körülmény közepette sikerült egy olyan talit összehozni, amit én dícsérni nem akarok, mert elfogilt vagyok, de úgy érzem a visszajelzésekből, hogy érdemes jövőre is gyűlni a tököli betonon.
Egyébiránt sok személyes élménnyel is gazdagabb lettem. Ezek közül a péntek éjszakai sapkakeres elszaladásom lesz örök emlék. Piszkosul szar egy lerombolt szovjet laktanyában egy bozótosban egyedül magadhoz térni hajnalban azt sem tudva, hogy merre kell keresni a cimborákat...:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 27, 20:01:44 Ahogy a képeket nézem,jól jártam hogy nem vittem gokartot... több autó lett, mint amennyit vízionáltunk, hogy neked mekkora tömegnél jött volna be a beruházás már más kérdés. Ja, és köszönet a skodaklubnak, hogy ingyen biztosították számunkra a szlalomot! Ez volt az ő támogatásuk! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 20:05:27 Csendben jegyezném meg, hogy TBK-val közös futamunkon a hátrányom. 0.14s volt. 8) nekem a legjobb futamom volt vele!! ja és papírom van róla 0,512 vel értem be előbb. Bazze kiba jó volt, télleg a célfotó döntött!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 20:09:15 Fotóim a szombati napról itt: Ő trabis vagy bogaras? ;Dhttp://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ :) http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/?action=view¤t=DSCF0025.jpg Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 27, 20:15:38 Ő trabis vagy bogaras? ;D http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/?action=view¤t=DSCF0025.jpg ...csinos 8) :P ;) ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 20:17:20 ...csinos 8) :P ;) ;D ;D AZ ;) ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 20:18:20 Ecsém! Tombolnak a pacik! Kétkerékről indulunk mi? ;D
(http://i202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/tokol150.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 20:20:54 Elkaptalak Bigbug!! ;D ;D ;D ill. te a kocsimat... ;D ;D ;D
(http://i202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/DSCF0312.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 27, 20:21:18 Fotóim a szombati napról itt: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ :) Jók a képek! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 20:21:56 Ecsém! Tombolnak a pacik! Kétkerékről indulunk mi? ;D vagycsak torziót kéne állítani?!?!? ;D ;D ;D de egyébként lehet, pont a rajt.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 27, 20:25:09 Jók a képek! ;D Köszönöm :)(Tudom, kicsit sok lett a fotó... de igyekeztem mindent megörökíteni...) ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 20:25:22 4 LÓERŐ! ;D Sajnálom...
(http://i202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/tokol193.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 27, 20:26:03 Stunt? Balczó? 15 másodperc környékén nyomtuk a 1/4 mérföldet, 115 körüli sebességgel. Négyszer gyorsultunk, négyszer kikaptam. Egyáltalán nem vagyok csalódott az eredmény miatt mert egyszer sem kaptam fél kocsinál többet. Nagyon jól megy a Zsolti kocsija (is ;)). Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 27, 20:27:42 15 másodperc környékén nyomtuk a 1/4 mérföldet, 115 körüli sebességgel. Négyszer gyorsultunk, négyszer kikaptam. Egyáltalán nem vagyok csalódott az eredmény miatt mert egyszer sem kaptam fél kocsinál többet. Nagyon jól megy a Zsolti kocsija (is ;)). BRAVO :notworthy:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 27, 20:35:08 hégrráth petinek valami 18 körüli ideje volt 112 vége
szekinek 11 körül met Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 27, 20:39:57 hégrráth petinek valami 18 körüli ideje volt 112 vége szekinek 11 körül met akkor valamit állítottak rajta mert tegnapról többre emlékszem... GRAT! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ratro - 2007 Május 27, 20:40:26 Köszönöm :) Nagyon jó képek, köszönöm. A babás srác!(Tudom, kicsit sok lett a fotó... de igyekeztem mindent megörökíteni...) ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 27, 20:45:11 akkor valamit állítottak rajta mert tegnapról többre emlékszem... GRAT! akkus furoval fuvokáztak ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 27, 20:48:50 szépjóestét ;)
Hazaértem én is Egy hatalmas gratuláció a rendezőknek,egy frenetikus találkozó volt,ilyennek képzelem én a jó találkozót Nagyon szépen köszönöm(köszönjük),hatalmas élmény volt!! (sajnálom,hogy az osztrák karmann nem jött,ma sem volt ott,valszeg nem állt össze a motorja:(ű Képeket töltöm fel(qzma várom a szikrás videót!!:)))))))))))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 27, 20:50:03 Nagyon jó képek, köszönöm. A babás srác! Én köszönöm :)Aranyos csemete, látszik, hogy élvezte az apa hobbyját :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 27, 20:53:16 Egy hatalmas gratuláció a rendezőknek,egy frenetikus találkozó volt,ilyennek képzelem én a jó találkozót Nagyon szépen köszönöm(köszönjük),hatalmas élmény volt!! Tettük a dolgunkat,ez lett belöle,én meg jol berekedtem! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 27, 20:56:57 Én köszönöm :) Én is gratulálok a képeidhez!!Aranyos csemete, látszik, hogy élvezte az apa hobbyját :D Nagyon tetszik az ember és "csajos" látásmodod. Nagyon finom képriportot néztem végig,ujraéltem atalálkozot a Te optikáddal!! Utolagos engedelmeddel lebiztonságimásoltam jo pár fotot! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 27, 20:59:43 Én is gratulálok a képeidhez!! Köszönöm Vagabond, de ha nincsenek a résztvevők, nincs mit fotózni ;)Nagyon tetszik az ember és "csajos" látásmodod. Nagyon finom képriportot néztem végig,ujraéltem atalálkozot a Te optikáddal!! Utolagos engedelmeddel lebiztonságimásoltam jo pár fotot! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:06:57 Ahogy a képeket nézem,jól jártam hogy nem vittem gokartot... Hoztál volna gogartot,ha lehet ?? Milyet ?? Dobj képet!! hajjrá!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 27, 21:18:59 ja skodák és kis piros trabi bitangul ment >:D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: RNIE - 2007 Május 27, 21:24:36 Hoztál volna gogartot,ha lehet ?? Milyet ?? Dobj képet!! hajjrá! többet,gokartoztatni de nem érte volna megCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 27, 21:27:25 eg y kis info:
- http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=1164 - http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=1238 - http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=13898 - http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=26906 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 27, 21:27:58 többet,gokartoztatni de nem érte volna meg Ha kijöttél volna,akkor mást mondol! ;DNem tudom hány embernél éri meg,de 100 versenyzö biztos lett volna!! Jo lesz majd jövöre,mert azt a talit már most el kell kezdeni szervezni, Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 27, 21:31:41 Mi köszönjük,hogy ott voltatok! Tettük a dolgunkat,ez lett belöle,én meg jol berekedtem! ;D szerintem a berekedés nem arra vezethető vissza, hogy te voltál a bemondó!:D [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 27, 21:34:57 szerintem a berekedés nem arra vezethető vissza, hogy te voltál a bemondó!:D Egy fejjel alacsonyabb volt a mikrofonállvány,oszt begörbültem! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 21:36:01 szerintem a berekedés nem arra vezethető vissza, hogy te voltál a bemondó!:D Remélem erről lesz valami videó azoknak akik nem maradtak estig. :DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 27, 21:36:29 szerintem a berekedés nem arra vezethető vissza, hogy te voltál a bemondó!:D ezt de megnéztem volna :DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 21:37:14 ezt de megnéztem volna :D Sejtem, hogy Qzma a mi emberünk. ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:42:39 Tököl2007-képek
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:43:14 12
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:43:44 13
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:44:07 14
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 27, 21:44:30 Sejtem, hogy Qzma a mi emberünk. ;) Láttam a szinpad elött,én is reménykedem!!Valami iszonyat jo hangtechikát hozott a banda,és olyat szolt,hogy elöször csk néztünk,aztán hallgattunk! ;D Termésetesen a bogaras nota szolt. :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:44:44 15
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:45:15 16
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:45:55 17
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:46:27 18
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:46:51 19
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:47:17 20
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:48:22 21
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:48:51 22
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:49:24 23
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:49:59 24
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:50:41 25
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:51:10 26
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:51:41 27
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:52:12 28
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:52:52 29
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:53:23 30
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 27, 21:54:47 kérhetnénk egy linket inkább? ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 27, 21:55:06 28 EZTISMEREM!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 21:57:31 Na most iszok egy sörtt!!
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:04:20 Lement a "HB" folyt.köv Tököl 2007.
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:04:49 32
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 27, 22:05:16 Termésetesen a bogaras nota szolt. :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:05:51 33
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:06:55 34
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:07:24 35
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:08:09 36
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:08:39 37
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:09:07 38
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:09:37 39
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:10:21 40
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:10:54 41
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:11:26 42
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:11:55 43
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:12:28 44
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:12:54 45
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:13:20 46
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:13:51 47
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:14:29 48
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:14:52 49
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:15:25 50
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:15:53 51
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:16:26 52
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:16:54 53
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:17:19 54
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:17:51 55
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:18:18 56
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:19:05 57
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:19:37 58
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:20:07 59
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:20:46 60
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:21:13 61
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:21:37 62
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:22:02 63
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:22:30 64
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:23:01 65
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:24:02 66
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:26:28 67-a nyerő !..............................................................stb!
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:27:23 68
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:27:47 69
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:28:19 70
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:28:46 71
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:29:16 72
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:29:43 73
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:30:18 74
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:30:43 75
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:31:10 76
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:31:34 77
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 27, 22:32:01 78
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Csaszo - 2007 Május 27, 22:45:23 Köszönünk mindent! jól éreztük magunkat! ;D reméleml jövőre ugyanitt
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 27, 22:50:19 Én is felpakoltam a képeim(sajnos nem csináltam sokat :-\
http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 (http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/30245512.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Zsovács - 2007 Május 28, 06:30:22 Sajnos csak pár órára tudtam kimenni, de nagyon megérte. Gratulálok minden szervezőnek. Találkozunk jövőre a 2.TV és Ropy-n.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 28, 07:48:13 Tombola nyeremények hogy tetszettek?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 28, 08:16:26 Tombola nyeremények hogy tetszettek? én átaludtam, mesélj. milyen ajándékok voltak? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 28, 08:19:57 Tombola nyeremények hogy tetszettek? Mi nem vártuk meg. :'(62, 64 nem nyert? ::) >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 28, 09:04:17 Én is felpakoltam a képeim(sajnos nem csináltam sokat :-\ ez a kedvencemhttp://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 (http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/30245512.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 09:08:29 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 28, 09:15:59 nekem is..főleg,milyen jó lesz >:D ;D jaj neeeeeeeeeeeeeeeezt nem akarjátok porba ültetni, ugye? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 09:17:31 jaj neeeeeeeeeeeeeee ezt nem akarjátok porba ültetni, ugye? ;D ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 28, 09:18:16 jaj neeeeeeeeeeeeeee Ezek ...meg, mindent. :bh:ezt nem akarjátok porba ültetni, ugye? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 09:19:11 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 28, 09:22:16 ;D ;D ;D ;D de?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 09:27:48 de? majd kideül mi lesz vele(ha lesz,csak szó volt róla..) :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: faparipa - 2007 Május 28, 10:26:36 Szombat délelőtt jutottunk ki csak sajnos, kb. 1-1.5 órát. Baromira sajnáltam, hogy nem maradhattunk. (Jó nagy rohanás volt, egyszerre próbáltam nézni, meg fotózni. Cumi.) Jó kevés képet készítettem sajnos... :(
A legközelebbin viszont már autóval megyünk. :headbang: [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: faparipa - 2007 Május 28, 10:27:42 Majd még rakok képet, csak mennem kell! És azt elfelejtettem, hogy gratula a szervezőknek! :wav: :wav: :wav:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 10:57:26 a feldühödött közönség, földre teperte N. István (32) csepeli lakost, egyik társuk a kezét próbálta kicsavarni, míg a többiek csípőre tett kézzel bíztatták ;D
(http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/54.jpeg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 10:59:35 Dograbbiton látszik, hogy nem kezdő, nem üveges, hanem kannás a szeme 8)
(http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/65.jpeg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 11:13:27 Dograbbiton látszik, hogy nem kezdő, nem üveges, hanem kannás a szeme 8) videot,videot :protest: :protest: ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 11:56:40 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 28, 12:45:28 holnap ;) akkor képet! :protest: képet! :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 13:29:59 akkor képet! :protest: képet! :protest: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ (http://diwad.hu/qzma/Tokol/nagyok/43.jpeg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 28, 14:20:21 Végigfutottam a képeket úgy nagyjából.
Jó kis buli volt így elsőre, szerintem maximális dícséret illeti a szervező csapatot. Pityubával mi lett??? Kiszaladt a pöcsköszörű alóla??? Jövőre megpróbálok elnézni Tökölre, bár nekünk kissé messze van, meg valami árnyékcsinálót is ki kellene találni - meg a légkondit is le kell gyártani a kocsihoz, akkor tényleg nem lesz gond a meleggel. Hacsaknem ismét Pünkösddel egybe esik... Akkor sajna nem tudok ott lenni. Ismét mondom: GRATULÁCIÓ A SZERVEZŐKNEK!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Mákos - 2007 Május 28, 14:32:10 LÁtom azért sikerült a hagosítást is megszervezni elég profin.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 28, 15:55:12 Látom többen forszírozzák, ezért íme a két negatív főhös sztorija, mert egyikünk sem szereti a ferdített sztorikat.:D
1. Péntek éjszaka Zoli, Partizán és Qzma motoroztak a zoli vespáján egyszerre. Eközben partizánnak elveszett a sapkája. Sok-sok mulatozás után úgy döntött, hogy elindul azt megkeresni. Az elindulás méltó volt a reptérhez, mivel szabályos rohanás volt. Hajnalban aztán nagyon távól a placctól egy bozótosban ébredtem. 2. Szombaton délután blackp és pityubácsi úgy döntöttek, hogy mennek egy kört a bentfelejtett slucskulcsos fánival. Sajna ezt partizántól nem kérdezték meg és emiatt nem lettek figyelmeztetve az ajtózárási technikára.És a placcon jött is az éles kanyarból, nagy sebességből származó centrifugális erő, amelynek a kifejezetten ittan N. István (32) csepeli lakos nem tudott ellenállni. Szerencsére a járművet blackp meg tudta állítani. N. István gurult sokat a betonon, rövid ideig feküdt majd felállt. Horzsolásos sérüléseit ellátták, majd aludni tért IQ buszába... Ébredés utáni képet teszek be holnap! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 28, 15:56:03 LÁtom azért sikerült a hagosítást is megszervezni elég profin. le a kalappal! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: maxi - 2007 Május 28, 15:57:59 Látom többen forszírozzák, ezért íme a két negatív főhös sztorija, mert egyikünk sem szereti a ferdített sztorikat.:D Na ez blackp hogy birta megalitani a kocsit :o :???: :???:1. Péntek éjszaka Zoli, Partizán és Qzma motoroztak a zoli vespáján egyszerre. Eközben partizánnak elveszett a sapkája. Sok-sok mulatozás után úgy döntött, hogy elindul azt megkeresni. Az elindulás méltó volt a reptérhez, mivel szabályos rohanás volt. Hajnalban aztán nagyon távól a placctól egy bozótosban ébredtem. 2. Szombaton délután blackp és pityubácsi úgy döntöttek, hogy mennek egy kört a bentfelejtett slucskulcsos fánival. Sajna ezt partizántól nem kérdezték meg és emiatt nem lettek figyelmeztetve az ajtózárási technikára.És a placcon jött is az éles kanyarból, nagy sebességből származó centrifugális erő, amelynek a kifejezetten ittan N. István (32) csepeli lakos nem tudott ellenállni. Szerencsére a járművet blackp meg tudta állítani. N. István gurult sokat a betonon, rövid ideig feküdt majd felállt. Horzsolásos sérüléseit ellátták, majd aludni tért IQ buszába... Ébredés utáni képet teszek be holnap! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 16:07:08 lefényképeztem az kijelzőt, majd holnap nyomok rendes képet ;)
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 28, 16:08:55 Na ez blackp hogy birta megalitani a kocsit :o :???: :???: nekem aszonta, hogy a középső pedál segedelmével, nagyügyesen... ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 28, 16:09:56 lefényképeztem az kijelzőt, majd holnap nyomok rendes képet ;) vazze, erkaltnak már megen eltört a rugója! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 16:10:29 lefényképeztem az kijelzőt, majd holnap nyomok rendes képet ;) szuper,köszi ;D >:D >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 16:13:28 Horzsolásos sérüléseit ellátták, majd aludni tért IQ buszába... Ébredés utáni képet teszek be holnap! Bakker,mostmár tudom mitöl lett véres a hátso lökösöm!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: maxi - 2007 Május 28, 16:13:53 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 16:14:32 itt mi ert le a betonra? a futómű sarkai >:D >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 28, 16:14:44 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 16:18:47 Ébredés utáni képet teszek be holnap! a nagy bogarhatu.hu-s zászló véres... (IQ buszának oldalán lógott, pittybá, beztos ebbe türülközött :P ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Süni - 2007 Május 28, 16:19:39 Vazzz... Egyre inkább sajnálom, hogy csak fél órát lehettem ott. Nagy buli lehetett, csak hát gyermekem 40 fok feletti lázzal feküdt itthon...
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 28, 16:20:26 a nagy bogarhatu.hu-s zászló véres... igazi harcedzett, háborús lobogó lett belőle >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 16:23:11 LÁtom azért sikerült a hagosítást is megszervezni elég profin. Apám,az a cucc akkorát szolt,hogy ott semmi hiba nem volt.Összejött,hogy a szinpadon játék közben is hallhattam,hát az nekem a találkozo,külön ajándéka,és egyik fénypontja volt! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 16:26:40 Apám,az a cucc akkorát szolt,hogy ott semmi hiba nem volt. Összejött,hogy a szinpadon játék közben is hallhattam,hát az nekem a találkozo,külön ajándéka,és egyik fénypontja volt! :D csak kevés ideig szólt :-\ csicska szekusok :P megnézte azt a részt amikor a szinpadon nyomod... az az igazság, hogy újra kéne venni, rossz volt a világítás ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 28, 16:28:28 a szinpadon játék közben na erről kérünk kép és hangfelvételt!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 16:28:52 csak kevés ideig szólt :-\ csicska szekusok :P Nebazz...! ;Dmegnézte azt a részt amikor a szinpadon nyomod... az az igazság, hogy újra kéne venni, rossz volt a világítás ;) Most csináljuk meg mégeccer a talit??! :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: sparkafer - 2007 Május 28, 16:29:49 Tombola nyeremények hogy tetszettek? Mi azt hiszem :90 ,91 voltunk Bitussal.Mi sem nyertünk?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 28, 16:35:54 Mi azt hiszem :90 ,91 voltunk Bitussal.Mi sem nyertünk? csak azokat húztuk, akik ott voltak... szinte mindenki nyert ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: sparkafer - 2007 Május 28, 16:45:10 csak azokat húztuk, akik ott voltak... szinte mindenki nyert ;) Akkor így jártunk!Jövőre tuti viszek sátrat!Ha lesz!Már írtam valahova,hogy én nagyon jól éreztem magam!Köszönet nektek!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 28, 16:56:04 Látom többen forszírozzák, ezért íme a két negatív főhös sztorija, mert egyikünk sem szereti a ferdített sztorikat.:D 3. éjjel csörög a telefonom, hogy egy motoros összetörte magát. IQ akkor indult el, szal rohanás, tuti ő volt. hát nem, valami speedmotoros beszabadult és a villogás, integetés ellenére átment a kordonon..vér, törés, stb, bigbug hősiesen felajánlotta, hogy kitépi a gerincét és feldugja a seggébe, majd felgyújtja motorostul és ezt demonstárlandó már gyújtotta is be az öngyújtóját. 1. Péntek éjszaka Zoli, Partizán és Qzma motoroztak a zoli vespáján egyszerre. Eközben partizánnak elveszett a sapkája. Sok-sok mulatozás után úgy döntött, hogy elindul azt megkeresni. Az elindulás méltó volt a reptérhez, mivel szabályos rohanás volt. Hajnalban aztán nagyon távól a placctól egy bozótosban ébredtem. 2. Szombaton délután blackp és pityubácsi úgy döntöttek, hogy mennek egy kört a bentfelejtett slucskulcsos fánival. Sajna ezt partizántól nem kérdezték meg és emiatt nem lettek figyelmeztetve az ajtózárási technikára.És a placcon jött is az éles kanyarból, nagy sebességből származó centrifugális erő, amelynek a kifejezetten ittan N. István (32) csepeli lakos nem tudott ellenállni. Szerencsére a járművet blackp meg tudta állítani. N. István gurult sokat a betonon, rövid ideig feküdt majd felállt. Horzsolásos sérüléseit ellátták, majd aludni tért IQ buszába... Ébredés utáni képet teszek be holnap! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 28, 17:36:46 lefényképeztem az kijelzőt, majd holnap nyomok rendes képet ;) dekemény >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 28, 17:37:28 Nebazz...! ;D perszehogy >:D ;DMost csináljuk meg mégeccer a talit??! :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: KIZS - 2007 Május 28, 17:43:51 ...bigbug hősiesen felajánlotta, hogy kitépi a gerincét és feldugja a seggébe... Átnevezzem Bigbug-ot Predator-nak? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BigBug - 2007 Május 28, 18:20:10 3. éjjel csörög a telefonom, hogy egy motoros összetörte magát. IQ akkor indult el, szal rohanás, tuti ő volt. hát nem, valami speedmotoros beszabadult és a villogás, integetés ellenére átment a kordonon..vér, törés, stb, bigbug hősiesen felajánlotta, hogy kitépi a gerincét és feldugja a seggébe, majd felgyújtja motorostul és ezt demonstárlandó már gyújtotta is be az öngyújtóját. nem sok kellett de a nagy ijedtségtől kicsit kijózanodtam aztán bekötöztük Eszterrel asszem kurvára féltettem a kauciót hiszen azt inkább elinnám Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 19:12:34 mostanra kezd lecsengeni bennem az a felspanolt hangulat,amely az elökészületek során jött rám,és ahogy közeledett a találkozo idöpontja,egyre csak fokozodott.
Megvolt a találkozo,megosztok veletek pár dolgot,amelyeket jo ha tudtok,s ezáltal még szinesebb lesz a történet. Elöször is azt irnám fel az égre hatalmas betükkel,hogy ez a találkozo teljes egészében az itteni forumos/bogárhátus csapatnak köszönhetöen jött létre. Az elökészületek,tervezgetés során(itt emlitem meg az MBK hathatos anyagi támogatását)létrejött egy zártkörü forumos csapat,amelynek én is tagja lehettem. Ugyanakkor született egy "titkos" topik,amelyet csak a Tököli Intézö Bizottság használt. Jellemzö a feladat nyagyságára,hogy a találkozo létrejöttéig 2500 hozzászolás született ebben a topikban,és ebben nem volt offolás! Akinek sikerült eljönnie az személyesen látta mi lett a munkánk eredménye,aki csak itt olvassa nézi a történetet,az az élménynek csak egy töredékét kapja vissza. Ugy vágtuk bele a fejszénket valamibe,hogy nem tudtuk mi van alatta. Aztán kezdtek összejönni a dolgok,megvolt a nagy elképzelés,amit már csak meg kellett valositani. Közben rendszeresen folytak a tárgyalások a reptériekkel,szinte hetente összeültünk egyeztetni,melyik feladat hol tart,ki mit vállalt,ki mit intézett. Ahogy közeledett a találkozo idöpontja egyre feszitettebb lett a munka,egyre szükebbek lettek a határidök,egyre többnek tünt az el nem végzett feladatok listája. És közben eljött a nagy nap elötti nap,amikor az elökészitö csapat kiment a tetthelyre. Akkor szembesült mindenki a feladattal,és a nap végén ugy éreztük,hogy semmivel se vagyunk kész,pedig egész nap dolgoztunk. Azért megérkezett az aggregátor,aznap be is lett üzemelve,feljutott Debrecenböl a sörsátor,megérkezett a szinpad,elkészültek a találkozos matricák,anevezési lapok,téjékoztatok,emblémás borok,és még sok minden. Mire este oda jutottunk volna,hogy összefoglaljuk,hogy tulajdonképpen hogy is állunk,sorban kidölt mindenki,ki ezért,ki azért!! :D És már ott is volt a nagy nap reggele.! Utolso nekifutással kikerültek a tájékoztato traszparensek,melyek reményeink szerint segitettek abban benneteket,hogy megtaláljatok,felállt a beléptetö rendszer,megérkezett a vizellátást biztosito locsolo auto,megjöttek a mobil WC-k,és nem utolso sorban,épült a hangositás. Innen már nem volt visszaut csinálni kellett! Mikor megérkeztek az elsö autok,csoda történt! Minden a helyére került,minden feladat gazdára talált,és a résztvevök csak jöttek és jöttek. Volt aki beléptetett,volt aki a vendégeket terelgette a tipus szerinti parkoloba,miközben szolt a zene és folyamatos volt az érkezök tájékoztatása. Sok emlékezetes pillanata volt ennek a napnak. Az egyik gyönyörü látvány az volt mikor megérkezett a Trabant evolucios sor,tipus és kor szerinti sorrendben,egy Kissárkány felvezetésével. Közben folyamatosan csangtek a telefonjaink,hogy mi is jövünk,merre kell menni,várjatok meg bennünket a megnyitoval. Ezért is csuszott a 10 orára tervezett megnyito. Ekkor már a résztvevö autok száma átlépte a büvös 100-as számot,és már kezdtünk optimistábban vigyorogni,kezdtük ugy érezni,hogy érdemes volt belevágni. Megnyito után kezdödtek a programo,délután a gyorsulás elökészületei,gépátvétel,hosszu várakozás a müszaki gondok miatt melyek az aznap épülö pálya körül adodtak.Még ekkor is érkeztek az autok , közelitve a 200 résztvevöhöz. De ez is megvolt. Aztán eredményhirdetés,közben már hangolt a zenekar,eljött az este,kezdödött a buli. Ezalatt a háttérben folyamatosan birkoztunk a reptéri rend "szigoru és korlátolt" öreivel,de ez azt hiszem nem látszott,nem hallatszott. Végül megoldodtak a problémák,befejezödött a nap A másnapi gyorsulási verseny megosztotta a társaságot,volt aki odament,volt aki pakolt és indulni készült. A teljesség igénye nélkül irtam e sorokat,neveket szándékosan nem emlitve,hiszen a szo legjobb értelmében,csapatmunka volt. Számomra örök élmény marad,és külön öröm,hogy ebben a csapatben részt vehettem,amely ilyen találkozot csinált! Tudom,hogy hosszu voltam,de kijött belölem!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 28, 19:24:52 helyzetjelentés: tök(öli)jó a buli, köszönhetően nekik: (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2007/thumbs/tn_med_DSCF0019.JPG) ez meg közben jól elsüllyedt: :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 28, 19:31:01 A gyorsuláson a kategóriákat kik nyerték?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 28, 19:31:58 lefényképeztem az kijelzőt, majd holnap nyomok rendes képet ;) Ha legközelebb találkozunk kapsz tőlem két magnéziumos csavart.Azt valahogy feleszkábálod az aljára és meg is van a sóóó. Az hófehéren szikrázik mint a tüzijáték, csak szólj majd néha rám, hogy el ne felejtsem. Ja ez a kép tetszik. Ja2 ERKULTnak írtam. ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 28, 19:34:58 csak azokat húztuk, akik ott voltak... szinte mindenki nyert ;) Akkor jó én ott voltam. :) Van bizonyítékom. >:DMit nyertem? ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 19:38:35 Ha legközelebb találkozunk kapsz tőlem két magnéziumos csavart. ok,köszi ;)Azt valahogy feleszkábálod az aljára és meg is van a sóóó. Az hófehéren szikrázik mint a tüzijáték, csak szólj majd néha rám, hogy el ne felejtsem. Ja ez a kép tetszik. Ja2 ERKULTnak írtam. ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: noel - 2007 Május 28, 19:40:54 rrrremek szervezés, részemről köszönöm szépen, hogy mentem :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: noel - 2007 Május 28, 19:42:40 ja és az én szlalomomról nincs véletlenül felvétel? ::)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 28, 19:43:34 a szo legjobb értelmében,csapatmunka volt. 200+ autót összerántani elsőre nem kis teljesítmény.Az egész írásodból süt valami amit nehéz néven nevezni, de jóóóó. :notworthy: :notworthy: :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 19:54:01 200+ autót összerántani elsőre nem kis teljesítmény. Tavaj megigértem,elvállaltam valamit!Az egész írásodból süt valami amit nehéz néven nevezni, de jóóóó. :notworthy: :notworthy: :notworthy: Lettek társak is hozzá,és megcsináltuk!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 28, 19:55:31 VIDEÓKLIP !
Készítettem egy összefoglaló klipet a szombati napról... :)Kattints Ide És Megnézheted (http://www.youtube.com/watch?v=3kWyK-g3vLo) :) Üdv: Laca Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 28, 20:03:38 zsír! ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 28, 20:04:55 VIDEÓKLIP ! Ütős :headbang:Készítettem egy összefoglaló klipet a szombati napról... :)Üdv: Laca Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 20:05:17 zsír! ;D HOGYLEHETINNENLESZEDNI!!?????!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 28, 20:05:43 VIDEÓKLIP ! Készítettem egy összefoglaló klipet a szombati napról... :)Kattints Ide És Megnézheted (http://www.youtube.com/watch?v=3kWyK-g3vLo) :) Üdv: Laca nagyon jó,mikor lesz már megint pünkösd :-[ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 28, 20:06:48 HOGYLEHETINNENLESZEDNI!!?????! ...holnap felteszem letölthető formában, ígérem:) /mennem kell éjszakára :'( / Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 28, 20:11:28 Itt is egy kép:
Operatőrünk, miután széjjelfilmezte a világot, kicsit lefeküdt. Közben vihar van, és a szél elfújná az Ikrek Kármenjét, de ő keményen visszatartja a sarkával. Arcán angyali mosoly, ami jelzi a feladat bágátell mivoltát. ;D [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: noel - 2007 Május 28, 20:14:27 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 28, 20:16:10 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 28, 20:58:14 ja és az én szlalomomról nincs véletlenül felvétel? ::) Ezzel tudok szolgálni. http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/noel.avi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 21:10:24 Ezzel tudok szolgálni. Nekem azt jelzi....a lap nem nyithato meg :???:http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/noel.avi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 28, 21:11:26 Nekem azt jelzi....a lap nem nyithato meg :???: Pedig jó a link. :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 28, 21:13:30 nekem megnyílt
jó a film ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 28, 21:20:21 nekem megnyílt Nem kicsit ;Djó a film ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 28, 21:21:01 VIDEÓKLIP ! Laca ez király!! Nem szoktam csunyán beszélni, de ez FASZA!!Készítettem egy összefoglaló klipet a szombati napról... :)Kattints Ide És Megnézheted (http://www.youtube.com/watch?v=3kWyK-g3vLo) :) Üdv: Laca Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Május 28, 21:25:57 Ezt én is köszönöm! 8) Én meg a részvételt, és a munkád ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 28, 21:43:09 Pár képet én is felpakoltam.
http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: noel - 2007 Május 28, 21:50:34 Ezzel tudok szolgálni. http://seba.veteranmotor.com/bogar/tokol/noel.avi fúdejóvagy, köszi :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 28, 21:55:24 A jövő évi VAR-on szerintem iparoi mennyiséget kellene grillezni húsból, nem?
A reptér füvét egyébként nem nyírják, hanem birkák legelik le. Szerintem jöcőre vegyünk egyet, és húzzuk nyársra... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 28, 21:57:23 és a hideg sört én árulom egész éjjel
stipistopi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 28, 22:01:50 Jaó!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: noel - 2007 Május 28, 22:30:12 jövőre nem kezdek reggel fél kilenckor sörözni két óra alvás után és akkor nem alszom el este tízkor.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 28, 22:47:49 Én meg a részvételt, és a munkád ;) Köszönöm Sylvácska a meghívást, és nagyon szívesen :-* :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 28, 23:08:04 Itt is egy kép: Ez nagyon tutti kép!!Operatőrünk, miután széjjelfilmezte a világot, kicsit lefeküdt. Közben vihar van, és a szél elfújná az Ikrek Kármenjét, de ő keményen visszatartja a sarkával. Arcán angyali mosoly, ami jelzi a feladat bágátell mivoltát. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 28, 23:30:27 A jövő évi VAR-on szerintem iparoi mennyiséget kellene grillezni húsból, nem? A reptér füvét egyébként nem nyírják, hanem birkák legelik le. Szerintem jöcőre vegyünk egyet, és húzzuk nyársra... ;D nem veszünk, lövünk!! ;D ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 29, 02:37:07 jövőre nem kezdek reggel fél kilenckor sörözni két óra alvás után és akkor nem alszom el este tízkor. Dehogynem! úgy kell azt. csak edzésbe kell jönni! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Süni - 2007 Május 29, 07:50:21 Bugmaster képei :
http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Hajni - 2007 Május 29, 08:11:39 VIDEÓKLIP ! :hello2: :hello2: :notworthy:Készítettem egy összefoglaló klipet a szombati napról... :)Kattints Ide És Megnézheted (http://www.youtube.com/watch?v=3kWyK-g3vLo) :) Üdv: Laca Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 29, 08:20:10 A jövő évi VAR-on szerintem iparoi mennyiséget kellene grillezni húsból, nem? A reptér füvét egyébként nem nyírják, hanem birkák legelik le. Szerintem jöcőre vegyünk egyet, és húzzuk nyársra... ;D :D :D :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 29, 09:16:51 A jövő évi VAR-on szerintem iparoi mennyiséget kellene grillezni húsból, nem? A reptér füvét egyébként nem nyírják, hanem birkák legelik le. Szerintem jöcőre vegyünk egyet, és húzzuk nyársra... ;D nem veszünk, nem lövünk. Egyszerűen Pityubácsi beül Fániba és a begyakorolt vetődös mozdulattal elkap egyet!:) Esetleg még szó lehet arról, hogy előző éjszaka nekiiramodok és becserkészek egyet valamelyik bozótosban!:) nagyon király klippek vannak! Nagy kihívás a kuzmának!:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 29, 10:00:41 nem veszünk, nem lövünk. Egyszerűen Pityubácsi beül Fániba és a begyakorolt vetődös mozdulattal elkap egyet!:) Esetleg még szó lehet arról, hogy előző éjszaka nekiiramodok és becserkészek egyet valamelyik bozótosban!:) nagyon király klippek vannak! Nagy kihívás a kuzmának!:D Qzmicseknek nincs ellenfele! :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: KIZS - 2007 Május 29, 10:14:43 nem veszünk, nem lövünk. Egyszerűen Pityubácsi beül Fániba és a begyakorolt vetődös mozdulattal elkap egyet!:) Esetleg még szó lehet arról, hogy előző éjszaka nekiiramodok és becserkészek egyet valamelyik bozótosban!:) nagyon király klippek vannak! Nagy kihívás a kuzmának!:D csak arra kell figyelni, hogy Pityubácsinál legyen óvszer, mert lehet a sok sör hatására elfelejti, hogy a grillezés cél és nem más a vetődéses elkapás végén ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Varázsló - 2007 Május 29, 11:39:44 Jó lenne egy összegyűjtött eredménylista (time slip-ek), nincs valakinek?
Hazafelé nagyon kellett sietnem, meleg is volt de igy sem megy az 1915-ös motor olaja 120 fok fölé. Folyamatos pörgetés, 140 feletti haladás, rémisztő fogyasztás. :o Ezúton is gratulálnék a barna skoda tulajdonosának, egy igényesen megépített, gyönyörű autója van, bárki büszke lehetne rá. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 29, 11:40:51 Jó lenne egy összegyűjtött eredménylista (time slip-ek), nincs valakinek? mennyi az a rémisztő?Hazafelé nagyon kellett sietnem, meleg is volt de igy sem megy az 1915-ös motor olaja 120 fok fölé. Folyamatos pörgetés, 140 feletti haladás, rémisztő fogyasztás. :o Ezúton is gratulálnék a barna skoda tulajdonosának, egy igényesen megépített, gyönyörű autója van, bárki büszke lehetne rá. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Varázsló - 2007 Május 29, 11:41:35 Jó kép, farmotoros show down.
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Varázsló - 2007 Május 29, 11:42:16 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: KIZS - 2007 Május 29, 11:43:41 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 29, 11:44:02 kocsogok
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 29, 11:44:50 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: KIZS - 2007 Május 29, 11:45:34 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 29, 11:46:11 kocsogok igaziból ennél sokkal több "kocsog" volt... ;D ;D ;D láttam >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 29, 11:50:40 miért? én csak a végét láttam, de ezexerint kitolták őket a rendes beton meg a szar találkozásához jó messze a többiektől ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 29, 11:55:03 én csak a végét láttam, de ezexerint kitolták őket a rendes beton meg a szar találkozásához jó messze a többiektől ;D egész pontosan így adtunk hangot annak, hogy már szétszedtünk mindent pakoltunk ők meg aludtak... ;D Qzma kioldotta kéziféket, mi odébbraktuk a kerék elöl a dolgokat és kb 10en kitoltuk őket a flaszter közepére, ahol még kb fél órát aludtak... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 29, 12:40:35 :protest: :protest: :protest: :protest: :protest:
Információm szerint a gyorsulásnál valaki egy USB-n megkapta az időket egy excel fájlban. Kérem jelentkezzen! (mellesleg az USB nála maradt...) :protest: :protest: :protest: :protest: :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 29, 13:16:37 Csakkérdem, sörszalom idők nincsenek meg? ::)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 29, 13:21:08 egész pontosan így adtunk hangot annak, hogy már szétszedtünk mindent pakoltunk ők meg aludtak... ;D Qzma kioldotta kéziféket, mi odébbraktuk a kerék elöl a dolgokat és kb 10en kitoltuk őket a flaszter közepére, ahol még kb fél órát aludtak... ;D Egen mert én meg pénteken és szombaton is dolgoztam. Vasárnap pihenőnap! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 29, 13:49:25 a videót is megcsináltam, de a gyárban nem akar felmenni a nyetre.
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 29, 13:52:27 a videót is megcsináltam, de a gyárban nem akar felmenni a nyetre. de örül ott bent valaki... ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 29, 14:20:29 a videót is megcsináltam, de a gyárban nem akar felmenni a nyetre. szerintem van pár olyan kép és video, amivel a jövő évire lehet csalogatni az embereket nagyon messziről is...:D pl. ez! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 29, 14:22:22 a videót is megcsináltam, de a gyárban nem akar felmenni a nyetre. fotósopp!! ;) ;D >:D >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 29, 14:23:44 fotósopp!! ;) ;D >:D >:D Tiedé videóid hol? ::)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 29, 14:26:21 fotósopp!! ;) ;D >:D >:D hát nem!:)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 29, 14:29:35 szerintem van pár olyan kép és video, amivel a jövő évire lehet csalogatni az embereket nagyon messziről is...:D pl. ez! jaja, most digitalizálom a videjókat, van pár zsíros kép... nem tom mikor lesz belőle valami. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 29, 14:31:40 Tiedé videóid hol? ::) még otthon, de este dolgozok rajtuk. majd jól lestopperelheted a sörszlalomodat :D (némi baksis fejében hajlandó vagyok felgyorsítani egy picinyt ;) ;D ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 29, 14:32:56 hát nem!:) tudom, de mondjuk azt, hogy mégis!! ;) >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 29, 14:33:51 némi baksis fejében hajlandó vagyok felgyorsítani egy picinyt ;) ;D ) Áááá szükségtelen, így k... jó voltam, meg a részvétel a fontos nem az eredmény. ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 29, 14:38:28 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon.
1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Süni - 2007 Május 29, 14:44:34 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. 1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 29, 14:53:51 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon.
1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 29, 14:58:44 a videót is megcsináltam, de a gyárban nem akar felmenni a nyetre. ááá,nagyon köszi...emailben nem tudod elküldeni a videot? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 29, 15:14:15 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. 1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 29, 15:19:41 vazze, ez a KikiVW ennyire be volt rúgva? (mindegyik képe kajla ;) ;D )
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 29, 15:48:14 Videóklip!
Sziasztok. A szombati nap klipje letölthető Ide kattintva (http://cix688.extra.hu/tokol.rar) Ha pedig csak nézni szeretnéd, akkor Ide kattints (http://www.videoplayer.hu/videos/play/60290) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: SiD - 2007 Május 29, 15:49:27 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. 1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 29, 15:51:49 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. 1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 29, 16:00:41 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon.
1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 29, 19:30:13 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon.
1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 29, 19:45:53 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. 1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 9. Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 29, 20:02:34 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon.
1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 9. Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 10. http://protheus.dema.hu/images/2007.05.28.Tokoli.Volks.and.Roll/ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 29, 20:06:30 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. 1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 9. Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 10. http://protheus.dema.hu/images/2007.05.28.Tokoli.Volks.and.Roll/ video?:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 29, 20:36:04 Ezúton is gratulálnék a barna skoda tulajdonosának, egy igényesen megépített, gyönyörű autója van, bárki büszke lehetne rá. Ne mán, me elpirulok! Köszönöm :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 29, 20:38:14 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon.
1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 9. Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 10. http://protheus.dema.hu/images/2007.05.28.Tokoli.Volks.and.Roll/ 11. perko http://perko.freeweb.hu/kepek/2007/vw/index.html Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 29, 20:51:15 Ne mán, me elpirulok! Köszönöm :) Ha már skoda akkor nekem ez is nagyon tetszett!![melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 29, 21:01:10 Ha már skoda akkor nekem ez is nagyon tetszett!! Tudtam hogy meg kell hinom,ugyanis országos haverom,akivel több mint 30 évvel ezelött zenéltem együtt!Ja a Skodát meg saját kezével tette ilyenné egy totálkáros rombol! Monnyuk karosszériás és autoszerelö egyszerre! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 29, 21:24:53 Tudtam hogy meg kell hinom,ugyanis országos haverom,akivel több mint 30 évvel ezelött zenéltem együtt! Gyönyörű gép, megérte a sok melót. Jó lenne, ha a Skoda Klubos találkozókra is "meghívád".:)Ja a Skodát meg saját kezével tette ilyenné egy totálkáros rombol! Monnyuk karosszériás és autoszerelö egyszerre! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Május 29, 21:26:37 Gyönyörű gép, megérte a sok melót. Jó lenne, ha a Skoda Klubos találkozókra is "meghívád".:) Megadom a paramétereit,ha gondolod.Egyébként Pesten lakik,Lörincen. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 29, 21:47:41 Tudtam hogy meg kell hinom,ugyanis országos haverom,akivel több mint 30 évvel ezelött zenéltem együtt! Ja a Skodát meg saját kezével tette ilyenné egy totálkáros rombol! Monnyuk karosszériás és autoszerelö egyszerre! ;D a szakállatokat is együtt növesztettétek? :-))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 29, 21:50:34 Megadom a paramétereit,ha gondolod. Egyébként Pesten lakik,Lörincen. Áttolod magánba. Aztán, ha lesz valami megkeresem. Köszi! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 06:44:48 a szakállatokat is együtt növesztettétek? :-))) ja, és zizitopot nyomtak ezerrel!! :D :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 08:34:34 1303 sörszlalomja (köszönet a kaszkadőrök királyának a feltöltésért!)
http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/szlalom1303.avi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 30, 08:50:18 Tököl Lassulási verseny, I. helyezett!:D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 08:53:47 jut szmbe, hol volt a két busman: AZS és kiccsabi??? igazoltan voltak távol?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 30, 08:57:59 jut szmbe, hol volt a két busman: AZS és kiccsabi??? igazoltan voltak távol? Kiscsabi igazoltan, éppen Milábóban járatta a vasat.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 30, 08:58:12 Milánó...
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 09:05:19 Kiscsabi igazoltan, éppen Milábóban járatta a vasat.:) na, ezt kénytelen vagyok elfogadni ;) meggyógyult már teljesen? a szőrmók meg még nem igazolta távollétét. :???: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 30, 09:07:45 A gyorsulásos részen igen nagy sikert arattak! Az időmérő csávó az ő hatásukra akart átjönni este hozzánk bulizni!:D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 30, 09:09:30 +Ez pedig pityubá amortizálódva, kis alvás után. Szerencsére rossz a képminőség...:)
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: AZS - 2007 Május 30, 09:15:13 jut szmbe, hol volt a két busman: AZS és kiccsabi??? igazoltan voltak távol? AZS győrben volt Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 30, 09:30:16 +Ez pedig pityubá amortizálódva, kis alvás után. Szerencsére rossz a képminőség...:) azért ennyire szarul nem néztem ki.szerintem... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 09:32:31 AZS győrben volt azst mindenki mondhassa ;) :D kár, mert rég láttam azt a rusnya bozontos fizimiskádat ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 30, 09:33:41 azért ennyire szarul nem néztem ki. sokkal szarabbulszerintem... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 10:05:22 +Ez pedig pityubá amortizálódva, kis alvás után. Szerencsére rossz a képminőség...:) Áldozatok minden nagy eseményen vannak. ::)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 10:07:05 1303 sörszlalomja (köszönet a kaszkadőrök királyának a feltöltésért!) Köszönöm mégegyszer. :notworthy:http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/szlalom1303.avi AZt megjegyezném, hogy az 58-59mpnél hallható nyikorgás nem az én autómból való. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 30, 10:10:40 nekem mé' nem játssza le a médiapléjer?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Május 30, 10:14:14 nekem mé' nem játssza le a médiapléjer? nalam is csak hang van... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 30, 10:14:39 nekem mé' nem játssza le a médiapléjer? Mert buzi kaszkadőrpalánta vagy.... ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 30, 10:15:27 Mert buzi kaszkadőrpalánta vagy.... ;D rájöttem, hogy nemszeretlek :-PPPCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Május 30, 10:15:57 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 10:16:31 Szerintem simán codecgond.
EZt tedd fel és felejts el mindent. ;) http://www.free-codecs.com/FFDShow_download.htm Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 30, 10:24:17 rájöttem, hogy nemszeretlek :-PPP Dehogynem... :-*Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 30, 10:25:44 es en? :P Téged nem kötöztek Tökölön... ;)Neked egyszerű kodek probléma, ahogy NGA írta... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Május 30, 10:29:47 ahogy NGA írta... ;D :???: :???: :???: (de bizonyara az, igen) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 30, 10:31:30 Szerintem simán codecgond. EZt tedd fel és felejts el mindent. ;) http://www.free-codecs.com/FFDShow_download.htm jee, bébi! köszönöm :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 10:38:04 1303 sörszlalomja (köszönet a kaszkadőrök királyának a feltöltésért!) http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/szlalom1303.avi és amit velem belülről vettél? megvan az? vagy annyira féltél, h be sem kapcsoltad a kamerát? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 10:43:28 és amit velem belülről vettél? megvan az? vagy annyira féltél, h be sem kapcsoltad a kamerát? ;D az is megvan, mindjárt megalkotom és Pityubácsi lesz szíves azt is felrakni... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 10:58:15 az is megvan, mindjárt megalkotom és Pityubácsi lesz szíves azt is felrakni... ;D remélem nem sokat kell kisípolni... ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 11:01:01 ;D remélem nem sokat kell kisípolni... ;D ;D ;D sípolni??? :o (hacsak a rémült halálsikolyokat nem.. ;D ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 11:05:33 sípolni??? :o (hacsak a rémült halálsikolyokat nem.. ;D ) hát, nem minden momemtumra emléxem tisztán... Nem káromkodtam nagyon? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 30, 11:06:30 kellene egy lista, hogy kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. 1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 9. Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 10. http://protheus.dema.hu/images/2007.05.28.Tokoli.Volks.and.Roll/ 11. perko http://perko.freeweb.hu/kepek/2007/vw/index.html 12. Balage http://kep.tar.hu/vwbalage/50483486#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Május 30, 11:07:50 Kik láthatóak a képen? ;D
(http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30315424.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 30, 11:12:59 video?:) 8) http://diwad.hu/qzma/Downloads/aircult.wmv :director: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 30, 11:15:01 Kik láthatóak a képen? ;D hogy áll ezen a férfiún a haj? apa!(http://img0.tar.hu/vwbalage/size2/30315424.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Csodaszarvas - 2007 Május 30, 11:15:10 [quote ]
+Ez pedig pityubá amortizálódva, kis alvás után. Szerencsére rossz a képminőség...:) Idézet Még jó, hogy nem repülős találkozó volt... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 30, 11:15:18 8) http://diwad.hu/qzma/Downloads/aircult.wmv :director: zsir!! :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 30, 11:16:55 8) http://diwad.hu/qzma/Downloads/aircult.wmv :director: Isten vagy!!Köszi ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 30, 11:17:18 Isten vagy!!Köszi ;D mennyi kopik le ilyenkor a hídból?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 30, 11:18:09 mennyi kopik le ilyenkor a hídból? még eddig nem vészes,de többet nem nagyon kéne ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 30, 11:19:07 mennyi kopik le ilyenkor a hídból? 1-2 talit kibir ,aztán csé... ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 30, 11:19:40 még eddig nem vészes,de többet nem nagyon kéne ;D én láttam a haverométezt önnek nem ajánlom Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Május 30, 11:20:08 1-2 talit kibir ,aztán csé... ;) nem lehet valami betét félét odatenni, hogyl egyen mit koptatni? csak gazdaságosabb ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Május 30, 11:21:07 nem lehet valami betét félét odatenni, hogyl egyen mit koptatni? csak gazdaságosabb ;D én is pont ezen gondolkodtam.....és akkor mehet..valami kazánlemezt esetleg???.... ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 30, 11:22:58 én is pont ezen gondolkodtam.....és akkor mehet..valami kazánlemezt esetleg???.... ;D akkor nem bírja kiemelni! >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 11:23:21 nem lehet valami betét félét odatenni, hogyl egyen mit koptatni? csak gazdaságosabb ;D majd én!: éppen lyukas a szekér alja, majd ott ki tolok valami vasdarabot, oszt majd szikrázik! ;D ;D ócsóbb is... ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 30, 11:24:53 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: maxi - 2007 Május 30, 11:25:01 még eddig nem vészes,de többet nem nagyon kéne ;D hat hegeszetek oda valami trapez lemezt azt szikraztathatod mire elkopik ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 11:25:17 nem lehet valami betét félét odatenni, hogyl egyen mit koptatni? csak gazdaságosabb ;D formaegyesek úgy csinálják... ha meg valami porózus anyagot applikálsz alá és átitatod ügyes lutyfusszal, még füstölni is fog, nemcsak szikrázni ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 30, 11:31:37 kiét? egy debreceni topcsopos srác, állítható híddal leültette a verdát + 135/70 guma gyomai találkozóra mentünk én utána, akkor nem tudtam mi szikrázik, azóta meg láttam isCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 30, 11:37:52 egy debreceni topcsopos srác, állítható híddal leültette a verdát + 135/70 guma gyomai találkozóra mentünk én utána, akkor nem tudtam mi szikrázik, azóta meg láttam is régen nekem is volt olyan,de 1x-2x leér az semmi...itt a futomű sarka szinte elfogyott ;D >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: NGA - 2007 Május 30, 11:42:23 ...itt a futomű sarka szinte elfogyott ;D >:D Bocsi, de ebben mi a jó? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 30, 11:44:09 Bocsi, de ebben mi a jó? ne haragudj,tényleg,de nem kezdem ezt magyarázni ;) jó és kész ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 11:47:56 Bocsi, de ebben mi a jó? az, hogy nem a mi kocsinkkal teszi ezt! ;D ;D ;D mellesleg elég egyedi dolog, sztem ekkor böszmeséget még nem csinált európában senki... ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Május 30, 11:55:34 régen nekem is volt olyan,de 1x-2x leér az semmi...itt a futomű sarka szinte elfogyott ;D >:D mit ne mondjak ő azzal naponta közlekedett (azóta nem cserélt hidat), ma már nem, de erősen kopott a híd, gondolkodik is egy cserénCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 12:18:07 fradidani, abból a nézetből, ahogy utoljára sumakkert láttuk: ;) :D
http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/fradi.avi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 12:28:54 fradidani, abból a nézetből, ahogy utoljára sumakkert láttuk: ;) :D http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/fradi.avi Köszönet a mitfárernek is! ;D Megvan a nyikorgás: Pityubá a pöcsköszörűvel rakja vissza az üvegeket. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 12:53:47 ahogy NGA írta... ;D Ne NGA-z hajasbaba. :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 12:56:05 Bocsi, de ebben mi a jó? vazze, mi a jó az Eiffel-toronyban? eccerű brahi oszt jóvan ;) :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 30, 12:56:13 Ne NGA-z hajasbaba. :protest: Higgadj le!Sajna már biztos úton vagyok a seggig érő homlok felé... :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 13:01:51 Higgadj le! ;DSajna már biztos úton vagyok a seggig érő homlok felé... :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 30, 13:03:27 Szerintem simán codecgond. Bocsi.... Szépek vagytok mind a ketten, azért tévesztelek össze benneteket!! ;DEZt tedd fel és felejts el mindent. ;) http://www.free-codecs.com/FFDShow_download.htm Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 13:10:32 Szépek vagytok mind a ketten, ;D :conf2:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Május 30, 14:28:11 2 perces előzetes ;)
:director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 14:31:06 2 perces előzetes ;) Így TE.:director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 14:36:43 2 perces előzetes ;) Nagyon tudsz. :D:director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Csak rövid. :protest: Léccci, léccci, méééég. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 14:46:45 Jó lesz az...
javasolnék egy új avatart a mesternek: [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 30, 14:47:32 Jó lesz az... Hát igen, megérdemli. ;)javasolnék egy új avatart a mesternek: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 30, 14:50:41 Nagyon tudsz. :D Csak rövid. :protest: Léccci, léccci, méééég. nagyon kemény :o nagyon tetszik.. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 15:01:06 2 perces előzetes ;) :director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) zsír!! ;D ;D ;D te figy, van a gépeden egy "folyt. köv." gomb? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aptom - 2007 Május 30, 15:08:59 2 perces előzetes ;) :director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Most csináltam egy külön könyvtárat a gépemen "Qzma" néven.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Május 30, 15:23:00 Így TE. http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv termeszetesn naggggyon jo! :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Kris - 2007 Május 30, 15:37:26 nekem is nagyon tetszik ;)
csak az a hibája hogy ÉN nem vagyok rajta ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Május 30, 15:39:38 2 perces előzetes ;) Én sajnos nem tudom megnézni.... :bh: Ez az átka, ha az ember a májkroszoft konkurenciájánál dolgozik. :director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Május 30, 15:57:17 király, de rövid! Alkoss még kuzma!:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 15:58:50 Én sajnos nem tudom megnézni.... :bh: Ez az átka, ha az ember a májkroszoft konkurenciájánál dolgozik. szánsájn, szánsájn regi... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: SiD - 2007 Május 30, 16:37:23 Ügyes ez a Qzma fiú, de ha már előzetes, akkor hol maradt a "this summer...." kezdetű nyitómondat és nincs a végén egész képernyőt betöltő tűzcsóva vagy robbanás!! :protest: ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 17:24:27 Ügyes ez a Qzma fiú, de ha már előzetes, akkor hol maradt a "this summer...." kezdetű nyitómondat és nincs a végén egész képernyőt betöltő tűzcsóva vagy robbanás!! :protest: ;D akkor kellett volna amcsi zászló is, meg himnusz... ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Május 30, 17:36:38 2 perces előzetes ;) :director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Nagggyyon jó! :headbang: :hello2: :notworthy: (főleg, hogy Öcsisajt is benne van, benne meg én....) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sagaris - 2007 Május 30, 17:48:55 Ügyes
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Május 30, 18:16:24 Így TE. ütős,kíváncsi vagyok a folytatásra :Dhttp://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 30, 18:43:51 2 perces előzetes ;) többé nem szívom a véredfolytatás hamarosan 8) ez már profikategórija ui: az előzetesekkel már tele a pallás komplett dvd-ket követel a nép Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Május 30, 19:21:38 Őööööö....pörgősebb zene is lesz rajta?
Istencsászárkirály egyébként a dolog. Zsírba tetted apa, de nagyon. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 30, 19:40:30 (http://www.carstyling.hu/pic/usercar/27039/31.jpg?1180241020)
HTW Magazin következö számába lesz egy kis rövid beszámoló tökölröl! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Május 30, 19:50:16 grabow doki nem linkel képeket? pedig fotózott ezerrel...
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Május 30, 19:57:59 (http://www.carstyling.hu/pic/usercar/27039/31.jpg?1180241020) HTW Magazin következö számába lesz egy kis rövid beszámoló tökölröl! ;) gecc, van benne keddi meg jetta is. hollehet ilyen újságot venni? egyébként meg még mindig lógok neked egy ezressel, mert jól elfelejtődött... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Május 30, 20:26:05 gecc, relay nagyobb ujságosnál kút?van benne keddi meg jetta is. hollehet ilyen újságot venni? egyébként meg még mindig lógok neked egy ezressel, mert jól elfelejtődött... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: perko - 2007 Május 30, 20:40:00 2 perces előzetes ;) :director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Méééég! Mikor lesz folytatás? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Május 30, 21:12:08 2 perces előzetes ;) :director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Állat. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Május 30, 21:51:19 T. Qzma!
Végignéztem az előzetest. Gratulálok a zenéhez, nagyon jól eltaláltad, a vágáshoz, mely a film ütemére vált, az áttűnések pedig a legjobb helyen vannak: az összkép tökéletes...! Nagyon jó, ez valóban profi munka! Tisztelettel érdeklődnék, esetleg korábbi munkáid keringenek-e valahol a világhálón? -Laca- Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 30, 22:13:37 Aircult!
Megmuttattam a videókat a Barátnőmnek és odáig meg vissza volt a szekeredért... ;D Aztán amikor letetted az elejét és szikrázott... hát..... na az aztán tényleg tetszett neki! Grat! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Május 30, 22:24:39 T. Qzma! Egy kis qzma archivum engem is érdekelne??Végignéztem az előzetest. Gratulálok a zenéhez, nagyon jól eltaláltad, a vágáshoz, mely a film ütemére vált, az áttűnések pedig a legjobb helyen vannak: az összkép tökéletes...! Nagyon jó, ez valóban profi munka! Tisztelettel érdeklődnék, esetleg korábbi munkáid keringenek-e valahol a világhálón? -Laca- Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Május 30, 23:05:45 Aircult! Megmuttattam a videókat a Barátnőmnek és odáig meg vissza volt a szekeredért... ;D Aztán amikor letetted az elejét és szikrázott... hát..... na az aztán tényleg tetszett neki! Grat! ;D biztos hogy még a te barátnőd?? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Május 30, 23:18:31 Aircult! szép is az, de téllegMegmuttattam a videókat a Barátnőmnek és odáig meg vissza volt a szekeredért... ;D Aztán amikor letetted az elejét és szikrázott... hát..... na az aztán tényleg tetszett neki! Grat! ;D külföldön is ezt csinálják a nemnormálisak, csak előtte nem költenek az autóra asszem kíméletesen tudok fogalmazni Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: AZS - 2007 Május 30, 23:29:05 szép is az, de télleg külföldön is ezt csinálják a nemnormálisak, csak előtte nem költenek az autóra asszem kíméletesen tudok fogalmazni de azok rosszabbul szikráznak, mint négy éve Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Greg - 2007 Május 31, 02:04:43 Respect.......
2 perces előzetes ;) :director: http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv :direct2: folytatás hamarosan 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 31, 06:50:04 biztos hogy még a te barátnőd?? >:D ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 31, 06:53:32 szép is az, de télleg külföldön is ezt csinálják a nemnormálisak, csak előtte nem költenek az autóra asszem kíméletesen tudok fogalmazni a nem költés mit jelent?Azért egy amcsi pick up, pl 24es kerékkel és airride-dal nem kis pénz,tehát költött rá.. (http://www.kustomcoachwerks.com/forums/images/avatars/207223910145f0d17c0c36e.jpg) az otthoni képeim között van még egy pár ilyen >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gegob - 2007 Május 31, 08:59:37 Egy kis qzma archivum engem is érdekelne?? http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/ sztem itt nagyából mindd fönn van ;D (enezest h én teszem fő ::) 8)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Május 31, 11:10:21 biztos hogy még a te barátnőd?? persze: kiszúrtam a kocsi kerekeit és mentem egy kört még este ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 31, 12:52:09 a nem költés mit jelent?Azért egy amcsi pick up, pl 24es kerékkel és airride-dal nem kis pénz,tehát költött rá.. (http://www.kustomcoachwerks.com/forums/images/avatars/207223910145f0d17c0c36e.jpg) az otthoni képeim között van még egy pár ilyen >:D a nemnormalisak,akik nem költenek az autóikra ;D [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: NGA - 2007 Május 31, 13:09:02 a nemnormalisak,akik nem költenek az autóikra ;D Tisztára, mint egy köszörűs tanfolyam :-) Csillagszóróval nem olcsóbb? :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 31, 13:10:49 Tisztára, mint egy köszörűs tanfolyam :-) Csillagszóróval nem olcsóbb? :-) de,arra én is gondoltam..még szerencse,hogy a kocsiból nem látom,mert tuti bepisilnék az új belsőmbe ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Varázsló - 2007 Május 31, 13:11:23 Tisztára, mint egy köszörűs tanfolyam :-) Csillagszóróval nem olcsóbb? :-) Vigyázni kell, nehogy folyjon az olaj vagy a benzin, mert akkor lesz nagydurranás.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 31, 13:15:01 Vigyázni kell, nehogy folyjon az olaj vagy a benzin, mert akkor lesz nagydurranás.... ja,a hátával vigyázni kell nekem is,nem véletlenül nem a kipuffogóval szikráztattam és jó magara emeltem a seggét :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 31, 13:34:51 a nemnormalisak,akik nem költenek az autóikra ;D de ezeken tuti koptató van! Például az említett Mg csavar, vagy hasonló, mivel elég vakító fényű szikrákat szórnak, te meg sárgákat!Csak te vagy olyan bolond, hogy a saját kocsidat reszeled, más koptatót szerel fel >:D >:D >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 31, 13:36:53 de ezeken tuti koptató van! Például az említett Mg csavar, vagy hasonló, mivel elég vakító fényű szikrákat szórnak, te meg sárgákat! de az enyém azóta még lejjebb tud menni,és semmi baja a futóműnek 8)Csak te vagy olyan bolond, hogy a saját kocsidat reszeled, más koptatót szerel fel >:D >:D >:D meg már tudom kitől lehet venni erre a célra való kütyüt az usa-ból ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Május 31, 13:40:53 meg már tudom kitől lehet venni erre a célra való kütyüt az usa-ból ;D Erre a celra valo pickupot? :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Leon1303 - 2007 Május 31, 13:51:13 de az enyém azóta még lejjebb tud menni,és semmi baja a futóműnek 8) Hidd el nekem, szervetlen kémián játszadoztunk Mg szalaggal, na abba a lángbanem lehetett belenézni. meg már tudom kitől lehet venni erre a célra való kütyüt az usa-ból ;D Egy mezei Mg csavar olyan tüzijátékot csinál, hogy lepipálod ezeket >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Május 31, 13:53:47 Erre a celra valo pickupot? :) nem. A bogár örök ;D ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Május 31, 14:13:20 Egy mezei Mg csavar olyan tüzijátékot csinál, hogy lepipálod ezeket >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: noel - 2007 Május 31, 17:07:44 süti a videó qzma
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gyuszkó - 2007 Május 31, 23:36:45 Így TE. Király. Te szakmát tévesztettél. Már régen a színművészeti Egyetemen kellen ülnöd operatőr-rendező szakon...http://diwad.hu/qzma/Downloads/video/tokol1.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 01, 08:17:54 a nem költés mit jelent?Azért egy amcsi pick up, pl 24es kerékkel és airride-dal nem kis pénz,tehát költött rá.. amiket eddig vacsingoltunk képeken illetve vidinyókon (asszem a te jóvoltodból)(http://www.kustomcoachwerks.com/forums/images/avatars/207223910145f0d17c0c36e.jpg) az otthoni képeim között van még egy pár ilyen >:D szakadt oválokkal meg typ3-okkal gyalulták azaszfaltot visszont te azért biztos költöttél erre-arra ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Június 01, 10:48:01 Király. Te szakmát tévesztettél. Már régen a színművészeti Egyetemen kellen ülnöd operatőr-rendező szakon... nem filmmuveszeti inkabb? 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Június 01, 11:11:36 Király. Te szakmát tévesztettél. Már régen a színművészeti Egyetemen kellen ülnöd operatőr-rendező szakon... úg ytudom, hogy rajta van az ügyön...:)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 02, 12:35:19 halihó adminok!
úgy érzem, ez a topik maximálisan megtette a megtehetőt, lehetne archiválni, hogy megmaradjon az utókornak okulásul. a tököli honlapba meg be kéne biggyeszteni a linkeket. uff, én beszéltem! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Június 02, 21:07:43 halihó adminok! úgy érzem, ez a topik maximálisan megtette a megtehetőt, lehetne archiválni, hogy megmaradjon az utókornak okulásul. a tököli honlapba meg be kéne biggyeszteni a linkeket. uff, én beszéltem! :D monománia? :-))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Kris - 2007 Június 02, 21:09:57 T. Qzma! igen én mind végig néztem :DVégignéztem az előzetest. Gratulálok a zenéhez, nagyon jól eltaláltad, a vágáshoz, mely a film ütemére vált, az áttűnések pedig a legjobb helyen vannak: az összkép tökéletes...! Nagyon jó, ez valóban profi munka! Tisztelettel érdeklődnék, esetleg korábbi munkáid keringenek-e valahol a világhálón? -Laca- http://qzma.diwad.hu/index2.htm hírek ,egy honap ,készült pár új video itt nézheted meg (és az itt re katintasz) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Június 03, 20:36:21 Én arra kérnék mindenkit aki kint volt a találkozón, hogy ha volt "negatív" élménye azt írja meg ide, vagy nekem privátba. Olyanokra gondolok, aminek a kijavítása egyszerű és a találkozó sikerrét nagyban növelné ha jövőre nem követnénk el azt a hibát. pl: Ne igyanak annyit a rendezők, több helyen lehessen nevezni.... mittudomén. Tehát negatív kritikákat várnék. Nem fogok megsértődni, meg anyázni sem, de fontos lenne tudni hol javíthatunk még a dolgon, illetve vendégszemmel milyen volt a rendezvény! Köszönöm szépen előre is!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Június 03, 20:42:23 Ami hirtelen eszembe jut az az, hogy 22:00-kor elfogyott a sör, és ami volt az is meleg.
Majd írok értelmesebb dolgokat is. Én arra kérnék mindenkit aki kint volt a találkozón, hogy ha volt "negatív" élménye azt írja meg ide, vagy nekem privátba. Olyanokra gondolok, aminek a kijavítása egyszerű és a találkozó sikerrét nagyban növelné ha jövőre nem követnénk el azt a hibát. pl: Ne igyanak annyit a rendezők, több helyen lehessen nevezni.... mittudomén. Tehát negatív kritikákat várnék. Nem fogok megsértődni, meg anyázni sem, de fontos lenne tudni hol javíthatunk még a dolgon, illetve vendégszemmel milyen volt a rendezvény! Köszönöm szépen előre is! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Június 03, 20:50:33 Én arra kérnék mindenkit aki kint volt a találkozón, hogy ha volt "negatív" élménye azt írja meg ide, vagy nekem privátba. Olyanokra gondolok, aminek a kijavítása egyszerű és a találkozó sikerrét nagyban növelné ha jövőre nem követnénk el azt a hibát. pl: Ne igyanak annyit a rendezők, több helyen lehessen nevezni.... mittudomén. Tehát negatív kritikákat várnék. Nem fogok megsértődni, meg anyázni sem, de fontos lenne tudni hol javíthatunk még a dolgon, illetve vendégszemmel milyen volt a rendezvény! Köszönöm szépen előre is! nem voltam ott, de ezt jövőre én javítom ki ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Június 03, 21:09:11 Én arra kérnék mindenkit aki kint volt a találkozón, hogy ha volt "negatív" élménye azt írja meg ide, vagy nekem privátba. Olyanokra gondolok, aminek a kijavítása egyszerű és a találkozó sikerrét nagyban növelné ha jövőre nem követnénk el azt a hibát. pl: Ne igyanak annyit a rendezők, több helyen lehessen nevezni.... mittudomén. Tehát negatív kritikákat várnék. Nem fogok megsértődni, meg anyázni sem, de fontos lenne tudni hol javíthatunk még a dolgon, illetve vendégszemmel milyen volt a rendezvény! Köszönöm szépen előre is! szerintem:több időt kéne fektetni a gyorsulásra,lehessen menni szinte egész nap... Ha 2 napos lesz a tali jövőre,akkor a második nap ne a futam.hu rendezvénye legyen Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Június 03, 21:32:48 egyetétek az archválással, mondjuk2 hét múlva.
probléma volt elég, de ezek egy részét magunk is láttuk. Sör volt 22 után is, aztán egyszercsak eltúnt egy tálca kőbányai. Nemsokkal később az ikreket lehett látni ilyen itallal.:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BigBug - 2007 Június 03, 21:39:19 egyetétek az archválással, mondjuk2 hét múlva. probléma volt elég, de ezek egy részét magunk is láttuk. Sör volt 22 után is, aztán egyszercsak eltúnt egy tálca kőbányai. Nemsokkal később az ikreket lehett látni ilyen itallal.:) az ikreket ? azok nem is isznak ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 03, 22:21:49 Továbbá nem szoktak böfögni sem. ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: CIX688 - 2007 Június 03, 23:18:20 igen én mind végig néztem :D http://qzma.diwad.hu/index2.htm hírek ,egy honap ,készült pár új video itt nézheted meg (és az itt re katintasz) Köszönöm az infót ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: noel - 2007 Június 04, 00:53:44 Én arra kérnék mindenkit aki kint volt a találkozón, hogy ha volt "negatív" élménye azt írja meg ide, vagy nekem privátba. Olyanokra gondolok, aminek a kijavítása egyszerű és a találkozó sikerrét nagyban növelné ha jövőre nem követnénk el azt a hibát. pl: Ne igyanak annyit a rendezők, több helyen lehessen nevezni.... mittudomén. Tehát negatív kritikákat várnék. Nem fogok megsértődni, meg anyázni sem, de fontos lenne tudni hol javíthatunk még a dolgon, illetve vendégszemmel milyen volt a rendezvény! Köszönöm szépen előre is! csatlakozom a véleményhez, miszerint egy nonstop _hideg_ sör árus nem lenne rossz. nem mintha így nem ittam volna meg 7 litert, de mégis :-\. a minisek mennyiségét is lehetne növelni, de őket majd én rugdosom. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 04, 06:42:48 szerintem: több időt kéne fektetni a gyorsulásra,lehessen menni szinte egész nap... Ha 2 napos lesz a tali jövőre,akkor a második nap ne a futam.hu rendezvénye legyen Nem kötözködni akarok, de Te hányszor is gurultál? >:D Én a hatodik menet után már majdenm untam, mert vagy nehéz ellenfelem volt, vagy esélyem sem.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Június 04, 08:40:06 egyetétek az archválással, mondjuk2 hét múlva. probléma volt elég, de ezek egy részét magunk is láttuk. Sör volt 22 után is, aztán egyszercsak eltúnt egy tálca kőbányai. Nemsokkal később az ikreket lehett látni ilyen itallal.:) Persze hogy láttuk a hiányosságokat, de mi mint rendezők láttuk. Engem most az érdekel a vendégeink mi javítani valót kívánnak a rendezvénnyel kapcsolatban, hogy jövőre még jobban érezhessék magukat, és még több pénzt költsenek :) Azért annak örülök hogy eddig "csak" a sör hőmérsékletében és mennyiségében találtak kifogásolni valót! :) De tényleg írjátok meg légyszíves mik az észrevételeitek. Sokat segítene ha ki tudnánk küszöbölni a "fájó" pontokat. Nektek lenne jobb jövőre! Köszönettel: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Csodaszarvas - 2007 Június 04, 13:59:29 Negatívum: kicsi volt a szigor, így én simán el tudtam menni haza szombaton kora délután és másnap ezt megbántam.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Június 04, 14:16:38 Negatívum: kicsi volt a szigor, így én simán el tudtam menni haza szombaton kora délután és másnap ezt megbántam. Akartam is kerdezni, h hova a fenebe tuntel ... :( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:51:41 1 pár képpel kedveskednék ;D
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:51:56 .
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:52:23 .
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:52:42 .
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:53:15 .
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:53:33 .
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 04, 19:55:01 Vagabond DVD-t!! :protest: :protest: :protest: :protest: :protest:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:55:22 .
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 04, 19:55:41 ennyi
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 04, 19:57:04 . Köszönöm,haver vagy!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Június 04, 19:57:50 . Pityubá gyanúsan sok képen szerepel >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 04, 19:58:00 ez most tecc pityubácsinak?? :o :o :o
(tudom: villamos alatt fekvő karakter mosolya nem őszinte) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 04, 21:02:54 Vagabond DVD-t!! :protest: :protest: :protest: :protest: :protest: Van,vagy lesz olyan???? :???:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 04, 21:10:25 Van,vagy lesz olyan???? :???: hámégszép!! bízzunk qzmában!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 04, 21:11:50 hámégszép!! bízzunk qzmában!! Hát.láttam,hogy a kezében volt a kamera,mikor történtek a dolgok! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Június 05, 07:37:08 . Altatni kellett volna, vagy legalább lekötözni. >:D(http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=152.0;id=12584;image) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Június 05, 09:28:30 Altatni kellett volna, vagy legalább lekötözni. >:D Minek?? be volt nyugtatózva rendesen :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Június 05, 09:52:20 Én arra kérnék mindenkit aki kint volt a találkozón, hogy ha volt "negatív" élménye azt írja meg ide, vagy nekem privátba. Olyanokra gondolok, aminek a kijavítása egyszerű és a találkozó sikerrét nagyban növelné ha jövőre nem követnénk el azt a hibát. pl: Ne igyanak annyit a rendezők, több helyen lehessen nevezni.... mittudomén. Tehát negatív kritikákat várnék. Nem fogok megsértődni, meg anyázni sem, de fontos lenne tudni hol javíthatunk még a dolgon, illetve vendégszemmel milyen volt a rendezvény! Köszönöm szépen előre is! Én pl. örültem volna, ha vasárnap nem kell korán elhagyni a helyszínt. Ha kétnapos, legyen tényleg kétnapos, vagy legalábbis a lehetősége legyen meg annak, hogy másnap mindenki addig marad, ameddig akar....Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Eszter - 2007 Június 05, 09:53:18 Pityubá gyanúsan sok képen szerepel >:D A Holló a kezembe nyomta a fényképezőgépét, és megbízott, hogy dokumentáljak. Én igyekeztem eleget tenni a megbízásnak. :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 05, 14:20:08 A Holló a kezembe nyomta a fényképezőgépét, és megbízott, hogy dokumentáljak. Én igyekeztem eleget tenni a megbízásnak. :) és milyen ügyesenazt azért nem tettem, be, amikor a nacijába is fotóztál ;D :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Június 05, 14:22:09 és milyen ügyesen dekár...azt azért nem tettem, be, amikor a nacijába is fotóztál ;D :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 05, 14:22:39 dekár... privibe küldjem? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 05, 14:23:06 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Protheus - 2007 Június 05, 14:39:23 és milyen ügyesen azt azért nem tettem, be, amikor a nacijába is fotóztál ;D :-* Hehe ... ;) Foleg, h kozben ket rovid szoknyas lany alldogalt felette, o volt egyedul, aki alulrol, a foldrol fekve figyelhette a lanyokat ... :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Június 05, 14:48:12 Hehe ... ;) Foleg, h kozben ket rovid szoknyas lany alldogalt felette, o volt egyedul, aki alulrol, a foldrol fekve figyelhette a lanyokat ... :D ott a pont... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 05, 14:55:48 Hehe ... ;) Foleg, h kozben ket rovid szoknyas lany alldogalt felette, o volt egyedul, aki alulrol, a foldrol fekve figyelhette a lanyokat ... :D a rohadéklehet, hogy direkt vágta ki magát a kocsiból? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Június 05, 14:58:47 a rohadék lehet, hogy direkt vágta ki magát a kocsiból? monnyuk nem tudom mi miatt, de este vizet, hangsúlyozom vizet ivott! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Június 05, 15:02:55 monnyuk nem tudom mi miatt, de este vizet, hangsúlyozom vizet ivott! ;D leht, hogy megütte a sörmirigyétCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Június 05, 18:43:02 A Holló a kezembe nyomta a fényképezőgépét, és megbízott, hogy dokumentáljak. Én igyekeztem eleget tenni a megbízásnak. :) Tökéletesen sikerült :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Június 05, 21:35:51 monnyuk nem tudom mi miatt, de este vizet, hangsúlyozom vizet ivott! ;D most miért kell beégetni?kcsg! :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Június 06, 11:20:02 most miért kell beégetni? kcsg! :-)) nem égetés, csak a kimaradt embereknek írtam, hogy átérezzék a baleseted komolyságát. 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: maxi - 2007 Június 06, 18:52:46 Salgotarjanba mikkor lesz tali?
Ez a vw depo talalkozo? koszi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Június 06, 20:51:13 Salgotarjanba mikkor lesz tali? Ez a vw depo talalkozo? koszi. maxi menni talákozók topic Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Június 09, 19:40:33 na emberek pár sort intéztem!! ;D
(http://www.carstyling.hu/pic/usercar/27039/2.jpg?1181381224) ujságosoknál!! 18.ától Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 09, 19:48:01 na emberek pár sort intéztem!! ;D Cimlapon?Nemsemmi!! :hello2:(http://www.carstyling.hu/pic/usercar/27039/2.jpg?1181381224) ujságosoknál!! 18.ától Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: ABF-932 - 2007 Június 09, 19:49:15 Cimlapon?Nemsemmi!! :hello2: (http://img3.tar.hu/bacsigy/size2/22017105.jpg)Itt ezt is elfüstölnék? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 09, 19:59:14 Itt ezt is elfüstölnék? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 09, 20:39:30 ÓÓÓÓ Jeeeeeeee!
Mekkora lesz! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 10, 16:04:53 kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon.
1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 9. Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 10. http://protheus.dema.hu/images/2007.05.28.Tokoli.Volks.and.Roll/ 11. perko http://perko.freeweb.hu/kepek/2007/vw/index.html 12. Balage http://kep.tar.hu/vwbalage/50483486#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 11, 07:21:57 na emberek pár sort intéztem!! ;D (http://www.carstyling.hu/pic/usercar/27039/2.jpg?1181381224) ujságosoknál!! 18.ától Akkor nem véletlenül, hiába kerestem eddig... :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Június 11, 08:23:53 kinek hol vannak a képei elraktározva itt folytasd alapon. új menüpont a weboldalon a képek linkjeivel1. Qzma: http://diwad.hu/qzma/Tokol/ 2. Aircult: http://kep.tar.hu/elitevwclub/50482069?o=0#2 3. Bugmaster : http://kep.tar.hu/suni25/50482779#2 4. BlackPsenior: http://senior.blackpri3st.hu/pic/index.php?list=Tokol2007 (első adag) 5. KikiVW: http://kep.tar.hu/kiki089/50482606#2 6. SiD: http://vwbug.hu/tokol2007.html 7. CIX688: http://s202.photobucket.com/albums/aa145/cixlaca-trabantklub/ 8. vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50481779#2 9. Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50482071#2 10. http://protheus.dema.hu/images/2007.05.28.Tokoli.Volks.and.Roll/ 11. perko http://perko.freeweb.hu/kepek/2007/vw/index.html 12. Balage http://kep.tar.hu/vwbalage/50483486#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 11, 08:53:11 új menüpont a weboldalon a képek linkjeivel az "anonim" az Protheus... javídd ki lécci Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 14, 08:04:04 csak halkan és kellő tisztelettel kérdem:
Qzma, mi a lófasz van már azzal a kibaszott videóval?? az Indiánadzsónsznégy is előbb lesz kész... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Június 14, 09:46:59 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: b_sanyi - 2007 Június 14, 10:32:00 most sok a meló a bányában :P Ne bányássz, videózz! :protest::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Június 14, 11:45:30 most sok a meló a bányában :P Mégis mit képzelsz te magadról??! TARTOZOL A KÖZÖSSÉGNEK EZZEL!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: aaggoottaa - 2007 Június 14, 11:51:39 Mégis mit képzelsz te magadról??! TARTOZOL A KÖZÖSSÉGNEK EZZEL!! :D :D :D :D :D :D :D :D :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: péter - 2007 Június 14, 12:18:42 most sok a meló a bányában :P Az éjszakát ezért találták ki. ;D Aludni majd ráérsz a temetőben. :-[ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 14, 12:32:54 Az éjszakát ezért találták ki. ;D Továbbá az éjszaka nem azért van, hogy aludjál, hanem azért, hogy sötét legyen.Aludni majd ráérsz a temetőben. :-[ off: lehúztak a yardok öt rugóra, mer' kiugrottam az Ikreknek sörér a szervízből a boltba, oszt nem volt rajtam sityak. De az audiányolcas kocogot 120-al nem állítják meg vazeg lakott területen belül. Ehhh off vége Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Június 14, 14:13:32 Továbbá az éjszaka nem azért van, hogy aludjál, hanem azért, hogy sötét legyen. te a szervízben dolgozol? off: lehúztak a yardok öt rugóra, mer' kiugrottam az Ikreknek sörér a szervízből a boltba, oszt nem volt rajtam sityak. De az audiányolcas kocogot 120-al nem állítják meg vazeg lakott területen belül. Ehhh off vége Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 14, 14:20:49 Neeeem, de nem dolgozom meszze tőle, és időnként felugrok mókázni.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 14, 14:21:21 te a szervízben dolgozol? ja, ő a sörhordó! ;) :D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 14, 14:23:39 Igen. a sör jelenléte néha csodákra sarkallja az Ikreket. :D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 14, 14:29:26 Igen. a sör jelenléte néha csodákra sarkallja az Ikreket. :D Milyen sört vettél?-REKESZEST!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 14, 14:31:26 ;D
Előtte vásároltam ugyanott a boltabn kakaót, de romlott volt. mondtam az eladónak, aki ezért 150 pénzt kért a két sörért. jee. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 14, 14:36:23 OFF!!
>:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 14, 14:38:13 bocsánat....
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Június 14, 15:11:41 Továbbá az éjszaka nem azért van, hogy aludjál, hanem azért, hogy sötét legyen. off: lehúztak a yardok öt rugóra, mer' kiugrottam az Ikreknek sörér a szervízből a boltba, oszt nem volt rajtam sityak. De az audiányolcas kocogot 120-al nem állítják meg vazeg lakott területen belül. Ehhh off vége hüje vagy öcsém!! mért nem mondtad hogy jelentsenek fel?! illetve hogy nem vagy hajlandó (mert nincs nálad) fizetni! Ilyenkor ezt kell csinálni! mert két lehetőség van: - Nem jelent fel mert meleg van és unja a papírmunkát (amúgy sem nagy tétel) - följelent, egy előadóhoz kerül "az ügy" aki 1; leszarja, 2; kiró 5.000.-Ft bírságot, amit megfellebezel és elejtik a szabálysértést mert még nerm volt ilyened és kapsz egy írást hogy a jövőben tartózkodj az ilyen viselkedéstől! Tudodo te 5000 ből mennyi sört lehet venni????! lúzer vagy vadzze! nincs vér a pucádban! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Június 14, 15:12:44 ;D Előtte vásároltam ugyanott a boltabn kakaót, de romlott volt. mondtam az eladónak, aki ezért 150 pénzt kért a két sörért. jee. 2 sörért 150??? jó hüjevagy. Magadnak nem is vettél??? :) lúzer Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 14, 15:22:28 2 sörért 150??? jó hüjevagy. Magadnak nem is vettél??? :) lúzer Mi van veled, be vagy gyászolódva??Gondolod, hogy adok yardnak 5 rugót zsebbe???? Próbálta azt is " ráutaló magatartással", hogy akkor most megbírságol, meg csekket ír, mondtam, hogy jó, meg, hogy írja. Szomorúan meg is írta. Sört megnem vettem, mert ebédidő vala, és ha visszajövök a céghez kaja után, akkor kibasznak, mint a macskát szarni, ugyanis a főnököm egy oszták köcsög, aki mindenbe beleköt, amibe lehet. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Június 14, 15:37:09 Mi van veled, be vagy gyászolódva?? Gondolod, hogy adok yardnak 5 rugót zsebbe???? Próbálta azt is " ráutaló magatartással", hogy akkor most megbírságol, meg csekket ír, mondtam, hogy jó, meg, hogy írja. Szomorúan meg is írta. Sört megnem vettem, mert ebédidő vala, és ha visszajövök a céghez kaja után, akkor kibasznak, mint a macskát szarni, ugyanis a főnököm egy oszták köcsög, aki mindenbe beleköt, amibe lehet. akkor mond neki lassan és érthetően: Minden Magyar munkavállalónak JOGA van védőitalt inni 30 celsius fok felett. A védőital szénsavas lehet és malátaszörpöt tartalmazhat! Ha nem érti meg hvjon föl engem. elmagyarázom neki. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 14, 15:39:49 Ha nem érti meg hvjon föl engem. elmagyarázom neki. ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Június 14, 22:19:24 Mi van veled, be vagy gyászolódva?? Gondolod, hogy adok yardnak 5 rugót zsebbe???? Próbálta azt is " ráutaló magatartással", hogy akkor most megbírságol, meg csekket ír, mondtam, hogy jó, meg, hogy írja. Szomorúan meg is írta. Sört megnem vettem, mert ebédidő vala, és ha visszajövök a céghez kaja után, akkor kibasznak, mint a macskát szarni, ugyanis a főnököm egy oszták köcsög, aki mindenbe beleköt, amibe lehet. mesélhetsz neki a pausenbier fogalmáról is. ha értetlenkedik, akkor engem is felhívhat. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 15, 13:39:31 mesélhetsz neki a pausenbier fogalmáról is. Ha meg a tököli találkozorol akar tudni valamit bövebben,akkor engem is felhivhat!! ;Dha értetlenkedik, akkor engem is felhívhat. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 15, 14:10:12 Kösz! ;D
azon gondolkodom, csirketáp legyen belőle, vagy halcsali??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Június 16, 10:25:36 Kösz! ;D valami autópálya alapzatába is be lehet építeni.azon gondolkodom, csirketáp legyen belőle, vagy halcsali??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Június 18, 08:35:07 Jó! Ez jó ötlet! >:D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 19, 17:52:03 Beteszem ide is,hátha többen olvassátok,mint a Bogaras versikéket! :D
Volks & Roll. Tizenkét Forumos összetanakodik Tököli reptéren csináljunk egy bulit. Jöjjön a sok boxer nyári találkára. Bulizni,gyorsulni reptér betonjára. Hivjunk meg Trabikat,Skodákat,Kacsákat. Miniket Rönokat,Wartburgbol párat. Legyen ez a buli népautos ünnep. Mert e régi vasak soha meg nem szünnek. Tárgyaltunk,szerveztünk,szponzort kerestünk. Vitáztunk,balhéztunk,plakátot terveztünk. Futottunk nyomdába,mentünk a reptérre. Dátumot kerestünk,jo a május vége. Eljött a nagy nap,gyorsabban mint vártuk. Jöttek a Büfések,reggel állt a sátruk. Dizelgép termelte nekünk az áramot. Nem csinált senki véletlen zárlatot! Egyszercsak beindult a vendégek hada. Jöttek a szép vasak,Bogár,Skoda.Lada. Bennük a soförök,anyukák,gyerekek. Birtokba vették a tököli repteret. Játékok,versenyek,gyorsulás,zene. Ragyogott a nap,s a rendezök szeme. Repült az idö,gyorsan jött az este. Gyülekeztünk hát az esti koncertre. Szép volt az egész,jó volt a tali. Nem is kell erre sok szót mondani. Ugy döntött mindenki,lesz még folytatás. Jövöre vár ránk egy ujabb találkozás. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Június 19, 21:36:28 (http://www.carstyling.hu/pic/usercar/27039/2.jpg?1181624838)
holnaptól kapható Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 20, 15:59:27 (http://www.carstyling.hu/pic/usercar/27039/2.jpg?1181624838) 4 ujságárusnál kerestem,de mindegyik csak nézett ki a fejiböl,asse tudták,hogy ez miez???? >:(holnaptól kapható Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Június 20, 18:17:12 Vaga!
Auchanban kívül az ujságosnál van!! ( Miklósi ) Én is ott vettem az előbb.. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 20, 18:29:19 Vaga! Köszöntem!!Auchanban kívül az ujságosnál van!! ( Miklósi ) Én is ott vettem az előbb.. Holnap megyek,veszek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 21, 06:58:48 Köszöntem!! Holnap megyek,veszek. Én is kerestem már, de még nam kaptak belőle a Tbányai újságosok... Majd még nézegetem... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 21, 15:16:09 Na, végre kaptam én is HTW-t.... :headbang:
És a buszos képen kicsit ki is lehet venni Öcsisajt nóziját... ;D Stuntmanus is ott pózol a képen, meg Maresz Bogija is, meg Aircult gép is.. Csk miért kellett Csillag Gabi izmos felsőtestét is betenni???? >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 21, 15:25:58 Na, végre kaptam én is HTW-t.... :headbang: Qrvaélet,én meg megint néztem egy csomo helyen,oszt nemvót!! >:(És a buszos képen kicsit ki is lehet venni Öcsisajt nóziját... ;D Stuntmanus is ott pózol a képen, meg Maresz Bogija is, meg Aircult gép is.. Csk miért kellett Csillag Gabi izmos felsőtestét is betenni???? >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 21, 15:27:10 Qrvaélet,én meg megint néztem egy csomo helyen,oszt nemvót!! >:( DE nehogy rám fogd!! ::) ;D ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 21, 15:28:15 DE nehogy rám fogd!! ::) ;D ;) Hát, ha itt vetted a környéken(Szigethalom)akkor gyanaxom rád!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 21, 15:35:30 Hát, ha itt vetted a környéken(Szigethalom)akkor gyanaxom rád!! ;D Nem, nem! Tbánya, Árpád Hotel alatti InMedio... ;D Bár úgy kellett kérni, mert kirakva nem volt... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sylvacska - 2007 Június 21, 15:55:20 Qrvaélet,én meg megint néztem egy csomo helyen,oszt nemvót!! >:( Mé nem veszed meg madaras tesóba.. ott volt egy rahedli eldugva.. az nincs messze Tőled. Vagy gyere át, odaadom az enyém, én már kiolvastam... és nem kell. Uuu, azt a rengeteg helyesírási hibát, ami abban az ujságban van ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 21, 15:56:58 Mé nem veszed meg madaras tesóba.. ott volt egy rahedli eldugva.. az nincs messze Tőled. Aszittem ma lesz dolgom ott,de csak holnap megyek!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Június 21, 20:00:16 Na, végre kaptam én is HTW-t.... :headbang: jelzem képet nem én vállogattam 150képböl ezeket rakták beÉs a buszos képen kicsit ki is lehet venni Öcsisajt nóziját... ;D Stuntmanus is ott pózol a képen, meg Maresz Bogija is, meg Aircult gép is.. Csk miért kellett Csillag Gabi izmos felsőtestét is betenni???? >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 22, 07:00:25 jelzem képet nem én vállogattam 150képböl ezeket rakták be Azért az szép, hogy kettőn is rajta a Bogid.... ;) ;D 8) >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Június 22, 20:09:21 Azért az szép, hogy kettőn is rajta a Bogid.... ;) ;D 8) >:D Na végre kaptam én is ebböl a "remekmüböl"! ;DA cikk kicsit szükszavu,a képek jok,mert ott figyel a buszom is. Reklámnak nem fog rosszul jönni jövöre,mikor a következö talit szervezzük és hajtjuk a szponzorokat!! :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Június 23, 07:08:09 Na végre kaptam én is ebböl a "remekmüböl"! ;D A cikk kicsit szükszavu,a képek jok,mert ott figyel a buszom is. Reklámnak nem fog rosszul jönni jövöre,mikor a következö talit szervezzük és hajtjuk a szponzorokat!! :protest: Ez az! Már ez sem kevés, azért.... bár tényleg lehetett volna a cikk hosszabb... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Június 23, 08:41:23 Na végre kaptam én is ebböl a "remekmüböl"! ;D igazság az h késön jutottak eszembe de szerintem támogattak volna nem pénzel mondjuk nyereményekkel:autó hifivelA cikk kicsit szükszavu,a képek jok,mert ott figyel a buszom is. Reklámnak nem fog rosszul jönni jövöre,mikor a következö talit szervezzük és hajtjuk a szponzorokat!! :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Június 23, 08:46:41 mostani múzeumok éjszakájai is benne lest következöbe szerintem :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 23, 11:47:59 Na, végre kaptam én is HTW-t.... kerestem a fóti kórában, osztnemvót... :( :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Maresz - 2007 Június 23, 12:50:39 kerestem a fóti kórában, osztnemvót... :( :-\ polusba van ot vetemm én isCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Június 23, 14:13:59 polusba van ot vetemm én is holnap menek pólusba!! most múzejum következik! ;) :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Július 09, 22:36:31 Mivel régen nem mozdult már a topic,.........................egy kis kedvcsináló (ill. múltidéző) Nektek!!
http://www.youtube.com/watch?v=m4VGv0EubE4 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Július 09, 22:56:06 nekem tetszik!
bár a gyorsulásokról szánalmasan kevés képkocka látható! :-[+ ki az elkövető? Mivel régen nem mozdult már a topic,.........................egy kis kedvcsináló (ill. múltidéző) Nektek!! http://www.youtube.com/watch?v=m4VGv0EubE4 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Július 09, 23:04:39 nekem tetszik! bár a gyorsulásokról szánalmasan kevés képkocka látható! :-[+ ki az elkövető? Ez asszem össznépi... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: gumibogi - 2007 Július 09, 23:07:42 Mivel régen nem mozdult már a topic,.........................egy kis kedvcsináló (ill. múltidéző) Nektek!! nagyon jó lett!!http://www.youtube.com/watch?v=m4VGv0EubE4 király:) :headbang: :hello2: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Július 10, 07:01:41 Mivel régen nem mozdult már a topic,.........................egy kis kedvcsináló (ill. múltidéző) Nektek!! http://www.youtube.com/watch?v=m4VGv0EubE4 Akárki tette, nagyon jó! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Július 10, 07:24:02 ki az elkövető? Qzma, az tuti + tippem szerint Iwán, de majd valaki megmondja a frankót Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Július 10, 08:20:06 Qzma, az tuti + tippem szerint Iwán, de majd valaki megmondja a frankót A Qzma féle (nagyon-nagyon) nyersanyagból vágtam (egy pár álmatlan éjszaka alatt!) Ez még csak az eleje az általam elképzelt koncepciónak........... egyszóval még nincs kész, de rajta vagyok! (..............hátra van még a gyorsulás és egyéb nyalánkságok!) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Balage - 2007 Július 10, 08:23:43 akkor ne lazsálj! ;)
A Qzma féle (nagyon-nagyon) nyersanyagból vágtam (egy pár álmatlan éjszaka alatt!) Ez még csak az eleje az általam elképzelt koncepciónak........... egyszóval még nincs kész, de rajta vagyok! (..............hátra van még a gyorsulás és egyéb nyalánkságok!) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Gaga - 2007 Július 10, 08:37:03 Mivel régen nem mozdult már a topic,.........................egy kis kedvcsináló (ill. múltidéző) Nektek!! http://www.youtube.com/watch?v=m4VGv0EubE4 Ez K..... JÓ! Gratula! Várjuk a folytatást Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Július 10, 08:40:43 3:11 és 3:15 között mindenki láthatja, hogy egy spenótződ ótóval EL AKART VALAKI GÁZOLNI!! ;) ;D ;D ;D
(de nem sikerült ám neki ;) :D) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Július 10, 08:41:56 Hejj, igen faszán meggyártottad Iwán! Gratulálok! ;D ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Július 10, 09:01:42 A Qzma féle (nagyon-nagyon) nyersanyagból vágtam (egy pár álmatlan éjszaka alatt!) Ez még csak az eleje az általam elképzelt koncepciónak........... egyszóval még nincs kész, de rajta vagyok! (..............hátra van még a gyorsulás és egyéb nyalánkságok!) GRAT!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Július 10, 09:23:22 Hejj, igen faszán meggyártottad Iwán! Gratulálok! ;D ;D Hát zsírba tette az biztos :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Július 10, 09:25:16 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Július 10, 09:52:14 nagyon jó! a tököli kezdőoldalon már ott a link!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Július 10, 10:17:33 nagyon jó! a tököli kezdőoldalon már ott a link! Pedig azt hittem, hogy Holló által prezentált tockos másodszor is benne lesz, de aztán mégsem.... >:D 8) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Július 10, 10:31:46 Pedig azt hittem, hogy Holló által prezentált tockos másodszor is benne lesz, de aztán mégsem.... >:D 8) ;D utálom a hollót ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Július 10, 10:36:23 utálom a hollót ;D Azóta, vagy előtte is...???? >:D ::) 8) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Július 10, 10:38:48 Azóta, vagy előtte is...???? >:D ::) 8) ;D ott közöltem ezt egyből ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sompi - 2007 Július 10, 10:39:53 Mivel régen nem mozdult már a topic,.........................egy kis kedvcsináló (ill. múltidéző) Nektek!! Eddig is sajnálam hogy nem tudtam emenni, de ezek után......... :crybaby: :crybaby: :crybaby:http://www.youtube.com/watch?v=m4VGv0EubE4 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Július 10, 10:48:10 Eddig is sajnálam hogy nem tudtam emenni, de ezek után......... :crybaby: :crybaby: :crybaby: Jövőre jössz, azt kész. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Sompi - 2007 Július 10, 10:54:27 Jövőre jössz, azt kész. ;D ...ja! eccerű ez, nem tudom mi a faszt rinyálok! ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Július 10, 10:56:37 ;D ...ja! eccerű ez, nem tudom mi a faszt rinyálok! ;D ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Július 10, 12:28:16 ehune van a video jobb minőségben
hetvenegynéhány mega http://tokol.bogarhatu.hu/video/video_01.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Július 10, 14:03:13 ehune van a video jobb minőségben átírjam a linket?hetvenegynéhány mega http://tokol.bogarhatu.hu/video/video_01.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Július 10, 14:20:13 3:11 és 3:15 között mindenki láthatja, hogy egy spenótződ ótóval EL AKART VALAKI GÁZOLNI!! ;) ;D ;D ;D Rágalom. :protest:(de nem sikerült ám neki ;) :D) A képek is ezt bizonyítják. >:D ;D :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Július 10, 15:43:51 átírjam a linket? inkább tedd be alá ezt is. az egyik a jutubi-s a másik meg a fasza minőségű, oszt mindenki azt csinál, amit akar. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Július 10, 16:06:05 oszt mindenki azt csinál, amit akar. én pölö a jutyúbosból csináltam empeget: 204 mega lett... picit kocekás, úgyhogy megpróbálok a másikból is fabrikálni ezt-azt. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Július 10, 16:16:04 én pölö a jutyúbosból csináltam empeget: 204 mega lett... picit kocekás, úgyhogy megpróbálok a másikból is fabrikálni ezt-azt. Nekem pedig DVD-n van (szép a kép és szól, mint az állat! ;D)!........Ha elkészültem a teljes felvétel vágásával egybe kiírom és lehet rendelni (természetesen "INGYÉ")! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Július 10, 16:24:32 Nekem pedig DVD-n van (szép a kép és szól, mint az állat! ;D)!........Ha elkészültem a teljes felvétel vágásával egybe kiírom és lehet rendelni (természetesen "INGYÉ")! na akkor én most rendelek! (nekem is van dvd-n kb. negyedórányi anyag az első napról, benne egy spenótkolléga teljes sörszlalomja kívülről, egy másik zöldagyú sörkerülése belülről. ha esetleg tudod használni, szívesen odaadom) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 10, 18:25:00 Nekem pedig DVD-n van (szép a kép és szól, mint az állat! ;D)!........Ha elkészültem a teljes felvétel vágásával egybe kiírom és lehet rendelni (természetesen "INGYÉ")! Iván,gratulálok,és személy szerint NAGYON KÖSZÖNÖM!!Egyben én is rendelnék DVD.t ha még lehet! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Július 10, 18:51:12 Iván,gratulálok,és személy szerint NAGYON KÖSZÖNÖM!! Egyben én is rendelnék DVD.t ha még lehet! ;D Te mindenképp kapsz "bármi is történik is" :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Qzma - 2007 Július 10, 19:25:10 vááááó ! menő lett... szarból is lehet várat építeni ;D legközelebb nem leszek lusta cipelni az állványt, elég sok remegős kép lett :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Július 10, 19:27:54 elég sok remegős kép lett :-X peeesze, mer' felülsz mindenféle pöcsköszörűre akárkimögé, meg lógsz ki mindenféle ótóból himbálva a kamerád. naná, hogy remeg! ;) :D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 10, 19:38:44 Te mindenképp kapsz "bármi is történik is" :D Ha igy állunk,akkor köszönöm!Meg egy kis OFF. Nézted a fényképelö gépet?Kell? ON. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Július 10, 19:53:18 Ha igy állunk,akkor köszönöm! Meg egy kis OFF. Nézted a fényképelö gépet?Kell? ON. úgy néz ki szereztem köszi. De azért augusztusig tartsátok talonban hátha :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 10, 19:54:46 úgy néz ki szereztem köszi. De azért augusztusig tartsátok talonban hátha :) No problem,el lesz rakva!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Július 10, 20:44:36 Iván,gratulálok,és személy szerint NAGYON KÖSZÖNÖM!! Egyben én is rendelnék DVD.t ha még lehet! ;D Naná, hogy lehet!!............................Vettem az "igényt"! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Július 10, 20:56:11 na akkor én most rendelek! (nekem is van dvd-n kb. negyedórányi anyag az első napról, benne egy spenótkolléga teljes sörszlalomja kívülről, egy másik zöldagyú sörkerülése belülről. ha esetleg tudod használni, szívesen odaadom) .....mivel meglepetésnek szántam, nem akartam senkitől megkérdezni, hogy van-e valami használható anyaga! (S talán igazam is lett...................így a hosszú (?) űr után.........ahogy látom nagyobbatt ütött!!) ....ez persze felveti a az alábbi problémát (.........még jobbat kell kihoznom a folytatásból!!) TERMÉSZETESEN érdekel az általad említett 1/4 órányi anyag is...............és nagyon köszönöm, hogy felajánlottad!! (Pénteken elutazom 2 hétre.......net nélkül.............de legkésőbb utána jelentkezem a lehetséges megoldás reményében!) Ezúton köszönöm (operatőrtársam nevében is) az elismerő szavakat MINDENKINEK! ...........bár "ez szerintem nem érdekel senkit! (by....BlackP)" Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Július 11, 06:39:06 TERMÉSZETESEN érdekel az általad említett 1/4 órányi anyag is...............és nagyon köszönöm, hogy felajánlottad!! (Pénteken elutazom 2 hétre.......net nélkül.............de legkésőbb utána jelentkezem a lehetséges megoldás reményében!) ájkjú itten lakik a gyáramtól egy köpésre... beugorhatna érte ;) :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Július 11, 09:40:47 ...........bár "ez szerintem nem érdekel senkit! (by....BlackP)" Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Július 11, 19:49:33 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Július 16, 14:44:24 Szelepfúrás a reptér betonján.
[melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 16:14:27 Megjött az uj Depo,benne cikk a talirol.
Kiváncsi lennék a véleményetekre. Azok irását várnám,akik ott voltak és olvasták a cikket. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Július 30, 16:38:47 Megjött az uj Depo,benne cikk a talirol. Kiváncsi lennék a véleményetekre. Azok irását várnám,akik ott voltak és olvasták a cikket. ott voltam, de nem olvastam. mit írnak? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 16:44:23 ott voltam, de nem olvastam. Olvasd el!! :Dmit írnak? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Július 30, 17:42:15 Olvasd el!! :D szkeneld már be légyszién ezért az 1 cikkért meg nem veszem Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 17:58:48 szkeneld már be légyszi Megtenném szivesen,de Kisvaga lenyulta a szkennert igy nincs mivel!én ezért az 1 cikkért meg nem veszem Valaki???? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Július 30, 18:00:26 Megtenném szivesen,de Kisvaga lenyulta a szkennert igy nincs mivel! fotómasinéria?Valaki???? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 18:02:20 fotómasinéria? Megprobálom.Egyébként nincs a cikkel bajom,azon kivül,amit az elöbb leirtam. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Július 30, 18:03:15 Megprobálom. utánna láttam, de azt a topikot, ahova írtad nem sokan tudják olvasniEgyébként nincs a cikkel bajom,azon kivül,amit az elöbb leirtam. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 18:03:38 Megprobálom. Ja,bocs,nem itt irtam le,hanem a "Létrehoztam"-ban.Egyébként nincs a cikkel bajom,azon kivül,amit az elöbb leirtam. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 18:05:14 utánna láttam, de azt a topikot, ahova írtad nem sokan tudják olvasni Azért is oda irtam,az egy szervezöi topik volt,de a nagyközönség véleményére lettem volna kiváncsi,elöszo nélkül!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bill - 2007 Július 30, 18:09:10 Azért is oda irtam,az egy szervezöi topik volt,de a nagyközönség véleményére lettem volna kiváncsi,elöszo nélkül! na akkor mit is írtál? :???:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 18:12:53 na akkor mit is írtál? :???: Van egy érzésem,de ha ide irom most,akkor lehet hogy megvezetek egy-két hozzászolást.Le fogom irni ide is,de elötte szeretném tudni a "befolyásolatlan" véleményt! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 19:03:20 fotómasinéria? Átmentem a haverhoz szkennelni,mert a fotogépbe akksi lemerült.Két oldal lesz,itt az elsö,nem tudom mennyi fog látszani. (http://img3.tar.hu/buszforever/img/31608284.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Július 30, 19:05:24 A második oldal.
(http://img3.tar.hu/buszforever/img/31608285.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: abes - 2007 Július 30, 19:14:18 Átmentem a haverhoz szkennelni,mert a fotogépbe akksi lemerült. Két oldal lesz,itt az elsö,nem tudom mennyi fog látszani. (http://img3.tar.hu/buszforever/img/31608284.jpg) He, Ez a bogaram orra (kék)? Kénytelen leszek megvenni? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Július 30, 19:51:22 Szelepfúrás a reptér betonján. Milyen szelep ??? :???:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Július 30, 19:59:15 fúvókaszelep. Nem hallottál róla??? :-))))
Milyen szelep ??? :???: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: 1303LS - 2007 Július 30, 20:01:37 fúvókaszelep. Nem hallottál róla??? :-)))) ;D :-[Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Augusztus 06, 16:33:36 Sziasztok!
Némi "szenvedés" után elkészültem a film folytatásával! Az alábbi oldalra fel is töltöttem! Mivel a feltöltés terjedelemben korlátozott, így csak az előző rész végétől indul az "új rész", bár szerintem egyben élvezhető a legjobban!! Rendelhető ilyen verzió is (skizo71@freemail.hu........vagy privátban itt!) Jó szórakozást! Üdv.: SKIZO (alias Iwy) http://www.youtube.com/watch?v=2U2FaKW01WQ ...ja és így néz ki a borító! [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Augusztus 06, 17:47:07 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackPsenior - 2007 Augusztus 06, 18:26:35 Sziasztok! kérexépen belőle dévédét! ;) :D adok nyersanyagot Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Augusztus 06, 18:52:40 Iwán, ez odabasz. Ha ezt megmutatjuk valakinek, két mankóval könyörög majd, hogy támogathasson. ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Augusztus 06, 18:53:50 Iwán, ez odabasz. Ha ezt megmutatjuk valakinek, két mankóval könyörög majd, hogy támogathasson. ;D Akko sok helyen mutassuk!! ;D :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Augusztus 06, 21:33:23 kérexépen belőle dévédét! ;) :D Detto!!adok nyersanyagot Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: partizán - 2007 Augusztus 06, 21:34:41 Sziasztok! Némi "szenvedés" után elkészültem a film folytatásával! Az alábbi oldalra fel is töltöttem! Mivel a feltöltés terjedelemben korlátozott, így csak az előző rész végétől indul az "új rész", bár szerintem egyben élvezhető a legjobban!! Rendelhető ilyen verzió is (skizo71@freemail.hu........vagy privátban itt!) Jó szórakozást! Üdv.: SKIZO (alias Iwy) http://www.youtube.com/watch?v=2U2FaKW01WQ ...ja és így néz ki a borító! Nagyon király vagy ivwán! Azon jár az eszem, hogy mekkora bulit csaptunk!:I Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Augusztus 07, 16:55:01 Nagyon király vagy ivwán! Azon jár az eszem, hogy mekkora bulit csaptunk!:I Na ja. Kár hogy "nem voltál ott" az első nap végén meg a második elején! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Augusztus 07, 17:04:56 Sziasztok! Némi "szenvedés" után elkészültem a film folytatásával! Az alábbi oldalra fel is töltöttem! Mivel a feltöltés terjedelemben korlátozott, így csak az előző rész végétől indul az "új rész", bár szerintem egyben élvezhető a legjobban!! Rendelhető ilyen verzió is (skizo71@freemail.hu........vagy privátban itt!) Jó szórakozást! Üdv.: SKIZO (alias Iwy) http://www.youtube.com/watch?v=2U2FaKW01WQ ...ja és így néz ki a borító! kegyetlen,nagyon tetszik:) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Augusztus 07, 17:20:25 kegyetlen,nagyon tetszik:) na vajon miért? :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Augusztus 07, 17:50:03 kuttyák, itt van letölthetőben
http://tokol.bogarhatu.hu/video/video_full.wmv százhuszonegynéhány mega Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Augusztus 07, 17:52:00 kuttyák, itt van letölthetőben Köszönjük Bá!http://tokol.bogarhatu.hu/video/video_full.wmv százhuszonegynéhány mega Vau-vau! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: PBéci - 2007 Augusztus 07, 18:38:08 Sziasztok! Dekomoly :o :o :notworthy:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Augusztus 07, 19:06:25 király lett a videjó!
szerintem pont ideális a Bogár/offautó arány. Kiváló résztvevő csalogató. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Augusztus 07, 19:21:43 király lett a videjó! letöltöttem, de nem vacsingoltam meg egybenszerintem pont ideális a Bogár/offautó arány. Kiváló résztvevő csalogató. nem sok az aircult? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Augusztus 07, 19:22:43 letöltöttem, de nem vacsingoltam meg egyben De,de nem baj!! ;Dnem sok az aircult? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: IQ23 - 2007 Augusztus 07, 19:31:37 letöltöttem, de nem vacsingoltam meg egyben nem sok az aircult? ;D Teccetett volna többet videózni! akkor lett volna nyersanyag amiből vágni lehetett volna. :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Augusztus 07, 20:07:34 Teccetett volna többet videózni! akkor lett volna nyersanyag amiből vágni lehetett volna. :) te? engem?én szereplő vagyok ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Augusztus 07, 23:37:08 letöltöttem, de nem vacsingoltam meg egyben nem sok az aircult? ;D jövőre meg kéne csinálni egy menthetetlen Bogárral, hogy az egész elejét elreszeljük... ;D vagy Aircult szerezzen be magnézium csavarokat! Valaki ezt tanácsolta, állítólag jobban szikráz... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Augusztus 08, 08:44:43 letöltöttem, de nem vacsingoltam meg egyben nem sok az aircult? ;D nem.kevés :P ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Augusztus 08, 08:45:15 jövőre meg kéne csinálni egy menthetetlen Bogárral, hogy az egész elejét elreszeljük... ;D vagy Aircult szerezzen be magnézium csavarokat! Valaki ezt tanácsolta, állítólag jobban szikráz... Titán kéne,addigra szerzek,az tuti 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: BlackP - 2007 Augusztus 08, 09:05:23 Titán kéne,addigra szerzek,az tuti 8) bontott csípőprotézis olcsón? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Bripery - 2007 Augusztus 08, 10:50:14 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Augusztus 15, 07:27:39 Sziasztok! Némi "szenvedés" után elkészültem a film folytatásával! Az alábbi oldalra fel is töltöttem! Mivel a feltöltés terjedelemben korlátozott, így csak az előző rész végétől indul az "új rész", bár szerintem egyben élvezhető a legjobban!! Rendelhető ilyen verzió is (skizo71@freemail.hu........vagy privátban itt!) Jó szórakozást! Üdv.: SKIZO (alias Iwy) http://www.youtube.com/watch?v=2U2FaKW01WQ ...ja és így néz ki a borító! Iwán Bátyám!! Nagyon királyos lett a film!! A barátnőm is teljesen oda volt érte, meg vissza, mert sok kedvenc zenéjét tetted alája!! Gratula!! :notworthy: :notworthy: :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Holló - 2007 Augusztus 15, 17:34:30 jöhet :D két fülbavalóm van, pár napig biztos kitart ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Augusztus 31, 19:20:24 ....volt egy látomásom ;D!
u.i.:............ja és készülnek a DVD-k...............hamarosan "megvásárolható" lesz!! ;D [melléklet törölve az admin által] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Augusztus 31, 19:55:14 ....volt egy látomásom ;D! QRVAJÓÓÓ!Elöször mellbevádott a szakállas kép,aztán a dátum,aztán kezdtem gondolkodni-honnan a hátambol szereztél rólam 81 éves fényképet,aztán láttam csak,hogy nem én vagyok,hanem a Dasautos Wolfgang! De nem baj,igy még jobb!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Kris - 2007 Szeptember 01, 19:47:10 ....volt egy látomásom ;D! ;D ;D ;Du.i.:............ja és készülnek a DVD-k...............hamarosan "megvásárolható" lesz!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Szeptember 26, 19:08:29 2.TÖKÖLI VOLKS AND ROLL PARTY. 2008. MAJ.10-11!!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: FradiDaniVW1970 - 2007 Szeptember 26, 19:14:18 [size=252222.TÖKÖLI VOLK AND ROLL PARTY: 2008.MÁJ.10-11!!pt][/size] segítek... ;)2. Tököli VOLKS'N'ROLL Party 2008. Május 10-11 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Szeptember 26, 19:18:46 segítek... ;) Na,igy a tutiság,KÖszöntem!! :D2. Tököli VOLKS'N'ROLL Party 2008. Május 10-11 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: bitus76 - 2007 Szeptember 26, 19:29:57 Sajnos akkor pénz kell keresnem nagy büdös Balkánon. :'(Remélem ez hagyomány marad és lessz 2009-ben is. :protest:
Na,igy a tutiság,KÖszöntem!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: oldfield - 2007 Szeptember 26, 19:47:35 2.TÖKÖLI VOLKS AND ROLL PARTY. 2008. MAJ.10-11!! Yesssssss!! :headbang: :headbang: :headbang: :headbang: :headbang: :headbang:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Szeptember 26, 21:03:55 Ha már a topik címe az ami, nem kellene az egészet bezárni és helyette nyitni egy újat a 2008asnak?
:protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Szeptember 26, 21:05:03 Szerintem átírjuk a címét. Mit szóltok hozzá?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Szeptember 26, 21:12:41 Szerintem átírjuk a címét. Mit szóltok hozzá? hajrá, hajrá! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 Szeptember 26, 21:22:56 hajrá, hajrá! Csatlakozom!! :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Szeptember 26, 21:28:19 Baz, nem találom, hol kell átnevezni... :-((((
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Szeptember 26, 21:38:11 Baz, nem találom, hol kell átnevezni... :-(((( a legelső hozzászólás tárgyát módosíccsad Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Szeptember 26, 21:39:16 a legelső hozzászólás tárgyát módosíccsad de azt te írtad :P :PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: stonemen - 2007 Szeptember 26, 21:40:22 Megtettem, lófö.
a legelső hozzászólás tárgyát módosíccsad Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Typ117 - 2007 Szeptember 26, 21:41:24 Megtettem, lófö. de itt bent nem változik a tárgy :P(csak ha mindenki átírja) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Vagabond - 2007 Szeptember 26, 21:47:24 de itt bent nem változik a tárgy :P Dehogynem.(csak ha mindenki átírja) A Te hozzászolásod tetején már az uj dátum van,pedig én nem irtam át semmit! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Typ117 - 2007 Szeptember 26, 21:52:46 tényleg. pedig én magamnak írtam át, mert nem úgy volt először.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Szeptember 27, 07:21:57 2. Tököli VOLKS'N'ROLL Party 2008. Május 10-11 :headbang: :hello2: :wav: :hello2: :headbang: Juhéjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: aaggoottaa - 2007 Szeptember 27, 12:41:10 megint punkosdre teszitek? :(
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Pityubacsi - 2007 Szeptember 27, 12:43:04 megint punkosdre teszitek? :( igen. és jövőre meg utána meg azután is pünkösdkor lesz Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Balage - 2007 Szeptember 27, 12:55:56 Elég korai az időpont, de reménykedjünk jó időben. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: dogi - 2007 Szeptember 27, 13:00:58 Jó idő lesz. Lezsíroztam. ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: BlackP - 2007 Szeptember 27, 13:08:18 pünkösd meg egyéb
http://www.katolikus.hu/adattar/mozgo_unnepek2021-ig.pdf Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: AZS - 2007 Szeptember 27, 16:14:50 pünkösd meg egyéb http://www.katolikus.hu/adattar/mozgo_unnepek2021-ig.pdf fujj, kirekesztő! "A zsidóság három zarándokünnepet tart számon, ezek közül az egyik a sávout, a hetek ünnepe. Elnevezését onnan kapta, hogy a Pészach után hét héttel tartják, akárcsak a keresztények a pünkösdöt." Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: BlackP - 2007 Szeptember 27, 16:17:42 fujj, kirekesztő! én csak áthoztam egy másik topikból, nem én írtam ;D"A zsidóság három zarándokünnepet tart számon, ezek közül az egyik a sávout, a hetek ünnepe. Elnevezését onnan kapta, hogy a Pészach után hét héttel tartják, akárcsak a keresztények a pünkösdöt." Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Pityubacsi - 2007 Szeptember 27, 21:34:44 én csak áthoztam egy másik topikból, nem én írtam ;D akkor is köcsög náci vagy.a moszad már elindult hozzád, maradj, ahol vagy. (http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/zsici.gif) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: BlackP - 2007 Szeptember 27, 22:35:23 akkor is köcsög náci vagy. ;Da moszad már elindult hozzád, maradj, ahol vagy. (http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/zsici.gif) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: IQ23 - 2007 Október 05, 09:43:18 akkor is köcsög náci vagy. a moszad már elindult hozzád, maradj, ahol vagy. (http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/zsici.gif) A moszad nem indul sehova! MINDENHOL OTT VAN! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Závodszky Iwán - 2007 Október 10, 13:26:59 Iwán Bátyám!! Nagyon királyos lett a film!! A barátnőm is teljesen oda volt érte, meg vissza, mert sok kedvenc zenéjét tetted alája!! Gratula!! :notworthy: :notworthy: :notworthy: Bocs, hogy íly megkésve reagáltam,.................köszönöm szépen! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Hanyi - 2007 Október 11, 12:46:30 :headbang: :hello2: :wav: :hello2: :headbang: Juhéjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!! ... ha már ilyen bareszül egyeztettünk akkor teszem 16-18-ra (bár azt is kitalálhatnám hogy tököl előtt mindig egy héttel ........... de csak nem fogok vitatkozni az uccsónál) :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Október 11, 12:49:53 ... ha már ilyen bareszül egyeztettünk akkor teszem 16-18-ra Az uccsó minél is, Hanyi mester? :???:(bár azt is kitalálhatnám hogy tököl előtt mindig egy héttel ........... de csak nem fogok vitatkozni az uccsónál) :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Pityubacsi - 2007 Október 11, 13:06:37 Az uccsó minél is, Hanyi mester? :???: uccsó hortobágy :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Október 11, 13:07:58 uccsó hortobágy :-)) Gondoltam, csak reméltem, hogy mégseCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: slavia919 - 2007 Október 11, 13:45:28 uccsó hortobágy :-)) MIVAN??? MI AZ HOGY UCCSÓ HORTOBÁGY???? :o :o :oCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Október 11, 13:50:06 MIVAN??? MI AZ HOGY UCCSÓ HORTOBÁGY???? :o :o :o Az év uccsója!! Te!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Typ117 - 2007 Október 11, 13:51:18 Az év uccsója!! Te!! ;D májusban? :???: :???:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: slavia919 - 2007 Október 11, 13:51:41 Az év uccsója!! Te!! ;D Huhh... ::) :111: :happy7:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: slavia919 - 2007 Október 11, 13:52:18 májusban? :???: :???: jaaaa. Hogyhogy?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: TBK001 - 2007 Október 11, 13:53:00 májusban? :???: :???: Ne keverj, nem vagy Te villanyszámlás!! Kétszer van ugye Hortobágy, azért írta, hogy itt ez a dátum, az uccsónál meg úgysem lesz vita... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: dogi - 2007 Október 11, 14:34:40 Ne keverj, nem vagy Te villanyszámlás!! Kétszer van ugye Hortobágy, azért írta, hogy itt ez a dátum, az uccsónál meg úgysem lesz vita... hát nem.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: bushi - 2007 Október 12, 11:08:13 nademost mivan??? :'(
Ne keverj, nem vagy Te villanyszámlás!! Kétszer van ugye Hortobágy, azért írta, hogy itt ez a dátum, az uccsónál meg úgysem lesz vita... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.26-27. Írta: Vagabond - 2007 November 08, 18:54:02 ... ha már ilyen bareszül egyeztettünk akkor teszem 16-18-ra Bocsi Hanyi , de az a q..a pünkösd a hibás,hogy oda esik!! :D(bár azt is kitalálhatnám hogy tököl előtt mindig egy héttel ........... de csak nem fogok vitatkozni az uccsónál) :-X (meg mi,hogy ragaszkodunk a pünkösdhöz!) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: brez - 2007 November 25, 13:40:09 Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy ezek a májusi talik (Tököl, Hortobágy) időpontban hogy is alakulnak??? Ugyanis most már nem titkolt szándékunk, egy váci talit is összehozni valahogy május vége fele.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: stonemen - 2007 November 25, 13:43:55 Tököl pünkösdkor. Szerintem júniusra csinálj talit, akkor nincs szinte semmi.
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy ezek a májusi talik (Tököl, Hortobágy) időpontban hogy is alakulnak??? Ugyanis most már nem titkolt szándékunk, egy váci talit is összehozni valahogy május vége fele.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Protheus - 2007 November 25, 14:33:36 Tököl pünkösdkor. Szerintem júniusra csinálj talit, akkor nincs szinte semmi. Illetve jovore akkor lesz az Orsegi talalkozo, egyeztess veluk... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: brez - 2007 November 26, 19:06:31 Illetve jovore akkor lesz az Orsegi talalkozo, egyeztess veluk... Kitűztük az időpontot május 31.-ére szombatra! Azért nem később, mert ha lesz akkor MBK nyári tali+ az őrségi is ugy gondolom, hogy juniusban lesz! A miénk meg ugy is "csak" 1 napos Buli lesz!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Protheus - 2007 November 26, 19:09:27 Kitűztük az időpontot május 31.-ére szombatra! Azért nem később, mert ha lesz akkor MBK nyári tali+ az őrségi is ugy gondolom, hogy juniusban lesz! A miénk meg ugy is "csak" 1 napos Buli lesz! OK, hajra! ;-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Holló - 2007 December 01, 16:32:54 kérnémszépen vissza a tökölis szervezős topikba való bejutási lehetőségemet ;D
de szépen mondtam Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Pityubacsi - 2007 December 02, 19:46:14 kérnémszépen vissza a tökölis szervezős topikba való bejutási lehetőségemet ;D de szépen mondtam mögvan Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.10-11. Írta: Holló - 2007 December 02, 21:54:49 mögvan :-*bár az utolsó hozzászólásokat olvasva, lehet, hogy nem kellett volna Cím: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: perko - 2007 December 07, 08:46:28 2. Tököli VOLKS'N'ROLL Party 2008. Május 10-11
Idézet Fasza! :wav: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: stonemen - 2007 December 07, 08:59:37 A VÉGLEGES DÁTUM Május 31 - Június 1.
2. Tököli VOLKS'N'ROLL Party 2008. Május 10-11 Idézet Fasza! :wav: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: PBéci - 2007 December 07, 09:08:27 A VÉGLEGES DÁTUM Május 31 - Június 1. Király,akkor mégis tudok menni ;D ;D :headbang: :headbang:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2007 December 07, 09:12:15 Attól tartok, hogy pont egybe fog esni a rovinji találkozóval, és ebben az esetben mi nem tudunk Tökölre menni.
Sajnálom. :'( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2007 December 07, 09:15:07 Csinálunk vízifocit, akkor sem? :-)
Attól tartok, hogy pont egybe fog esni a rovinji találkozóval, és ebben az esetben mi nem tudunk Tökölre menni. Sajnálom. :'( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2007 December 07, 09:19:28 Foci sajnos nem jó. Tavaly is volt, hányás lett a vége. ;D
Ez lesz a nyaralásunk, ezért ezt nem nagyon tudjátok überelni számomra. Csinálunk vízifocit, akkor sem? :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: perko - 2007 December 07, 09:27:16 Oké!Köszi.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2007 December 07, 09:39:43 :wav:
akkor en is jonni tudok. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 15:16:17 A VÉGLEGES DÁTUM Május 31 - Június 1. Ez most ugye nem komoly....????Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 15:18:32 A VÉGLEGES DÁTUM Május 31 - Június 1. Pont azért tárgyaltam itt a váci tali lehetséges időpontját mert tököllel nem akartam versenybe szállni........ és annyira pirosbetűs ünnepnek raktátok ki azt a május 10-11-tCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: BlackP - 2007 December 07, 15:26:30 Pont azért tárgyaltam itt a váci tali lehetséges időpontját mert tököllel nem akartam versenybe szállni........ és annyira pirosbetűs ünnepnek raktátok ki azt a május 10-11-t szervezési dolog miatt kellett ide tennünk :'(Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2007.05.31 - 06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 15:32:43 szervezési dolog miatt kellett ide tennünk :'( KB leadtam minden kérelmet az önkörmányzatnál, leegyeztettem az időpontot a fősponzorral, tökre megnyugodtam hogy minden rendben tököltől három hétre vagyunk lesz idejük az embereknek kipihenni a puszta adta fáradalmakat, erre pont arra a napra rakjátokAkkor most már nem csak nálatok lesznek szervezési gondok........:(:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2007 December 07, 15:51:31 Másképp sajnos nem tudjuk megcsinálni. A program fő vonzereje ehhez az időponthoz van kötve, ami ekkor lesz kiépítve épp. Másképp annyiba kerülne a találkozó szervezése, hogy esélyünk nem lenne megszervezni. Tényleg nagyon sajnálom. :-((((
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 16:06:55 Másképp sajnos nem tudjuk megcsinálni. A program fő vonzereje ehhez az időponthoz van kötve, ami ekkor lesz kiépítve épp. Másképp annyiba kerülne a találkozó szervezése, hogy esélyünk nem lenne megszervezni. Tényleg nagyon sajnálom. :-(((( Hát én is nagyon sajnálom.... De arra azért nem számítottam arra, hogy igy futva olvasva fogok értesülni a dologról főleg hogy 2 hete beírtam hogy kitűztük az időpontot, esetlegegy privátot elereszthettetek volna, hogy ez van.....Azt hittem hogy azért is van a fórum, hogy valamennyire össze egyeztethetők legyenek a találkozók, ne legyenek keresztbe szervezések, de ugy néz ki tévedtem..... Ezek után már csak abban kérek segítséget hogy mikorra tegyem a talit???? ami tény VÁc Püspöki Város -> pünkösdre, Úr napjára (24.ike) nem szervezhetek, mert elkárhozom.... Szervezzek hortobágy alá hogy ne jöjjön el senki???? Utána, hogy az esetleges MBK nyári tali miatt ne jöjjön el senki???? Na mindegy nem adom fel, max egymástól 50 km-re fog két tali párhozamosan ugyan azon a napon menni!! :(:(:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2007 December 07, 16:12:19 Hát én is nagyon sajnálom.... De arra azért nem számítottam arra, hogy igy futva olvasva fogok értesülni a dologról főleg hogy 2 hete beírtam hogy kitűztük az időpontot, esetlegegy privátot elereszthettetek volna, hogy ez van..... miféle mbk nyári tali? ::)Azt hittem hogy azért is van a fórum, hogy valamennyire össze egyeztethetők legyenek a találkozók, ne legyenek keresztbe szervezések, de ugy néz ki tévedtem..... Ezek után már csak abban kérek segítséget hogy mikorra tegyem a talit???? ami tény VÁc Püspöki Város -> pünkösdre, Úr napjára (24.ike) nem szervezhetek, mert elkárhozom.... Szervezzek hortobágy alá hogy ne jöjjön el senki???? Utána, hogy az esetleges MBK nyári tali miatt ne jöjjön el senki???? Na mindegy nem adom fel, max egymástól 50 km-re fog két tali párhozamosan ugyan azon a napon menni!! :(:(:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 16:14:09 miféle mbk nyári tali? ::) Még nem lerágott csont..... nehogy a végén meglepődjetek és lesz...:)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2007 December 07, 16:14:43 Még nem lerágott csont..... nehogy a végén meglepődjetek és lesz...:) 90%Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 16:27:31 90% na az a 90% pont keresztbe tesz.....Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2007 December 07, 16:36:07 na az a 90% pont keresztbe tesz..... majus 4? apr 27? van meg egy csomo datum... nem igaz hogy nem lehet talalni egyet... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2007 December 07, 16:36:43 Na mindegy nem adom fel, max egymástól 50 km-re fog két tali párhozamosan ugyan azon a napon menni!! :(:(:( Itt és most szeretném tisztázni Veled és minden találkozo szervezéssel foglalkozo Forumos kollégával,hogy a tököli találkozo megváltozott idöpontja,egy olyan kényszerlépés a részünkröl,amit 800ezer forint plusz indulo tökével tudnánk csak visszacsinálni. Magyarul,az eredeti idöpontban meghirdetett találkozon nincs másnap nemzetközi gyorsulási futam,igy a mi rendeznvényünkre külön ki kellett volna bérelni a reptér nagybetonját,valamint a specko technikát a verseny lebonyolitásához a személyzettel együtt. Ezek költsége együttesen megközeliti az emlitett 800ezer forintot,amit sajnos ezen a szinten nem tudunk kiköhögni. A reptéri partnerrel valo folyamatos tárgyalás,egyeztetés után született az uj dátum,és még az info érkezésének napján Stone ide irta. IDE IRTA,mert ezen a forumon szervezödünk,itt a helye az infonak. Ugy gondolom semmi szándékos kib@szás nincs a dologban,csupán ésszerü anyagi megfontolások hozták ezt a döntést. Amikor még a Tavaszi rajzás idöpontja sincs meghirdetve,abszolut idöben vagyunk a jövö évi programok szervezése kapcsán. Nekünk sem annyit jelent az idöpont változás,hogy átirjuk,oszt haway,de megoldjuk,és dolgozunk rajta. Ha ragaszkodtunk volna a kitüzött eredeti dátumhoz,akkor a tököli találkozo lényegét,a bogaras gyorsulást buktuk volna,aminek nem kell a következményeit részleteznem. Ezekkel együtt megértem a gondodat,és hidd el nem felétek irányulo merényletröl van szo. Nem kis terveink vannak,az MBK segitségével már az elsö tököli tali is az elmaradt MBK nyári találkozo helyett jött létre,s ha ez igy marad,akkor minden évben csak jobb lehet,egyre több látogatoval,résztvevövel,vendéggel. Tisztelettel. Vagabond. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 17:09:19 Ahoy Brez. Itt és most szeretném tisztázni Veled és minden találkozo szervezéssel foglalkozo Forumos kollégával,hogy a tököli találkozo megváltozott idöpontja,egy olyan kényszerlépés a részünkröl,amit 800ezer forint plusz indulo tökével tudnánk csak visszacsinálni. Magyarul,az eredeti idöpontban meghirdetett találkozon nincs másnap nemzetközi gyorsulási futam,igy a mi rendeznvényünkre külön ki kellett volna bérelni a reptér nagybetonját,valamint a specko technikát a verseny lebonyolitásához a személyzettel együtt. Ezek költsége együttesen megközeliti az emlitett 800ezer forintot,amit sajnos ezen a szinten nem tudunk kiköhögni. A reptéri partnerrel valo folyamatos tárgyalás,egyeztetés után született az uj dátum,és még az info érkezésének napján Stone ide irta. IDE IRTA,mert ezen a forumon szervezödünk,itt a helye az infonak. Ugy gondolom semmi szándékos kib@szás nincs a dologban,csupán ésszerü anyagi megfontolások hozták ezt a döntést. Amikor még a Tavaszi rajzás idöpontja sincs meghirdetve,abszolut idöben vagyunk a jövö évi programok szervezése kapcsán. Nekünk sem annyit jelent az idöpont változás,hogy átirjuk,oszt haway,de megoldjuk,és dolgozunk rajta. Ha ragaszkodtunk volna a kitüzött eredeti dátumhoz,akkor a tököli találkozo lényegét,a bogaras gyorsulást buktuk volna,aminek nem kell a következményeit részleteznem. Ezekkel együtt megértem a gondodat,és hidd el nem felétek irányulo merényletröl van szo. Nem kis terveink vannak,az MBK segitségével már az elsö tököli tali is az elmaradt MBK nyári találkozo helyett jött létre,s ha ez igy marad,akkor minden évben csak jobb lehet,egyre több látogatoval,résztvevövel,vendéggel. Tisztelettel. Vagabond. Igazából nem tudok erre mit mondani..... Tisztában voltam az időmérő kapu hiányával, hiszen én magam is próbáltam segíteni a megépítésben, igaz nem túl sok sikerrel...:(:( Akkor csak egy érvelés: tudjuk, hogy a rajzás ápr első második hétvégéje, tudjuk, hogy a hortobágy ekkor, gyoma ekkor, tatabánya ekkor... minden talinak fix időpontja van..... tököl meg majd mindig a gyorsulásihoz fog igazodni??? és ha jövőre azt találják ki hogy junius közepe akkor június közepén lesz tököl, vagy ha egy másik már hagyománnyokkal rendelkező tali időpontjába rakják??? Szerintem így sem működhet a dolog....:(:(:( Azt is tudom hogy nem kib*szni akartatok velem! Engem mindössze csak az határol be, hogy a fősponzor a helyi VW kereskedés, erre az időpontra jegyzi megalakulásának az évfordulóját... nem várhatom el tőlük, hogy előtte vagy utána két héttel szervezzen még egy bulit az én, a mi kedvünkért... nélkülük meg nem tudok semmit sem kezdeni ezt nem kívánom ecsetelni...... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2007 December 07, 17:41:16 Igazából nem tudok erre mit mondani..... Hasonlo a cipö nálunk is.Tisztában voltam az időmérő kapu hiányával, hiszen én magam is próbáltam segíteni a megépítésben, igaz nem túl sok sikerrel...:(:( Akkor csak egy érvelés: tudjuk, hogy a rajzás ápr első második hétvégéje, tudjuk, hogy a hortobágy ekkor, gyoma ekkor, tatabánya ekkor... minden talinak fix időpontja van..... tököl meg majd mindig a gyorsulásihoz fog igazodni??? és ha jövőre azt találják ki hogy junius közepe akkor június közepén lesz tököl, vagy ha egy másik már hagyománnyokkal rendelkező tali időpontjába rakják??? Szerintem így sem működhet a dolog....:(:(:( Azt is tudom hogy nem kib*szni akartatok velem! Engem mindössze csak az határol be, hogy a fősponzor a helyi VW kereskedés, erre az időpontra jegyzi megalakulásának az évfordulóját... nem várhatom el tőlük, hogy előtte vagy utána két héttel szervezzen még egy bulit az én, a mi kedvünkért... nélkülük meg nem tudok semmit sem kezdeni ezt nem kívánom ecsetelni...... Azért ha beindul a szezon Tökölön,havonta van egy rendezvény. Volt másik idöpont is,de ez ápr 14-e körüli szombat,és ezt pont a rajzás bizonytalan idöpontja miatt nem mertük bevállalni,mert már az sem tuti biztos,hogy az MBK hol és mikor rajzik!! >:( Igy annak is örülnünk kellett,hogy még éppen beleférünk a "Tököli Majális"-ba. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2007 December 07, 17:43:19 Igazából nem tudok erre mit mondani..... mostmár eléggé érdekes hangnemet szólaltatsz meg...Tisztában voltam az időmérő kapu hiányával, hiszen én magam is próbáltam segíteni a megépítésben, igaz nem túl sok sikerrel...:(:( Akkor csak egy érvelés: tudjuk, hogy a rajzás ápr első második hétvégéje, tudjuk, hogy a hortobágy ekkor, gyoma ekkor, tatabánya ekkor... minden talinak fix időpontja van..... tököl meg majd mindig a gyorsulásihoz fog igazodni??? és ha jövőre azt találják ki hogy junius közepe akkor június közepén lesz tököl, vagy ha egy másik már hagyománnyokkal rendelkező tali időpontjába rakják??? Szerintem így sem működhet a dolog....:(:(:( Azt is tudom hogy nem kib*szni akartatok velem! Engem mindössze csak az határol be, hogy a fősponzor a helyi VW kereskedés, erre az időpontra jegyzi megalakulásának az évfordulóját... nem várhatom el tőlük, hogy előtte vagy utána két héttel szervezzen még egy bulit az én, a mi kedvünkért... nélkülük meg nem tudok semmit sem kezdeni ezt nem kívánom ecsetelni...... ad1, a rajzásnak nincs fix időpontja, két időpont hangzott el és nem volt döntés, mikor eljöttem a közgyűlésről és ez így is maradt,ad2 helyszíne sincs. tököl a gyorsuláshoz fog mindaddig igazodni, amíg nem bukkan fel egy szponzor és dob le az asztalra 800ezer pénzt. másképp nem megy. szar dolog, de ez van, de a te soradiból is ugyanez derült ki, csak ott VW és nem negyedmérföld. amint kiderült, ahogy Vaga is írta, mindenkivel tudattuk a sajnálatos módosulást. ennél többet 800ezer pénz nélkül nem lehet tenni(vagy csodát tenni és építeni saját cuccot, amire mint látjuk mindenki magasról szarik) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 18:00:18 mostmár eléggé érdekes hangnemet szólaltatsz meg... én úgy érzem hogy nem mondtam semmi sértőt... nem tudom milyen hangnemről beszélsz????ad1, a rajzásnak nincs fix időpontja, két időpont hangzott el és nem volt döntés, mikor eljöttem a közgyűlésről és ez így is maradt,ad2 helyszíne sincs. tököl a gyorsuláshoz fog mindaddig igazodni, amíg nem bukkan fel egy szponzor és dob le az asztalra 800ezer pénzt. másképp nem megy. szar dolog, de ez van, de a te soradiból is ugyanez derült ki, csak ott VW és nem negyedmérföld. amint kiderült, ahogy Vaga is írta, mindenkivel tudattuk a sajnálatos módosulást. ennél többet 800ezer pénz nélkül nem lehet tenni(vagy csodát tenni és építeni saját cuccot, amire mint látjuk mindenki magasról szarik) Még mielőtt bárkihez is mentem volna a saját talákozónkal kapcsolatban 3 évre visszamenőleg néztem végig a talik időpontját ez alapján választottam! Az meg szerintem fix, hogy április elején van a rajzás, vagy volt már május közepén is???? persze csodádt nem lehet tenni, és az ki is derült hogy kevesek vagyunk ahoz hogy házon belül építsünk időmérőt, de szerintem nem csak egy robottechnikával foglalkozó cég van az országban akinek gyerekjáték egy ilyet építeni Én az egyiknél bepróbálkoztam nem sok sikerrel, szerintem maradt még egy pár akitől lehetne árajánlatot kérni, ha csak érdeklődés szintjén is, csak hogy képbe legyünk..... És szerintem nem kell leszólni a helyi kereskedést sem..... Nem kis áldozatot vállalna Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2007 December 07, 18:13:28 szerintem maradt még egy pár akitől lehetne árajánlatot kérni, ha csak érdeklődés szintjén is, csak hogy képbe legyünk..... van ajánlatunk, sajnos túl drágaÉs szerintem nem kell leszólni a helyi kereskedést sem..... Nem kis áldozatot vállalna de a reptéri nagybeton még annál is drágább nekünk Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2007 December 07, 20:56:50 én úgy érzem hogy nem mondtam semmi sértőt... nem tudom milyen hangnemről beszélsz???? senki nem szólta le a helyi kereskedést, épp azt pofáztam, hogy neked ugyanúgy kellenek ők- és emiatt kötött az időpontotd-, mint nekünk a negyedmérföld, ami miatt ugyancsak kötött az időpontunkMég mielőtt bárkihez is mentem volna a saját talákozónkal kapcsolatban 3 évre visszamenőleg néztem végig a talik időpontját ez alapján választottam! Az meg szerintem fix, hogy április elején van a rajzás, vagy volt már május közepén is???? persze csodádt nem lehet tenni, és az ki is derült hogy kevesek vagyunk ahoz hogy házon belül építsünk időmérőt, de szerintem nem csak egy robottechnikával foglalkozó cég van az országban akinek gyerekjáték egy ilyet építeni Én az egyiknél bepróbálkoztam nem sok sikerrel, szerintem maradt még egy pár akitől lehetne árajánlatot kérni, ha csak érdeklődés szintjén is, csak hogy képbe legyünk..... És szerintem nem kell leszólni a helyi kereskedést sem..... Nem kis áldozatot vállalna és arról a hangnemrő, hogy te elkönyvelted a veled való kibaszásként és mi vagyunk a gecik, hogy nem jön össze annyi pénz, hogy az előre tervezett időponton csináljunk bulit. na kb erről Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 21:06:44 senki nem szólta le a helyi kereskedést, épp azt pofáztam, hogy neked ugyanúgy kellenek ők- és emiatt kötött az időpontotd-, mint nekünk a negyedmérföld, ami miatt ugyancsak kötött az időpontunk Ácsi Bácsi! Én eddig nagyon is diplomatikus voltam, nem kell itt a tüzet szítani, ugyanis én szeretnék megmaradni a saját kereteim közöt, nem szeretnék kikelni magamból...és arról a hangnemrő, hogy te elkönyvelted a veled való kibaszásként és mi vagyunk a gecik, hogy nem jön össze annyi pénz, hogy az előre tervezett időponton csináljunk bulit. na kb erről Ha nem tudsz emberi szinten kommunikálni, akkor nem várom el hogy kommentáld a hozzászólásiamat!! Elkönyvelhetném annak is aminek írtad, de nem teszem, mert amint már említettem tisztában vagyok a helyzettel... Ti dolgotok a ti dolgotok az enyémet meg rendezem saját magam.... ennyi! Zárszónak annyit mondhatok, hogy nem most hallottatok utoljára a VÁCI BOGÁRTALÁLKOZÓRÓL! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2007 December 07, 21:08:51 Zárszónak annyit mondhatok, hogy nem most hallottatok utoljára a VÁCI BOGÁRTALÁLKOZÓRÓL! na ez így jó, ide is mennék, közel van hozzám, a többit meg hagyjuk inkábbCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Peti - 2007 December 07, 21:12:19 Hat ize. Penz beszel kutya ugat. Mi prolik meg kullogunk a sor vegen.
Ui.: Ha lesz 8 kilom folosen majusig akkor azt megkapjatok gratisz s nincs gond Vagy inkabb akkor magunkra gondolnek ? :P ;D Csok Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2007 December 07, 21:31:52 Zárszónak annyit mondhatok, hogy nem most hallottatok utoljára a VÁCI BOGÁRTALÁLKOZÓRÓL! Ezért van az évek ota,hogy mindenki jot akar,mégis szinte évente vannak sértödések. Pedig ha mi orrolunk egymásra,annak nem csak mi isszuk meg a levét,hanem a többi bogaras. Azt nem mondanám,hogy minden találkozonak megvan a fix és megmásithatatlan idöpontja,mert a naptár sem igy müködik. Azt viszont mondom,hogy most még idöben vagyunk(leszámitva az olyan visszmajorokat,mint a márkakereskedés évforduloja,és a nemzetközi gyorsulási futam egybeesése)az idöpontok egyeztetésével Az nem lehet megoldás,hogy máj.31-én Tököl,jun1-én Vác? Igy aki akar ott tud lenni mindkettön!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2007 December 07, 21:35:19 Én még hozzátenném,hogy a váci,a tököli,a gyomai,a tatabányai,stb. találkozok mind a bogarasokért vannak,nélkülük nem müködnek! Nem adtam fel, futok még néhány kört és meglátjuk mit tudunk kihozni a dologból.....Ezért van az évek ota,hogy mindenki jot akar,mégis szinte évente vannak sértödések. Pedig ha mi orrolunk egymásra,annak nem csak mi isszuk meg a levét,hanem a többi bogaras. Azt nem mondanám,hogy minden találkozonak megvan a fix és megmásithatatlan idöpontja,mert a naptár sem igy müködik. Azt viszont mondom,hogy most még idöben vagyunk(leszámitva az olyan visszmajorokat,mint a márkakereskedés évforduloja,és a nemzetközi gyorsulási futam egybeesése)az idöpontok egyeztetésével Az nem lehet megoldás,hogy máj.31-én Tököl,jun1-én Vác? Igy aki akar ott tud lenni mindkettön!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2007 December 10, 10:45:15 Nem adtam fel, futok még néhány kört és meglátjuk mit tudunk kihozni a dologból..... en nem hiszem hogy nem lehet egy masik idopontra szervezni.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Hanyi - 2007 December 20, 23:10:17 NA SZÓVAL EZZEL VAN KI A PÖCSÖM !
............................pünkösd ide vagy oda asszem utoljára próbáltam igazodni másokhoz, ja és nem kivánok vitát nyitni csak leirtam a véleményemet! Üdv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gegob - 2007 December 22, 17:18:10 Emberek, 1 kérdés, ha lenne egy időmérő cucca a bogarhatu.hu-nak akkor ezek a viták megoldodnának? és lehetne kulön időpontra tenni a 2 talit? vagy nem azon áll vagy bukik a dolog, mert nem egeszen tiszta nekem ez a dolog
köszi üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2007 December 22, 17:24:54 Emberek, 1 kérdés, ha lenne egy időmérő cucca a bogarhatu.hu-nak akkor ezek a viták megoldodnának? és lehetne kulön időpontra tenni a 2 talit? vagy nem azon áll vagy bukik a dolog, mert nem egeszen tiszta nekem ez a dolog köszi üdvw valószínüleg könnyebb volna az időponttal játszani, ha lenne saját cuccos. de 2008-ban az az időpont már fix. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gegob - 2007 December 22, 17:26:00 valószínüleg könnyebb volna az időponttal játszani, ha lenne saját cuccos. de 2008-ban az az időpont már fix. akko összetudjátok, hozni a kapukat?? vagy kell vki aki megcsinálja? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2007 December 22, 17:55:01 akko összetudjátok, hozni a kapukat?? vagy kell vki aki megcsinálja? a szaktopikban választ kapsz ezekre a kérdésekre. szopó van, röviden összefoglalva. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Január 04, 00:33:30 http://volksnroll.blog.tiscali.it/ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Január 04, 01:02:26 http://volksnroll.blog.tiscali.it/ eggyel előttünk járnak, de nekik ez nem igazi népautós tali... A miénk jobb! >:D >:D >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Normogo - 2008 Január 04, 09:46:49 Attól tartok, hogy pont egybe fog esni a rovinji találkozóval, és ebben az esetben mi nem tudunk Tökölre menni. Sajnálom. :'( Megvan már, hogy mikor lesz Rovinj idén? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Január 04, 10:01:17 az mindig május végén van.
Megvan már, hogy mikor lesz Rovinj idén? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Január 04, 11:19:31 http://www.luftgekuehlt.at/addm.asp
fel kellene tenni itt a tokoli talalkozot... ::) nem? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Január 04, 22:00:58 http://www.luftgekuehlt.at/addm.asp fel kellene tenni itt a tokoli talalkozot... ::) nem? remek ötlet. aki tud jól vizigótul az tegye már fel. én tanultam jó pár évig, de már elfelejtettem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Január 07, 09:51:04 remek ötlet. aki tud jól vizigótul az tegye már fel. én tanultam jó pár évig, de már elfelejtettem. feltettem de sajnos duplan sikerult :-X :-[ :-[ >:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Január 07, 09:58:27 ja, és a Ziel (Tököl) is dojcslandba került valahogyan a tervezőben... :-\
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Január 07, 10:05:54 ja, és a Ziel (Tököl) is dojcslandba került valahogyan a tervezőben... :-\ igen, de magyar talalkozokent szerepel... torolni meg egyaltalan nem lehet... :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Január 07, 10:21:24 na, ez is olyan vizigótos megoldás... ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 07, 18:13:15 visszagyöttem. a régi okosság nem működik, regeltem újra. beférek még a szaktopicba, vagy menjek én a csába. ::)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: angel06 - 2008 Január 07, 18:15:42 visszagyöttem. a régi okosság nem működik, regeltem újra. beférek még a szaktopicba, vagy menjek én a csába. ::) És kiből lettél Te? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Január 07, 18:17:11 visszagyöttem. a régi okosság nem működik, regeltem újra. beférek még a szaktopicba, vagy menjek én a csába. ::) szerintem beszélj a bácsival. elfelejtetted a kódot? >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 07, 18:27:38 szerintem beszélj a bácsival. elfelejtetted a kódot? >:D Őööö. nem működik. azt annyi. BÁCSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! :'( most nyúbí vagyok megen Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 07, 18:28:34 És kiből lettél Te? ;D ccz 547 dograbbit voltam egykorna jó, fél éve se Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: angel06 - 2008 Január 07, 18:59:22 ccz 547 dograbbit voltam egykor na jó, fél éve se Őööö. nem működik. azt annyi. BÁCSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! :'( most nyúbí vagyok megen :newbye: :-X :-\ ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Január 07, 19:40:33 ccz 547 dograbbit voltam egykor na jó, fél éve se szpészek nélkül próbáltál a régi neveden újraregelni? kisebb lenne a kavarodás. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Január 07, 19:59:50 Nincs ilyen felhasználó, pedig törölni nem szoktunk...
Kutyanyúl biztosan voltál, de az sincs már. ccz 547 dograbbit voltam egykor na jó, fél éve se Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Január 07, 20:05:48 Nincs ilyen felhasználó, pedig törölni nem szoktunk... olyan mintha kiregelt volna de nekem azt a nicket írja ki a régi privátokban hogy kutyanyúlKutyanyúl biztosan voltál, de az sincs már. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Január 07, 20:07:02 olyan mintha kiregelt volna de nekem azt a nicket írja ki a régi privátokban hogy kutyanyúl akkor csak névváltás és elfelejtette ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Január 07, 20:12:01 akkor csak névváltás és elfelejtette ;D jaja ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 18:27:43 nemnem, Digikutty nem felejt
bissztoss bilgéc haraxik rám. a régebbi hozzászólásaimban is kutyanyúl van, pedig aztán ccz ésatöbbi lett. na. mosmá jóvan megint :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Január 08, 18:39:17 nemnem, Digikutty nem felejt Régen így néztél ki: bissztoss bilgéc haraxik rám. a régebbi hozzászólásaimban is kutyanyúl van, pedig aztán ccz ésatöbbi lett. na. mosmá jóvan megint :-) Idézet innen: CCZ 547 Dograbbit 2007 Január 16, 13:44:33 Lehet, hogy kisbetűt nagybetűt téveszted el. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 18:47:36 Régen így néztél ki: Idézet innen: CCZ 547 Dograbbit 2007 Január 16, 13:44:33 Lehet, hogy kisbetűt nagybetűt téveszted el. kicsit le vagyok marad va hogy lesz a 2 nap egy reptéren ???sátor szálás ?? kb menyi lesz a beugro?? tavaly sajnos ki kelet hagynom anyoséknál kelet moyolyogni de ful telefonos kapcsolatban voltam a tököliesekkel (be is krpált a telefonjuk mert anyit tartották különféle kipukhoz iluminált álapotba) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Január 08, 18:49:49 sátor, fű, ízlés szerint.
kb kétezer. kicsit le vagyok marad va hogy lesz a 2 nap egy reptéren ???sátor szálás ?? kb menyi lesz a beugro?? tavaly sajnos ki kelet hagynom anyoséknál kelet moyolyogni de ful telefonos kapcsolatban voltam a tököliesekkel (be is krpált a telefonjuk mert anyit tartották különféle kipukhoz iluminált álapotba) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 18:51:17 Igen, a két nap az úgy leszen, hogy sátor, illetve ki hogyan szeret. szabad ég alatt, teherautóban ( ;D ), vagy sátorban.
ami építmény van, az a; őrzik b; a fejedre dől c; le van zárva Tudom, hogy néztem ki régen, mindegy, itt vagyok, kakukk, ez a lényeg. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 18:51:47 sátor, fű, ízlés szerint. kb kétezer. az tök jo imádom az 1000csilagos szálodát bogrács lehet ????van hol támadó vereskakast csinálni(vagy magunk jelölünk ki területet) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 18:53:29 bogrács - szerintem - szolidan lehet. gödörben, körbeépítve...de tüzelő, az nemsok van arrafele....
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 18:56:30 bogrács - szerintem - szolidan lehet. gödörben, körbeépítve...de tüzelő, az nemsok van arrafele.... nyugi rutinosak vagyunk fát viszünk(gyomán is valaki feldézsmálta éjszaka a paprikás krumplit a bobrácsbol) , majd kérek egy 8 küllös Empit és ba tüzelünk Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 19:01:11 ha minden jól megy, és tudunk tehergépjárművet, talán raklap is lesz. Sok.
én grillpárti vagyok. közben eszembe jutott, hogy bográcspárti is. ;D Empiben? zsííííííírrrrr..... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 19:06:51 ha minden jól megy, és tudunk tehergépjárművet, talán raklap is lesz. Sok. én grillpárti vagyok. közben eszembe jutott, hogy bográcspárti is. ;D Empiben? zsííííííírrrrr..... ahogy elnézem nálunk Özpürkült lesz tejfölös uborka salival másnamp meg valami lálytos gyomort kimélö diszno pöri ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 19:08:18 ha minden jól megy, és tudunk tehergépjárművet, talán raklap is lesz. Sok. én grillpárti vagyok. közben eszembe jutott, hogy bográcspárti is. ;D Empiben? zsííííííírrrrr..... És Empibe nem vicc van egy szét zuzotam Amcsibol küldték (már fel volt avatva ha valaki zaklatna privátba hogy kéne neki ,kigörgözné vagy a mühely falára) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 19:26:38 És Empibe nem vicc van egy szét zuzotam Amcsibol küldték (már fel volt avatva ha valaki zaklatna privátba hogy kéne neki ,kigörgözné vagy a mühely falára) Végül is...csak stílusosan, nem? 8)Azon dondolkodtam én meg, hogy lekapom a csomitetőt, azt kimegyek a Királydombra csúszkálni. De szétlopnának mindent a Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 19:29:58 Végül is...csak stílusosan, nem? 8) Azon dondolkodtam én meg, hogy lekapom a csomitetőt, azt kimegyek a Királydombra csúszkálni. De szétlopnának mindent a csak sies mert olvadik nagyon (a svédek ilyen idöben nem jönnek ki Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 19:41:58 a svédek? ilyenkor????
szerintem aludni se mennek be...plána itt a kies hétbe' Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 19:46:06 a svédek? ilyenkor???? szerintem aludni se mennek be...plána itt a kies hétbe' azta kurva most látom pontosan mikor lesz a buli AKURVAÉLETBE ez jo pár honap még A PICSÁBA A PICSÁBA Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Január 08, 20:12:02 én a bogárban aludtam..a napszemüvegemen..volt bográcsozás
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 20:15:17 én a bogárban aludtam..a napszemüvegemen..volt bográcsozás szerintem idénis lesz nemakármilyen ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 20:23:51 szerintem idénis lesz nemakármilyen ;D ÓÓÓÓÓÓÓ JEEEEEEEEEE. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Január 08, 20:26:21 ÓÓÓÓÓÓÓ JEEEEEEEEEE. vendégem vagy, rendezet sorokban a bogrács melett szorongatva atányéroddal Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 20:42:49 vendégem vagy, rendezet sorokban a bogrács melett szorongatva atányéroddal Köszönöm, egy feltétellel, ha te meg benyomsz 75 deka grillhúst a grillemnél! na? bót? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Január 08, 20:47:28 Köszönöm, egy feltétellel, ha te meg benyomsz 75 deka grillhúst a grillemnél! na? bót? ;D dogijól műxik a typ3 váltó? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 21:16:44 dogi Teljesen.jól műxik a typ3 váltó? Kicsit meg kellet szokni, és nem lehet százzal tolatni, de azt meg úgyse szoktam ;D mondjuk most a havon nem is kellett....volt pörgés így is jihhááááá igen zsír a cucc :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Január 08, 21:17:32 Teljesen. akkor már tudom ki vagy! ;DKicsit meg kellet szokni, és nem lehet százzal tolatni, de azt meg úgyse szoktam ;D mondjuk most a havon nem is kellett....volt pörgés így is jihhááááá igen zsír a cucc :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 08, 21:29:21 :-)
TIPPEKET KÉREK! A műszerfalamon két tekercs powertape próbálja útját állani a betóduló hidegnek, a csomitartó meg ki van polifoamozva, de így is gyün. Hol jöhet fel a hideg, vajh? a benzintanknál? csak mert a rádiónál is jön béfele, az meg a kesztyűtartó alján van.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Január 09, 06:13:42 :-) muszerfal muszerei, kesztyutarto doboza, biztositektabla, eredeti radiohely, ablaklefujo nyilasok, gombok-tekerentyuk, ajtok-ablakok, linoleumos-kasztnifoltozas ((c) Qzma), stb mellett/keresztul pl ...TIPPEKET KÉREK! A műszerfalamon két tekercs powertape próbálja útját állani a betóduló hidegnek, a csomitartó meg ki van polifoamozva, de így is gyün. Hol jöhet fel a hideg, vajh? a benzintanknál? csak mert a rádiónál is jön béfele, az meg a kesztyűtartó alján van.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 Január 09, 10:09:32 B..... meg a Tökölötöket sajnos idén nem tudok menni. :'(Koszovóban hajkurászom a parasztokat. :violent:Vebkamera jó lenne mert akkor látnék én is. :protest:Igyatok ,gyorsujatok helyettem is. ;)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Január 09, 11:41:46 én a bogárban aludtam..a napszemüvegemen..volt bográcsozás jaja Bogárban alvás rúlz. Nekem még Faltdachom is van be-be-bee ;D :P ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Január 09, 12:39:45 jaja Bogárban alvás rúlz. Nekem még Faltdachom is van be-be-bee ;D :P ;D így tuti nem lesz meleged :PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Január 09, 14:02:56 így tuti nem lesz meleged :P Még az a szerencse, hogy tavaly jó időt rendeltünk. Le is égett a hátam... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Január 09, 21:34:32 lesz ilyen idén? :o
(http://blogsimages.skynet.be/images_v2/002/555/627/20070920/dyn003_original_640_370_pjpeg_2555627_a769fdbdfa487b2824a40aaf5116e5d2.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Január 09, 21:39:10 lesz ilyen idén? :o (http://blogsimages.skynet.be/images_v2/002/555/627/20070920/dyn003_original_640_370_pjpeg_2555627_a769fdbdfa487b2824a40aaf5116e5d2.jpg) NINÁ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuszkó - 2008 Január 09, 21:43:26 :-) TIPPEKET KÉREK! A műszerfalamon két tekercs powertape próbálja útját állani a betóduló hidegnek, a csomitartó meg ki van polifoamozva, de így is gyün. Hol jöhet fel a hideg, vajh? a benzintanknál? csak mert a rádiónál is jön béfele, az meg a kesztyűtartó alján van.... Csomagtér fedél tömítésed rendben van? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Január 09, 21:52:39 lesz ilyen idén? :o Beton,lámpa,fü az biztos lesz!Én ugy tudom Te nem leszel,mert akkor lesz Rovinj.? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Január 10, 06:14:13 Mág nem tudom a másik időpontját, bár kicsi rá az esély, hogy külön legyen.
Szeretnék menni mindkettőre, de a tenger jobban vonz. Beton,lámpa,fü az biztos lesz! Én ugy tudom Te nem leszel,mert akkor lesz Rovinj.? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Január 10, 15:32:41 lesz ilyen idén? :o áá, nem hiszem. Tavaly is rajtahagytam a géptetőt... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Normogo - 2008 Január 10, 17:55:39 lesz ilyen idén? :o Emelővel megoldható ;)(http://blogsimages.skynet.be/images_v2/002/555/627/20070920/dyn003_original_640_370_pjpeg_2555627_a769fdbdfa487b2824a40aaf5116e5d2.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Január 10, 18:28:04 Emelővel megoldható ;) Gyurott kereket meg majd keritunk vhonnan ... ;-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Január 10, 20:26:43 ez nemcsak állókép
http://www.youtube.com/watch?v=nrXV_Lq9C7g&mode=related&search= Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 Január 10, 20:55:18 Ez másodikban is emeli. :o
ez nemcsak állókép http://www.youtube.com/watch?v=nrXV_Lq9C7g&mode=related&search= Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Január 10, 21:01:52 Ez másodikban is emeli. :o jó emelő kérdése ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 Január 10, 21:09:05 hasonlokat en is ateltem az osszel ;) >:D
http://s234.photobucket.com/albums/ee167/elitevwclub/Las%20Vegas%20Bugorama%20Sunday/?action=view¤t=lasvegasbugoramasunday088.flv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Január 11, 09:59:19 Ez másodikban is emeli. :o jajam ... :-) Itt egy jobb video rola, es a leirasban ott van, hogy a vezeto: Foldhazi "2Stroke" Andras!http://www.youtube.com/watch?v=Arc_gFs_CQ4 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Január 11, 17:55:43 ez nemcsak állókép http://www.youtube.com/watch?v=nrXV_Lq9C7g&mode=related&search= olyan a hangja mint egy barkasnak :P majdnem elvitte a szallag korlátot Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2008 Január 22, 20:16:09 És hangja is majdnem olyan mint a Hofferének.
>:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 29, 18:05:35 kellen sürgősen egy elérhetőség/emilcím a weblapra. Ezt kaptam ma:
"Szija! Sajnos ennyi nem mzgósítható, ez országos simsonos létszám, de a gyorsulási az jól hangzik....vagy mit ajánlasz, esetleg miben tudunk segíteni? Marci" Ők a simsonosok, 7000 taggal. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Január 29, 18:15:01 kellen sürgősen egy elérhetőség/emilcím a weblapra. Ezt kaptam ma: Lennének motorosok is? :o"Szija! Sajnos ennyi nem mzgósítható, ez országos simsonos létszám, de a gyorsulási az jól hangzik....vagy mit ajánlasz, esetleg miben tudunk segíteni? Marci" Ők a simsonosok, 7000 taggal. Riga klub? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 Január 29, 18:16:51 Lennének motorosok is? :o Riga klub? Pannónia klubbot (nem a geiger jenci félére gondolok) oda lehetne csődíteni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Január 29, 18:43:00 Mennyi nem mozgósítható? Ezt nem igazán értem...
kellen sürgősen egy elérhetőség/emilcím a weblapra. Ezt kaptam ma: "Szija! Sajnos ennyi nem mzgósítható, ez országos simsonos létszám, de a gyorsulási az jól hangzik....vagy mit ajánlasz, esetleg miben tudunk segíteni? Marci" Ők a simsonosok, 7000 taggal. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Január 29, 19:51:59 Lennének motorosok is? :o rigásokkal tudok beszélni, még emlékeznek rám ;)Riga klub? mondjuk kicsit félek a motorosoktól, csábító a beton a száguldozásra és láttuk mi a vége kellen sürgősen egy elérhetőség/emilcím a weblapra. Ezt kaptam ma: melyiket olvassák az illetékesek?"Szija! Sajnos ennyi nem mzgósítható, ez országos simsonos létszám, de a gyorsulási az jól hangzik....vagy mit ajánlasz, esetleg miben tudunk segíteni? Marci" Ők a simsonosok, 7000 taggal. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Január 29, 20:05:58 rigásokkal tudok beszélni, még emlékeznek rám ;) Ez biztos előny? ;D mondjuk kicsit félek a motorosoktól, csábító a beton a száguldozásra és láttuk mi a vége Ebben viszont lehet valami, nem biztos hogy örülnék ha egy riga csapódna 90-el belém. ::)melyiket olvassák az illetékesek? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Január 29, 20:09:12 Ebben viszont lehet valami, nem biztos hogy örülnék ha egy riga csapódna 90-el belém. ::) azért tudnék olyan simsont mutatni, amitől sírva fakadnál és ha meghívsz egy motoros csapatot, tuti, hogy valakinek nem megy a gépe és valami vadabbal jön...de egy 50-el száguldó megpusztult fékrendszerű riga is tesz a kocsidban mondjuk 100ezres kárt, ha szarul találja el.szal nem azt mondom, hogy motorosokat ne(én is az vagyok), csak ésszel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Január 29, 21:22:42 kellen sürgősen egy elérhetőség/emilcím a weblapra. tökölkukacbogárhátúponthu Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Január 29, 21:36:22 pedig lehet én is motorral mennék (na jó nem szimszonnal)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 29, 22:25:53 az biztos, hogy ha sokan leszünk, akkor óhatatlanul lesz egy két idióta. ezzel nem tudsz mit kezdeni, sajnos ez van. aki bejön, annak vállalni kell a felelősséget azért, amit csinál.
és némi szervezéssel el lehet különíteni a motorosokat az autósoktól száguldozásilag szerintem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Január 30, 05:30:13 Akkor ezt légyszi dolgozd ki és valósítsd meg! Motoron kicsit könnyebb meghalni/súlyos sérüléseket szerezni agyatlankodással, mint kocsival (kivéve Pityubá :-))))
és némi szervezéssel el lehet különíteni a motorosokat az autósoktól száguldozásilag szerintem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Január 30, 09:41:53 Akkor ezt légyszi dolgozd ki és valósítsd meg! Motoron kicsit könnyebb meghalni/súlyos sérüléseket szerezni agyatlankodással, mint kocsival (kivéve Pityubá :-)))) >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Január 30, 12:58:19 Motoron kicsit könnyebb meghalni/súlyos sérüléseket szerezni agyatlankodással, mint kocsival (kivéve Pityubá :-)))) épp mondani akartam... :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 30, 18:05:37 Ez tök igaz, csak van egy bibi. Megbeszéltünk egyszer valamit, hogy jöhetnek ők is, merta mocik is jellemzőek arra a korszakra, lásd Pannónia, ETZ Trophy, egyebek, pölö simson is.
Akkor most jöhetnek, vagy nem jöhetnek? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Január 30, 18:31:04 Nem csak a motorosok állatok.
Tavaly pl. a gyorsulásnál majdnem lerombolta a gyönyörű autómat a guruló részen (ahol csak 20 v. 30 a megengedet sebesség) egy nagy sebességű rat karmann. :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Január 30, 19:37:10 Ez tök igaz, csak van egy bibi. Megbeszéltünk egyszer valamit, hogy jöhetnek ők is, merta mocik is jellemzőek arra a korszakra, lásd Pannónia, ETZ Trophy, egyebek, pölö simson is. szerintem jöjjnek, csak mindenkivel tudatosítani kell, hogy egy ovál megkarcolása sem egyenértékű egy s51-es szinyó megsemmisítésével még akkorsem, ha a gazdája is rajta ülAkkor most jöhetnek, vagy nem jöhetnek? naszal jöjjenek, csak valaki vállaljon felelősséget értük(klubelnökük) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Január 30, 19:58:06 Ő nem fog felelősséget vállalni. Mindenki, aki bejön, aláírja a szabályzatot. Azt majd én kidolgozom.
szerintem jöjjnek, csak mindenkivel tudatosítani kell, hogy egy ovál megkarcolása sem egyenértékű egy s51-es szinyó megsemmisítésével még akkorsem, ha a gazdája is rajta ül naszal jöjjenek, csak valaki vállaljon felelősséget értük(klubelnökük) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: dogi - 2008 Január 30, 23:30:19 szerintem jöjjnek, csak mindenkivel tudatosítani kell, hogy egy ovál megkarcolása sem egyenértékű egy s51-es szinyó megsemmisítésével még akkorsem, ha a gazdája is rajta ül Cserébe az ovál megkarcolásának egyenes következménye a az s51-es megsemmisítése... >:Dnaszal jöjjenek, csak valaki vállaljon felelősséget értük(klubelnökük) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gegob - 2008 Január 31, 19:16:44 előre elnezest, h beleugatok a dolgokba, ill fölvetnek valamit, nagyon kötitek ezt az időpontot a karóhoz?? mar nem az ideire gondolok hanem monnyuk jövőre, nem lehet masik időpötty, biztos van nyáron sok olyan 7vége amiko kis talik vannak és azok mellé be lehetne tenni, vagy mondjuk lehetne ez az evadzaro tali, a fap uccse nagy tömeget vonz sztem. csak a hasamra ütöttem ezekkel a példákkal, de én spec nagyon szertnek elmenni, de mivel ekkorra esik a vizsgaidőszak nem tok:S és sztem nem vagyok egyedül ezzel, tom nincs olyan ami mindekinek jó, csak probalkozok. ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Január 31, 20:04:38 előre elnezest, h beleugatok a dolgokba, ill fölvetnek valamit, nagyon kötitek ezt az időpontot a karóhoz?? mar nem az ideire gondolok hanem monnyuk jövőre, nem lehet masik időpötty, biztos van nyáron sok olyan 7vége amiko kis talik vannak és azok mellé be lehetne tenni, vagy mondjuk lehetne ez az evadzaro tali, a fap uccse nagy tömeget vonz sztem. csak a hasamra ütöttem ezekkel a példákkal, de én spec nagyon szertnek elmenni, de mivel ekkorra esik a vizsgaidőszak nem tok:S és sztem nem vagyok egyedül ezzel, tom nincs olyan ami mindekinek jó, csak probalkozok. ;D nekem is ez volt tavaly :( ezért nem tudtam menniCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Január 31, 20:33:24 Elvégeztem egy főiskolát és egy egyetemet. Mindig, minden buliba elmentem, pedig egyik oktatási intzmény sem a gábordénes volt.
Minden akarat és szervezés kérdése! :-)))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gsattila - 2008 Február 01, 11:09:50 Akinek hétvégén tanulni kell, nem érdemli meg, hogy oda járjon. (na, most jó nagy szemét voltam a két faiskolámmal)
Higgyétek el, később csak rosszabb lesz. előre elnezest, h beleugatok a dolgokba, ill fölvetnek valamit, nagyon kötitek ezt az időpontot a karóhoz?? mar nem az ideire gondolok hanem monnyuk jövőre, nem lehet masik időpötty, biztos van nyáron sok olyan 7vége amiko kis talik vannak és azok mellé be lehetne tenni, vagy mondjuk lehetne ez az evadzaro tali, a fap uccse nagy tömeget vonz sztem. csak a hasamra ütöttem ezekkel a példákkal, de én spec nagyon szertnek elmenni, de mivel ekkorra esik a vizsgaidőszak nem tok:S és sztem nem vagyok egyedül ezzel, tom nincs olyan ami mindekinek jó, csak probalkozok. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Február 01, 20:16:06 Ezt nem mertem beírni... :-))))
Akinek hétvégén tanulni kell, nem érdemli meg, hogy oda járjon. (na, most jó nagy szemét voltam a két faiskolámmal) Higgyétek el, később csak rosszabb lesz. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Február 02, 18:30:31 előre elnezest, h beleugatok a dolgokba, ill fölvetnek valamit, nagyon kötitek ezt az időpontot a karóhoz?? mar nem az ideire gondolok hanem monnyuk jövőre, nem lehet masik időpötty, biztos van nyáron sok olyan 7vége amiko kis talik vannak és azok mellé be lehetne tenni, vagy mondjuk lehetne ez az evadzaro tali, a fap uccse nagy tömeget vonz sztem. csak a hasamra ütöttem ezekkel a példákkal, de én spec nagyon szertnek elmenni, de mivel ekkorra esik a vizsgaidőszak nem tok:S és sztem nem vagyok egyedül ezzel, tom nincs olyan ami mindekinek jó, csak probalkozok. ;D a vizsgaidőszak majdnem mindenhol legalább 3-4hét....nem azon a 3napon múlik Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Február 05, 15:26:42 folyamatosan kéne tanulni, haladni az anyaggal, és nem csak a vizsgára készülni az utolsó utáni napon >:D :nono: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Február 05, 15:52:41 Szereztem mentöautot a találkozora! ;D
(http://www.miklosmento.extra.hu/nysa13.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Február 05, 16:05:58 nem Framot??? :o :o :-\ :-\ ;) ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Február 05, 19:38:28 Szereztem mentöautot a találkozora! ;D Gondolod, hogy idén is tart kaszkadőrbemutatót valaki? >:DEgyébként tényleg nagyon stilusos lenne Tökölön egy ilyen Nysa mentő. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Február 05, 19:43:04 Gondolod, hogy idén is tart kaszkadőrbemutatót valaki? >:D Gyorsulásnál KÖTELEZÖ a mentös ügyelet,Pityubá meg kiesik ahonnan,meg amikor akar! ;DEgyébként tényleg nagyon stilusos lenne Tökölön egy ilyen Nysa mentő. Ugy néz ki hogy ott lesz ez a NYSA,ma hivtam meg a tulajt,aki a szigetszentmiklosi mentöállomás dolgozoja,és SK tette utra ezt a vasat!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Február 05, 19:44:47 SK tette utra ezt a vasat!! Hát HATALMAS RESPECT ezért. :headbang: :notworthy: :notworthy:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Február 05, 19:48:03 Hát HATALMAS RESPECT ezért. :headbang: :notworthy: :notworthy: Többet is megtudsz,ha rámész erre a honlapra,és ott a Nysa felujitást megnyitod!www.miklosmento,extra.hu Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Zoli - 2008 Február 05, 19:51:16 Szereztem mentöautot a találkozora! ;D nemrég még ilyennel vittek a kórházba...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Február 05, 19:52:27 Többet is megtudsz,ha rámész erre a honlapra,és ott a Nysa felujitást megnyitod! Hát nemsemmi. Hihetetlen szépek ezek a Nysa-k.www.miklosmento,extra.hu Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Február 05, 19:55:47 Hát nemsemmi. Hihetetlen szépek ezek a Nysa-k. Nézd majd meg élöben a talin!! :DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Február 05, 20:03:50 Nézd majd meg élöben a talin!! :D Remélem sikerül is eljutnom oda. ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gegob - 2008 Február 07, 23:53:40 folyamatosan kéne tanulni, haladni az anyaggal, és nem csak a vizsgára készülni az utolsó utáni napon >:D :nono: mindekinek intezem aki írt valaszt:D a mostani téli vizsgaidőszakom, 4 hetig tartott és minden hétre 3 vizsga jutott uccsórra csak kettő... szivesen elküldök vkinek postan 1 vizsa anyagot:D monnyuk egy közepesen terjedelmeset, és ilyenből van 3 ;D1 hétre:D nem sopankodok...ne értsetek félre...csak sztem nem tok időt szorítani neki vizsgaidőben...és ezt osztottam meg, ill egy lehelletnyi probalkozas volt benne:D de gondolotam h nincs remény ;D ill egy olyan időpont sincs az évben amiko mindekinek jo lenne üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Február 08, 09:36:29 eltunt a talalkozo arrol az oldalrol ahova feltettem.
nem tudja valaki hogy miert? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Február 09, 21:56:48 jönne pár golf1es és némi porsche felhozatal is!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Február 11, 17:12:57 Jöjjön! :-)
jönne pár golf1es és némi porsche felhozatal is! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Rulezka - 2008 Február 15, 00:19:17 Jöjjön! :-) sziag1 cabrióval jössz,mert én azzal megyek!! addigra összehozzuk a tetődet? remélem igen! bár ott úgyis lehajtva lesz vagány a cabriolet! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Február 15, 05:14:36 Lakóautóval megyek, mert ottalvós a buli. Meg talán az Ovállal, ha kész lesz. Ha nem, kivisszük a kabriót. :-)
szia g1 cabrióval jössz,mert én azzal megyek!! addigra összehozzuk a tetődet? remélem igen! bár ott úgyis lehajtva lesz vagány a cabriolet! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Február 16, 19:42:53 Sziasztok!
Tavaly nagyon jól éreztük magunkat,így idén is mindenképpen ott a helyünk! ;) mostmát ottalvósra tervezem...ha minden összejön jön velem 1-2 érdekes autó még('76 Audi 80 b1 vagy '72 Renault R16 vagy mindkettő :)) Ha belefér a népautó kategóriába,a Scirocco klubból is jönnének páran. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Február 16, 21:09:32 Ha belefér a népautó kategóriába,a Scirocco klubból is jönnének páran. majd nem fér bele, mi? szerinted? :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Február 19, 17:41:26 majd nem fér bele, mi? Akkor megnyugodtam ;D ;Dszerinted? :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Február 24, 18:44:20 Egy kis kedvcsinálóóóóóóóóóóóóóóó! ;D
http://uk.youtube.com/watch?v=h-8xwwg2Mlk&feature=related Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Február 24, 22:57:45 http://www.youtube.com/watch?v=m7qCF1A8KmM
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Varázsló - 2008 Február 28, 17:00:00 Gyorsulás lesz? Mert ha nem elmegyek és megint felvágom Pityubácsi ereit és megint be kell kötni a kezét! ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Február 28, 18:06:03 Lesz. A második napon.
Gyorsulás lesz? Mert ha nem elmegyek és megint felvágom Pityubácsi ereit és megint be kell kötni a kezét! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Február 28, 19:50:59 Hú, Pityubácsi megúszta! ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Február 28, 21:24:59 Gyorsulás lesz? Mert ha nem elmegyek és megint felvágom Pityubácsi ereit és megint be kell kötni a kezét! ;D mi az, hogy 'megint'? tavaly sem vágtad fel az ereimet. megütlek egy ujjbábbal, ha beszólsz, buzi! :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Február 28, 21:40:09 Gyorsulás lesz? Mert ha nem elmegyek és megint felvágom Pityubácsi ereit és megint be kell kötni a kezét! ;D programtervezet.2008 máj.31-jun.1.Volks & Roll Tököl. Május 31. szombat. 8.30-kor kapunyitás,az érkezö vendégek folyamatos beléptetése,köszöntése a "kockán" Vendégek(rendezöi segédlettel) megkeresik a helyüket márkák szerint. 10.00, Ünnepélyes megnyito,mely minden márkát és autot,sofört és vendéget egyaránt köszönt 10.05-13.00 Nonstop vidámság ügyességi versenyekkel,tréfás vetélkedökkel,folyamatos zenei aláfestéssel, müsorvezetéssel,büfékkel,hideg sörrel,üditökkel. 13.00-tol egy laza ebédidö 14.00-16.00 Egy könnyed kivonulás a reptérröl Tököl,Szigethalom,Szigetszentmiklos érintésével A mezönynek lehetösége nyilik a Csepel Autogyár muzeumát megtekinteni,egy kicsit belepillantva a magyar autogyártás dicsö multjába.majd visszakonvojozás a reptérre. 16.00-18.00 További vetélkedök lebonyolitása,tüzrakás,sátorállitás,bográcsozás. 18.00-20.00 vacsora,felkészülés az esti koncertre. 20.00-24.00 Volks& Roll buli a Red Vajling band segitségével. Junius. 1. Vasárnap Ez a nap a sebesség jegyében zajlik,igy csak egy fö program van a Gyorsulás!! 8.30- 10.00 gépátvétel,regisztrácio. 10.00 Átvonulás a nagybetonra,ahol padlogáz,hadd szoljon!! 13.00 Visszaérkezés a találkozo helyszinére,ahol ünnepélyes eredményhirdetés zárszo,táborbontás,bucsuzkodás,megbeszélés,hogy jövöre Veletek ugyanitt!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Február 28, 21:52:02 programtervezet. http://tokol.bogarhatu.hulehet ámulni ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Február 29, 07:13:33 http://tokol.bogarhatu.hu lehet ámulni ;D jó lett... ;) :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Február 29, 08:55:53 ;D ;D ;D
a 2007es galeriaban az Aircult kepes linkjere kattintva nalam erdekes dolog tortenik.... masnal is? nyilnak az ablakok szorgalmasan mig ki nem lovom a tasklistbol... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Február 29, 09:10:34 ;D ;D ;D Nálam jól működik.a 2007es galeriaban az Aircult kepes linkjere kattintva nalam erdekes dolog tortenik.... masnal is? nyilnak az ablakok szorgalmasan mig ki nem lovom a tasklistbol... Firefoksz. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Február 29, 09:39:18 ;D ;D ;D a 2007es galeriaban az Aircult kepes linkjere kattintva nalam erdekes dolog tortenik.... masnal is? nyilnak az ablakok szorgalmasan mig ki nem lovom a tasklistbol... nálam is fasza ie-vel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Február 29, 10:36:31 programtervezet. gyorsulás csak vasárnapi "normál"gyorsulással lesz együtt?2008 máj.31-jun.1.Volks & Roll Tököl. Május 31. szombat. 8.30-kor kapunyitás,az érkezö vendégek folyamatos beléptetése,köszöntése a "kockán" Vendégek(rendezöi segédlettel) megkeresik a helyüket márkák szerint. 10.00, Ünnepélyes megnyito,mely minden márkát és autot,sofört és vendéget egyaránt köszönt 10.05-13.00 Nonstop vidámság ügyességi versenyekkel,tréfás vetélkedökkel,folyamatos zenei aláfestéssel, müsorvezetéssel,büfékkel,hideg sörrel,üditökkel. 13.00-tol egy laza ebédidö 14.00-16.00 Egy könnyed kivonulás a reptérröl Tököl,Szigethalom,Szigetszentmiklos érintésével A mezönynek lehetösége nyilik a Csepel Autogyár muzeumát megtekinteni,egy kicsit belepillantva a magyar autogyártás dicsö multjába.majd visszakonvojozás a reptérre. 16.00-18.00 További vetélkedök lebonyolitása,tüzrakás,sátorállitás,bográcsozás. 18.00-20.00 vacsora,felkészülés az esti koncertre. 20.00-24.00 Volks& Roll buli a Red Vajling band segitségével. Junius. 1. Vasárnap Ez a nap a sebesség jegyében zajlik,igy csak egy fö program van a Gyorsulás!! 8.30- 10.00 gépátvétel,regisztrácio. 10.00 Átvonulás a nagybetonra,ahol padlogáz,hadd szoljon!! 13.00 Visszaérkezés a találkozo helyszinére,ahol ünnepélyes eredményhirdetés zárszo,táborbontás,bucsuzkodás,megbeszélés,hogy jövöre Veletek ugyanitt!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Február 29, 10:38:50 gyorsulás csak vasárnapi "normál"gyorsulással lesz együtt? nem értem a kérdést.ebben az időben csak a miénk a nagy pálya, mint tavaly Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Február 29, 10:48:23 nem értem a kérdést. csak népautosoké vagy rendes gyorsulási futam lesz-e ezt akratam tudni! ;Debben az időben csak a miénk a nagy pálya, mint tavaly Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: martonmany - 2008 Február 29, 17:46:16 azt írja h jegy elővételnél adjak meg rendszámot, de mi van akkor, ha nincs rendszáma a vasnak?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Február 29, 17:48:15 Hasalj valamit, aztán majd bemondod a rajtnál. Tehát addig ne felejtsd el.
azt írja h jegy elővételnél adjak meg rendszámot, de mi van akkor, ha nincs rendszáma a vasnak? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Február 29, 17:50:09 Érdemes elővételben kérni jegyet, mer úgy olcsóbb. :-))))
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: martonmany - 2008 Február 29, 17:52:15 Hasalj valamit, aztán majd bemondod a rajtnál. Tehát addig ne felejtsd el. valóban nem rossz ötlet, gondolom nem fogják megnézni a forgalmit ;D(nehéz lenne, mert nincs ;D)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Február 29, 19:48:27 Érdemes elővételben kérni jegyet, mer úgy olcsóbb. :-)))) Akkor a fórumosok nem kapnak kedvezményt???Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Február 29, 19:58:30 Mire gondoltál?
Akkor a fórumosok nem kapnak kedvezményt??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Február 29, 20:07:01 Mire gondoltál? Nehogy félreérts! :DA tárhelyváltásnál elkaptam valami olyasmi félmondatot, hogy aki hozzájárult a fórum "fennmaradásához" annak lesz valamiképpen "honorálva" tökölön.... ingyenbelépő vagy sörjegy ;D Tényleg ne érts félre nem azért fizettem be pénzt mert ingyé akarok menni tökölre....! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Február 29, 21:38:00 azt írja h jegy elővételnél adjak meg rendszámot, de mi van akkor, ha nincs rendszáma a vasnak? bevallom erre nem keszultemCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Február 29, 21:51:38 csak népautosoké vagy rendes gyorsulási futam lesz-e ezt akratam tudni! ;D Akkor pontositanék.A szombati napon a Negyedmérföld futamai mennek a "nagy,nemzetközi gyorsulási futam" Folyamatban vannak a tárgyalások,hogy azon NÉZÖKÉNT részt tudjunk venni a MI belépönkkel. Persze ha valaki a tuning bogarát ki akarja probálni a szombati mezönyben,az is megoldhato. Szombat éjjel a futamok vége után marad a nagybetonon a cucc,és vasárnap a "Bogaras gépátvétel után CSAK MI gyorsulunk. Ez a futam 10-13 oráig mehet,mert ezután már pluszköltség a betonpálya bérlése. Remélem pontos voltam. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Március 01, 06:11:57 Visszakerestem, valóban volt szó VIP belépőről vagy sörjegyről. Megtárgyaljuk, mi legyen, de valamiképpen honoráljuk a dolgot.
És bocsi, hogy nem emlékeztünk. :-( Nehogy félreérts! :D A tárhelyváltásnál elkaptam valami olyasmi félmondatot, hogy aki hozzájárult a fórum "fennmaradásához" annak lesz valamiképpen "honorálva" tökölön.... ingyenbelépő vagy sörjegy ;D Tényleg ne érts félre nem azért fizettem be pénzt mert ingyé akarok menni tökölre....! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Március 01, 15:44:53 Tisztelt Szervező Urak!
Most, hogy van konkrét programtervezet, az jutott az eszembe, hogy időben értesiteni lehetne az eseményről TV-s autós műsorokat - konkrétan a Totalcarra és az Autómániára gondoltam, hátha őket is érdekelné a rendezvény. Amennyiben ez ügyben történt már intézkedés, és nem mondtam újat, csak feleslegesen koptattam a billentyűzetet, vagy aszongyátok: "ez hülyeség", kérem hozzászólásom semmisnek vételét. Üdvwözlettel: BSanyi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Március 01, 16:54:33 Kb fosnak ránk. e ha netalántán valaki ismeri őket, egy telefont megér.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Március 01, 18:30:21 Tisztelt Szervező Urak! Annyi van,hogy megtaláltam a Csepel szigeti regionális kébeltévéseket.Most, hogy van konkrét programtervezet, az jutott az eszembe, hogy időben értesiteni lehetne az eseményről TV-s autós műsorokat - Ök azt mondták,hogy érdekli öket a dolog,ott lesznek!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Március 01, 18:32:40 Kb fosnak ránk. e ha netalántán valaki ismeri őket, egy telefont megér. Tavaly a szervezés során volt valami kontaktunk a Villám Géza csoporttal,meg itt is valamelyik topikban is irtak.Öket érdemes lenne betámadni!! Hátha. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2008 Március 03, 20:55:12 Ha valaki összereszel angol vagy németnyelvű programot
akkor azt elküldöm néhány helyre. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Március 04, 09:55:17 Nem akarok okostojás lenni, de esetleg a szomszédos országokban nem e kellene meghirdetni ezt a találkozót?! Ha már nem csak bogarasok hanem más "népi" autók is résztvesznek. Legyen ez közép európa legnagyobb népautós banzája?
Ha ilyen irányú lépések már történtek, akkor elnézést kérek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Március 04, 17:04:46 Nem történtek, jó ötlet.
Esetleg EPE-t tudjuk bevonni, meg még kit? Angol szórólapot készítünk, némethez nem értek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Március 04, 17:08:04 Nem történtek, jó ötlet. szlovák, cseh, lengyel, román, horvát (egyik nyelvet sem bírom, na nem úgy, hanem nem beszélem)Esetleg EPE-t tudjuk bevonni, meg még kit? Angol szórólapot készítünk, némethez nem értek. ha már mindenféle népautó jöhet, akkor legyen a legnagyobb! a legnemzetközibb! biztos vannak itt olyan emberek akik a környező országokban el tudják hinteni a mannát Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Március 04, 21:35:27 TV-s, médiás dolgohoz:
Mindenképpen érdemes megkeresni őket szerintem! A gyulai Balázsnak több csatornán is fut autós műsora, ha csak 1 percet adnak, hogy hírként tájékoztatnak az eseményről az már bőven sok! És nem is kell nekik kijönni forgatni ha erre nincs kapacitásuk, hiszen a Qzma ugy is hivatalból forgat (gondolom), és egy egy pár snitt-ből álló egyperces videó készítése nem hiszem hogy nagy gondot jelentene neki! De ha a Retekklub túl proli akkor szerintem a trabirallys Barna a viaszattacskón esetleg jobban rávehető az ilyenre, merthogy ő is népautóban kezdte.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Március 05, 08:47:33 Nem történtek, jó ötlet. hat tortentek... en foltettem ide: http://www.luftgekuehlt.at/treffen.asp aztan szoltam hogy egyszercsak eltunt, de senki sem reagalt... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Március 05, 09:43:09 hat tortentek... Akkor tedd fel többször, legyél erőszakos. :Den foltettem ide: http://www.luftgekuehlt.at/treffen.asp aztan szoltam hogy egyszercsak eltunt, de senki sem reagalt... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Március 08, 05:23:41 bevallom erre nem keszultem beirom telefonszamnak a telefonszamomat(!), ami ugye +3670... erre kiirja javascript alerttel, hogy "Kerem adja meg a telefonszamat!" :-PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Március 08, 12:21:13 Nem akarok okostojás lenni, de esetleg a szomszédos országokban nem e kellene meghirdetni ezt a találkozót?! Ha már nem csak bogarasok hanem más "népi" autók is résztvesznek. Legyen ez közép európa legnagyobb népautós banzája? Igen!! :hello2: :hello2:Ha ilyen irányú lépések már történtek, akkor elnézést kérek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Március 08, 13:03:26 beirom telefonszamnak a telefonszamomat(!), ami ugye +3670... erre kiirja javascript alerttel, hogy "Kerem adja meg a telefonszamat!" :-P csak számokCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sagaris - 2008 Március 16, 12:47:16 Nemtudom kész van-e/készül-e a találkozó plakátja, de én készítettem egyet hátha tetszik valakinek. Amennyiben "eltévedtem" töröljétek!
(a kép 100%-osan vektoros-an készült) (http://kepfeltoltes.hu/080316/poszter3_3_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Március 16, 17:22:07 Nemtudom kész van-e/készül-e a találkozó plakátja, de én készítettem egyet hátha tetszik valakinek. Amennyiben "eltévedtem" töröljétek! (a kép 100%-osan vektoros-an készült) (http://kepfeltoltes.hu/080316/poszter3_3_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) ügyes nekem bejön csak kéne egy bogár is rá de nagyon álat igyis Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Március 16, 17:43:29 Nemtudom kész van-e/készül-e a találkozó plakátja, de én készítettem egyet hátha tetszik valakinek. Amennyiben "eltévedtem" töröljétek! (a kép 100%-osan vektoros-an készült) (http://kepfeltoltes.hu/080316/poszter3_3_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) faszányos, csak tényleg kevés rajta a bogár. egyébként már megvan a plakát, az utolsó simítások (pl. helyesírás) zajlanak a háttérben. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: RNIE - 2008 Március 16, 17:45:05 az utolsó simítások (pl. helyesírás) zajlanak a háttérben. ki csinálja?Maresz meg Melák? >:D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Március 16, 17:51:05 ki csinálja?Maresz meg Melák? >:D ;D BUZI ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Március 16, 17:56:07 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: kdf 001 - 2008 Március 16, 18:06:11 A Tököli találkozóra mennyi a belépő?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Március 16, 18:06:41 faszányos, csak tényleg kevés rajta a bogár. egyébként már megvan a plakát, az utolsó simítások (pl. helyesírás) zajlanak a háttérben. OFF és mi van a 2008-as bogárhátúspólóval? készen lesz a rajzásra?? ON Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Március 16, 18:22:14 OFF és mi van a 2008-as bogárhátúspólóval? készen lesz a rajzásra?? ON Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Március 16, 18:33:34 ki csinálja?Maresz meg Melák? >:D ;D kösz >:D de azért jo volt ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: RNIE - 2008 Március 16, 19:27:08 kösz >:D :-*de azért jo volt ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Március 16, 20:57:53 A Tököli találkozóra mennyi a belépő? még alakulóban van az árazás.OFF és mi van a 2008-as bogárhátúspólóval? készen lesz a rajzásra?? ON Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: zizzo - 2008 Március 19, 23:53:39 Nemtudom kész van-e/készül-e a találkozó plakátja, de én készítettem egyet hátha tetszik valakinek. Amennyiben "eltévedtem" töröljétek! (a kép 100%-osan vektoros-an készült) (http://kepfeltoltes.hu/080316/poszter3_3_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Ha a rajzásos pólón nincs busz akkor így igazságos ;D >:D Nekem tetszik! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Március 21, 11:57:39 Nemtudom kész van-e/készül-e a találkozó plakátja, de én készítettem egyet hátha tetszik valakinek. Amennyiben "eltévedtem" töröljétek! (a kép 100%-osan vektoros-an készült) (http://kepfeltoltes.hu/080316/poszter3_3_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Nem tévedtél....................nekem teccik.......................annyiban hibáztam, hogy a "hivatalos" szórólapot, plakátot..............ide még nem tettem be. Ritkán olvasom ezt a topikot (a szervezősben "nyomulgatok".) Most prezentálom a szórólapot. A TIED PEDIG TÉNYLEG TECCIK! ;) :protest: [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 20:48:27 Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
Ezt a topicot én sem nem írtam sem nem olvastam eddig de mégis édes részemről a kötelesség a megteendő bejelentésemmel kapcsolatban . Akik úgy gondolják támogathatják a bogarhatu.hu kis csapatának szervezésében létrejövő második tököli Volks&Roll fesztivált ! Gondolhatjátok hogy kis csapatunk nem kis idő és energia ráfordításán kívül ez bizony pénzbe is kerül ,ezért akik előre megváltják jegyüket azok egy kis ajándékban is részesülnek ! A belépőjegy ezúttal nem egy nyomtatott kis cetli hanem egy bankkártyához hasonló plasztik kártya , amely egy vonalkódon keresztül a vendég regisztrációja alkalmából elénk tárt információkat is tartalmazza (név,rendszám,nick,gk adatlap,regisztrációs adatok a versenyekkel kapcsolatban,tombola regisztráció, stb….). Minden gk-val belépő kártyabirtokos lesz egy passtartó szalaggal együtt. Aki pedig elővételben veszi meg a belépőjét az egy 100db-os limitált szériájú póló birtokosa is lesz mely a regisztráció időpontjában megrendelt méretben egy kis csomagban fogja várni a bejáratnál ( természetesen csak az első 100). A póló ára egyébként , mert természetesen a helyszínen is kapható lesz 1700.-Ft . Mind a Cruise Night-on mind a rajzáson nálam lehet regisztrálni és fizetni. A lég hűtsön benneteket , én beszéltem üdvw BigBug Telszámom privátban elérhető (http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=148.0;attach=25583;image) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 április 08, 20:55:26 Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Ezt a topicot én sem nem írtam sem nem olvastam eddig de mégis édes részemről a kötelesség a megteendő bejelentésemmel kapcsolatban . Akik úgy gondolják támogathatják a bogarhatu.hu kis csapatának szervezésében létrejövő második tököli Volks&Roll fesztivált ! Gondolhatjátok hogy kis csapatunk nem kis idő és energia ráfordításán kívül ez bizony pénzbe is kerül ,ezért akik előre megváltják jegyüket azok egy kis ajándékban is részesülnek ! A belépőjegy ezúttal nem egy nyomtatott kis cetli hanem egy bankkártyához hasonló plasztik kártya , amely egy vonalkódon keresztül a vendég regisztrációja alkalmából elénk tárt információkat is tartalmazza (név,rendszám,nick,gk adatlap,regisztrációs adatok a versenyekkel kapcsolatban,tombola regisztráció, stb….). Minden gk-val belépő kártyabirtokos lesz egy passtartó szalaggal együtt. Aki pedig elővételben veszi meg a belépőjét az egy 100db-os limitált szériájú póló birtokosa is lesz mely a regisztráció időpontjában megrendelt méretben egy kis csomagban fogja várni a bejáratnál ( természetesen csak az első 100). A póló ára egyébként , mert természetesen a helyszínen is kapható lesz 1700.-Ft . Mind a Cruise Night-on mind a rajzáson nálam lehet regisztrálni és fizetni. A lég hűtsön benneteket , én beszéltem üdvw BigBug Telszámom privátban elérhető (http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=148.0;attach=25583;image) menyit kéne fizetni?? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 20:59:37 Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Nyissunk listát a sorszám miatt?1. 1303LS Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 április 08, 21:01:46 Nyissunk listát a sorszám miatt? 1. 1303LS 2. Bitus76 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 április 08, 21:02:10 Nyissunk listát a sorszám miatt? 1. 1303LS1. 1303LS 2.Bitus76 3.Melák (ÁR?) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:02:44 Nyissunk listát a sorszám miatt? 1. 1303LS nemnem nem nem nem ;) aki odajön regelem és kapja a következő sorszámot vagy választ a még meglévőekből Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:04:25 a sorozatszámok egyébként kb így kezdődnek 200805310001
az elején vannak a rendezőiek aztán a támogatói aztán a VIP és utána a nép Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 április 08, 21:07:40 Meló mi van még?Holnap leszerelek.Lehet hogy lessz időm.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:09:53 menyit kéne fizetni?? sofőr autóval 2 nap 2 iccaka 2000 utas , mezitlábas 2 nap 2 iccaka 1000 csak az autóval belépő kap csomagot polot stb ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:11:06 sofőr autóval 2 nap 2 iccaka 2000 1 nap 0 écaka? utas , mezitlábas 2 nap 2 iccaka 1000 csak az autóval belépő kap csomagot polot stb ... Gyerek? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 április 08, 21:11:45 sofőr autóval 2 nap 2 iccaka 2000 és aki szeretne pólót, de nem autóval megy????utas , mezitlábas 2 nap 2 iccaka 1000 csak az autóval belépő kap csomagot polot stb ... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:13:34 és aki szeretne pólót, de nem autóval megy???? mert természetesen a helyszínen is kapható lesz 1700.-Ft . Hö 8)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:19:01 1 nap 0 écaka? Gyerek? gyerek ingyen a belépő pedig egységes hidd el ez a kérdés a rendezőség köreiben kb 3 hónap vita volt a költségvetésünket ha meglátnád elsírnád magad és kilépnél ... kb 30 alternatíva volt kb 10 ember rágta, húztavonta ezt a kérdés 3 hónapig. ez a döntés született nemhiszem hogy másfél bigmacmenü ára egy egésznapos programokkal koncertekkel gyorsulással teletűzdelt programcsomagért sok lenne Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 április 08, 21:19:28 Hö 8) számozott lesz? hö!? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 08, 21:21:41 gyerek ingyen a belépő pedig egységes És még egy polot is kap érte,ha idöben rendel!! ;Dhidd el ez a kérdés a rendezőség köreiben kb 3 hónap vita volt a költségvetésünket ha meglátnád elsírnád magad és kilépnél ... kb 30 alternatíva volt kb 10 ember rágta, húztavonta ezt a kérdés 3 hónapig. ez a döntés született nemhiszem hogy másfél bigmacmenü ára egy egésznapos programokkal koncertekkel gyorsulással teletűzdelt programcsomagért sok lenne Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:21:49 és aki szeretne pólót, de nem autóval megy???? sajnos vásárlás marad csak ha kiszámolod még kb úgy is rentábilis vagy majdnem az de ezt is hetekig rágtuk és hidd el annyi variáció és felmerülő lehetőség van hogy csak az marad amit a bácsi mond NINCS DEMOKRÁCIA B...IK EZ VAN AKI ESZI ESZI AKI NEM NEM ! nem fogalmaztam volna így de sajnos ez van Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:22:22 számozott lesz? hö!? ;D Nemtudom, ehhh ;DNem is látom mert csak pirosiksz. 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:22:57 számozott lesz? hö!? ;D persze meg aranyozott és adunk hozzá egy telefont és egy új golfot ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 április 08, 21:24:48 egy qrva 13-as póló kellene, ami senkinek sem kell (csak nekem) és én is szarok a demokráciára! >:D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 08, 21:25:13 persze meg aranyozott és adunk hozzá egy telefont és egy új golfot ;D Most vetted a Golfot a zasszonynak,és máris árulod???Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:25:28 nemhiszem hogy Csak valahogy úgy gondoltam hogy szét lesz választva a light meg a full verzió. És szerintem (a tavalyi alapján) a lightért is bőven megéri a lenti ár. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 április 08, 21:26:07 persze meg aranyozott és adunk hozzá egy telefont és egy új golfot ;D a golfot meg a telót tartsd meg! nekem csak a póló kell! >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:26:30 És még egy polot is kap érte,ha idöben rendel!! ;D Ez meg csak most esett le. :notworthy:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 április 08, 21:27:31 Ez meg csak most esett le. :notworthy: erről beszélek!! nyuszómuszó! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:27:36 egy qrva 13-as póló kellene, ami senkinek sem kell (csak nekem) és én is szarok a demokráciára! >:D bazmeg csinálok neked egy k..va 13-as pólót de ha hortobágyra nem jössz el egy zacskó sörrel akkor végedvan Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 április 08, 21:28:15 bazmeg csinálok neked egy k..va 13-as pólót de ha hortobágyra nem jössz el egy zacskó sörrel akkor végedvan corás szatyorba jó lesz??? :-*Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:29:18 Most vetted a Golfot a zasszonynak,és máris árulod??? nem gondolod hogy a LUCI-hoz bárki hozzáérhet :o :police: >:D a sárkányom rátette a kezét én csak kölcsön kapom meg Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:30:23 corás szatyorba jó lesz??? :-* aha abban a vastag 70cm magas műtrágyásból faragottban abban kíváló kb 40 dobozos heineken fér bele csak szólok >:D >:D >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 08, 21:30:56 nem is erre gondoltam, sőt nagyonis. Ne tudd meg,hogy a tavalyi szétválasztással mekkorát szivtunk!!Csak valahogy úgy gondoltam hogy szét lesz választva a light meg a full verzió. És szerintem (a tavalyi alapján) a lightért is bőven megéri a lenti ár. ;D Na ez most nem lesz! Lesz A BELÉPÖ,aztán mindenki addig marad,ameddig jól érzi magát! A gyerek meg 12 éves korig a vendégünk. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:32:31 Ne tudd meg,hogy a tavalyi szétválasztással mekkorát szivtunk!! :-XCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:33:13 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 08, 21:34:40 Ja. Erröl tudnál többet mondani???Bééééénááááák. >:D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:50:03 Ja. Bééééénááááák. >:D ;D lehet hogy nem késő beszállnod tevőlegesen is ! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 április 08, 21:50:21 Ne tudd meg,hogy a tavalyi szétválasztással mekkorát szivtunk!! Az játszik, hogy nem éjszakázom ott, mert szeretem a saját puha ágyikómat és másnap "visszatalálkozok"...Na ez most nem lesz! Lesz A BELÉPÖ,aztán mindenki addig marad,ameddig jól érzi magát! A gyerek meg 12 éves korig a vendégünk. Csak mert az uszodába pl nem lehet egy nap kétszer bemenni egy jeggyel.... :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 április 08, 21:51:28 Meló mi van még?Holnap leszerelek.Lehet hogy lessz időm. lehet hogy nem késő beszállnod tevőlegesen is ! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 08, 21:54:01 Az játszik, hogy nem éjszakázom ott, mert szeretem a saját puha ágyikómat és másnap "visszatalálkozok"... Csak mert az uszodába pl nem lehet egy nap kétszer bemenni egy jeggyel.... :-\ ide viszont igen Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 08, 21:58:01 Erröl tudnál többet mondani??? Csak viccezek, na. ;)Amúgymeg kurvahülye műszakbeosztásom miatt nem tudok elígérkezni sehová, most is csak szerencse hogy mind a két napom OK, egyenlőre. A Rajzásra is ma dőlt el hogy tudok-e menni. :-\ És mindez csak 90%. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 április 08, 22:05:46 Csak mert az uszodába pl nem lehet egy nap kétszer bemenni egy jeggyel.... :-\ a szaunába sem illik fingani. tényleg, ki kéne próbálni egy hangárban, mennyire visszhangzik.... :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 08, 22:07:15 a szaunába sem illik fingani. Nagyon visszhangzik!!tényleg, ki kéne próbálni egy hangárban, mennyire visszhangzik.... :-)) (ki van probálva) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 április 08, 22:07:36 a szaunába sem illik fingani. tényleg, ki kéne próbálni egy hangárban, mennyire visszhangzik.... :-)) Egy rugóra jár az agyunk. Legutóbb én lacházán gyorsuláson töprengtem ezen.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 április 08, 22:08:04 Nagyon visszhangzik!! (ki van probálva) ;D Na ezt kipróbálom akkor majd... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 április 08, 22:08:07 a szaunába sem illik fingani. De kéne hozzá egy szótölcsér is és abba szelelni..... >:Dtényleg, ki kéne próbálni egy hangárban, mennyire visszhangzik.... :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 április 09, 07:45:12 egy qrva 13-as póló kellene, ami senkinek sem kell (csak nekem) és én is szarok a demokráciára! >:D Miért nem voltál tavaly Tatabányán? Nekünk az volt.....13. ! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 április 09, 09:32:37 Miért nem voltál tavaly Tatabányán? Nekünk az volt.....13. ! ;D gondolkoztam miért is, de rájöttem, hogy egy héttel előtte vettem meg a motoromat :) és utána az asszony tartott el :-[ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2008 április 09, 23:20:10 Ha valaki összereszel angol vagy németnyelvű programot akkor azt elküldöm néhány helyre. >:D MÉGEGYSZER!! >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 április 10, 10:04:19 MÉGEGYSZER!! >:D ;) na majd en. csak adjatok 1et magyarul Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 április 10, 12:46:38 12-én tököli gyors most nekünk ingyé' lesz vagy nem?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 10, 13:10:46 12-én tököli gyors most nekünk ingyé' lesz vagy nem? mi ? mikor ? :o :o beszéld meg a MÁV-val ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 április 10, 13:15:00 mi ? mikor ? :o :o a rajzás utáni kilátogatást intézi Vaga hogy aki akar vendég lehessen ott a gyorsulásin ;)beszéld meg a MÁV-val ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 10, 13:18:11 a rajzás utáni kilátogatást intézi Vaga hogy aki akar vendég lehessen ott a gyorsulásin ;) értem :???: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 április 10, 13:39:33 a rajzás utáni kilátogatást intézi Vaga hogy aki akar vendég lehessen ott a gyorsulásin ;) kik gyorsulnak ott? milyen rendezveny van ott? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 április 10, 13:43:25 kik gyorsulnak ott? milyen rendezveny van ott? www.futam.hu Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 április 10, 13:47:37 mi ? mikor ? :o :o beszéld meg a MÁV-val ;D A MÁV-on én ingyen utazom, csak néha a kallerok akarnak rendőrt hívni rám... ;D Hiába mondom én nekik, a következőn leszállok. Ők mindig azzal jönnek dehát az Gödöllő! Émmeg: há jó az nekem! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 10, 18:47:28 ;) na majd en. csak adjatok 1et magyarul Itt nézted?www.tokol.bogarhatu.hu Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 április 11, 11:38:41 Samstag, 31.05.
8.30 Ankommen 10.00 Öffnung 10.05-13.00 Non stop Lust, mit geschicken Wettbewerben, scherzhaften Rennen und Musik, Bier usw. 13.00 Mittagessen 14.00-16.00 Auffahrt aus Flughafen Tököl, nach Szigethalom,Szigetszentmiklós. Man kann Automuseum Csepel besichtigen 16.00-18.00 weitere Wettbewerben, Lagerfeuer machen, zelten 18.00-20.00 Abendessen 20.00-24.00 Volks& Roll Party mit Red Vajling band Sonntag, 01.06. 8.30- 10.00 Registrierung für Beschleunigung 10.00 Ausfahrt zum Ort der Beschleunigung 13.00 Zurückfahrt, festliche Schlusswort kicsit roviditett verzio... nemetul csak ennyire tudok, ha valaki ir jobbat nem baj. 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2008 április 11, 12:58:00 Már van jobb.
Ága csinált. ;D >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 április 11, 13:14:20 Már van jobb. Ága csinált. ;D >:D told at nekem is, tanuljak belole 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Ága - 2008 április 11, 17:40:12 told at nekem is, tanuljak belole 8) Nem jobb, csak részletesebb. (küldöm) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 április 13, 19:47:23 Van valami online formája a tököli jegyelővételnek? Esetleg még beférek a top 100-ba, ha valahogy eljuttatom a pízt valakinek?
Rajzáson teljesen kiment a fejemből.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 13, 19:53:03 Van valami online formája a tököli jegyelővételnek? Esetleg még beférek a top 100-ba, ha valahogy eljuttatom a pízt valakinek? Keresd a BigBugot!!(email,privát)Rajzáson teljesen kiment a fejemből.... Minden kérdésedre válaszol,és bele fogsz férni a Top 100-ba!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 április 13, 19:55:00 Keresd a BigBugot!!(email,privát) oksa! Köszönöm!Minden kérdésedre válaszol,és bele fogsz férni a Top 100-ba!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 április 13, 20:19:55 Van valami online formája a tököli jegyelővételnek? Esetleg még beférek a top 100-ba, ha valahogy eljuttatom a pízt valakinek? tokol.bogarthatu.huRajzáson teljesen kiment a fejemből.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2008 április 14, 19:37:51 Én mindenesetre már fizettem is. ;D
>:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 14, 19:50:04 Én mindenesetre már fizettem is. ;D Csak utánam. ::)>:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2008 április 14, 19:57:15 Na jó de énrosszabbulélekmintnégyéve.
>:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 14, 20:17:50 Na jó de énrosszabbulélekmintnégyéve. Ja, de viszont meg jobb sorba állsz....>:D Különben meg ne OFFolj mert jön a Vaga osztkioszt. :police: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 14, 20:19:19 Tudni h innen kik gyorsulnak vasárnap tökölön majd? :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 április 14, 20:20:02 Tudni h innen kik gyorsulnak vasárnap tökölön majd? :) Lacika biztos >:D 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 14, 20:23:31 Lacika biztos >:D 8) éreztem h 1percen belül ezt irod majd! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 április 14, 20:25:07 éreztem h 1percen belül ezt irod majd! ;D hat,elmondas alapjan nem lesz szar,meg ugye hoztam neki ezt-azt kintrol.. >:D bar en sajnos nem fogom latni Tokolon :'( :'( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 14, 20:45:29 Ja, de viszont meg jobb sorba állsz.... Vagy Téged,ha ilyeneket állitasz rolam!! ;DKülönben meg ne OFFolj mert jön a Vaga osztkioszt. :police: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 14, 20:48:26 hat,elmondas alapjan nem lesz szar,meg ugye hoztam neki ezt-azt kintrol.. >:D majd elmesélem ha jó leszel >:Dbar en sajnos nem fogom latni Tokolon :'( :'( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 április 14, 20:54:27 majd elmesélem ha jó leszel >:D inkabb videozzal >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 április 14, 20:58:14 Tudni h innen kik gyorsulnak vasárnap tökölön majd? :) Qzma??? >:DBár linóleummal könnyít, tehát vigyázni kell vele! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 április 15, 00:00:50 Tudni h innen kik gyorsulnak vasárnap tökölön majd? :) Attol fuggoen tuningolsz, mi? ;-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 április 15, 08:47:51 bar en sajnos nem fogom latni Tokolon :'( :'( te nem josz??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 április 15, 08:48:39 te nem josz??? nem tudok,pedig nagyon jonnek :crybaby: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 április 15, 21:07:27 Tudni h innen kik gyorsulnak vasárnap tökölön majd? :) Gondolom a kemény ellenfelekre vagy kíváncsi, de én is kipróbálom az 1.6 hosszúváltós párost. ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 15, 21:10:56 Gondolom a kemény ellenfelekre vagy kíváncsi, de én is kipróbálom az 1.6 hosszúváltós párost. ;D nem csak kiváncsi avgyok szimplán!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 15, 21:11:19 Attol fuggoen tuningolsz, mi? ;-) ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Rulezka - 2008 április 16, 23:17:44 sziasztok!
jó hírem van! bár már páran tudjátok,de azért elárulom össznépileg, szóval mivel újra az r4 klub elnöke lettem, így az r4 klub is jelen lesz Tökölön ;), remélem jön végre pár r4es figura szép autókkal, 1ről tudok ami szép és jön,de remélem a gyárias állapotút is sikerül rávenni hogy eljöjjön!na csak ennyi! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 17, 08:44:44 sziasztok! Én is hívtam egyet vecsésről. ;Djó hírem van! bár már páran tudjátok,de azért elárulom össznépileg, szóval mivel újra az r4 klub elnöke lettem, így az r4 klub is jelen lesz Tökölön ;), remélem jön végre pár r4es figura szép autókkal, 1ről tudok ami szép és jön,de remélem a gyárias állapotút is sikerül rávenni hogy eljöjjön!na csak ennyi! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 április 17, 22:31:30 Kedves Gyorsulós Bogarasok!
Bizton tudom, hogy a SKodások készülnek a címvédésre!! Idén meg kéne nekik mutatni!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 18, 07:23:25 Kedves Gyorsulós Bogarasok! én nem a skodásokra gyurok hanem bogarasokra ;DBizton tudom, hogy a SKodások készülnek a címvédésre!! Idén meg kéne nekik mutatni!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 18, 09:40:32 én nem a skodásokra gyurok hanem bogarasokra ;D azért mert te vérfarkas vagy ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 18, 09:41:43 azért mert te vérfarkas vagy ;D ;D ;D :oCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gsattila - 2008 április 18, 12:17:29 Reménytelen vállalkozás lenne. Legalábbis az itthoni gépekkel.
Kedves Gyorsulós Bogarasok! Bizton tudom, hogy a SKodások készülnek a címvédésre!! Idén meg kéne nekik mutatni!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 18, 12:46:54 Reménytelen vállalkozás lenne. Legalábbis az itthoni gépekkel. azért lesz egyszerintem vagy 2 aki oda pörkölCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 április 18, 12:50:48 azért lesz egyszerintem vagy 2 aki oda pörköl Ki lenne az, szerinted? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 18, 12:52:57 lesz a csernák zsolti 2,1es typ 1
meg Elite Lacika 2,4? jó kis váltóval ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 április 18, 12:55:44 lesz a csernák zsolti 2,1es typ 1 meg Elite Lacika 2,4? jó kis váltóval ;) Na majd jól megnézzük.... ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 18, 12:59:15 Na majd jól megnézzük.... ;) ;D szerintem lesz aki villant! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 április 18, 13:09:42 szerintem lesz aki villant! ;D Csak azért mondtam, mert tavaly sem nagyon volt ellenfelük... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 április 18, 21:20:36 Csak azért mondtam, mert tavaly sem nagyon volt ellenfelük... a revans >:D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 április 19, 07:42:09 olyat nem lehet, hogy jól körbecsövezni egy bogarat és induláskor ráhúzod az ellenre a kormányt?
az erőt agresszióval lehet pótolni :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 április 19, 16:50:38 mai nap voltam sirokko klub elnökénél és jeleztem ezt az eseményt és lehet h ök is részt vennnének jópáran!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gsattila - 2008 április 19, 22:55:20 Mondta a kismalac .... :)
az erőt agresszióval lehet pótolni :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 20, 08:04:05 mai nap voltam sirokko klub elnökénél és jeleztem ezt az eseményt és lehet h ök is részt vennnének jópáran! priv ment Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2008 április 21, 20:44:44 Itt nézted? www.tokol.bogarhatu.hu itt nézném csak. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 22, 13:46:31 Van valami szórólapszerűség amit kinyomtathatnék és adhatnék annak akinek akarok?
Konkrétan ma jutott eszembe, hogy a 02-es (BMW)(belefér egyáltalán a képbe? ) klub szülőatyjának pl nyomnék egyet a kezébe. Személyszerint Ő elég aktív "veterános", biztos jönnének tán pár szép döggel. Volt már bogárbulin is a Szepessel, sőt még gyorsultak is. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 22, 14:18:48 Van valami szórólapszerűség amit kinyomtathatnék és adhatnék annak akinek akarok? Konkrétan ma jutott eszembe, hogy a 02-es (BMW)(belefér egyáltalán a képbe? ) klub szülőatyjának pl nyomnék egyet a kezébe. Személyszerint Ő elég aktív "veterános", biztos jönnének tán pár szép döggel. Volt már bogárbulin is a Szepessel, sőt még gyorsultak is. ;D van ám csak nagy aszem 2mb ide sehogy nem lehet beszúrni aki kreálta az Závodszky Iván nevü forumos ha tőle kéred priv akkor elküldi neked emilben Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 22, 14:21:09 van ám OK.csak nagy aszem 2mb ide sehogy nem lehet beszúrni aki kreálta az Závodszky Iván nevü forumos ha tőle kéred priv akkor elküldi neked emilben Bár Pityubá felhegeszthetné a honlapra is, hogy bele lehessen kukkantgatni annak aki akar. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 április 22, 14:22:11 OK. Bár Pityubá felhegeszthetné a honlapra is, hogy bele lehessen kukkantgatni annak aki akar. a tökölös részt nem én csinálom, de már szóltam az illetékes etttársnak. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 április 22, 14:25:15 a tökölös részt nem én csinálom, de már szóltam az illetékes etttársnak. :-XCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Funk - 2008 április 23, 18:16:44 Aki Tökölön csak pár órát tökölne annak az ingyen van?Ami tárhelyváltásra utalt az a pénz Kunczefalván hasznosul?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 április 23, 18:40:06 Aki Tökölön csak pár órát tökölne annak az ingyen van? Ha csak ez első tíz percet nézel meg egy filmből, akkor a moziban nem kérnek jegyet? ;) Tökölj többet. Jó lesz! ;D ;D ;D (nemakartambunkólennihamégisikerültbocs) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 23, 18:43:23 Aki Tökölön csak pár órát tökölne annak az ingyen van?Ami tárhelyváltásra utalt az a pénz Kunczefalván hasznosul? A tárhelyváltos pénz teljesen külön van kezelve(ami maradt)Nem csepegtetjük bele a tököli buliba.Biztos,hogy az év végén ujra gond lehet a váltással,bérléssel,müködtetéssel kapcsolatban,de ott lesz a pénz,és megy tovább a Forum!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 április 23, 18:57:50 Ami tárhelyváltásra utalt az a pénz Kunczefalván hasznosul? ezt kár volt mondani. sértő. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Funk - 2008 április 23, 19:00:03 Ha csak ez első tíz percet nézel meg egy filmből, akkor a moziban nem kérnek jegyet? ;) Államvizsga,vizsga,gyakorlat.Tökölj többet. Jó lesz! ;D ;D ;D (nemakartambunkólennihamégisikerültbocs) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Funk - 2008 április 23, 19:06:06 ezt kár volt mondani. sértő. Mi a sértő?Azt mondtátok,hogy a tököli bulira megy az a pénz.Én azt kérdeztem,hogy ha csak lemennék pár órára az is lovetta lenne?Vagy álljak meg kinnt és császkáljak be(bunkó aki nem fizet alapon?)?Azt meg mindenki tudja h. Kuncze ott megvette a jövő hetet is.Bár van fél lakása.Mindenben politikát véltek felfedezni.Ha már itt tartunk.Nekem az is bassza a csőröm,hogy mikor 20, azután 8-10 éve közlekedtem bogarammal,akkor még megnézték az emberek,mosolyogtak,-nem felni kérdés-,most meg lófasz.Ez sem ipar,hogy csak magadnak építed a gépet.Akkor mégis minden politika? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 április 23, 19:09:54 Azt mondtátok,hogy a tököli bulira megy a pénz. soha senki nem mondta. volt ilyen felvetés, de leugattuk. tárhelypénz tárhelyre. tökölpénz tökölre. nincs átjárás. nincs hazavivés. ércsük ugye. kuncze qrvára nem érdekel, de ha tudod bizonyítani, hát jeletsd fel. biztos ő a legnagyobb csibész. ne hasonlítsd a tököli csapatot hozzá, ha kérhetem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 április 23, 19:11:13 Mi a sértő?Azt mondtátok,hogy a tököli bulira megy a pénz.Én azt kérdeztem,hogy ha csak lemennék pár órára az is lovetta lenne?Vagy álljak meg kinnt és császkáljak be?Azt meg mindenki tudja h. Kuncze ott megvette a jövő hetet is.Bár van fél lakása. leszavaztuk, mivel jövőre is kell a helyért fizetni. és nem teszünk különbséget a beköszönö meg a 2 napig fullosan bent maradó kollegák közt sem, több okbólCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 április 23, 19:12:39 Sokan jönnek pár órára. Minden résztvevő karszalagot kap, amit nem csak mi fogunk ellenőrizni, hanem a gyorsulásos szekuritisek is (a gyorsulásosoknak megy a belépő bizonyos százaléka, cserébe megnézhetjük a versenyt). Tehát sajna ingyen nem lehet bejönni. :-(
Gyere ki 2 napra és érezd jól Magad! :-) Mi a sértő?Azt mondtátok,hogy a tököli bulira megy a pénz.Én azt kérdeztem,hogy ha csak lemennék pár órára az is lovetta lenne?Vagy álljak meg kinnt és császkáljak be?Azt meg mindenki tudja h. Kuncze ott megvette a jövő hetet is.Bár van fél lakása. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Funk - 2008 április 23, 19:19:02 Gyere ki 2 napra és érezd jól Magad! :-) Most nem tudom megtenni.De 1-2 óra beleférne. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 április 23, 19:21:06 Mi a sértő?Azt mondtátok,hogy a tököli bulira megy az a pénz.Én azt kérdeztem,hogy ha csak lemennék pár órára az is lovetta lenne?Vagy álljak meg kinnt és császkáljak be(bunkó aki nem fizet alapon?)?Azt meg mindenki tudja h. Kuncze ott megvette a jövő hetet is.Bár van fél lakása.Mindenben politikát véltek felfedezni.Ha már itt tartunk.Nekem az is bassza a csőröm,hogy mikor 20, azután 8-10 éve közlekedtem bogarammal,akkor még megnézték az emberek,mosolyogtak,-nem felni kérdés-,most meg lófasz.Ez sem ipar,hogy csak magadnak építed a gépet.Akkor mégis minden politika? miért módosítgatod a hozzászólásod? a politikát meg te hoztad fel ilyenolyanfalvával, ha jól tévedek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 23, 19:22:36 Most nem tudom megtenni.De 1-2 óra beleférne. sajnáljuk hogy szegényebbek leszünk egy hókotróval >:Dnehogy megsértődj mert meghívlak egy sörre ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Funk - 2008 április 23, 19:23:14 miért módosítgatod a hozzászólásod? Na ja.Ez igaz.Módosítok.Az akkor is igaz.a politikát meg te hoztad fel ilyenolyanfalvával, ha jól tévedek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 április 23, 19:25:03 Na ja.Ez igaz. akkor? :occ14: (ne offoljunk tovább. már megint módosítasz.) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Funk - 2008 április 23, 19:27:18 akkor? Szorúl a tökö(lö)m a másod diplomámon.:occ14: (ne offoljunk tovább. már megint módosítasz.) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 23, 19:30:50 Szorúl a tökö(lö)m a másod diplomámon. Szerintem kijössz,jol fogod érezni magad,alkalmazzuk :occ14: ezt a játékot,elfelejtesz hazamenni,mert nem akarsz(nem tudsz),és már nem éltél hiába!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 április 23, 19:31:32 Szorúl a tökö(lö)m a másod diplomámon. gratula. a másodikhoz. valaki itt (vagy valahol másutt) már mondta, hogy megette a fene azt a vizsgát, ha azon a szombati négy órán múlik... - nem ezekkel a szavakkal talán, de ez a lényeg. - Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 április 23, 20:43:20 nehogy megsértődj mert meghívlak egy sörre ;D Nah akkor en most nyilvanosan megsertodok! ;D :occ14: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 23, 20:45:15 Nah akkor en most nyilvanosan megsertodok! ;D :occ14: Ezen a találkozon szombat este lesz akár 1 józan ember is????? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 április 23, 20:46:30 Ezen a találkozon szombat este lesz akár 1 józan ember is????? ;D ha ott alszom akkor igen ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 április 23, 20:47:58 ha ott alszom akkor igen ;D Akkosokdolgodlesz!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: PBéci - 2008 április 23, 20:48:15 Ezen a találkozon szombat este lesz akár 1 józan ember is????? ;D Nem igazán >:D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Funk - 2008 április 24, 09:15:46 sajnáljuk hogy szegényebbek leszünk egy hókotróval >:D nehogy megsértődj mert meghívlak egy sörre ;D Visszasírjátok tik még a buflákokat,mint Virág elvtársat.! :whip: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 április 26, 00:18:24 Visszasírjátok tik még a buflákokat,mint Virág elvtársat.! :whip: ezek a modern verdák nem hoznak lázba ;D ;D ;D hókotorni viszont kíválóak >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 01, 14:46:00 Szórólaposztásos kalandok a BlackP topikban!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Május 01, 15:03:45 Szórólaposztásos kalandok a BlackP topikban! ha valamilyen uton-módon hozzám is eltudna jutni szorólap azt szivesen osztogatnán én is...pl szombaton valószinüleg járok arra és akkor esetleg beugorhatnék hozzátok Senyor? persze ha nem gáz , csak akkor .....és van még mit osztogatni,persze Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 01, 15:06:25 Nálam az üzletben is kirakható !
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 01, 15:13:04 ha valamilyen uton-módon hozzám is eltudna jutni szorólap azt szivesen osztogatnán én is... pl szombaton valószinüleg járok arra és akkor esetleg beugorhatnék hozzátok Senyor? persze ha nem gáz , csak akkor .....és van még mit osztogatni,persze gyere csak nyugodtan, van még osztanivaló. előtte viszont csörrents meg, hogy ottnon vagyunk-e. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Május 01, 15:18:53 gyere csak nyugodtan, van még osztanivaló. előtte viszont csörrents meg, hogy ottnon vagyunk-e. ok,akkor ha tudok megyek és elötte hivlak...és akkor Süninek is hozok ,azaz elosztjuk,gondolom igy jó lesz Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 01, 15:21:28 ok,akkor ha tudok megyek és elötte hivlak... és akkor Süninek is hozok ,azaz elosztjuk,gondolom igy jó lesz hápeeszehogy. adom az összeset, majd gyártok újat. ;) :D számot-címet tudod ugye? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Május 01, 15:32:35 hápeeszehogy. adom az összeset, majd gyártok újat. ;) :D ha nem változott akkor igen... :)számot-címet tudod ugye? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 01, 19:33:25 ha valamilyen uton-módon hozzám is eltudna jutni szorólap azt szivesen osztogatnán én is... Én nyomtattam, bár a tökfekete dizájn nem a leg festékpatronbarátabb. :-\pl szombaton valószinüleg járok arra és akkor esetleg beugorhatnék hozzátok Senyor? persze ha nem gáz , csak akkor .....és van még mit osztogatni,persze Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Május 01, 21:04:12 Bár nem autó, de népjárgány a vespa ráadásul klubba is tömörülnek, és ha még nem értesültek a dologról lehet hogy szívesen eljönnének, ma is kirándultak a kemencei völgyben elég szép számban és szebbnél szebb paripákon....
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Május 02, 08:45:39 képet az új plakátról! hirdetnem kell az igét! >:D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 Május 02, 09:19:10 képet az új plakátról! hirdetnem kell az igét! >:D Linket kérnék én is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 02, 09:56:48 Linket kérnék én is. képet az új plakátról! hirdetnem kell az igét! >:D köszönjük ha hirdetitek :D :occ14:http://tokol.bogarhatu.hu/ http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/tokol_2008_hun.jpg Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 Május 02, 11:54:03 köszönjük ha hirdetitek :D :occ14: http://tokol.bogarhatu.hu/ http://www.bogarhatu.hu/pityubacsi/tokol_2008_hun.jpg http://seba.veteranmotor.com/ (http://seba.veteranmotor.com/) Megtörtént. Pannóniásokat is szeretettel várják a rendezők? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 02, 12:11:15 http://seba.veteranmotor.com/ (http://seba.veteranmotor.com/) Megtörtént. Pannóniásokat is szeretettel várják a rendezők? természetesen a legnagyobb szeretettel elméletileg meghívó is ment már nekik Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Május 02, 19:46:38 természetesen a legnagyobb szeretettel És a Vespasok??? Vagy ők annyira nem oda valók? Én személy szerint szívesen megnéznék egy két példányt.... ;) (tudom akkor menjek el egy vespa találkozóra)elméletileg meghívó is ment már nekik Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 02, 19:49:56 És a Vespasok??? Vagy ők annyira nem oda valók? Én személy szerint szívesen megnéznék egy két példányt.... ;) (tudom akkor menjek el egy vespa találkozóra) őket is nagy szeretettel várjuk :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 02, 20:21:30 természetesen a legnagyobb szeretettel Bugimester! ha valamilyen "nosztalgiás csapat TÖKÖL felé halad, belépésidijat kell e pengetnie?? (fontos nehogy csalodás legyen) .....szerintem!!elméletileg meghívó is ment már nekik Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 02, 20:23:20 És a Vespasok??? Vagy ők annyira nem oda valók? Én személy szerint szívesen megnéznék egy két példányt.... ;) (tudom akkor menjek el egy vespa találkozóra) tavaly is volt kint 2 vespa isCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 02, 20:26:06 Bugimester! ha valamilyen "nosztalgiás csapat TÖKÖL felé halad, belépésidijat kell e pengetnie?? (fontos nehogy csalodás legyen) .....szerintem!! szeríntem ez egyértelmű hol van olyan 2 napos találkozó programokkal gyorsulással stb ahol nem kell ? ahoz képest egy belépő 2000ft mondhatni lófasz büfék,alkatrészbörze,vetélkedők,gyermekprogramok,koncertek, gyorsulási futamok többekközött a nemzetközi gyorsulási futam magyar etapja stb stb..... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 02, 20:26:44 szeríntem ez egyértelmű hol van olyan 2 napos találkozó programokkal gyorsulással stb ahol nem kell ? ahoz képest egy belépő 2000ft mondhatni lófasz büfék,alkatrészbörze,vetélkedők,gyermekprogramok,koncertek, gyorsulási futamok többekközött a nemzetközi gyorsulási futam magyar etapja stb stb..... ja járművel 2000.- mezitlábasnak oder utasnak 1000.- Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 02, 20:27:22 Bugimester! ha valamilyen "nosztalgiás csapat TÖKÖL felé halad, belépésidijat kell e pengetnie?? (fontos nehogy csalodás legyen) .....szerintem!! Nem engem kérdeztél,de azé válaszolok.Minden résztvevö,reményeink szerint valamilyen "nosztalgiás csapat" tagja. Igy a belépö egységesen,mindenkinek annyi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 02, 20:27:53 szeríntem ez egyértelmű O.K. igy tiszta!! ;) ;) ;)hol van olyan 2 napos találkozó programokkal gyorsulással stb ahol nem kell ? ahoz képest egy belépő 2000ft mondhatni lófasz büfék,alkatrészbörze,vetélkedők,gyermekprogramok,koncertek, gyorsulási futamok többekközött a nemzetközi gyorsulási futam magyar etapja stb stb..... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 03, 18:52:00 azért jövőre már jelző nélküli találkozót csináljunk szerintem
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 03, 20:34:17 azért jövőre már jelző nélküli találkozót csináljunk szerintem melyik jelző nem teccik??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 03, 21:16:03 melyik jelző nem teccik??? ezt már BigBugnál is felvetettem, hogy meg lett hívva pár siroccos, most pannoniák, vespak, ezekkel semmi bajom nincs, de a sirocco mint népautó és a vespa mint autó..nekem nem fér bele. és mielőtt letépné bárki a fejem, nincs baj a fenti példákkal meg a többiekkel(szervezői szemmel nézve mondjuk szvesebben vállalok felelősséget a bogaras haverjaimért, mint az idegen motorosokért, ugye a rossz tapasztalat)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 03, 21:25:31 ezt már BigBugnál is felvetettem, hogy meg lett hívva pár siroccos, most pannoniák, vespak, ezekkel semmi bajom nincs, de a sirocco mint népautó és a vespa mint autó..nekem nem fér bele. és mielőtt letépné bárki a fejem, nincs baj a fenti példákkal meg a többiekkel(szervezői szemmel nézve mondjuk szvesebben vállalok felelősséget a bogaras haverjaimért, mint az idegen motorosokért, ugye a rossz tapasztalat) scoriccos részt én intéztem!83elöt gyárott kocsi 25éves szerintem simán belefér népautó kategóriába!amugy nagyon kulturált és normális a sirokkos csapat gyakran vagyok én is programjaikon!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Május 03, 23:07:52 83elöt gyárott kocsi 25éves szerintem simán belefér népautó kategóriába! Regi auto != nepauto(gyk: != jelentese: nem egyenlo) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: AZS - 2008 Május 03, 23:15:51 Regi auto != nepauto (gyk: != jelentese: nem egyenlo) na de volkswagen = népautó ;-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 04, 01:21:15 na de volkswagen = népautó ;-) igy van nem 81es suzikiCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 04, 07:27:49 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 04, 08:04:02 phaeton? 81-es?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Május 04, 08:15:18 Tavaly voltak Porschek is, azok sem voltak kizavarva.
Azokra meg tényleg nem lehet mondani, hogy népautó. Regi auto != nepauto (gyk: != jelentese: nem egyenlo) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 04, 09:16:01 phaeton? akkor jetták is kizárva? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 04, 10:06:39 megint mindenki árnyékra vetődik, meg se lepődök. én annyit mondtam, hogy jövőre ne népautó találkozónak gondoljuk, ahogy az indult és ahogy még idén is kinézett, hanem simán egy bogarhatu.hu-s szervezésű motorizált 25+ fesztivál legyen. találóbb a név, nincs kitiltva senki, nemis tudom honnan jött ez
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 04, 10:09:25 megint mindenki árnyékra vetődik, meg se lepődök. én annyit mondtam, hogy jövőre ne népautó találkozónak gondoljuk, ahogy az indult és ahogy még idén is kinézett, hanem simán egy bogarhatu.hu-s szervezésű motorizált 25+ fesztivál legyen. találóbb a név, nincs kitiltva senki, nemis tudom honnan jött ez teccik!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 04, 13:09:25 Gumibogi: nem jöttél a szórólapokért... :-\
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Május 04, 13:30:06 Gumibogi: nem jöttél a szórólapokért... :-\ sorry.....voltam arra, de nem volt rá lehetöségem... :-\valahogy csak el jut hozzám a cucc.... :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Május 06, 19:01:52 scoriccos részt én intéztem!83elöt gyárott kocsi 25éves szerintem simán belefér népautó kategóriába!amugy nagyon kulturált és normális a sirokkos csapat gyakran vagyok én is programjaikon! Így van! ;D ;DEgyébként nem kell nagy Sciroccos arzenálra számítani,csak egy páran leszünk ott... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 06, 19:07:59 Így van! ;D ;D Gyertek,és érezzétek nagyon jól magatokat!!Egyébként nem kell nagy Sciroccos arzenálra számítani,csak egy páran leszünk ott... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 06, 19:14:11 Így van! ;D ;D Egyébként nem kell nagy Sciroccos arzenálra számítani,csak egy páran leszünk ott... nekem is jön pár Sciroxxos haver Soma és csapata remélem Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 06, 19:24:58 Télleg énis híttam bogarast volksra! Akik elvitték a felnijeimet. Tehát mangelsek újra láthatóak lesznek ;D nem mintha valakit is érdekelne, csak érdekességképp jegyzem. ;D
Tuti jönnek mert csavarokra a díszkupak most került elő. Hiányosan tudtam nekik odaadni de ígértem tökölre meglesznek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 06, 19:28:44 Télleg énis híttam bogarast volksra! Akik elvitték a felnijeimet. Tehát mangelsek újra láthatóak lesznek ;D nem mintha valakit is érdekelne, csak érdekességképp jegyzem. ;D Tuti jönnek mert csavarokra a díszkupak most került elő. Hiányosan tudtam nekik odaadni de ígértem tökölre meglesznek. én biztosmegnézem és leviszek még jo pár embert mert nagyon kiváncsiakrá söt az Iwiw-en is körbekültem: "Akit érdekel Tazoli különleges kerekei az irány Tököl 31.én" Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 06, 19:30:30 én biztosmegnézem és leviszek még jo pár embert mert nagyon kiváncsiakrá söt az Iwiw-en is körbekültem: "Akit érdekel Tazoli különleges kerekei az irány Tököl 31.én" ;D ;D ;D ;D Na csak azért! :glasses9: :glasses9: És még nem is mondtam tuningtrabikat is híttam ám =). (Ha majd lesz felnim, meg kerekem, meg műszakim, akkor dumálhatnánk a ledprojektről majd vmikor...) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 06, 19:31:05 ;D ;D ;D ;D Na csak azért! :glasses9: :glasses9: (Ha majd lesz felnim, meg kerekem, meg műszakim, akkor dumálhatnánk a ledprojektről majd vmikor...) sejtetem hogy csikáz ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Május 06, 19:46:41 nekem is jön pár Sciroxxos haver Soma és csapata remélem Velük leszek... ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 06, 20:06:15 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 12, 18:40:26 Én is elkezdtem a készülödést! :D
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 12, 19:12:38 Én is elkezdtem a készülödést! :D akor te nem látad a bográcsálványom amit csináltam ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 12, 19:14:00 akor te nem látad a bográcsálványom amit csináltam ;D Mér,Te abba fox aludni???? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 12, 19:15:54 Mér,Te abba fox aludni???? ;D ;D ;D ;Dez ott voltamugy nekem van csiti fiti sátram de borzaszto nagyot fözünkmajd szzerintem Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 12, 19:18:30 MOST MI VAN FONTOS ELÖVÉTELBEN MEGVENEM A JEGYEKET VAGY RÁÉREK OT IS JA ÁS AR ÁRBAN BENE VAN A SÁTOR MEG AZ EGYÉBB????????????????????????????????????????????????????,
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 12, 19:37:38 ;D ;D ;Dez ott volt Ha borzaszto nagyot kell enni,szolj nyugodtan,besegitek!! ;Damugy nekem van csiti fiti sátram de borzaszto nagyot fözünkmajd szzerintem A belépő árában benne van a két napos ottartozkodás,sátrazási,ottalvási lehetöség,de 2 ezeré sátrat nem kapsz!!(legalábbis tölünk nem) De,ha elövételben veszed,akkor egy találkozos polot kapsz!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 12, 19:44:04 MOST MI VAN FONTOS ELÖVÉTELBEN MEGVENEM A JEGYEKET VAGY RÁÉREK OT IS JA ÁS AR ÁRBAN BENE VAN A SÁTOR MEG AZ EGYÉBB????????????????????????????????????????????????????, Jó kérdés. Én rajzáson már megvettem elővételben 2000-ért. De hogy benne vagyok-e az első 100-ban és kapok-é ingyenpólót.... Ki tudja megmondani? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 12, 19:48:40 Jó kérdés. Én rajzáson már megvettem elővételben 2000-ért. De hogy benne vagyok-e az első 100-ban és kapok-é ingyenpólót.... Ki tudja megmondani? én kapsz Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 12, 19:49:28 én kapsz Kircsi! 8) Ingyendolgokat csipázom. ;D Várj a polóméretem honnan fogod tudni? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 12, 19:49:51 MOST MI VAN FONTOS ELÖVÉTELBEN MEGVENEM A JEGYEKET Igen, mert ezzel terhet veszel le a Tisztelt Szervezők válláról. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Május 12, 20:30:40 MOST MI VAN FONTOS ELÖVÉTELBEN MEGVENEM A JEGYEKET VAGY RÁÉREK OT IS Hat ha ott venned meg, akkor nem lenne elovetel. Most vedd meg, fizesd ki, ezzel is a talalkozo gordulekenyseget tamogatod, az addig felmerult koltsegekhez jarulsz hozza anyagilag, ELORE.Idézet JA ÁS AR ÁRBAN BENE VAN A SÁTOR MEG AZ EGYÉBB???????????????????????????????????????????????????? Sator hely, WC hasznalati lehetoseg, parkolohely, faja zene, a kijelolt helyen tuzrakasi engedely, jobaratok, jo hangulat es video/foto/hangfelvetel keszitesi engedely van benne... Igy azer' ma' jo, nem? :-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 12, 20:33:07 Igen, mert ezzel terhet veszel le a Tisztelt Szervezők válláról. Akik ezt mindenkinek elöre is megköszönik!! :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 12, 20:33:27 Kircsi! 8) Ingyendolgokat csipázom. ;D Várj a polóméretem honnan fogod tudni? rád mindegyik jo ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 12, 20:46:01 Akik ezt mindenkinek elöre is megköszönik!! :protest: Ismerek egy olyan gépesített csapatot akiknél az efféle "segítség" nem von maga után köszönetet, mert természetes. És ez így jó, így nagyon jó. :notworthy:Ellenben mi köszönjük, hogy értünk fáradtok nem keveset. :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 12, 20:48:27 Ismerek egy olyan gépesített csapatot akiknél az efféle "segítség" nem von maga után köszönetet, mert természetes. És ez így jó, így nagyon jó. :notworthy: Majd ott,és akkor együtt fogunk fáradni,de nagyon!! :occ14:Ellenben mi köszönjük, hogy értünk fáradtok nem keveset. :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 12, 20:49:03 Majd ott,és akkor együtt fogunk fáradni,de nagyon!! :occ14: bizony bizony Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 12, 21:00:30 rád mindegyik jo ;) De nem mindegy hogy bokáig vagy derékig ér. ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 12, 23:59:08 Rettegjen mindeki. Hívtam egy izomtrabit tökölre. Ott lesznek tutira, és lehet gyorsuláson dobogós helyekért is küzdhetnek.... Jobb perceiben az a vas vti hondát eszik. 8) Sztem a spanja is jön, annak csak egy 80 lovasa van.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 13, 08:04:21 Rettegjen mindeki. Hívtam egy izomtrabit tökölre. Ott lesznek tutira, és lehet gyorsuláson dobogós helyekért is küzdhetnek.... Jobb perceiben az a vas vti hondát eszik. 8) Sztem a spanja is jön, annak csak egy 80 lovasa van. az ilyenek csak rükvercben gyorsulhatnak. vagy keresztben :-PPP Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 13, 08:07:39 az ilyenek csak rükvercben gyorsulhatnak. vagy keresztben :-PPP téged meg elenörzünk majd hogy be vagy e kötve ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 13, 08:22:26 téged meg elenörzünk majd hogy be vagy e kötve ;D nem ér célozgatni, buzi! különben is partizán autójában nincs biztonsági öv. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 13, 08:27:50 nem ér célozgatni, buzi! ;Dkülönben is partizán autójában nincs biztonsági öv. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 13, 08:48:50 nem ér célozgatni, buzi! én mégis bent maradtam ::) :P 8)különben is partizán autójában nincs biztonsági öv. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 13, 09:27:49 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 13, 09:32:43 én mégis bent maradtam ::) :P 8) mert te jó oldalon voltál. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 13, 09:53:21 Még én sem kaptam meg... :'( :-\ meg fogod ne aggódj :)úgy tudom egyszerre indulnak útnak nemsokára Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 13, 09:58:58 meg fogod ne aggódj :) úgy tudom egyszerre indulnak útnak nemsokára Jó, csak nagyon várom már... még elköltöm az árát... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 13, 10:15:10 úgy tudom egyszerre indulnak útnak nemsokára ::) nem a helyszinen vehetejuk at? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 13, 10:26:49 ::) nem a helyszinen vehetejuk at? a kártyát azt hiszem megkapjátok előre (aki nem személyesen vette)a pólót lehet, hogy tényleg ott. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 13, 10:28:40 van egy olyan valaki aki "felelos" a gyerek programokert? mert lesznek... nem?
csak van egy gyerek-versenyszam otletem 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 13, 10:33:33 van egy olyan valaki aki "felelos" a gyerek programokert? mert lesznek... nem? jöhet az ötlet! lesz gyerek felelős!csak van egy gyerek-versenyszam otletem 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 13, 10:39:48 jöhet az ötlet! lesz gyerek felelős! ki? :D amugy a tv-bol loptam az otletet... irjam? ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 13, 12:19:07 ki? :D titok :Pamugy a tv-bol loptam az otletet... irjam? ;D jó nem kérem újra :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 13, 12:35:07 titok :P jó nem kérem újra :P szoval 8) sok kis gurulos bogarat megkotunk madzaggal, (jooooo hosszu es mind egyforma hosszu) es minden madzag vegen megall 1-1 gyerek, es a startra elkezdik feltekerni a madzagot (ahogy tekerik, halad elore a bogar) es az nyer akinek elobb celba er az autoja (azaz hamarabb feltekeri a madzagot) ;D nos? lehet hogy gagyin hangzik, de ahonnan lestem, a gyerekek nagyon elveztek... :P es en is beallnek, ha eleg gyereknek neztek ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Május 13, 12:51:02 szoval 8) sok kis gurulos bogarat megkotunk madzaggal, (jooooo hosszu es mind egyforma hosszu) es minden madzag vegen megall 1-1 gyerek, es a startra elkezdik feltekerni a madzagot (ahogy tekerik, halad elore a bogar) es az nyer akinek elobb celba er az autoja (azaz hamarabb feltekeri a madzagot) ;D nos? lehet hogy gagyin hangzik, de ahonnan lestem, a gyerekek nagyon elveztek... :P es en is beallnek, ha eleg gyereknek neztek ;) Szerintem jó ötlet!.......................Te leszel a "gyerekfelelős" is? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 13, 13:00:37 Szerintem jó ötlet!.......................Te leszel a "gyerekfelelős" is? :D hat akkor szegeny fejuk :P de segitek ha van mit persze. lesz valami szervezoi megbeszeles, vagy ilyesmi? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 13, 17:09:38 van egy olyan valaki aki "felelos" a gyerek programokert? mert lesznek... nem? Hajrá! Geri jön!! lessz még gyerek?????? ha igen hozhatnának a kölkök valami játékokat ,legaláb nem unatkoznak!!csak van egy gyerek-versenyszam otletem 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 13, 17:11:51 jöhet az ötlet! lesz gyerek felelős! Maga "szenyor"?? (tök jó)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 13, 17:14:13 Maga "szenyor"?? (tök jó) ?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 13, 17:36:40 ? Benéztem a nevet ! Bocsi!!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 15, 12:27:09 Tisztelettel jelentem, jelentkeztek az NSU-sok is, jönnek páran!
Elhoznak valami spéci szlalomos kocsit is! ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qgli - 2008 Május 20, 11:21:51 A 2008-as Tököli találkozón a JUMP ROCK BAND és a RED VÁJLING BLUES BAND fog fellépni szombat este 8órai kezdettel.
Aki még nem hallott felőlü(n)k, annak itt van a két lapcím: www.jumprockband.hu www.redvajling.hu Reméljük sokan leszünk, jó időnk lesz, és f.sza hangulaltot teremtünk az esti órákra! :) Üdvözlettel: Egy Volkswagen Golf II tulajdonos! >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 20, 13:46:32 A 2008-as Tököli találkozón a JUMP ROCK BAND és a RED VÁJLING BLUES BAND fog fellépni szombat este 8órai kezdettel. Aki még nem hallott felőlü(n)k, annak itt van a két lapcím: www.jumprockband.hu www.redvajling.hu Reméljük sokan leszünk, jó időnk lesz, és f.sza hangulaltot teremtünk az esti órákra! :) Üdvözlettel: Egy Volkswagen Golf II tulajdonos! >:D szia, te ki vagy? ének, gitár, dob??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qgli - 2008 Május 20, 13:52:30 Helló Pityu Bácsi!
Én a Jump-ban énekelek és gitározom, a Vájlingban meg Gitár/vokál. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 20, 17:50:28 Helló Pityu Bácsi! Én a Jump-ban énekelek és gitározom, a Vájlingban meg Gitár/vokál. micsoda nyagyemberek csatlakoztak körünkbe ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Május 20, 17:57:39 micsoda nyagyemberek csatlakoztak körünkbe ;D ;D ;D ;D ;D ;D :headbang: :headbang: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Május 20, 18:44:21 Üdvw mindenkinek!
Tökölre majd ilyen meghívós cumó nélkül be lehet menni úgy mint a Rajzásra? :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 20, 18:47:25 Üdvw mindenkinek! Be LEHET-e???? :oTökölre majd ilyen meghívós cumó nélkül be lehet menni úgy mint a Rajzásra? :-\ Külön kérünk rá. :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Május 20, 18:48:50 Be LEHET-e???? :o Külön kérünk rá. :D :) :) köszi :) :D megbeszélem, és természetesen elmegyek ha törik ha szakad! ;) :D ;D :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Május 20, 19:52:30 tokol.bogarhatu.hu
Itt minden info. Sátorozás a reptér területén, füves részen, belépő tartalmazza a sátorhely árát. :-) Geyébként akkor hogyis lesz a tököli taxás? beugró, lehetőségek miegymás? Mert először mennék idén, és érdekelne a dolog. Sátorozni hol lehet stb. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: szódásbácsi - 2008 Május 20, 20:40:16 tokol.bogarhatu.hu Érdekes is lenne a betonon sátrat verni...Itt minden info. Sátorozás a reptér területén, füves részen, ........:-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Május 20, 20:41:14 tokol.bogarhatu.hu sajna most derült ki hogy nem mehetek, mert fel kell lépni a zenekarral valami koszmók istenhátamogötti városban.Itt minden info. Sátorozás a reptér területén, füves részen, belépő tartalmazza a sátorhely árát. :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 20, 20:43:18 sajna most derült ki hogy nem mehetek, mert fel kell lépni a zenekarral valami koszmók istenhátamogötti városban. kár hogy nem Tökölön :D :(Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 20, 20:49:18 Érdekes is lenne a betonon sátrat verni... Most nevetni fogsz,de a katonai sátrat tavaly a betonon állitottuk fel!!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 20, 20:52:47 Érdekes is lenne a betonon sátrat verni... dübellel simán oda lehet fogatni :-PP Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: szódásbácsi - 2008 Május 20, 20:58:51 Most nevetni fogsz,de a katonai sátrat tavaly a betonon állitottuk fel!! Rendicsek, csak eszembe jutottak gyerekkori emlékeim, amikor a kétszemélyes sátorhoz adott cövekeket a földbe való beveréskor is sikerült elgörbíteni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 20, 21:00:39 Rendicsek, csak eszembe jutottak gyerekkori emlékeim, amikor a kétszemélyes sátorhoz adott cövekeket a földbe való beveréskor is sikerült elgörbíteni. Vannak fugák a beton placcon,ez a titok nyitja!! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 20, 21:23:16 Van itt gödöllőn egy kék Capri. Neki tűzzek valami meghívófélét az ablakába? Lesznek Caprisok is asszem. Nem?!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 20, 21:24:36 Van itt gödöllőn egy kék Capri. Neki tűzzek valami meghívófélét az ablakába? Lesznek Caprisok is asszem. Nem?! Nemtom. Én minden Ford fórumon szóltam ! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 20, 21:48:54 Van itt gödöllőn egy kék Capri. Neki tűzzek valami meghívófélét az ablakába? Lesznek Caprisok is asszem. Nem?! tegyél csak :DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 21, 00:07:18 tegyél csak :D Ok, teszek neki! Meg szóltam egy haveromnak aki aktív cápabömbi fórumos és oda is belinkelte a plakátot. Már tundak róla, egy páran lehet jönnek majd. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 21, 09:18:45 Ok, teszek neki! Meg szóltam egy haveromnak aki aktív cápabömbi fórumos és oda is belinkelte a plakátot. Már tundak róla, egy páran lehet jönnek majd. mondjuk nem ártana megkérdezni a szervezőket is szerintem. ha ringes rajzás feelingem lesz ezen a tökölön, a következő szervezésében nem veszek részt...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 21, 09:27:33 ringes rajzás feelingem lesz ez mar bennem is felmerult... ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 21, 09:54:39 mondjuk nem ártana megkérdezni a szervezőket is szerintem. ha ringes rajzás feelingem lesz ezen a tökölön, a következő szervezésében nem veszek részt... Én nem tudom milyen volt az, de egyébként meg a cápások tudnak róla. www.futam.hu-n fent van és onnan vágják.... És lesz aki jön is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qgli - 2008 Május 21, 09:56:18 Nah, végre sikerült képet felrakni, bár nem bogár, de ez van. :)
A rendszámot még az előző tulaj takarta le eladás előtt, nem én! .D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 21, 10:38:50 ez mar bennem is felmerult... ::) Imádtam volna rock-koncertet a boxoknál, bográcsolást a Coca-Cola kanyarban és sátrazást a Mensell-nél... ;D ;D ;D Tehát Tököl nem Mogyoród, csak itt is ott is beton van! >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 21, 10:48:45 Tehát Tököl nem Mogyoród, csak itt is ott is beton van! >:D az autó felhozatalra érti ő is szerintemCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 21, 10:51:46 az autó felhozatalra érti ő is szerintem Értem én... ;) De engem ott sem az autók zavartak, hanem a tulajdonosaik :P "Nekem 1.200 Watt van a kocsiba'!" mondták "nekem meg 32.000!" mondtam :-* ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Május 21, 15:34:27 (http://qzma.freeblog.hu/files/tokolnagy2.JPG)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: korben - 2008 Május 22, 07:14:24 Tegnap hallottam a Pont FM en a Tokoli party hirdeteset. :-)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qgli - 2008 Május 22, 08:27:33 Nemtudom, hogy van-e itt illetékes szervezője a találkozónak, de a plakáton miért nincsenek fent a fellépő zenekarok nevei, és mástól hallottam, hogy a PONT FM-en ugyan hírdetik, de ott sem hallható egyik banda neve sem... :???:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 22, 10:01:57 http://www.koponyeg.hu/
Ezt mindenki néze meg aki jön TÖKÖLRE :protest: :protest: :protest: ÁLAT nagyon Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 22, 10:17:36 Nemtudom, hogy van-e itt illetékes szervezője a találkozónak, de a plakáton miért nincsenek fent a fellépő zenekarok nevei, és mástól hallottam, hogy a PONT FM-en ugyan hírdetik, de ott sem hallható egyik banda neve sem... :???: a pontefemen nem mi hirdetünk, hanem a negyedmérföld. a szórólap terve amikor elkészült, akkor még nem volt tuti az, hogy ti jöttök muzsikálni. ennyi az ok. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 22, 10:24:08 http://www.koponyeg.hu/ Ezt mindenki néze meg aki jön TÖKÖLRE :protest: :protest: :protest: ÁLAT nagyon addig meg 6.000.000szor meggondoljak a dolgot a kedves idojaras jelentok :) es egyebkentis, rossz oldalt nezel ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Május 22, 15:42:10 Sziasztok!
Egy barátom jönne a frissen felújított P21-es Pannóniájával.Belefér?Veteránmotorosok mennyire lesznek?mintha olvastam volna,hogy meghívták a Pannónia MGTSZ-t... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 22, 15:42:57 Sziasztok! Egy barátom jönne a frissen felújított P21-es Pannóniájával.Belefér?Veteránmotorosok mennyire lesznek?mintha olvastam volna,hogy meghívták a Pannónia MGTSZ-t... Meg lettek hívva, persze! És örömmel láthuk a Magyar ipar büszkeségeit is!! :D :D :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 22, 18:06:40 Nemtudom, hogy van-e itt illetékes szervezője a találkozónak, de a plakáton miért nincsenek fent a fellépő zenekarok nevei, és mástól hallottam, hogy a PONT FM-en ugyan hírdetik, de ott sem hallható egyik banda neve sem... :???: Van itt "illetékes szervezö"!Tudok válaszolni is,de már megtették elöttem! Csak még annyit a témához,hogy egy adott méretü plakátra,szórolapra nem fér rá minden informácio,azok meg pláne nem amik a plakát tervezésekor,nyomtatásakor még függöben voltak. Ha egy két napos rockzenei találkozót szerveztünk volna,akkor biztos hogy minden résztvevö,fellépö ott figyelne a plakáton. De ez egy autos,népautos,hobbiautos találkozo,ahol nem az a fö szempont,hogy a fellépö bandáknak reklámot csináljunk,hanem a jo hangulat,a sikeres találkozo a cél,melyet este a Ti "segitségetekkel" szeretnénk csucsra járatni. Igyekszem pontosan fogalmazni,de ugy gondolom,hogy a fentiek szerint válaszoltam. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Május 22, 18:42:11 Van itt "illetékes szervezö"! Tudok válaszolni is,de már megtették elöttem! Csak még annyit a témához,hogy egy adott méretü plakátra,szórolapra nem fér rá minden informácio,azok meg pláne nem amik a plakát tervezésekor,nyomtatásakor még függöben voltak. Ha egy két napos rockzenei találkozót szerveztünk volna,akkor biztos hogy minden résztvevö,fellépö ott figyelne a plakáton. De ez egy autos,népautos,hobbiautos találkozo,ahol nem az a fö szempont,hogy a fellépö bandáknak reklámot csináljunk,hanem a jo hangulat,a sikeres találkozo a cél,melyet este a Ti "segitségetekkel" szeretnénk csucsra járatni. Igyekszem pontosan fogalmazni,de ugy gondolom,hogy a fentiek szerint válaszoltam. jól mondod Vaga! ez nem egy koncert lesz hanem egy autóstalálkozó! a célpont nem azokon lesz akik majd énekelgetnek! meg aki kíváncsi rá az úgyis elmegy, aki nem az meg majd sajnálhatja!! ;D ;) :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 22, 19:05:05 amúgy ezek az együttesek milyen zenét játszanak (mire készüljek?)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 22, 19:09:24 amúgy ezek az együttesek milyen zenét játszanak (mire készüljek?) Tavaly a Red Vájling jelesre vizsgázott a "korhü" rockzenével!!Szerintem idén sem adják alább!! :protest: Biztos ami biztos,sok sörrel készülj!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 22, 19:20:37 Tavaly a Red Vájling jelesre vizsgázott a "korhü" rockzenével!! borral! ugye Bushi! ;)Szerintem idén sem adják alább!! :protest: Biztos ami biztos,sok sörrel készülj!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 22, 19:26:50 borral! ugye Bushi! ;) Akkor az nagy gond lesz,ha sörrel koccintok Veled?? :DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 22, 19:40:55 Akkor az nagy gond lesz,ha sörrel koccintok Veled?? :D engem nem zavar! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 22, 19:43:09 engem nem zavar! ;D :occ14:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 22, 19:59:17 Van itt "illetékes szervezö"! ez kcisit erős fogalmazás, a plakát készültekor még nem tudtuk kik játsznak, ennyi. amúgy tuti kikerültek volna. bár én sem vagyok ott, mint weboldalkészítő, d nem gond :)Tudok válaszolni is,de már megtették elöttem! Csak még annyit a témához,hogy egy adott méretü plakátra,szórolapra nem fér rá minden informácio,azok meg pláne nem amik a plakát tervezésekor,nyomtatásakor még függöben voltak. Ha egy két napos rockzenei találkozót szerveztünk volna,akkor biztos hogy minden résztvevö,fellépö ott figyelne a plakáton. De ez egy autos,népautos,hobbiautos találkozo,ahol nem az a fö szempont,hogy a fellépö bandáknak reklámot csináljunk,hanem a jo hangulat,a sikeres találkozo a cél,melyet este a Ti "segitségetekkel" szeretnénk csucsra járatni. Igyekszem pontosan fogalmazni,de ugy gondolom,hogy a fentiek szerint válaszoltam. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Május 22, 20:49:12 ez kcisit erős fogalmazás, a plakát készültekor még nem tudtuk kik játsznak, ennyi. amúgy tuti kikerültek volna. bár én sem vagyok ott, mint weboldalkészítő, d nem gond :) a "benti" topicban már mea culpa-ztam! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 22, 20:56:54 a "benti" topicban már mea culpa-ztam! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Május 22, 21:48:41 Én meg nem,mert asszem nekem szolt,és csak a pucér valoságot probáltam felvázolni! :protest: .............akkor pontosítok: csak a webdizájnos "cég" logólemaradásáért kértem elnézést. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 23, 07:14:18 Én még mindig várom az ígért, előre megvásárolható belépőt...
Ideér vajon a jövő hét végéig????? :???: ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 23, 11:25:35 Én még mindig várom az ígért, előre megvásárolható belépőt... annyira megvásárolható előre, hogy a rajzáson már meg is vettem :-*Ideér vajon a jövő hét végéig????? :???: ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 23, 11:41:26 Én még mindig várom az ígért, előre megvásárolható belépőt... közérdekű:Ideér vajon a jövő hét végéig????? :???: ::) az oldalon előrendelt jegyekről az infók saját hibánkból még nem mentek ki, a hét végéig mindenképp mindenki megkapja az infót. szvsz postázni már nem lesz értelme a belépőket, de erőrl is megy az infó! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qgli - 2008 Május 23, 11:56:27 Kedves VAGABOND: Ez csak egy kósza érdeklődés volt tőlem, bár, hogy nem tisztult még le a fellépők listája, erre annyit, hogy tavalyi koncert után egyből mondták a szervezők, hogy "jövőre ugyanitt" ;)
(nem hiszem, hogy a reklám lenne a lényeg, mert aki tudja miről van szó, úgyis ottlesz, úgyhogy, ez tényleg csak egy elejtett kérdés volt a szervezők felé) BILL: www.jumprockband.hu www.redvajling.hu :P [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 23, 12:12:07 annyira megvásárolható előre, hogy a rajzáson már meg is vettem :-* Én is megtettem volna, de sem nekem, sem BigBug bácsinak nem jutott az eszébe.... Evvan.... csak megkérdzetem, mert volt egy halvány ígéret, hoghy a héten elpostázzák, de ezek szerint nem... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Május 23, 13:01:22 volt egy halvány ígéret, hoghy a héten elpostázzák, de ezek szerint nem... De ne csuggedj, a bejaratnal (ha elore fizeted) mely tisztelettel vegyes orommel fogjuk atnyujtani a belepodet! :-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 23, 13:31:24 De ne csuggedj, a bejaratnal (ha elore fizeted) mely tisztelettel vegyes orommel fogjuk atnyujtani a belepodet! :-) Jó, de most ott fizessem, vagy előre, de akkor kinek? Számlaszám, vagy valami.... :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 23, 13:51:07 Jó, de most ott fizessem, vagy előre, de akkor kinek? Számlaszám, vagy valami.... :-\ közérdekű: az oldalon előrendelt jegyekről az infók saját hibánkból még nem mentek ki, a hét végéig mindenképp mindenki megkapja az infót. szvsz postázni már nem lesz értelme a belépőket, de erőrl is megy az infó! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 23, 19:47:29 annyira megvásárolható előre, hogy a rajzáson már meg is vettem :-* Ne is kérdezd ki volt az első. ;)És mennyire különleges sorszámot kapott. :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Május 23, 21:06:03 Ne is kérdezd ki volt az első. ;) Es aki a kruznajton vette meg? ;-)És mennyire különleges sorszámot kapott. :notworthy: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 24, 15:05:21 Én még mindig várom az ígért, előre megvásárolható belépőt... Sanyikám ezt a belépő dolgot én BŐ tam el.Ideér vajon a jövő hét végéig????? :???: ::) valahogy lesz a lényeg hogy póló természetesen a bejáratnál fog várni téged és mindenkit aki előrendelt Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 24, 15:06:32 közérdekű: nem a rendezőség hibájából !az oldalon előrendelt jegyekről az infók saját hibánkból még nem mentek ki, a hét végéig mindenképp mindenki megkapja az infót. szvsz postázni már nem lesz értelme a belépőket, de erőrl is megy az infó! az én hibámból ! ezúton is mindenkitől elnézést kérek Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 24, 15:08:21 Ne is kérdezd ki volt az első. ;) a második voltál ;D És mennyire különleges sorszámot kapott. :notworthy: a sorszám valóban különleges az első a Csődör Laci a Karmanos volt (na nem ez a neve :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 24, 17:54:14 Sanyikám ezt a belépő dolgot én BŐ tam el. valahogy lesz a lényeg hogy póló természetesen a bejáratnál fog várni téged és mindenkit aki előrendelt Köszi, de hidd el, nem is annyira a póló, stb miatt izgultam annyira, hanem , ha előfinanszírozás, akkor időben Nálatok legyen a lótyi.... Én már csak tudom, mit jelent a money egy Tali szervezésénél, lebonyolításánál... ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 24, 18:12:47 a második voltál ;D ANDRÁS!nem laci!a sorszám valóban különleges az első a Csődör Laci a Karmanos volt (na nem ez a neve :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 25, 07:36:25 ANDRÁS!nem laci! igazCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 25, 17:23:21 Halló! szeretnék egy listát ,hogy "tököli " bulira ki hoz gyereket!! Aki hoz név + életkor!!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 25, 17:23:53 Gery 9éves.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 25, 19:41:30 Gery 9éves. Vili 6éves Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 25, 19:46:39 Gery 9éves.
Vili 6éves Marci 26éves ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 25, 19:47:23 Gery 9éves. >:DVili 6éves Marci 26éves ;) ;D tudtam, hogy te is írni fogsz ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 26, 07:08:01 Szombaton adtam szórólapot egy nagyon szép Barkasos kollégának, itt, Tbányán.. volt valamelyik veterános újságban is (csonthéj színű kaszni, bordő tetővel), meg kapott már tőlem, piros lámpánál álldogálva Trabis, meg az Ipari Parkban Minis is...
Remélem, eljönnek... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Holló - 2008 Május 26, 07:44:45 Gery 9éves. légyszi javítsd ki 13-ra ;DVili 6éves Marci 26éves ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Május 26, 08:46:25 Gery 9 éves. Vili 6 éves Dorka 7 éves Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Május 26, 09:12:35 Gery 9 éves. Vili 6 éves Dorka 7 éves GumiMarci 2.5 éves :baby: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 26, 09:18:42 Halló! szeretnék egy listát ,hogy "tököli " bulira ki hoz gyereket!! Aki hoz név + életkor!! ÉN meg szeretnék egy listát hogy a Tököli bulira ki hoz Szingli csajokat (név,kor fénykép,elérhetöség) :protest: :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 26, 09:58:34 légyszi javítsd ki 13-ra ;D Hollóbácsi, seggbe leszel rúgva :PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 26, 10:26:40 Hollóbácsi, seggbe leszel rúgva :P Most akkor ki kapja a maflást, Tökölön???? 8) ;D ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 26, 10:41:59 Most akkor ki kapja a maflást, Tökölön???? 8) ;D ::) ez a meglepi műsorszám :-XCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 26, 10:44:27 ez a meglepi műsorszám :-X A tavalyi az nagyon "ütős" volt.... >:D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 26, 11:10:04 http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=69422471
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Május 26, 12:18:24 múlthéten beregiztem egy papucsos jegyre de azt nem értem h hol fogom átvenni jahh és még benne vagyok esetleg a polóbuliban ? ;) ;Dörülnék neki marhára :D ::)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 26, 13:26:30 múlthéten beregiztem egy papucsos jegyre de azt nem értem h hol fogom átvenni jahh és még benne vagyok esetleg a polóbuliban ? ;) ;Dörülnék neki marhára :D ::) aki előrendelt, ma kapott mélt :PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 26, 13:59:56 aki előrendelt, ma kapott mélt :P Hozzám még nem ért el... Melyikre küldtétek??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Május 26, 14:05:00 aki előrendelt, ma kapott mélt :P nekem megjött irtam is a méretet a valaszmailben egyébként h néz ki eza poló? ja és bkv-val hogy jutok ki? igaz lehet h taxi lesz ha dolgozom ;D de a kocsit műszaki nélkül nem teszem az útra :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Május 26, 14:12:31 nekem megjött irtam is a méretet a valaszmailben egyébként h néz ki eza poló? ja és bkv-val hogy jutok ki? igaz lehet h taxi lesz ha dolgozom ;D de a kocsit műszaki nélkül nem teszem az útra :-\ HÉV Tökölig. onnan szerintem gyalog. majd Vaga megmondja, mert Ő a helyi. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 26, 14:15:49 ÉN meg szeretnék egy listát hogy a Tököli bulira ki hoz Szingli csajokat Tudtommal van párod vazz ! Vagy Fly-nak keresel ? ;D(név,kor fénykép,elérhetöség) :protest: :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 26, 14:16:26 Persze szombaton Fordmajálison összefutottam Vaga mesterrel. Bepofátlankodott az asztrával.... ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 26, 14:32:28 Hozzám még nem ért el... hát, passz, csak minden beérkezett címre válaszoltamMelyikre küldtétek??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Május 26, 14:34:47 HÉV Tökölig. onnan szerintem gyalog. majd Vaga megmondja, mert Ő a helyi. köszönöm max valakit innen megkérek h jöjjön ki elém de kitudja mikor érek ki meloból és mikyen állapotok fognak addigra a reptéren uralkodni :P :occ14: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 26, 14:51:23 hát, passz, csak minden beérkezett címre válaszoltam Én BigBugnak írtam annak idején, mert így kérte... De az adatlapomon lévő gmail-osra jöhetne.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 26, 15:26:10 http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=69422471 lesz valami a spárgás versenyből? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 26, 15:53:44 lesz valami a spárgás versenyből? én több gépet nem tudtam szerezni :(Én BigBugnak írtam annak idején, mert így kérte... csak annyit írtam, hogy mindenki a helyszínen fizet és küldje el a póló méretét a pilóta, ha gondolod küldöm mailben isDe az adatlapomon lévő gmail-osra jöhetne.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Május 26, 16:29:26 nekem megjött irtam is a méretet a valaszmailben egyébként h néz ki eza poló? ja és bkv-val hogy jutok ki? igaz lehet h taxi lesz ha dolgozom ;D de a kocsit műszaki nélkül nem teszem az útra :-\ .....valahogy így: [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 26, 16:30:28 aki előrendelt, ma kapott mélt :P énsenem kaptam ! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 26, 16:33:46 Tudtommal van párod vazz ! Vagy Fly-nak keresel ? ;D énmár magamat szponzorálom ,szabad uszo vagyok ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 26, 18:12:54 Persze szombaton Fordmajálison összefutottam Vaga mesterrel. Bepofátlankodott az asztrával.... ;D Na az nem ugy volt.Meglátta az egyik éber örszem,hogy Forumos poloban közeledik egy Asztrás. Azonnal sorfalat álltak,mutatták az utat,és sirva könyörögtek,hogy adjak Nekik Tökölös szórólapot!! A többit már jól tudod!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 26, 18:15:10 HÉV Tökölig. onnan szerintem gyalog. majd Vaga megmondja, mert Ő a helyi. Nem helyi vagyok,hanem szigethalmi!! ;DDe,ha a HÉV-töl valaki gyalog akar kijutni a reptérre,az hozzon magával két napi hidegélelmet! Jobban jár a kolléga,ha koccan valami ismerössel. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 26, 18:22:21 énsenem kaptam ! neten rendeltél jegyet?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 26, 18:39:27 neten rendeltél jegyet? valószínű Süni is a hanyagságom áldozataCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 26, 19:09:26 Na az nem ugy volt. Meglátta az egyik éber örszem,hogy Forumos poloban közeledik egy Asztrás. Azonnal sorfalat álltak,mutatták az utat,és sirva könyörögtek,hogy adjak Nekik Tökölös szórólapot!! A többit már jól tudod!! ;D volán sem jár arra? 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 26, 19:19:36 volán sem jár arra? 8) csak repülő. meg bogár. meg busz. meg trabant. meg skoda. meg mini. meg mi! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 26, 20:03:02 Akkor ide is beteszem.
Nem leszek ott tökölön. Előre váltott jegyem révén viszont igény tartok a pólóra és a matricára. Kinek jelezzek hogy rakják félre??? Ha nincs félrerakás akkor eladó a jegyem: és a pólót matricát is átruházom. Jegy ára: 2000- Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 26, 20:05:09 volán sem jár arra? 8) sztem pont ott teker a sárga de Vaga majd mindjárt megaszonygyaCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 26, 20:08:39 Akkor ide is beteszem. juttasd el a belépődet légyszíves legkésőbb május 31 08.00-ig a beléptetőkapuhoz és ott visszaadjuk a 2000.-ft-ot annak aki hozzaNem leszek ott tökölön. Előre váltott jegyem révén viszont igény tartok a pólóra és a matricára. Kinek jelezzek hogy rakják félre??? Ha nincs félrerakás akkor eladó a jegyem: és a pólót matricát is átruházom. Jegy ára: 2000- Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Május 26, 20:09:56 Én sem kaptam mailt! De Bigbug-nak elküldtem minden adatomat, pólóméretet is, és Vaga számlájára raktam 2000 pízt úgy két hete....
Remélem így rendben vagyok!? ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 26, 20:17:04 Én sem kaptam mailt! De Bigbug-nak elküldtem minden adatomat, pólóméretet is, és Vaga számlájára raktam 2000 pízt úgy két hete.... A pénz megjött a számlára,ez a része rendben.!Remélem így rendben vagyok!? ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 26, 20:22:36 én sem kaptam
söt enyim és egyik barátomé amit én in téztem azts em Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 26, 20:52:48 juttasd el a belépődet légyszíves legkésőbb május 31 08.00-ig a beléptetőkapuhoz és ott visszaadjuk a 2000.-ft-ot annak aki hozza Okok. Lejadom majd boginak. Ővele tán a héten talizom. Bár hogy ő mikor tudja nektek eljuttatni.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 26, 20:56:35 én sem kaptam nó parasöt enyim és egyik barátomé amit én in téztem azts em holnap mindent letisztázok BlackP-vel aki előrendelt mindenki megkapja a pólót stb... pillanatnyilag az én hanyagságomból kifolyólag szopik úgyhogy egyenlőre nem merek hozzászólni talán holnap Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 26, 20:57:04 Okok. Lejadom majd boginak. Ővele tán a héten talizom. Bár hogy ő mikor tudja nektek eljuttatni.... melyik boginak ?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Május 26, 21:01:31 melyik boginak ? A Guminak. ;D Vagy ha addig nem tudja eljuttani akkor majd beszélek vele hogy spejzolja be a járandóságom. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Május 26, 21:18:19 A Guminak. ;D add oda a gumiboginak ,majd ő odaadja neked a pénzt én pedig elintézem vele tökölönVagy ha addig nem tudja eljuttani akkor majd beszélek vele hogy spejzolja be a járandóságom. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Május 27, 05:45:00 Inkább kérjél pólót, azt odaadjuk a Gumiboginak, így lesz valami emléked a taliról, ha már nem tudsz jönni... :-(((
add oda a gumiboginak ,majd ő odaadja neked a pénzt én pedig elintézem vele tökölön Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Holló - 2008 Május 27, 08:37:54 kell most valami falat vagy autót csinálnom szervezők?
nem tudok semmit és az alfórumom sincs meg Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 27, 09:29:18 nó para küldj át minden mélt!holnap mindent letisztázok BlackP-vel aki előrendelt mindenki megkapja a pólót stb... pillanatnyilag az én hanyagságomból kifolyólag szopik úgyhogy egyenlőre nem merek hozzászólni talán holnap csak az kapott tőlem értesítést, aki a weboldalon rendelt elő jegyet! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 27, 09:43:59 ragaszkodom a 13-ashoz! ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 27, 09:55:15 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 27, 10:13:29 :???: majnem minden készen áll a versenyre, a spárga már megvan!! ;)viszont műanyagautóhiányban szenvedünk. :-\ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gsattila - 2008 Május 27, 10:16:46 Nekem is van előrendelésem, de csak nagyon korlátozottan tudok kint lenni. Melyik este lesz nagyobb buli? Péntek-é vagy szombat? :-[
Inkább kérjél pólót, azt odaadjuk a Gumiboginak, így lesz valami emléked a taliról, ha már nem tudsz jönni... :-((( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 27, 10:19:47 Nekem is van előrendelésem, de csak nagyon korlátozottan tudok kint lenni. Melyik este lesz nagyobb buli? Péntek-é vagy szombat? :-[ mindenképp a szombat, mert pénteken csak a szervezők lesznek kint ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 27, 10:20:17 mindenképp a szombat, mert pénteken csak a szervezők lesznek kint ;) na jó, az is nagy buli lesz :PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 27, 10:48:41 majnem minden készen áll a versenyre, a spárga már megvan!! ;) viszont műanyagautóhiányban szenvedünk. :-\ hat spargat azt en is vettem mar, meg is irtam BlackPnek... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 27, 10:49:12 bogaracsozni lehet majd?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 27, 11:02:55 bogaracsozni lehet majd? nem. Bográcsozni kell! ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 27, 11:06:02 hat spargat azt en is vettem mar, meg is irtam BlackPnek... ezt mondtam én is: spárga már van ;) :D :D (naná, hogy van, vettél, nem ;D ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 27, 11:24:19 ezt mondtam én is: spárga már van ;) :D :D (naná, hogy van, vettél, nem ;D ) ja ok. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Leon1303 - 2008 Május 27, 11:29:56 Megy valaki Debrecenből Tökölre? Csak egy műanyag biszbaszt kéne elhozni nekem TBK-tól.
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 27, 11:31:27 Megy valaki Debrecenből Tökölre? Csak egy műanyag biszbaszt kéne elhozni nekem TBK-tól. és ha igen?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 27, 11:31:46 Megy valaki Debrecenből Tökölre? Csak egy műanyag biszbaszt kéne elhozni nekem TBK-tól. Te miért nem ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Leon1303 - 2008 Május 27, 11:33:55 és ha igen? akkor elhozod nekem?majd érteugrok valamikor unom, hogy belelóg a képembe a napellenző ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Leon1303 - 2008 Május 27, 11:34:34 Te miért nem ? vizsgaidőszak + a motor sincs topponCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 27, 11:34:53 akkor elhozod nekem? elmajd érteugrok valamikor unom, hogy belelóg a képembe a napellenző ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Leon1303 - 2008 Május 27, 11:38:11 el köszöntem ;) majd beszélünk Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 Május 27, 15:13:04 Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;)
(http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/34849202.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 27, 15:29:03 Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;) ;D(http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/34849202.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 27, 17:17:18 Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;) cifra... ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2008 Május 27, 17:22:18 Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;) :o :o(http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/34849202.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Május 27, 23:00:00 cifra... ;D ;D ;D igazi pajta szökevény, az oroszk a háború alatt lelopták róla a motorházfedelet és beolvasztották ágyúnak ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 Május 28, 14:42:27 Hát elég szarul néz ki.Bograzó meg magához nyúl. ;D
Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;) (http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/34849202.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sparkafer - 2008 Május 28, 19:43:42 A tököli találkozóra jön valaki Debrecenből?
Ha igen kérem jelezzen,üzszintjelzőt kéne elküldenem!! Köszi! Béla Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sparkafer - 2008 Május 28, 19:48:03 Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;) Borzié?(http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/34849202.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 28, 20:12:59 Tisztelt Forumos barátok,kollégák,bogarasok,buszosok,meg mindenki!
Pezseg ez a topik rendesen,ezért ugy gondolom,hogy tudnotok kell pár dolgot. A 2.Tököli találkozó SZINTISZTA FÓRUMOS szervezésü.és megrendezésü buli lesz!! Ez azt jelenti,hogy rajtunk mulik,hogy milyen találkozót hozunk össze saját magunknak! Alakult köreinkböl egy szervezö gárda,akik összehozták ezt az egészet,számitva minden forumos aktiv megjelenésére. Bizva a Forum erejében(mely már többször bizonyitott),kivánok mindannyiunknak egy szuper találkozót,melyet közösen fogunk megélni,megcsinálni,és az elsö találkozó tanulságait felhasználva,hagyományt teremtve még sok éven át fogunk Tökölön találkozni!! Minden résztvevönek élményekben gazdag,feledhetetlen bulit kivánok,mint a szervezö csapat egyik tagja! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2008 Május 28, 20:40:34 ha csak vasárnapra megyünk ki akkor is ugyanannyi a belépő?
üdv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 28, 20:41:27 ha csak vasárnapra megyünk ki akkor is ugyanannyi a belépő? igenüdv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: isi5 - 2008 Május 28, 21:04:41 Sziasztok!Lesz kedvezményes gyerekjegy?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 Május 28, 21:23:11 Úgy érzem hogy minden össze esküdött ellenem ,a vas késsz de nem tudom a héten levizsgáztatni."Túl alacsony,sok a lámpa .......Kapják be.
A lányom ballag az oviból 10h-kor.Plussz lehet hogy dolgoznom kell.Jó kilátásaim vannak. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 28, 21:24:09 Sziasztok!Lesz kedvezményes gyerekjegy? 12 éves kor alatt ingyenes. ez elég kedvezményes? :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: isi5 - 2008 Május 28, 21:38:29 12 éves kor alatt ingyenes. Köszi!Tökéletes!ez elég kedvezményes? :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Leon1303 - 2008 Május 28, 22:50:51 Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;) Mi ez a typ4 láz? ;DMsd gyújtófej meg hozzávaló trafó jeeee ;) 8) Remélem videózzátok a gyorsulásokat!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Május 28, 23:31:37 Lassan összeállt a Sciroccos különítményünk,5-6 autóval tuti kint leszünk(lehetne több is de nehéz összeszedni a társaságot :()
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Május 29, 08:52:50 Úgy érzem hogy minden össze esküdött ellenem ,a vas késsz de nem tudom a héten levizsgáztatni."Túl alacsony,sok a lámpa .......Kapják be. A lányom ballag az oviból 10h-kor.Plussz lehet hogy dolgoznom kell.Jó kilátásaim vannak. nála, is hasonlóan telitett a nap még 7végén is és még allergiás is lettem :-[(sosem voltam) s ez is nagyon durva de le...om és kimegyek mert ez a találkozó pont az amit nem hagyhatsz ki ez rólunk szól fórumról. >:D :occ14: ja ás a szervezők is mind itteniek tehát megérdemlik a nagy látogatottságot. :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 29, 08:54:02 nála, is hasonlóan telitett a nap még 7végén is és még allergiás is lettem :-[(sosem voltam) s ez is nagyon durva de le...om és kimegyek mert ez a találkozó pont az amit nem hagyhatsz ki ez rólunk szól fórumról. >:D :occ14: ja ás a szervezők is mind itteniek tehát megérdemlik a nagy látogatottságot. :protest: Ja! Én is elmegyek, legfeljebb a Tatabányait kihagyom....... ;) ;D 8) >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Május 29, 09:02:26 Ja! Én is elmegyek, legfeljebb a Tatabányait kihagyom....... ;) ;D 8) >:D na aaaaaz, erdekes lenne :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 29, 09:04:34 Ja! Én is elmegyek, legfeljebb a Tatabányait kihagyom....... ;) ;D 8) >:D hehehe, pedig egészen jó talit csinálnak az ottani krampuszok ;-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Május 29, 09:39:32 Ja! Én is elmegyek, legfeljebb a Tatabányait kihagyom....... ;) ;D 8) >:D ;D ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Május 29, 10:26:06 tegnap este motorral a hungárián mutattam egy jól öltözött bogisnak, hogy tekerje le az ablakot, nem nagyon akarta, de csak megtette, mondtam, hogy hétvégén találkozó, tudja e, aszongya a volks n roll? mondom aha :) nemtudom fórumos volt e, ha nem, akkor viszont terjed a hír
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 29, 10:27:03 na aaaaaz, erdekes lenne :P Szerinted is???? >:D ::) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 29, 10:27:30 hehehe, pedig egészen jó talit csinálnak az ottani krampuszok ;-)) Akkó majd meglátom, hogy hozza kedVWem.... ::) 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 29, 10:39:08 tegnap este tegnap 3 léghűtésesre raktam szórólapot: dráva u (trawala-val átellenben) egy fehér tékettőre, pannónia u. sárga bogár (hátsó rendszáma hiányzik, nózija horpadt, de rajzásos matrica volt rajta), röppentyű (vagy annak a folytatása, mindenesetre 13ker) bordó 1303, meglehetősen füves volt az orra... :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 29, 11:24:12 tegnap 3 léghűtésesre raktam szórólapot: dráva u (trawala-val átellenben) egy fehér tékettőre aza holló haverja, nem igazán jár már találkozókra. (a neve sajnos nem jut most eszembe) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 29, 11:26:29 aza holló haverja, nem igazán jár már találkozókra. (a neve sajnos nem jut most eszembe) régebben valami Taki nevű komának állt ott a busza, de az nem fehér volt. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 29, 11:29:04 régebben valami Taki nevű komának állt ott a busza, de az nem fehér volt. ááá, igen ő az. de, de, az bizony fehér. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 29, 11:29:48 ááá, igen ő az. most. régen nem. mindegy, ne offoljunk.de, de, az bizony fehér. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Május 29, 15:54:25 tegnap 3 léghűtésesre raktam szórólapot: dráva u (trawala-val átellenben) egy fehér tékettőre, pannónia u. sárga bogár (hátsó rendszáma hiányzik, nózija horpadt, de rajzásos matrica volt rajta), röppentyű (vagy annak a folytatása, mindenesetre 13ker) bordó 1303, meglehetősen füves volt az orra... :D Én pedig SID kocsiját "találtam" meg tegnap újpesten. Aljas módon nem az ablaktörlőlapát alá tettem a szórólapot, hanem "bedobtam" a résnyire letekert ablakon ;D. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Május 29, 16:18:35 Én pedig SID kocsiját "találtam" meg tegnap újpesten. Aljas módon nem az ablaktörlőlapát alá tettem a szórólapot, hanem "bedobtam" a résnyire letekert ablakon ;D. Mi is adtunk Meláknak hétvégén ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: korben - 2008 Május 29, 16:56:22 Úgy érzem hogy minden össze esküdött ellenem ,a vas késsz de nem tudom a héten levizsgáztatni."Túl alacsony,sok a lámpa .......Kapják be. A lányom ballag az oviból 10h-kor.Plussz lehet hogy dolgoznom kell.Jó kilátásaim vannak. Nekem sincs muszakim, ezert kertem az ocsmanyirodaban a vasra utvonalengedelyt, szombat, vasarnap es hetfore, ugyhogy mostmar enis tuti ott leszek. Lehet elsiklottam felette, de bufe lesz? vagy valaki fog arulni hideg sorot? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Május 29, 17:05:06 Nekem sincs muszakim, ezert kertem az ocsmanyirodaban a vasra utvonalengedelyt, szombat, vasarnap es hetfore, ugyhogy mostmar enis tuti ott leszek. Lehet elsiklottam felette, de bufe lesz? vagy valaki fog arulni hideg sorot? Lesz büfé, lesz hideg sör is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: korben - 2008 Május 29, 17:19:16 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 29, 19:31:48 Spárgafeltekerős játék lesz?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuszkó - 2008 Május 29, 19:49:37 Nagyon jó időtöltést, és sikeres Volks'n'Roll-t mindenkinek Tökölön!!
Én innen drukkolok nektek! :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: (Legközelebb ne hóvégére, meg a fizu végére tegyétek... ;D ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Május 29, 19:57:03 Spárgafeltekerős játék lesz? Ha sikerül addigra beszerezni 4-5 egyforma kisautót,akkor lesz.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Május 30, 02:44:41 (Legközelebb ne hóvégére, meg a fizu végére tegyétek... ;D ) Ratyi kifogas! :-) Kerje' kolcson vkitol, aztan jon fizu es visszaadod! :-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 Május 30, 02:58:52 Nagyon jó időtöltést, és sikeres Volks'n'Roll-t mindenkinek Tökölön!! hasonlo jokat kivanok en is, es sok kepet csinaljatokÉn innen drukkolok nektek! :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: :occ14: (Legközelebb ne hóvégére, meg a fizu végére tegyétek... ;D ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Zoli - 2008 Május 30, 09:21:54 Nagyon jó időtöltést, és sikeres Volks'n'Roll-t mindenkinek Tökölön!! Én innen drukkolok nektek! :occ14: (Legközelebb ne hóvégére, meg a fizu végére tegyétek... ;D ) Sajnos mi sem tudunk menni, mert Bill nem vette meg a kerekeimet... ;D (bocs) Mindenkinek jó szórakozást! Remélem a nyíregyi talin sokan leszünk! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuszkó - 2008 Május 30, 10:08:25 Sajnos mi sem tudunk menni, mert Bill nem vette meg a kerekeimet... ;D (bocs) Kissé elgépelted!! ;)Mindenkinek jó szórakozást! Remélem a nyíregyi talin sokan 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Zoli - 2008 Május 30, 10:21:51 Kissé elgépelted!! ;) Uff. Korrigáltam. ;)8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 30, 10:30:30 Én már bepakoltam mindent csak a kaja van fent a szekér megtankolva lemosva ;D
Startra kész Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 10:47:47 Én már bepakoltam mindent csak a kaja van fent a szekér megtankolva lemosva ;D Biztonság kedvéért vigyünk vmi konzervet ;D ha mégsem úgy sikerülne a bogrács :-\ :-* 8).... Vagy majd rögtönzöl Te is, mint Vad Kati a Hal a t... zsíroskenyér hagymával meg bögre kakaóval ::) ;D ;DStartra kész Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 30, 10:50:46 Biztonság kedvéért vigyünk vmi konzervet ;D ha mégsem úgy sikerülne a bogrács :-\ :-* 8).... Vagy majd rögtönzöl Te is, mint Vad Kati a Hal a t... zsíroskenyér hagymával meg bögre kakaóval ::) ;D ;D képzeld szarba vagyok mert csak a 4 literes bográcsom van ithon szoval lehet 2 részletbe fözünk aztán amelyik joban sikerül az lesz a mienk :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 30, 10:51:34 Biztonság kedvéért vigyünk vmi konzervet ;D ha mégsem úgy sikerülne a bogrács :-\ :-* 8).... Vagy majd rögtönzöl Te is, mint Vad Kati a Hal a t... zsíroskenyér hagymával meg bögre kakaóval ::) ;D ;D ja meg viszek ithonrol egy Porke kereket amibe tüzelünk nehogy megyulagyon valami ;D ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 10:54:56 képzeld szarba vagyok mert csak a 4 literes bográcsom van ithon szoval lehet 2 részletbe fözünk aztán amelyik joban sikerül az lesz a mienk :) Nekünk itthon van NAGY BOGRÁCS.... De akkora bukó-val felmenni Bp. kezemben.. :o hülyének néznek! Egyik kereket lehet érdemes lenne kivinni, hátha vki rákap v. elszáll vkinek...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 30, 10:58:01 Nekünk itthon van NAGY BOGRÁCS.... De akkora bukó-val felmenni Bp. kezemben.. :o hülyének néznek! Egyik kereket lehet érdemes lenne kivinni, hátha vki rákap v. elszáll vkinek... az a baj hozám nem fér be,bográsc meg nem kel másik jo ez ami nekem van majd megolgyuk Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 11:02:00 tüzifa van elég ;D
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 30, 11:02:32 tüzifa van elég ;D ne baszátok meg én nekem meg tele van az eleje Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Rulezka - 2008 Május 30, 11:03:11 tüzifa van elég ;D fázni nem fogunk ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 11:16:33 tüzifa van elég ;D Ehhez a tűzhöz kevés lesz a 4literes kondér Melák... illetve azt is mondhatnám, h én nem szívesen kavarnám meg a vulkán tetején azt a bográcsot..Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Május 30, 11:18:16 Ehhez a tűzhöz kevés lesz a 4literes kondér Melák... illetve azt is mondhatnám, h én nem szívesen kavarnám meg a vulkán tetején azt a bográcsot.. ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 11:20:41 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Május 30, 12:25:28 na, meggyüttem.
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Május 30, 12:35:03 na, meggyüttem. Hohó, lesz kaszkadőrshow? >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: zsipi - 2008 Május 30, 12:38:10 Mikor lesz szombaton "kapunyitás"?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: RNIE - 2008 Május 30, 12:40:34 na, meggyüttem. azt hittem többen lesznek,vagy ez volt a VIP nap? 8)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: zsipi - 2008 Május 30, 12:46:22 Binci, ne haragudgj, de nem jövök rá, hogy tudok válaszolni az üzenetre :'(, így megteszem itt: igen, az.
Ha rájöttem, írok vissza ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 13:01:02 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 13:01:42 na, meggyüttem. "Milyen autója van Pityubának?" ;D ;D ;D buzi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: zsipi - 2008 Május 30, 13:02:49 Mondjuk 0830? 8) Köszönöm! Igyekszünk odaérni, mert ahogy figyelgetem a beírásokat igen sokan leszünk a tavalyihoz képest. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 13:11:31 Köszönöm! Igyekszünk odaérni, mert ahogy figyelgetem a beírásokat igen sokan leszünk a tavalyihoz képest. Ha megnyugtat, a szervezők már ma ott lesznek... >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 13:12:01 ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Nem találom a spéci VW jelemet!! :protest: :protest: :protest:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 30, 14:26:32 Aki előbb odaér, foglalna nekem egy árnyékos helyet? 8) ;D ::)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 14:48:04 Aki előbb odaér, foglalna nekem egy árnyékos helyet? 8) ;D ::) Okés, de csak 0630 ig tudom tartani. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 30, 14:49:47 Okés, de csak 0630 ig tudom tartani. ;D Június 30-ig nem tudok maradni... ;D ...csak azért szóltam, mert tavaly is nagyon napos jutott csak... 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 14:51:02 Június 30-ig nem tudok maradni... ;D ...csak azért szóltam, mert tavaly is nagyon napos jutott csak... 8) Szerintem, nem engednek be a sátrak alá... ;D Bár ha elég korán jössz... :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Május 30, 15:03:38 Szerintem, nem engednek be a sátrak alá... ;D Bár ha elég korán jössz... :-* Akkor majd megoldjuk erővel... vagy mégsem...??? ;D 8) >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Május 30, 15:29:13 Lattom,hallom mar nagy a keszulodes Tokolre :o ;) (http://img1.tar.hu/elitevwclub/size2/34849202.jpg) szép. tréleren jön? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 30, 17:23:05 Itten mér nincs Tököl kéremszépen ?! :protest:
http://totalcar.hu/programok# Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Május 30, 18:01:34 Most indulok Tökölre! Kocsi lemosva, sör behűtve... ;D ;D ;D
Holnap sok szeretettel várunk Mindenkit! Hajrá TÖKÖL!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 18:13:03 Most indulok Tökölre! Kocsi lemosva, sör behűtve... ;D ;D ;D Micsoda? Csak főszervezők mennek le ma? vagy előkészítitek nekünk a terepet ;D ;)??Holnap sok szeretettel várunk Mindenkit! Hajrá TÖKÖL!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Normogo - 2008 Május 30, 18:31:45 A vacsi kb. mikor lesz?
Úgy fest, hogy csak 1 napra maradunk, de azt mindenképp meg kell várni! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 30, 19:00:43 figyelem, SZOGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
a stervezők kérik, ha valakinek van véletlenül VONALKÓDOLVASÓJA, legyen szíves kivinni, ha lehet minél előbb. előre is kösz, képek az előkészületekről nemsokára!! ;) :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 Május 30, 19:01:43 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 30, 19:02:58 ugy nez ki megsem megy :-\ mer???Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 30, 19:39:15 egy kis kedvcsináló, bekukkantás a kulisszák mögé...
( VONALKÓDOLVASÓT még mindig keresünk... Előkészületek, még a történelmi időkben (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0025.JPG) indulunk (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0031.JPG) az első szervezőfecskék (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0033.JPG) még nagyon süt a nap (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0034.JPG) a kellékekről Pityubácsi gondoskodik (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0038.JPG) hogyafrancba kell ezt összerakni? (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0039.JPG) hát így!! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0040.JPG) nemcsak sátor, hanem művészfotó is készül (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0042.JPG) ritka pillanat: dolgoznak!! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0044.JPG) alakul (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0045.JPG) mennyahelyedre! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_DSCF0046.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kisvakond - 2008 Május 30, 19:58:23 Kocsi lemosva, holnap délután érkezés sparral. Gondolom kajajegyet elfogadtok ;D !
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: isi5 - 2008 Május 30, 20:12:17 Jön valaki a battai kompal,vagy mindenki az M0-on érkezik?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Május 30, 20:42:57 A Bogárnak továbbra is csak az eleje polirozva, index-féklámpa nem megcsinálva, én elfáradva...
Reggel megnézem, hogyan indul Szolnokról az Alföldi Veteránklub által szervezett túra, aztán én is startolok Tökölre. (Van ott büfé vagy valami kajálda, vagy azt eszem, amit viszek?) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 30, 20:45:17 A Bogárnak továbbra is csak az eleje polirozva, index-féklámpa nem megcsinálva, én elfáradva... Reggel megnézem, hogyan indul Szolnokról az Alföldi Veteránklub által szervezett túra, aztán én is startolok Tökölre. (Van ott büfé vagy valami kajálda, vagy azt eszem, amit viszek?) van büfé, hideg ser, meleg étel... (van még üdítő is, de ebben a hőségben "hideg" kajára ne számíts! ;) szedvics talán lesz) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Binci - 2008 Május 30, 21:29:34 Jó bulit nektek, sajnáljuk, hogy nem lehetünk ott!
Sana ez a vizsgaidőszak ilyen... :-[ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Micka - 2008 Május 30, 21:51:19 Jó bulit nektek, sajnáljuk, hogy nem lehetünk ott! Sana ez a vizsgaidőszak ilyen... :-[ sajnos egyet kell értsek teljes mértékben :( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 22:00:11 Jó bulit nektek, sajnáljuk, hogy nem lehetünk ott! Sana ez a vizsgaidőszak ilyen... :-[ sajnos egyet kell értsek teljes mértékben :( Srácok... nekem is államvizsgaidőszakom van :-\. De kell ez a 2nap lazítás :)! Persze ha hétfőn lenne a vizsgám akkor nekem is felejtős lenne ez a hétvége, de tudom jól h úgyis elb@.. másra ezt az időt-viszont hétfőtől padlógázas hajrá lesz :'(! Gondolunk Rátok megígérem :occ14:, tegyétek amit kell- én átérzem a Ti oldalatokat is.... nem könnyű ebben a kánikulában :book: :read: :notworthy:!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Binci - 2008 Május 30, 22:10:17 Srácok... nekem is államvizsgaidőszakom van :-\. De kell ez a 2nap lazítás :)! Persze ha hétfőn lenne a vizsgám akkor nekem is felejtős lenne ez a hétvége, de tudom jól h úgyis elb@.. másra ezt az időt-viszont hétfőtől padlógázas hajrá lesz :'(! Gondolunk Rátok megígérem :occ14:, tegyétek amit kell- én átérzem a Ti oldalatokat is.... nem könnyű ebben a kánikulában :book: :read: :notworthy:! Hétfő vizsga, szerda szigorlat, csütörtök vizsga... Jó Tökölt! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 22:23:51 Hétfő vizsga, szerda szigorlat, csütörtök vizsga... Pufff :-X :-X :-X akkor egy rohadtnagy kalappal...Jó Tökölt! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Május 30, 22:26:16 Hétfő vizsga, szerda szigorlat, csütörtök vizsga... Jó Tökölt! a fene megette ha azon az 1-2napon múlik...mondhat akárki akármit Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Május 30, 22:31:57 a fene megette ha azon az 1-2napon múlik...mondhat akárki akármit Tudod Te is nagyon jól h utolsó 48h a legfontosabb ;)... (akkor kell megtanulni mindent >:D)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Micka - 2008 Május 30, 22:46:47 a fene megette ha azon az 1-2napon múlik...mondhat akárki akármit egész évben nem tanulok, most mások jegyzetein kell átrágom magam és 3 naponta vizsga van kb 2 napokon múlik minden Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Binci - 2008 Május 31, 14:09:19 hát egyszerüen tutyimutyi vagyok megint. Nem tudom eldönteni mennyek-e vagy ne. Hát nem tudom Mi legyen most, teljesen kész vagyok idegileg. Itt már az alkohol sem segít! Olyan vagyok mint egy kamasz lány. Miért ne mennél? Én is legszívesebben most azonnal bepattannék a bogárba, és irány Tököl! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: drflexes - 2008 Május 31, 15:30:48 Miért ne mennél? en is fszom verjem beleje,de se bogar se busz,se 4 nap ra :D Én is legszívesebben most azonnal bepattannék a bogárba, és irány Tököl! udv: uk tengerpart :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: drflexes - 2008 Május 31, 16:33:29 ugy nez ki megsem megy :-\ haho voltal vegul volks world show-n?mostaniban van beszamolo.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Május 31, 16:33:47 Miért ne mennél? Énis, de sajna mindjárt pattanok a zenkaros kocsiba, és megyünk fellépni estére. 8)Én is legszívesebben most azonnal bepattannék a bogárba, és irány Tököl! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 Május 31, 16:54:55 haho voltal vegul volks world show-n?mostaniban van beszamolo. nem jutottam ki sajnos:( Majd a Bug-Inre megyek,lesz majd photoshoot a Volksworlddel:)) Most meg 10 perc es indulok Woodburnbe,majd rakok fel kepeket. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 31, 17:11:56 Voltunk Tökölön!! ;) ;) ;)
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bill - 2008 Május 31, 19:07:24 Sajnos az előző 3 nap eseményei és a rosszul eltervezett hétvége miatt a tököli taliról fájó szívvel le kellett mondanom.
Érezzétek jól egymást! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Május 31, 19:43:55 Hazaértem Tökölről, köszönet a szervezőknek mindenért. Ha árnyékot is tudnátok csinálni... ;D
Hiányoltam néhány tipust, elősorban a Minikre és Kacsákra gondolok, de pl. Opelt vagy Wartburgot sem láttam. A Bogár jól ment, jól fogyasztott, tavaly nyár óta nem mentem vele ennyit, mint ma. Fotókat jövő héten felrakom a képtáramba. További jó szórakozást kivánok a Tökölön levőknek! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 31, 20:10:00 Mai képek a V&R-ről :
http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Május 31, 20:18:43 voltunk kinnt mi is Tökölön, nagyon jó volt!! Jövőre is legyen!! ..Akkor már én is megyek Bogival!! ;D :) :)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Gaga - 2008 Május 31, 20:36:38 Én is most értem haza. Nagyon jól éreztem magam köszönet a szervezőknek!! A reggeli gyors segítségért külön köszönet, mint a trafóért, mint a gyors szervizért egyaránt! A tombola fődíjáért meg pláne 1000 :notworthy: Jövőre veletek ugyanitt!!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 31, 20:38:33 Én is most értem haza. Nagyon jól éreztem magam köszönet a szervezőknek!! A reggeli gyors segítségért külön köszönet, mint a trafóért, mint a gyors szervizért egyaránt! A tombola fődíjáért meg pláne 1000 :notworthy: Jövőre veletek ugyanitt!! kár h gyors nem mai napon van >:( ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 31, 20:41:00 Már mi is rég itthon vagyunk.
Nagyon jó volt minden, köszi. Nem kis munka volt ez szervezésileg. Kép nincs videó se nagyon. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 31, 20:42:47 http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2
(http://img3.tar.hu/buggarage/img/34891384.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Május 31, 20:43:19 Már mi is rég itthon vagyunk. Nagyon jó volt minden, köszi. Nem kis munka volt ez szervezésileg. Kép nincs videó se nagyon. ;D Szervwusz! ;D végül sikerült beállnod a két dobozrakás közé? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 31, 20:46:34 Szervwusz! ;D Persze, miután széttoltam őket annyira, hogy minimum egy SuperBeetle méretű rés legyen köztük. >:D ;Dvégül sikerült beállnod a két dobozrakás közé? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Május 31, 20:47:43 Persze, miután széttoltam őket annyira, hogy minimum egy SuperBeetle méretű rés legyen köztük. >:D ;D Gratulálok! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 31, 20:49:44 sajnos nemtok menni a gyorsra holnap(láda derbin van kötelező jelennésem)
FOTOZZZZATOK! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 31, 21:06:19 eddig több, mint kéccáz kép... holnap, a bontás után még több lesz, és töltöm felfelé ;) :D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 31, 21:07:55 sajnos nemtok menni a gyorsra holnap(láda derbin van kötelező jelennésem) Képek vagy videjó??? Lessze??( vagy "lesszi"" ;D ;D ;DFOTOZZZZATOK! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Május 31, 21:08:15 eddig több, mint kéccáz kép... holnap, a bontás után még több lesz, és töltöm felfelé ;) :D Most töltsed, az legalább már biztonságban lesz. :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 31, 21:20:34 Most töltsed, az legalább már biztonságban lesz. :protest: tuti helyen van az!! ;) ja, meg eddig egy órányi videjó is van ám!! :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Május 31, 21:22:32 tuti helyen van az!! ;) ja, meg eddig egy órányi videjó is van ám!! :D ki ölte a céges k&d h astrát? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: kdf 001 - 2008 Május 31, 21:31:50 http://picasaweb.google.com/dzsonika/TKLiBuli
A mai nap Tökölön. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 31, 21:38:57 ki ölte a céges k&d h astrát? ;D BlackP... másnak oda se adtam volna ;) (legfeljebb Pityubácsinak, de ő kímélte :D ) még téligumi van rajta, mert a szarrágó cég nem cseréli, mivel heteken belül az autónak is vége: megy a kereskedőhöz, ilyen szépen felöltöztetve ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Május 31, 21:40:12 Hazaértem de a Dudu nem az igazi....Győr előtt 40kmrel nem akart menni de 1km után megjavult és jobban ment mint egésznap :) ....szóval szerintem továbbra se kóser valami a gyújtásom körül.
Köszönet a szervezőknek nagyon jól éreztem magam! Igazából nem vettem részt, a múzeumlátogatáson kivül semmiben csak néha néha mentem egy egy kört és fotóztam meg beszélgettem új és régi ismerősökkel. Nekem nagyon bejön hogy más márkák is vannak. Képek hamarosan! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Május 31, 21:41:33 http://picasaweb.google.com/dzsonika/TKLiBuli A mai nap Tökölön. tök jó! (főleg, hogy én nem voltam a múzeumban. kösz szépen!! :D ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Binci - 2008 Május 31, 21:47:09 Jó sokan hazamentetek...
Nem most kezdődik a buli? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: drflexes - 2008 Május 31, 21:50:14 Jó sokan hazamentetek... mi meg nem is voltunk ba >:DNem most kezdődik a buli? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Május 31, 22:02:54 Bakker!! 100valahány képem eltünt >:(.............a maradék!! http://www.ikep.hu/album_thumb.php/8841 (még keresgélek)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: cdrw - 2008 Május 31, 22:23:27 Nagyon jo volt :) koszonet a szervezoknek!
(http://hotimg20.fotki.com/a/195_56/242_253/IMG_2888.jpg) (http://hotimg16.fotki.com/a/195_56/242_253/IMG_2892.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 31, 22:26:36 Hazaértem de a Dudu nem az igazi....Győr előtt 40kmrel nem akart menni de 1km után megjavult és jobban ment mint egésznap :) ....szóval szerintem továbbra se kóser valami a gyújtásom körül. Köszönet a szervezőknek nagyon jól éreztem magam! Igazából nem vettem részt, a múzeumlátogatáson kivül semmiben csak néha néha mentem egy egy kört és fotóztam meg beszélgettem új és régi ismerősökkel. Nekem nagyon bejön hogy más márkák is vannak. Képek hamarosan! Múzeumból hogyan jutottál vissza ? Vártunk rád ! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Május 31, 22:28:10 Múzeumból hogyan jutottál vissza ? Vártunk rád ! sorry körbenéztem nem láttalak Bittus meg pont ment vissza úgyhogy visszfelé tuningbogárral mentem :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Május 31, 22:30:35 Múzeumból hogyan jutottál vissza ? Vártunk rád ! de fordozás nagyon bejött :) eddig csak 80as évek fordjaiban ültem meg újabbakban de azok nem voltak ennyire feelinges autók....pedig rs cosworth '94 is volt a svájci rokonnak Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Május 31, 22:31:45 de fordozás nagyon bejött :) eddig csak 80as évek forjdjaiban ültem meg újabbakban de azok nem voltak ennyire feelinges autók....pedig rs cosworth '94 is volt a svájci rokonnak Visszafelé volt egy-két kilinccsel előre is. 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: btom - 2008 Június 01, 06:23:49 Nekünk is tetszett, jó volt.
Megint megismerkedtem pár itteni arccal, örülök nektek! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Június 01, 14:29:42 Jó sokan hazamentetek... Nem most kezdődik a buli? DE! és milyen jó volt... :occ14: :occ14: :occ14: >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Június 01, 14:39:04 Köszi mindenkinek, hogy eljöttetek!
Szolgálati közlemény: a délelőtti zivatar miatt kicsit kaotikusra sikerültek a dolgok, emiatt elmaradt a gyorsulási verseny eredményhirdetése. A sorrendet itt tesszük közzé hamarosan, az ajándékokat pedig valamilyen módon eljuttatjuk. Köszi a türelmet! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2008 Június 01, 14:50:36 Én meg majdnem elfelejtettem gratulálni a legaktívabb és legtöbb eredményt elért "bogarhatu.hu" tagunknak.
Gratulálok Győző! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Június 01, 14:54:10 Sajnos ebben nem vagyok otthon. Végig a beléptetésnél csöveztem. :-)
Gondolom, majd kapunk valami részletes eredménylistát, ami még nekem is izgalmas lesz! :-))) Én meg majdnem elfelejtettem gratulálni a legaktívabb és legtöbb eredményt elért "bogarhatu.hu" tagunknak. Gratulálok Győző! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 01, 15:25:21 Mai képek a V&R-ről : Kiegészitve mai (gyorsulásos) képekkel.http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wiktor - 2008 Június 01, 15:52:01 Sziasztok!
Jó volt a szombat!Itt van pár kép: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) Szerintem azért van még mit csiszolgatni a rendezvényen de mindent összevetve remekül éreztük magunkat! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kisvakond - 2008 Június 01, 16:21:42 Köszönet a szervezőknek! Nagyon jól éreztük magunkat. Pár képet beteszek, de kéne csinálnom egy ingyenes tárhelyet a többinek. Melyiket ajánlanátok?
Beszéltem egy sráccal tegnap Tökölön, azt mondja, van egy repülősklub a helyszínen. Jövőre betolhatnánk egy MIG-et a bulira, ha meg tudunk egyezni. De ez még egy messzi-messzi történet. [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kisvakond - 2008 Június 01, 16:22:37 Még kettő:
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Június 01, 16:34:18 videó hamarosan :P ;)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Június 01, 16:35:24 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 01, 16:36:05 ÁLAT JOL ÉREZTEM MAGAM ;D ;D ;D
Gratula a szervezöknek és minden elismerésem (alázkodo smaili) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Június 01, 16:46:19 Köszönet a szervezőknek! Nagyon jól éreztük magunkat. Pár képet beteszek, de kéne csinálnom egy ingyenes tárhelyet a többinek. Melyiket ajánlanátok? Beszéltem egy sráccal tegnap Tökölön, azt mondja, van egy repülősklub a helyszínen. Jövőre betolhatnánk egy MIG-et a bulira, ha meg tudunk egyezni. De ez még egy messzi-messzi történet. Doxa vagy a Sekiék gépe lenyomná :P >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 01, 16:56:29 hogy ne csak autok legyenek ;D
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 01, 16:56:59 ez nagyon aljas ;D ;D ;D
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Június 01, 17:03:40 Doxa vagy a Sekiék gépe lenyomná :P >:D Vagy Qzma 1200-ese. >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Június 01, 17:08:51 videó hamarosan :P ;) GOOO! ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Június 01, 17:23:04 ez nagyon aljas ;D ;D ;D ;D bejeratós a motor ! csak kettőezerötig szabad, vigyázz, bejáratós a motor ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Június 01, 17:26:26 Hát sajnálom, hogy nem lehettem ott, igy képek alapján hatalmas volt a buli! De rámtört a hidegrázás, fejfájás, és a láz még péntek este és igy nem kartam átkecmeregni Pesten, ráadásul a verda sincs a csúcson... :(
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Június 01, 17:28:22 aki lemaradt, korlátozott számban mégé kapható póló
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Június 01, 17:31:18 aki lemaradt, korlátozott számban mégé kapható póló Szürke érdekel!!!Fehér van ! (XXL)[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Június 01, 17:32:16 Szürke érdekel!!!Fehér van ! (XXL) csak fehér :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 01, 17:41:57 Vagy Qzma 1200-ese. >:D Nem is gyorsult ! (Legalábbis délig nem)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: oldfield - 2008 Június 01, 17:43:29 csak fehér :) Köcce!! Pézsé egy fehéret rámdumált, :-X :-X :-X ;) ;) ;) ;D ;D ;D!!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 01, 18:07:46 Ígértem egy képriportot, íme! ;) :D
(ha úgy gondoljátok, hogy sok, átteszem a szappanoperába) Na akkor most merre-hogyan... (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_033.JPG) Szivárognak a vendégek (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_037.JPG) Az első versenyszám (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_039.JPG) Baj esetére (szerencsére nem volt rá szükség) (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_042.JPG) Mintha bogárból lett volna a legtöbb (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_049.JPG) Check-in (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_054.JPG) Jönnek a kispolszkik (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_056.JPG) Szőr Győző lovag Kamilla paripáján (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_062.JPG) Sanyilovag visszakézből... (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_066.JPG) Vililovag "áldozata" még a levegőben (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_069.JPG) Szegény, jobb sorsra érdemes serital (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_070.JPG) Mindent egy jó snittért!! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_072.JPG) Hát ez meg miféle gépsárkány!! :o (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_076.JPG) Gyűlnek a Trabik (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_078.JPG) Lovaghölgy (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_078.JPG) Cucilistalovag (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_084.JPG) Éhes a banda (meg szomjas is) (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_088.JPG) Itt még egyben a labda (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_089.JPG) Itt már nem... de készül a következő! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_090.JPG) Tökéletes labdavezetés, magabiztos opratőri munka, különös tekintettel a sörtartásra ;) ;D (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_103.JPG) Onnan a hűvösből mondjuk a frankót (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_105.JPG) Készül a lufipukkasztó céltábla (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_115.JPG) Na mi lesz már! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_118.JPG) Ide lőjetek! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_119.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 01, 18:17:06 KÉPRIPORT MÁSODIK RÉSZ
Talált!! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_126.JPG) Három kamerával megörökített találat... (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_135.JPG) Feltűnő jelenség érkezése (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_145.JPG) Szűk ez a hely (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_149.JPG) Ennyi hiányzott ;D (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_154.JPG) Indul a múzeumi különítmény (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_174.JPG) Check-out (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_180.JPG) Mindenhol jelen van a krónikás (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_181.JPG) Sörpályabejárás szárazon (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_183.JPG) EGYKERÉÉÉK!! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_185.JPG) A Győztesek!! (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_191.JPG) (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_194.JPG) (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_197.JPG) A trájkok (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_204.JPG) Másnap, eső után (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_206.JPG) Hazamentek a vendégek (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_209.JPG) Csomagolnak a legények (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_215.JPG) Tájkép zápor után (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_217.JPG) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Június 01, 18:34:52 rákkkkendrólllll >:D ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Mákos - 2008 Június 01, 18:38:08 (http://img6.tar.hu/suni25/size2/34890932.jpg)
ez kié ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Június 01, 18:45:00 ez kié ? és én miért nem vezettem????Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sparkafer - 2008 Június 01, 18:46:32 Köszönöm a szervezőknek ezt a jó talit!
Én bitang jól éreztem magam!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 01, 18:52:46 és én miért nem vezettem???? ;D ;D >:DKöszönöm a szervezőknek ezt a jó talit! ennek szívből örülünk :DÉn bitang jól éreztem magam!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 18:54:07 (http://img6.tar.hu/suni25/size2/34890932.jpg) kék 02es nagyon jókat ment tavaly!ez kié ? 1,6 294 2 weber mint az enyim Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 01, 18:55:03 összegyűjtenétek az előzőket idézve a képtárakat?
én is sokat voltam a bejáratban, a játékokról teljes mértékben lemaradtam, de kíváncsi vagyok a fotókra és beszámolókra :D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: maxi - 2008 Június 01, 19:04:12 A gyorsulasi versenyrol is kernek beszamolot >:D >:D >:D :protest: :protest:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 01, 19:10:22 (http://img6.tar.hu/suni25/size2/34890932.jpg) ez kié ? egy sanyi nevű nagyonnemnormálisé, ha ez az 1302-es 16-os porsche felniken. okosan összerakott 1.6, nagyon szépet megy. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 01, 19:17:25 ;D bejeratós a motor ! csak kettőezerötig szabad, vigyázz, bejáratós a motor ;D azért ahogy fogyott a sör, egyre tolódott ki az a 2500-ös tartomány ;D ;D mi is jól éreztük magunkat, köszünjük a szervezőknek, klassz volt. az egy - szigorúan minden szögből körbehugyált - fa árnyéka ugyan elég kevés vigasz volt de több mint a semmi 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 01, 19:33:36 ez nagyon aljas ;D ;D ;D tyűűűűű ez kell nekem küldd át azonnal, így fog csörögni ezentúl >:D ;D a kép címe: BITUS A BUTUS >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2008 Június 01, 19:41:58 köszönjük a találkozót, nagyon jól éreztük magunkat
üdv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Június 01, 19:48:08 ez nekem nagyon tetszett és jól is ment
http://img6.tar.hu/suni25/size2/34890988.jpg Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Mákos - 2008 Június 01, 19:52:05 kék 02es nagyon jókat ment tavaly! 1,6 294 2 weber mint az enyim meg valami elektronikus gyújtás, ah jól látom. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 19:54:30 meg valami elektronikus gyújtás, ah jól látom. igen, itt lakik nem meszze!jó fej srácCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Június 01, 19:55:37 igen it lakik ne meszze!jó fej srác OFF Épségben megúsztad a ládaderbit? ONCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 19:58:44 hazaértünk egészben... most olvasok vissza, örültem h ottlehettem- és sok fórumossal :arg: :deal: , JÓ VOLT A SZERVEZÉS :hello:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 19:59:10 OFF Épségben megúsztad a ládaderbit? ON jaja ment lakatosunk aztán utána elég hamar eljöttünk akkor még meleg volt! :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Június 01, 20:02:22 jaja ment lakatosunk aztán utána elég hamar eljöttünk akkor még meleg volt! :) és indultatok is vagy csak nézőben?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Június 01, 20:02:52 aki lemaradt, korlátozott számban mégé kapható póló kéne 1db L Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 01, 20:04:37 hazaértünk egészben... most olvasok vissza, örültem h ottlehettem- és sok fórumossal :arg: :deal: , JÓ VOLT A SZERVEZÉS :hello: Píísz! Szombat óta volt gond "azzal"? :P Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Június 01, 20:05:19 L-es maradt, nem tudom, épp kinél van, de biztosan félretesz Neked egyet. Talán még XXL-es méret van, ha érdekel valakit!
kéne 1db L Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:05:46 és indultatok is vagy csak nézőben? csak ö indult 10es szám ösküllö csontváz ;Doff ért bocs Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 20:11:55 Píísz! Szombat óta volt gond "azzal"? :P Jaaa, maradt még fejlesztenivaló jövőre is... ;) ;DMareszt hiányoltam a gyorsulásról nagyon.. úgy látszik megijedt a 2,4 látványától ::) >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:16:07 Jaaa, maradt még fejlesztenivaló jövőre is... ;) ;D faszt láda derby kötelezö jelenés! :(Mareszt hiányoltam a gyorsulásról nagyon.. úgy látszik megijedt a 2,4 látványától ::) >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Binci - 2008 Június 01, 20:18:24 faszt láda derby kötelezö jelenés! :( Nem volt jó? (leszámítva avillámot) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 01, 20:19:20 (http://img6.tar.hu/suni25/size2/34890932.jpg) ez kié ? Sanyi barátomé. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:19:46 Nem volt jó? (leszámítva avillámot) emberünk ment aztán nmesokára mentünk is hazaVWOODOO mit mentél? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:20:44 Nem volt jó? (leszámítva avillámot) amugy jó 77versenyzö volt öteletesek nagyon teccet!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 01, 20:25:22 Lehet tudni, mennyi autó volt ?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:33:59 Lehet tudni, mennyi autó volt ? ford jó kiállású teccet! :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Június 01, 20:34:45 Nem tudom pontosan, valahol 200 körül.
Lehet tudni, mennyi autó volt ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:36:26 Nem tudom pontosan, valahol 200 körül. lesz folytatás?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 20:38:13 faszt láda derby kötelezö jelenés! :( FELMENTÉS ELFOGADVA!VWOODOO mit mentél? Legelöször nem is akartam benevezni... csak amikor átmentünk és felsorakoztak rajthoz-akkor dumáltam rá magam ha már ott vagyok...F@sz vagyok... mert lötyögött a karbirudazatom, 2x is beszoptam h beeset >:D és nem működött a ford.számmérőm :-\ először 19,9et mentem.. még szokni kellett mindent... legtöbbször 19,2volt.. végén behoztam 18,9re... könnyítettem autón(pótkerék meg összes kacat kidob :evil6:..) kezdeti reakcióidőm (volt 0,9 bealudtam- volt 0,3is ;)) egy jó karbi+gyújtás beállítással jövőre közelebb lesz a 18hoz, vagy alatta.... Nagyonsok tényező számít.... hosszúváltó kis elsőkerék hátsó slic.. ... pálya végén mindig 4.ben huzattam... legjobb időm mégis 3padlógázon volt. SAJNÁLTAM- inkább kicsit féltem is szétbaszni a motort... Miért neked mit ment volna Maresz? L.Petit nem tudtam megverni... talán jövőre 8) meg a végén már mondtam néhány technikát, 2-3tizedet számít ha kézifékesen indulsz... POÉNNAK-GYAKORLÁSNAK-(H.F)LECKÉNEK JÓ VOLT! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Június 01, 20:40:14 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 01, 20:40:30 18.929 volt a legjobb időm úgy, hogy nem pakoltam ki semmit. Sőt ! Ennél az időnél még bent ült a lányom is ! ;D Illetve egyszer nagyon megvertem Petester-t , csak akkor nem kaptunk valamiért cetlit....
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:42:35 FELMENTÉS ELFOGADVA!Legelöször nem is akartam benevezni... csak amikor átmentünk és felsorakoztak rajthoz-akkor dumáltam rá magam ha már ott vagyok... nemtom csak saccF@sz vagyok... mert lötyögött a karbirudazatom, 2x is beszoptam h beeset >:D és nem működött a ford.számmérőm :-\ először 19,9et mentem.. még szokni kellett mindent... legtöbbször 19,2volt.. végén behoztam 18,9re... könnyítettem autón(pótkerék meg összes kacat kidob :evil6:..) kezdeti reakcióidőm (volt 0,9 bealudtam- volt 0,3is ;)) egy jó karbi+gyújtás beállítással jövőre közelebb lesz a 18hoz, vagy alatta.... Nagyonsok tényező számít.... hosszúváltó kis elsőkerék hátsó slic.. ... pálya végén mindig 4.ben huzattam... legjobb időm mégis 3padlógázon volt. SAJNÁLTAM- inkább kicsit féltem is szétbaszni a motort... Miért neked mit ment volna Maresz? L.Petit nem tudtam megverni... talán jövőre 8) meg a végén már mondtam néhány technikát, 2-3tizedet számít ha kézifékesen indulsz... POÉNNAK-GYAKORLÁSNAK-(H.F)LECKÉNEK JÓ VOLT! hégrát peti meg 18,2 legjobbat! tatabányán 1 kocsit adtam neki! örülök ha 18 vagy alá vinném! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:43:48 Lesz! :-) jólenne szombati gyors egynapon mindennel!(bár tudom h nem rajtatok mullik)sokan szombatra várták! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 20:46:36 18.929 volt a legjobb időm úgy, hogy nem pakoltam ki semmit. Sőt ! Ennél az időnél még bent ült a lányom is ! ;D Illetve egyszer nagyon megvertem Petester-t , csak akkor nem kaptunk valamiért cetlit.... SÜNI.. NEM VICCELEK.. most néztem meg papíromon.. nekem legjobb 18.930volt >:( :violent1: :jerk: TISZTA F1 FEELING >:Dazért jót mentünk ;) Biztos azért voltál gyorsabb mert hátsó kerekekből engedtél ki levegőt :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Június 01, 20:48:01 Így volt tervezve, sajnos kiderült márciusban, hogy csak másnap lehet, mert előtte nap a hivatalos gyorsulás volt. Emiatt lett jó sok plusz kiadásunk, és jó sok kiesett bevételünk (hisz kevesen gyorsultak), de ez egy másik történet. Jövőre ügyesebbek leszünk! :-))))
jólenne szombati gyors egynapon mindennel!(bár tudom h nem rajtatok mullik) sokan szombatra várták! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:48:30 SÜNI.. NEM VICCELEK.. most néztem meg papíromon.. nekem legjobb 18.930volt >:( :violent1: :jerk: TISZTA F1 FEELING >:D rakparton erzsébet hid alat mentél el szürke bogáral voltam!azért jót mentünk ;) Biztos azért voltál gyorsabb mert hátsó kerekekből engedtél ki levegőt :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:49:43 Így volt tervezve, sajnos kiderült márciusban, hogy csak másnap lehet, mert előtte nap a hivatalos gyorsulás volt. Emiatt lett jó sok plusz kiadásunk, és jó sok kiesett bevételünk (hisz kevesen gyorsultak), de ez egy másik történet. Jövőre ügyesebbek leszünk! :-)))) elment 3skodás,meg 2ö szombaton mnets ima futamon 2trabis haverom is szombaton ment futamon......meg sok bogarast is vissza tartot! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 20:52:13 nemtom csak sacc Tudom, először csúnyán odavert nekem-ráadásul izgultam mint a vadbarom és 2nél beesett gáz ishégrát peti meg 18,2 legjobbat! tatabányán 1 kocsit adtam neki! örülök ha 18 vagy alá vinném! enyémben most cseréltem olajat mióta újra összerakták... meg mondom még sok a hiba... Ennek ellenére azért mégis duplán örülők, főleg h nem küldtem haza a motort azért az 1mp.ért Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 20:54:12 rakparton erzsébet hid alat mentél el szürke bogáral voltam! emléxem... akkor titeket láttalak (csak olyan lassan mentem h nem volt időm jobban megfigyelni, mert a hídról lefele lejtett kicsit... ::))Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 20:58:40 emléxem... akkor titeket láttalak (csak olyan lassan mentem h nem volt időm jobban megfigyelni, mert a hídról lefele lejtett kicsit... ::)) jaja én voltam!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: kdf 001 - 2008 Június 01, 21:03:49 http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli
Aki még nem látta annak. A tegnapi nap. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: MobyDick - 2008 Június 01, 21:04:17 hello vwoodoo...
majd jövöre beszállok én is,addig csak fejlesztek! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 21:08:12 hello vwoodoo... Látom időben szólsz... majd 364nap múlva ráérek rettegni... OK?! Milyen kategóriában akarsz indulni, gyári?? Mert most is csak ö-vissza mentek emberekmajd jövöre beszállok én is,addig csak fejlesztek! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: MobyDick - 2008 Június 01, 21:10:31 Látom időben szólsz... majd 364nap múlva ráérek rettegni... OK?! Milyen kategóriában akarsz indulni, gyári?? Mert most is csak ö-vissza mentek emberek hát már nem gyári lesz,mert úgy még 1200 voltCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: MobyDick - 2008 Június 01, 21:11:31 Látom időben szólsz... majd 364nap múlva ráérek rettegni... OK?! Milyen kategóriában akarsz indulni, gyári?? Mert most is csak ö-vissza mentek emberek 1600-ra lett átépitveCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 01, 21:12:31 csak ö indult 10es szám ösküllö csontváz ;D off ért bocs na menj a picsába az nagoyn hardcore tákolmány volt, szétröhögtük magunkat rajta...de valamit ott nem adott ki kicsit széthullott a végére..az tetszett benne a legjobban hogy tiszta dragsteresen nyílt a dino eleje ahogy beültek ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 21:13:33 1600-ra lett átépitve Gratula, ezt másik topicban kifejtheted bővebben- megengedem! csak ne offoljuk szét ezt a topicot ;) mert szétrúgják a seggünket!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: MobyDick - 2008 Június 01, 21:16:28 Gratula, ezt másik topicban kifejtheted bővebben- megengedem! csak ne offoljuk szét ezt a topicot ;) mert szétrúgják a seggünket! oké!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: _NagyG - 2008 Június 01, 21:22:18 Sziasztok!
Nagyon készültem, aztán nagyon nem sikerült menni. Tudom nem hiányoztam senkinek, csak a rendezőségnek az előre megrendelt jegyem miatt, sajnálom télleg! Látom jól sikerált a buli gratula! Mondjátok hova, és átutalom a belépő árát! G. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 01, 21:40:54 na menj a picsába az nagoyn hardcore tákolmány volt, szétröhögtük magunkat rajta...de valamit ott nem adott ki kicsit széthullott a végére..az tetszett benne a legjobban hogy tiszta dragsteresen nyílt a dino eleje ahogy beültek ;D felment a rámpára és az ugratást nem birta ki az egyik kerék 8as nélkül! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 01, 21:51:58 Hali mindenkinek!
Hazaértem én is szerencsésen.Örülök,hogy megismerhettem egy csomó fórumost személyesen ;) A késő esti belépési affér és a reptériek hozzáállása(éjjeli bezárás) nem volt valami bíztató,de azon kívül jól éreztük magunkat,sokáig csináltuk a hangulatot éjjel... Bitusnak,vwoodoonak,Meláknak köszönöm a Bogaras élményeket! A gyorsuláson már jó kevesen voltak,viszont annál jobb hangulatú volt :) ÜDVW:a Sciroccos brigád Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Június 01, 22:26:50 hazaértünk egészben... most olvasok vissza, örültem h ottlehettem- és sok fórumossal :arg: :deal: , JÓ VOLT A SZERVEZÉS :hello: Köszi (mindenki nevében)! A bort hűtsd be! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 22:39:18 Köszi (mindenki nevében)! ;) micsodát :drunken:? Örülök h végre Veled is :deal:A bort hűtsd be! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Június 01, 22:47:30 egy apróság !
ezt majdnem elfelejtettük de mégsem csak fáradt mindenki a rendezőség soraiban és nyilván alszik (alszunk) szval a rendezőség nevében szeretném megköszönni két fórumtársunknak akik nem szégyeltek gatyáravetkezni és teljesen egyéni akcióban nekiálltak felpakolni a sátorbontás után a rommá leépült rendezőség helyett (mellett) a szemetet, sátrat stb szval amire már az utolsó rúgásunk sem volt Sompi,Gumibogi mindannyian nagyon köszönjük jól esett ja és amíg élek és van beleszólásom a jövőévi belépőtök ki van fizetve ha ez a többiekenek nem tetszik akkor belenyúlok a zsebembe és ezúton szeretném minden kedves fórumozónak is megköszönni aki segítette a munkánkat ! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 01, 22:51:54 Mangelseim új tulaja: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/slides/HPIM1466.html
8) 8) 8) (alapos kis bogár alulról nézve (is)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 01, 22:52:02 egy apróság ! ezt majdnem elfelejtettük de mégsem csak fáradt mindenki a rendezőség soraiban és nyilván alszik (alszunk) szval a rendezőség nevében szeretném megköszönni két fórumtársunknak akik nem szégyeltek gatyáravetkezni és teljesen egyéni akcióban nekiálltak felpakolni a sátorbontás után a rommá leépült rendezőség helyett (mellett) a szemetet, sátrat stb szval amire már az utolsó rúgásunk sem volt Sompi,Gumibogi mindannyian nagyon köszönjük jól esett ja és amíg élek és van beleszólásom a jövőévi belépőtök ki van fizetve ha ez a többiekenek nem tetszik akkor belenyúlok a zsebembe és ezúton szeretném minden kedves fórumozónak is megköszönni aki segítette a munkánkat ! nekem tecik ;D ez igy korekt ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 01, 22:59:29 és köszönetképp elöljáróban a fotókból ;)
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 01, 23:00:39 és :notworthy: :deal:
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2008 Június 01, 23:01:43 és köszönetképp elöljáróban a fotókból ;) valami eltakarja a buszomat ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Június 01, 23:14:56 egy apróság ! ezt majdnem elfelejtettük de mégsem csak fáradt mindenki a rendezőség soraiban és nyilván alszik (alszunk) szval a rendezőség nevében szeretném megköszönni két fórumtársunknak akik nem szégyeltek gatyáravetkezni és teljesen egyéni akcióban nekiálltak felpakolni a sátorbontás után a rommá leépült rendezőség helyett (mellett) a szemetet, sátrat stb szval amire már az utolsó rúgásunk sem volt Sompi,Gumibogi mindannyian nagyon köszönjük jól esett ja és amíg élek és van beleszólásom a jövőévi belépőtök ki van fizetve ha ez a többiekenek nem tetszik akkor belenyúlok a zsebembe és ezúton szeretném minden kedves fórumozónak is megköszönni aki segítette a munkánkat ! Köszönjük hogy ott lehettünk! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 01, 23:57:34 http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 00:02:44 "a kért galéria nem létezik" ;) :P Talán most :PCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 00:05:11 vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2
Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 .. itt folytasd Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Június 02, 00:09:01 vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 .. itt folytasd Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 00:16:15 Nem ismeri vki lányokat ;) ;D?? Már megint lecsúsztam...nem voltam ott :-\! (azt hittem h ez a ...Melák csak szórakozik velem amikor mesélte h 2csajé beült a csodahintómba...)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Június 02, 00:34:46 Nem ismeri vki lányokat ;) ;D?? Már megint lecsúsztam...nem voltam ott :-\! (azt hittem h ez a ...Melák csak szórakozik velem amikor mesélte h 2csajé beült a csodahintómba...) Bár kicsit off mert nem tököli kép, de enyémet ez két csaj sasolta ma egésznap :)(http://img0.tar.hu/vw1966/size2/34908326.jpg) (http://img0.tar.hu/vw1966/size2/34908321.jpg) éppen az árnyékból nézelődtem és látom ám valami fotós pasi ott fényképezi őket :) gyorsan kattintottam :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tom@SZ - 2008 Június 02, 00:47:36 :bom: naggggyon zoral volt a párti... :wav:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 05:57:43 vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2
Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 .. itt folytasd Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Június 02, 06:52:42 Mi is szerncsésen hazaértünk a TBK Különítménnyel...
Nagyon köszönjük a szervezőknek a remek napot, hogy ott lehettünk, hogy most legalább eléggé aktívan résztvehettünk a versenyeken... :notworthy: :notworthy: :notworthy: :notworthy: :notworthy: Jó volt ismét egy-két arcot megismerni innen, a régiekkel egy jót dumálni, stb.... Képeket majd folyamatosan teszek fel én is a képtáramba és majd belinkelem... Hála és köszönet még egyszer valamennyi szervezőnek, aktívának!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 02, 07:31:19 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2
vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 .. itt folytasd Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Június 02, 08:06:42 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2
vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 .. itt folytasd Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Június 02, 08:24:21 KÉPRIPORT MÁSODIK RÉSZ Ennyi hiányzott ;D (http://senior.blackpri3st.hu/pic/Tokol2008/thumbs/tn_med_154.JPG) Ez kegyetlen..... Nu Págágyi!! >:D 8) ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wiktor - 2008 Június 02, 08:29:39 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2)
vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: WildDaemon - 2008 Június 02, 08:42:15 Videókat tettetek fel valahova?
Ha már nem tudtam menni legalább had nézzek egy kis gyorsulásit!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Június 02, 08:49:09 L-es maradt, nem tudom, épp kinél van, de biztosan félretesz Neked egyet. Talán még XXL-es méret van, ha érdekel valakit! nálam van minden, sapik, passtartók, pólók, este csinálok leltárat. tegnap valahogy elaludtam Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 02, 09:23:10 Nem ismeri vki lányokat ;) ;D?? Már megint lecsúsztam...nem voltam ott :-\! (azt hittem h ez a ...Melák csak szórakozik velem amikor mesélte h 2csajé beült a csodahintómba...) gondolod hogy ilyen gonosz tréfát űznénk veled?? >:D az is igaz hogy el is akarták vinni, melák kulcsával viszont sajnos nem indult...de már tudom hol tartod a slusszkulcsod ::) 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sompi - 2008 Június 02, 09:58:00 Mi köszönjük a remek bulit!! Csak pár nagy fát kéne beszerezni, hogy legyen 1 kis árnyék. ;D
1-2 képet én is csináltam--- Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2[/url ... itt folytasd! (http://img5.tar.hu/sompibug/size2/34911347.jpg) (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 10:20:28 Videókat tettetek fel valahova? csak egy-két videót csináltam fényképezővel, de amint lesz időm felteszem valahováHa már nem tudtam menni legalább had nézzek egy kis gyorsulásit!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 10:24:14 ;D ;D ;D Szia! alábbi hozzászólásoddal sikerült beazonsítsalak :D sikerült önindítót cserélni és a busszal hazajutni? este felteszem az új versenyszám videóját, a bogárgurítást ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wiktor - 2008 Június 02, 11:06:04 Sziasztok!
Hivatalos és nem hivatalos videók mikor és hol lesznek megtekinthetők? ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 11:30:53 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2[/url b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 ... itt folytasd! (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: kdf 001 - 2008 Június 02, 11:36:27 KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 11:38:35 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Június 02, 11:41:07 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2)
vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qgli - 2008 Június 02, 11:44:30 Sziasztok!
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki jelen volt a szombat esti koncerteken, és remélem jól éreztétek magatokat! VAGABOND-nak és a többi szervezőnek köszönjük a meghívást (Jó volt a Uriah Heep nóta) :) [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 12:16:01 Sziasztok! Te vagy a középső ? ;DSzeretném megköszönni mindenkinek, aki jelen volt a szombat esti koncerteken, és remélem jól éreztétek magatokat! VAGABOND-nak és a többi szervezőnek köszönjük a meghívást (Jó volt a Uriah Heep nóta) :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bushi - 2008 Június 02, 12:17:09 Csak nekem nem nyílnak meg a képtáras oldalak? >:(
Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 12:18:35 Csak nekem nem nyílnak meg a képtáras oldalak? >:( Nekemsenem ! Sztem tar.hu-nál a hiba. Mindenki a V&R-os képeket akarja nézegetni, oszt jól lefagyott ! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wiktor - 2008 Június 02, 12:22:22 nekem se! :(
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Június 02, 12:33:52 egy apróság ! Mi köszönjük a szervezést,rendezést és azt a sok munkát amit beleöltetek....ezt majdnem elfelejtettük de mégsem csak fáradt mindenki a rendezőség soraiban és nyilván alszik (alszunk) szval a rendezőség nevében szeretném megköszönni két fórumtársunknak akik nem szégyeltek gatyáravetkezni és teljesen egyéni akcióban nekiálltak felpakolni a sátorbontás után a rommá leépült rendezőség helyett (mellett) a szemetet, sátrat stb szval amire már az utolsó rúgásunk sem volt Sompi,Gumibogi mindannyian nagyon köszönjük jól esett ja és amíg élek és van beleszólásom a jövőévi belépőtök ki van fizetve ha ez a többiekenek nem tetszik akkor belenyúlok a zsebembe és ezúton szeretném minden kedves fórumozónak is megköszönni aki segítette a munkánkat ! Amikor már jól éreztem magam ......akkor már jól éreztem magam.... :) bocs akivel sajna szombat de nem tudtam egy-két szót váltani de valami kegyetlen fejfájásom volt. :'(...ami délutánra elmúlt és az esti foglalkozáson már rész tudtam venni és Sompi barátommal természetesen szivesen segitettünk... :) üdvw Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: ABF-932 - 2008 Június 02, 12:36:35 Köszönöm minden szervezőnek a szép napot, amit nekünk szereztetek, jövőre egy résztvevővel biztosan számolhattok! :notworthy:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Június 02, 13:06:47 Elsiklottunk még egy nagyon fontos dolog felett:
2008-ban már abszolút NEMZETKÖZI volt a Volks & Roll!! (http://kepeim.hu/userlapok/picture.php3?kid=1128762&u=12701&t=1) Ez az osztrák autó, egy párral érkezett hozzánk! Ez egy teljesen egyedi busz: T3 Doka Westfalia!! Köszönet a T3asoknak, hogy meghívták és messzire vitték a tálkozónk hírét! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 13:18:13 Ez egy TÖK-JÓ KÉP! Köszönöm annak aki csinálta :occ14: :notworthy:
Azt a képet viszont még nem láttam sehol, amikor vas. reggel Bogara_zo áldozatul esett Bitusnak.... Igy már jó :D?! [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 13:27:51 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Június 02, 13:31:16 ezt is én csináltam és azt is, de ott megkértek hogy töröljem és meg is tettem sajnos >:D de emlékeinkben élni fog ;D >:D Esetleg Rnie mestert kéne megkérni illusztrálja az eseményt ;D ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 13:49:04 ezt is én csináltam és azt is, de ott megkértek hogy töröljem és meg is tettem sajnos >:D de emlékeinkben élni fog ;D >:D oooohh, biztos féltek h mit szólnak majd szülők ha meglátják képeket >:D :-*!Nem csak ezt nem hagyjuk elfeledni..: -Melák esti autószerelős stand up előadása is bravúros volt :hello2:, -meg a porsche-replika szerelem száguldás nóta ;) is odavert -meg végre Bitus is megmutatta-(bejáratta egy félreváltás alkalmával 2500f/p)mit tud a motorja ;D (amikor egészen véletlenül mellette voltam és legyorsult :P, vége az lett h nem volt elég hely a felszállásra és kicsúsztam f.pálya végén...) -jaaa és ne felejtsük el Melák infarktus közeli állapotát amikor elvitték bejáratni bogarát(5500 :'(- ) -amikor meg Bugmaster odajött-mindenki egyből témát váltott és csak szelepekről-hézagokról-beállításokról tudtunk beszélni... volt ám adok-kapok oltás mindenkinél... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 13:53:48 Esetleg Rnie mestert kéne megkérni illusztrálja az eseményt ;D ;D ;D ;D hááát nem tudom,h sikerülhet-e visszaadni azt az életszagú pucsííítást, de én :-X mielőtt elárulja h bevásárló parkolóban is napellenző mögé rejtem a s.kulcsot.. ^-^Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 13:56:58 lenyitott tetőnél? ügyes ::) :-X
szerintem ezt töröld ki. elég sokan csak olvasnak itt.. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: walaki - 2008 Június 02, 13:57:44 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2)
vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 Barna: http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008 (http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008) ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 13:59:59 lenyitott tetőnél? ügyes ::) :-X ez csak elterelés volt... ;D ;)szerintem ezt töröld ki. elég sokan csak olvasnak itt.. amúgy meg ha benyúlnak kocsiba a lézersugarak ingyenes aprítást vállalnak-csak utálok folyton kárpitot tisztítani... :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 02, 14:00:40 oooohh, biztos féltek h mit szólnak majd szülők ha meglátják képeket >:D :-*! Nem csak ezt nem hagyjuk elfeledni..: -Melák esti autószerelős stand up előadása is bravúros volt :hello2:, -meg a porsche-replika szerelem száguldás nóta ;) is odavert -meg végre Bitus is megmutatta-(bejáratta egy félreváltás alkalmával 2500f/p)mit tud a motorja ;D (amikor egészen véletlenül mellette voltam és legyorsult :P, vége az lett h nem volt elég hely a felszállásra és kicsúsztam f.pálya végén...) -jaaa és ne felejtsük el Melák infarktus közeli állapotát amikor elvitték bejáratni bogarát(5500 :'(- ) -amikor meg Bugmaster odajött-mindenki egyből témát váltott és csak szelepekről-hézagokról-beállításokról tudtunk beszélni... volt ám adok-kapok oltás mindenkinél... számomra is feledhetetlen élményekel gazdagotam elégé és 9örülök hogy ebbe a társaságba kerülhetem,voltam.Lehet hogy kicsit kevesen voltunk de nakam akor is nagy élmény volt ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 14:04:35 ez csak elterelés volt... ;D ;) jaaa, szóval akkor igazából te is a szőnyeg alatt tartod, mint én? ;Damúgy meg ha benyúlnak kocsiba a lézersugarak ingyenes aprítást vállalnak-csak utálok folyton kárpitot tisztítani... :protest: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 14:06:37 jaaa, szóval akkor igazából te is a szőnyeg alatt tartod, mint én? ;D nincs szőnyeg, csak leragasztott padlókárpit ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 14:09:41 Barna: http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008 (http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008) Ááááááááá ! Szóval a te kedvesed fosztotta ki a tombolát ! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Június 02, 14:36:53 számomra is feledhetetlen élményekel gazdagotam elégé és 9örülök hogy ebbe a társaságba kerülhetem,voltam.Lehet hogy kicsit kevesen voltunk de nakam akor is nagy élmény volt ;D hoztam neked golf labdát és még össze sem futottunk az este :wave: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 02, 14:53:34 hoztam neked golf labdát és még össze sem futottunk az este :wave: sajnálom pedig elégé a középontba voltam :) hogy hogy nem látálCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bushi - 2008 Június 02, 15:10:41 Na mi se sokat találkoztunk csak mikor kifakadtál hogy a jókis ótódat hogy meghajtották :)
sajnálom pedig elégé a középontba voltam :) hogy hogy nem látál Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: walaki - 2008 Június 02, 15:27:09 Ááááááááá ! Szóval a te kedvesed fosztotta ki a tombolát ! ;) igen.... öööö, izééé, nem, nem, neeeem!! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 02, 16:11:00 Hello,
a gyorsulási verseny eredményeit és nyerteseit(?)mikor és hol lehet megnézni? Ezt úgy hallottam,hogy lesz ilyen... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 16:17:08 Hello, itt közzé lesz téve, még kérünk egy kis türelmet a gyorsulási verseny eredményeit és nyerteseit(?)mikor és hol lehet megnézni? Ezt úgy hallottam,hogy lesz ilyen... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 16:36:15 T. Szervezők !
Hálás köszönet a hétvégéért, roppant jól éreztem magam, ortodox Fordosként azt sem szégyellem bevallani, hogy jobban sikerült, mint egy héttel korábban a FordMajális ! Ezen véleményemet hangoztattam Ford fórumokon is, ebből elég szép parázs vita alakult ki. Ha nem üzleti titok, (esetleg privátban) megtudhatnám mi volt a szervezési összeg ? Előre is köszi ! u.i. : egyetlen célja van kérdésemnek : orruk alá dörgölni ! Ugyanis azt a választ kaptam, hogy az egy napos rendezvényünk költségvetése (1.5M) ezt engedte meg. Ehhez képest egy dögunalmas, ötlettelen, kalap sz..r volt. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 02, 16:38:47 itt közzé lesz téve, még kérünk egy kis türelmet Rendben,köszi!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Június 02, 16:47:47 T. Szervezők ! Hálás köszönet a hétvégéért, roppant jól éreztem magam, ortodox Fordosként azt sem szégyellem bevallani, hogy jobban sikerült, mint egy héttel korábban a FordMajális ! Ezen véleményemet hangoztattam Ford fórumokon is, ebből elég szép parázs vita alakult ki. Ha nem üzleti titok, (esetleg privátban) megtudhatnám mi volt a szervezési összeg ? Előre is köszi ! u.i. : egyetlen célja van kérdésemnek : orruk alá dörgölni ! Ugyanis azt a választ kaptam, hogy az egy napos rendezvényünk költségvetése (1.5M) ezt engedte meg. Ehhez képest egy dögunalmas, ötlettelen, kalap sz..r volt. fúúúúúú..........ez tök jól esett (mármint hogy neked ennyire bejött a tali). ;D az "üzleti tikot" mi is csak este tudjuk meg az ígéret szerint. Szerintem Vaga -a régi ismerettségetekre való tekintettel- priv. küldi majd Neked, ha kéred. Ő fogja kiszámolni. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 02, 17:00:17 T. Szervezők ! Hálás köszönet a hétvégéért, roppant jól éreztem magam, ortodox Fordosként azt sem szégyellem bevallani, hogy jobban sikerült, mint egy héttel korábban a FordMajális ! Ezen véleményemet hangoztattam Ford fórumokon is, ebből elég szép parázs vita alakult ki. Ha nem üzleti titok, (esetleg privátban) megtudhatnám mi volt a szervezési összeg ? Előre is köszi ! Köszönjük a dicséretet!! Kérdésedre meg az a válasz,hogy a ti költségeteket felezzed meg naggyábol,és abbol ennyi futotta!! ;D u.i. : egyetlen célja van kérdésemnek : orruk alá dörgölni ! Ugyanis azt a választ kaptam, hogy az egy napos rendezvényünk költségvetése (1.5M) ezt engedte meg. Ehhez képest egy dögunalmas, ötlettelen, kalap sz..r volt. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 17:01:16 Vaga ! Ez a fele összeg most komoly ??? :o
A sörsátort hozta vki, vagy bérelt volt ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Június 02, 17:09:52 Vaga ! Ez a fele összeg most komoly ??? :o A sörsátort hozta vki, vagy bérelt volt ? a bérbeadójától hozták... ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: brez - 2008 Június 02, 18:45:46 Hogy mit találtam:
Ha vwoodoo mesternél nincs ásványvíz akkor csak úgy pocsijából mossa az autóját... >:D >:D >:D http://picasaweb.google.hu/kotimiklos/VolkRolls2008/photo#5206900703104694050 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 20:01:08 Hogy mit találtam: viccelsz >:D?? tudod mennyi desztilált vizet kellett öntenem abba a k_@ pocsijába... :thebirdman: :whip: :wave: Ha vwoodoo mesternél nincs ásványvíz akkor csak úgy pocsijából mossa az autóját... >:D >:D >:D http://picasaweb.google.hu/kotimiklos/VolkRolls2008/photo#5206900703104694050 (viccelsz- előtte abban a vízben fürödtem én is, Sütibogárnak már miért ne lenne jó??) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 20:58:21 miután már mindenki hazament, kitaláltunk egy új versenyszámot amit talán jövőre bevezethetünk az autótolás továbbfejlesztéseként: az autógurítás ;D ;D
itt a tesztvidejó: http://auto.indavideo.hu/video/Volks_and_Roll_2_-_bogarguritas Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 02, 21:01:20 Ez a köcsög kép.tar nem enged felrakni képet!! :bh:
Csak engem szivat,vagy vagyunk többen is??? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 02, 21:03:07 az autógurítás ;D ;D höhö... tök jó! (amúgy puhánynépség, aki fél 5 centi víztől, de az ötlet továbbfejlesztésre érdemes. a fékezést is ki kell még dolgozni, 2 ember lehetne egy csapatban, gurító meg fékező.) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bendzsi - 2008 Június 02, 21:04:11 Ez a köcsög kép.tar nem enged felrakni képet!! :bh: Csak engem szivat,vagy vagyunk többen is??? nem tudom milyen összefüggés van, de nekem délután egyáltalán az oldal sem jött be... >:( később már bejött, de akk meg a képek nem... >:( >:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 21:05:00 nem tudom milyen összefüggés van, de nekem délután egyáltalán az oldal sem jött be... >:( biztos túlterheltek..később már bejött, de akk meg a képek nem... >:( >:( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: stonemen - 2008 Június 02, 21:13:26 kicsicsillag
(http://lh4.ggpht.com/halmoskriszta/SEQ5bKPngFI/AAAAAAAAAww/aedvN3UFIHw/T%C3%B6k%C3%B6l%20199.jpg?imgmax=720) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 Június 02, 21:18:15 kicsicsillag :) :) :)(http://lh4.ggpht.com/halmoskriszta/SEQ5bKPngFI/AAAAAAAAAww/aedvN3UFIHw/T%C3%B6k%C3%B6l%20199.jpg?imgmax=720) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 02, 21:56:28 Ha sikerül beraknom,akkor itt vannak a gyorsulós eredmények,táblázatban.
Kérek valakitöl visszajelzést,használhato-e? A Giltner küldte az elöbb emilben. [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 22:02:18 Ha sikerül beraknom,akkor itt vannak a gyorsulós eredmények,táblázatban. igen, működik :)Kérek valakitöl visszajelzést,használhato-e? A Giltner küldte az elöbb emilben. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 02, 22:07:42 igen, működik :) Na ki a király???(tudom,hogy nem én) ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 22:09:54 Ha sikerül beraknom,akkor itt vannak a gyorsulós eredmények,táblázatban. Sajnos működik.... :-\Kérek valakitöl visszajelzést,használhato-e? A Giltner küldte az elöbb emilben. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: maxi - 2008 Június 02, 22:11:16 kicsicsillag nagyot nott. 2honapos volt mikkor a nagy csillagal jott az en bogarammal gyoman felvonulni ;D(http://lh4.ggpht.com/halmoskriszta/SEQ5bKPngFI/AAAAAAAAAww/aedvN3UFIHw/T%C3%B6k%C3%B6l%20199.jpg?imgmax=720) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 02, 22:12:52 Sajnos működik.... :-\ Töröljem???? ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 22:14:27 Töröljem???? ;D A 9-es versenyző (Teleki Peti) legjobb idejét lécci, lécci ! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 02, 22:20:19 A nettó vagy bruttó számít 400 m-en? Ha nettó, akkor 18.681... :)
Süni! Így jobbat mentem... :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 22:25:50 A nettó vagy bruttó számít 400 m-en? Ha nettó, akkor 18.681... :) szerintem bruttó, mert fontos hogy mennyi a reakcióidőd :)Süni! Így jobbat mentem... :-* Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Dr.gonzo - 2008 Június 02, 22:27:17 a 15 ös és a 6 os sorszám melyik autot takarja???tudja valaki?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 22:28:50 a 15 ös és a 6 os sorszám melyik autot takarja???tudja valaki? fotókról kéne lenézni..ha valaki beazonosítja, írja be ide, és akkor az excellt úgy tesszük majd el hogy beleírjuk azokat is, kössz Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 02, 22:30:10 miután már mindenki hazament, kitaláltunk egy új versenyszámot amit talán jövőre bevezethetünk az autótolás továbbfejlesztéseként: az autógurítás ;D ;D itt a tesztvidejó: http://auto.indavideo.hu/video/Volks_and_Roll_2_-_bogarguritas Az lett volna a szopó ha belökitek a dzsindzsásba. ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 02, 22:32:01 A 6-os volt a sárga Suzuki motoros turbós Trabi...
a 15 ös és a 6 os sorszám melyik autot takarja???tudja valaki? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 22:39:33 Az lett volna a szopó ha belökitek a dzsindzsásba. ;D előtte már egy busszal is eljátszottuk, az egyenesebben ment ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 22:44:57 A nettó vagy bruttó számít 400 m-en? Ha nettó, akkor 18.681... :) Ilyenkor persze tudsz fórumozni ! :protest: (a többieknek : én vagyok a 8-as)Süni! Így jobbat mentem... :-* Én viszont nem pakoltam ki a kocsit, plusz a legjobb időmet "navigátorral" mentem ! (http://img6.tar.hu/suni25/size2/34900330.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 22:55:12 Ilyenkor persze tudsz fórumozni ! :protest: (a többieknek : én vagyok a 8-as) a profi csapat ;DÉn viszont nem pakoltam ki a kocsit, plusz a legjobb időmet "navigátorral" mentem ! (http://img6.tar.hu/suni25/size2/34900330.jpg) (http://img5.tar.hu/typ117/size2/34909654.jpg) http://www.kep.tar.hu/typ117/50581566/34909654#2 van olyan videóm, mikor Petesterrel mentek egymás ellen ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 02, 22:58:00 Ilyenkor persze tudsz fórumozni ! :protest: (a többieknek : én vagyok a 8-as) Én viszont nem pakoltam ki a kocsit, plusz a legjobb időmet "navigátorral" mentem ! Én is, már épp indulni készültünk, bepakoltunk a kocsiba, Anyu a jobb 1-en, aztán gondoltam menjünk egyet Ádámmal. És láss csodát. Lehet kellett a súly alőlre. Persze utána se, meg előtte sem tudtam még hasonlót se menni... :police: Fórumozni, meg most érdekből fórumozok... 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tom@SZ - 2008 Június 02, 23:05:26 Ha sikerül beraknom,akkor itt vannak a gyorsulós eredmények,táblázatban. Kérek valakitöl visszajelzést,használhato-e? A Giltner küldte az elöbb emilben. hááát b@meg ebből f@$zt se tudok kiolvasni.... valami eredményhirdetés kénne... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 23:08:07 a profi csapat ;D Az a baj, hogy lekéstél, itt már csak alibiből raktam a nyomásmérőt a kerékhez, hogy jó legyen a fotó. 8)(http://img5.tar.hu/typ117/size2/34909654.jpg) http://www.kep.tar.hu/typ117/50581566/34909654#2 van olyan videóm, mikor Petesterrel mentek egymás ellen ;) Videjót kérjükszépen ! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 02, 23:08:36 Én is, már épp indulni készültünk, bepakoltunk a kocsiba, Anyu a jobb 1-en, aztán gondoltam menjünk egyet Ádámmal. És láss csodát. Lehet kellett a súly alőlre. Persze utána se, meg előtte sem tudtam még hasonlót se menni... :police: Tessék innentől gyakrabban fórumozni ! :protest:Fórumozni, meg most érdekből fórumozok... 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 23:09:11 Én is, már épp indulni készültünk, bepakoltunk a kocsiba, Anyu a jobb 1-en, aztán gondoltam menjünk egyet Ádámmal. És láss csodát. Lehet kellett a súly alőlre. Persze utána se, meg előtte sem tudtam még hasonlót se menni... :police: JAAA, egészen addig én vezettem előtted 0,5el >:( :protest:Fórumozni, meg most érdekből fórumozok... 8) Hiába, nekem nem volt olyan csinos BALANSZTom... csak egyszer egy kameraman( :direct2: :director:) akkor viszont legyorsultunk ;D ui.: az ajándékát várja :smileinbox: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 02, 23:14:19 Az a baj, hogy lekéstél, itt már csak alibiből raktam a nyomásmérőt a kerékhez, hogy jó legyen a fotó. 8) fel fogom tenni, de már nem ma Videjót kérjükszépen ! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sparkafer - 2008 Június 02, 23:18:25 Titkos tuning ,Bitus gépében!!
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 02, 23:42:35 Titkos tuning ,Bitus gépében!! én is tanusíthatom, ott voltam-(láttam)akkora ÁLLAT TUNING VOLT BENNE 8) :protest:ezen jobban látszik ;D [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 03, 01:16:46 Ha sikerül beraknom,akkor itt vannak a gyorsulós eredmények,táblázatban. Kérek valakitöl visszajelzést,használhato-e? A Giltner küldte az elöbb emilben. Sziasztok! Köszi a talit! Műxik a lista bár a kategóriákat csak hozzáképzelni tudom... A 19es meg én vagyok:) Üdvw Mindenkinek! Levi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 03, 01:31:49 Van pár képem nekem is, bár sajna silányak... (régimobil) :)
Zuhany elött,után és játék a fürdés után :) [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: AZS - 2008 Június 03, 07:04:32 Titkos tuning ,Bitus gépében!! na ha ezt gyiik meglátja... ;-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 03, 07:53:45 Sziasztok! Köszi a talit! Szeva ! Kár, hogy csak akkor mentél gyorsulni, mikor mi hazaindultunk.Műxik a lista bár a kategóriákat csak hozzáképzelni tudom... A 19es meg én vagyok:) Üdvw Mindenkinek! Levi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 03, 08:07:10 Azért a szlogenről ne feledkezzünk el !
"Szervókormány, a falon képek. " ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sylvacska - 2008 Június 03, 08:14:06 "és akkor ezt most a hölgyeknek magyarázom " ;D ;D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 03, 08:40:58 Van pár képem nekem is, bár sajna silányak... (régimobil) :) szeva levi! ;DZuhany elött,után és játék a fürdés után :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 03, 09:45:47 szeva levi! ;D Na hali! Itt is leszek ezentúl,máshol már mindenkit lefárasztottam:) :) :) A Ládaderbin végül a villám v a faág tarolt? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 03, 09:53:10 Szeva ! Kár, hogy csak akkor mentél gyorsulni, mikor mi hazaindultunk. Ja... Vszt kár h csak addig maradtál amíg gyorsulni nem mentem... de azért a táblázat alapján jó kis virtuális futamokat tudnánk csinálni ;D Csak a váltóm kaka,nem nagyon van a kettes elött szinkron... sebaj készül a másik:) ez hosszabb lesz úgyh muszá [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Normogo - 2008 Június 03, 10:54:07 Jó volt a találkozó, én nagyon élveztem, bánom, hogy nem maradtam 2 napra, de asszonykámnak beígértem a balatonozást!
Kár, hogy kacsák, minik nem voltak, lehet egybeesett a tali valamelyik márkatalálkozóval? Vissza a 0-áson még volt egy kis izgalom, amikor egy darázs körbenézett a rövidgatyámban, de sikerült elkergetni, és megúszni csípés nélkül ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 03, 10:55:45 Van pár képem nekem is, bár sajna silányak... (régimobil) :) Szia Levi- Köszi ;D ! üdvw közöttünk!Zuhany elött,után és játék a fürdés után :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 03, 11:09:18 Jó volt a találkozó, én nagyon élveztem, bánom, hogy nem maradtam 2 napra, de asszonykámnak beígértem a balatonozást! Pedig megnagyobbodott volna a leglényegesebb szerv.... ::) ;DKár, hogy kacsák, minik nem voltak, lehet egybeesett a tali valamelyik márkatalálkozóval? Vissza a 0-áson még volt egy kis izgalom, amikor egy darázs körbenézett a rövidgatyámban, de sikerült elkergetni, és megúszni csípés nélkül ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Normogo - 2008 Június 03, 11:56:11 Pedig megnagyobbodott volna a leglényegesebb szerv.... ::) ;D Inkább jó lesz így ;DHallottam, hogy az indiaiak csinálják, de nem vagyok kíváncsi rá milyen érzés lehet... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 03, 12:22:16 Ja... Vszt kár h csak addig maradtál amíg gyorsulni nem mentem... Na végre idetaláltál ;D ;Dde azért a táblázat alapján jó kis virtuális futamokat tudnánk csinálni ;D Csak a váltóm kaka,nem nagyon van a kettes elött szinkron... sebaj készül a másik:) ez hosszabb lesz úgyh muszáj leszek tuningolni is ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 03, 14:34:57 Stone: http://picasaweb.google.com/halmoskriszta/TKL2008
Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 Barna: http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008 (http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008) ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 03, 19:37:35 Na hali! Itt is leszek ezentúl,máshol már mindenkit lefárasztottam:) :) :) csak fa voltA Ládaderbin végül a villám v a faág tarolt? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 03, 22:26:22 feltöltöttem pár videót is ;)
Süni(1.6) vs Petester(1.6): http://www.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas1 Csillag(2.0) vs Szeki(2,4): http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas_2 Vwoodoo(1.6) vs Tomasz(1.3): http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas_3 Csillag(2.0) vs kék bogi(1.7): http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas4 Vwoodoo játszik: http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_csuszkalas_1 Peti játszik: http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_csuszkalas2 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 03, 22:43:11 feltöltöttem pár videót is ;) Juhhéééé :notworthy: :notworthy::headbang: :headbang: :hello: :deal: ;) :occ14: :occ14: :king:!Süni(1.6) vs Petester(1.6): http://www.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas1 Csillag(2.0) vs Szeki(2,4): http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas_2 Vwoodoo(1.6) vs Tomasz(1.3): http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas_3 Csillag(2.0) vs kék bogi(1.7): http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas4 Vwoodoo játszik: http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_csuszkalas_1 Peti játszik: http://auto.indavideo.hu/video/Tokol_csuszkalas2 Azért Qzma belső cam. felvételére is kív. vagyok... Ezeket a videókat nem tudod átküldeni vhogy Typ117?? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 03, 23:00:14 Juhhéééé :notworthy: :notworthy::headbang: :headbang: :hello: :deal: ;) :occ14: :occ14: :king:! adj egy mailcímet ahol elfér ;)Azért Qzma belső cam. felvételére is kív. vagyok... Ezeket a videókat nem tudod átküldeni vhogy Typ117?? csak az kell amin rajta vagy (55mega) vagy mind(160)? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 Június 03, 23:03:39 A Bogarazó kúrós az tényleg nincs meg? :police:
adj egy mailcímet ahol elfér ;) csak az kell amin rajta vagy (55mega) vagy mind(160)? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 03, 23:06:38 A Bogarazó kúrós az tényleg nincs meg? :police: Hogy Te ezért mit fogsz kapni vkitől... :violent1: :violent1: :violent1: :sex:Állati tuningos hozzászólásokra meg nem is reagálsz semmit ^-^ :???: :o Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 03, 23:09:13 http://img5.tar.hu/typ117/img/34909889.jpg#3 http://img5.tar.hu/typ117/img/34909888.jpg#3 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 Június 03, 23:11:32 Kicsit kopott vagyok.Bocs.
Hogy Te ezért mit fogsz kapni vkitől... :violent1: :violent1: :violent1: :sex: Állati tuningos hozzászólásokra meg nem is reagálsz semmit ^-^ :???: :o Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Június 03, 23:19:35 rólam senki nem csinált videot? :((
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 03, 23:24:33 rólam senki nem csinált videot? :(( Hááát, (miért) nem drifteltél a robogóval.... :-\ :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 03, 23:28:08 Hááát, (miért) nem drifteltél a robogóval.... :-\ :protest: driftelt több mindennel is ;Dde én csak akkor láttam mikor nem volt nálam a fényképező Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 03, 23:39:32 Ezt lefelejtettem...
BlackP,köszönjük az éjjeli beengedéses segítséged!! [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 03, 23:59:45 Ezt lefelejtettem... Így van,ezt én is kihagytam,bocsi ::)BlackP,köszönjük az éjjeli beengedéses segítséged!! Levi,az én tükröződős képemet is feldobod? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Zoli - 2008 Június 04, 01:47:15 Miért nem holnap van Tököl? :protest: :protest: ;D
(http://kepfeltoltes.hu/080604/DSC00047_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 04, 08:11:10 feltöltöttem pár videót is ;) Na ezért kár volt pazarolni a tárhelyet..... :-\ (Mit bénázott az a f..z a lámpákkal ! )Süni(1.6) vs Petester(1.6): http://www.indavideo.hu/video/Tokol_gyorsulas1 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 04, 08:11:23 Miért nem holnap van Tököl? :protest: :protest: ;D (http://kepfeltoltes.hu/080604/DSC00047_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Merthogy tele a tank ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 04, 08:25:29 Na ezért kár volt pazarolni a tárhelyet..... :-\ (Mit bénázott az a f..z a lámpákkal ! ) nem volt időm megvágni a videókatCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Június 04, 08:57:52 Merthogy tele a tank ? Meg nincs töltés, meg olajnyomás... >:D ::) 8) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 04, 09:03:17 nem volt időm megvágni a videókat Nem vágás probléma, csak nincs végig ! ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Június 04, 09:08:53 valaki fenykepezett minkanet amint fozunk meg ulunk az arnyekban. :P
ki volt es hol a kep? :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 04, 10:01:01 Nem vágás probléma, csak nincs végig ! ;) tudom, de oylan messze ezzel a kütyüvel és kézremegéssel nem is látni semmit :Pa lényeg az elején eldől szerintem de majd legközelebb végigveszem ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Zoli - 2008 Június 04, 10:04:17 Merthogy tele a tank ? Ja. Eléggé "hóvége" volt eddig. Nem baj. Már most elkezdek gyűjteni jövőre... ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 04, 14:55:45 Lesz vmikor eredmény a gyorsulásból kategóriákra bontva?
Pólótok maradt még? Vevő lennék néhány, azaz 2 db-ra... :) (1 M-es és egy XL-es) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Június 04, 14:57:37 Pólótok maradt még? Vevő lennék néhány, azaz 2 db-ra... :) (1 M-es és egy XL-es) tényleg meg fogom csinálni a letárat, miből mennyi maradt, ez most az én hibám.köszönöet a szervezőgárda nevében a gratulációkért és elismerésekért, jövőre tanulunk a hibákból és még nagyobb buli lesz, ahová mindenkit várunk! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 04, 15:01:26 Lesz vmikor eredmény a gyorsulásból kategóriákra bontva? ha addig senki, hétvégén összesítemCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Június 04, 16:03:36 aki tökölön nem töltötte ki, de úgy érzi segítené ezzel a jövő évi tali szervezését, küldje el nekem privátban a válaszokat, köszi!
szeretnénk feltenni pár rövid kérdést, hogy a jövő évi találkozó még nagyobb sikert arasson köztetek, vendégek közt. a kérdőív anonim és önkéntes. Elégedett vagy e a szervezők segítőkészségével (1-5ig skálán): 1 2 3 4 5 mi volt jó:_______________________ mi volt nemjó: _______________________ Elégnek tartod e a mostani szervezői létszámot: 1. igen 2. nem 3. nem tudom Megkaptál e minden szükséges információt a találkozóról a weblapon, szórólapon, fórumon, ismerősökön keresztül? 1. igen 2. nem 3. nem tudom milyen információkat tartasz fontosnak: ____________________________________ Ha lenne rá lehetőség, szívesen vásárolnál találkozós kegytárgyként: 1. pólót 2. baseball sapkát 3. széldzsekit 4. tollat 5. kulcstartót 6. a találkozóról készült videofelvételt megvágva, borítóval 7. egyebet: Szükségesnek tartod e a nemzetközi szintű gyorsulási versenyt, vagy megfelelne a klasszikus intésre indulós verseny is: 1. igen, kell a profi verseny 2. nem, megfelel a klasszikus verseny 3. egyáltalán nem kell gyorsulás 4. nem tudom Elégedett vagy e a megrendezésre került vetélkedőkkel (húzd alá, amivel elégedett vagy): szervezés kellő tájékoztatás változatos és sok esemény lebonyolítás pár szavas vélemény: _____________________________________ Eljösz jövőre is? 1. igen, biztosan 2. igen, ha a pénz és idő engedi 3. nem, nem jött be igazán a dolog 4. nem tudom 5. ha igen, miért:_______________________________ 6. ha nem, miért: _________________________________ Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 04, 16:06:59 a profi csapat ;D (http://img5.tar.hu/typ117/size2/34909654.jpg) http://www.kep.tar.hu/typ117/50581566/34909654#2 van olyan videóm, mikor Petesterrel mentek egymás ellen ;) Ő milyet ment? 15.5 körül szokott.... Mindenképp 16 alatt. (kék trabi, kicsiny községem lakója, Zsoltifiú meg a Mérgese) (http://kepfeltoltes.hu/080604/34909644b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 Június 04, 16:11:27 valaki fenykepezett minkanet amint fozunk meg ulunk az arnyekban. :P mail ment.ki volt es hol a kep? :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Június 04, 16:25:03 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Június 04, 16:33:21 a kresz tesztnek az eredmenyei elhangzottak es lemaradtam rola?
vagy majd az is itt derul ki? koszi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 Június 04, 16:48:52 Stone: http://picasaweb.google.com/halmoskriszta/TKL2008
Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 Barna: http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008 (http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008) abes: http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html (http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html) ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 04, 17:39:04 Stone: http://picasaweb.google.com/halmoskriszta/TKL2008 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 Barna: http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008 (http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008) abes: http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html (http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html) Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50581692#2 ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Június 04, 18:27:36 aki tökölön nem töltötte ki, de úgy érzi segítené ezzel a jövő évi tali szervezését, küldje el nekem privátban a válaszokat, köszi! Itt online is kitolthetitek (nevtelenul!): http://www.createsurvey.com/c/69244-MDnC3H/ :-)Egyszerubb, szebb, jobb! Koszonjuk, hogy ezzel is tamogatjatok egy jobb tokoli talalkozo letrejottet! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 04, 19:37:33 Ő milyet ment? 15.5 körül szokott.... Mindenképp 16 alatt. (kék trabi, kicsiny községem lakója, Zsoltifiú meg a Mérgese) Iszonyatot ! Csak néztem, ahogy távolodik.... :'((http://kepfeltoltes.hu/080604/34909644b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 04, 19:40:10 Itt online is kitolthetitek (nevtelenul!): http://www.createsurvey.com/c/69244-MDnC3H/ :-) És hol láthetó a "népitélet??"Egyszerubb, szebb, jobb! Koszonjuk, hogy ezzel is tamogatjatok egy jobb tokoli talalkozo letrejottet! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 04, 19:46:18 Itt online is kitolthetitek (nevtelenul!): http://www.createsurvey.com/c/69244-MDnC3H/ :-) Tőtöttem ! Egyszerubb, szebb, jobb! Koszonjuk, hogy ezzel is tamogatjatok egy jobb tokoli talalkozo letrejottet! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 04, 19:51:09 Tőtöttem ! De ugye névtelenül ;D 8)??!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 04, 20:00:07 De ugye névtelenül ;D 8)??! Én vállalom a véleményem. 8)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Június 04, 20:08:08 Itt online is kitolthetitek (nevtelenul!): http://www.createsurvey.com/c/69244-MDnC3H/ :-) Töltöttem és is, ha már szombaton elelejtettem odaadni...Egyszerubb, szebb, jobb! Koszonjuk, hogy ezzel is tamogatjatok egy jobb tokoli talalkozo letrejottet! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 04, 21:50:25 egy jól sikerült fotó a hazaúton ;D ;D nézzétek a sapkáját 8)
(http://img.carstyling.hu/usercars/00/02/94/13/29413_1212609446.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bitus76 - 2008 Június 04, 21:57:06 Ja KÖCSÖG. ;D
egy jól sikerült fotó a hazaúton ;D ;D nézzétek a sapkáját 8) (http://img.carstyling.hu/usercars/00/02/94/13/29413_1212609446.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 04, 21:58:21 Ja KÖCSÖG. ;D :violent: :violent1: :nono: :sex: :nono:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 05, 00:21:46 "Levi,az én tükröződős képemet is feldobod?"
Aha:) [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 05, 00:38:38 Asszem én is kitöltöttem online:) vagy nem ,de ha mégis elment sajna elfelejtettem aláírni, na mindegy ha fikázósat találsz akkor én voltam..:)
De csak a repteret fikáztam:)))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Június 05, 07:50:23 Asszem én is kitöltöttem online:) vagy nem ,de ha mégis elment sajna elfelejtettem aláírni, na mindegy ha fikázósat találsz akkor én voltam..:) De csak a repteret fikáztam:)))) nem nyalizni kell, hanem a véleményedet megosztani. ha fikázós, akkor fikázós. (majd jövőre jól megb*szunk bosszúból >:D ) <- csak vicc vót Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 05, 08:28:45 Ő milyet ment? 15.5 körül szokott.... (http://kepfeltoltes.hu/080604/34909644b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) ? (http://kepfeltoltes.hu/080604/34909644b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Június 05, 08:41:31 a kresz tesztnek az eredmenyei elhangzottak es lemaradtam rola? vagy majd az is itt derul ki? koszi :???: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 05, 09:10:51 :???: megvolt az eredményhirdetés, még ott a helyszínen. valami Ágota vagy ki nyerte.. ;D (nemis! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 05, 09:11:07 a kresz tesztnek az eredmenyei elhangzottak es lemaradtam rola? volt eredményhirdetés, ezekszerint lemaradtál róla..vagy majd az is itt derul ki? koszi Ha jól tudom a mentős srác nyerte meg Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 05, 09:19:40 ? 15.699 144.57 km/h(http://kepfeltoltes.hu/080604/34909644b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) ? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Június 05, 09:43:09 megvolt az eredményhirdetés, még ott a helyszínen. valami Ágota vagy ki nyerte.. ;D (nemis! ;) :???: es szombaton vagy vasarnap volt az eredmenyhirdetes? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 05, 09:45:08 :???: es szombaton vagy vasarnap volt az eredmenyhirdetes? szombaton Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 05, 10:51:10 "Levi,az én tükröződős képemet is feldobod?" Kiráááály ;DAha:) köszi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vwoodoo - 2008 Június 05, 11:35:15 Kiráááály ;D Mit kellene látni a képen?? Egy szellem Sirkánt??köszi [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 05, 11:47:49 én is szeretem az ilyen fotókat ;)
(http://img5.tar.hu/typ117/size2/34909640.jpg) (http://img5.tar.hu/typ117/size2/34909833.jpg) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Június 05, 12:25:45 jelentem tegnap este 2020kor az utolsó Bogár is elhagyta a tököli reptér területét ::)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 05, 12:50:28 jelentem tegnap este 2020kor az utolsó Bogár is elhagyta a tököli reptér területét ::) remélem saját lábon... na és mi baja volt? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Június 05, 12:56:38 remélem saját lábon... na és mi baja volt? SZM-ben részletezi... ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 05, 16:20:35 Mit kellene látni a képen?? Egy szellem Sirkánt?? Ez tetszik ;)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kisvakond - 2008 Június 05, 16:22:13 Stone: http://picasaweb.google.com/halmoskriszta/TKL2008 Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 Barna: http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008 (http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008) abes: http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html (http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html) Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50581692#2 Kisvakond http://www.kep.tar.hu/tystoo/50582238#2 ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 05, 17:42:53 Tököli video mikor lesz?
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Június 05, 17:43:57 Tököli video mikor lesz? 2020-ban, mikor a google magatol beindexeli Qzma winyojat es csinal a filmbol egy faszan megvagott youtube-os videot ...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 05, 17:47:29 2020-ban, mikor a google magatol beindexeli Qzma winyojat es csinal a filmbol egy faszan megvagott youtube-os videot ... ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 05, 17:49:37 2020-ban, mikor a google magatol beindexeli Qzma winyojat es csinal a filmbol egy faszan megvagott youtube-os videot ... >:D >:Dhát igen, ha a következő 3 hétben nem rugdossa érte mindenki folyamatosan a tisztelt :director: :direct2: urat akkor tényleg erre kell majd várni :( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 05, 17:52:09 >:D >:D hát igen, ha a következő 3 hétben nem rugdossa érte mindenki folyamatosan a tisztelt :director: :direct2: urat akkor tényleg erre kell majd várni :( QQQQQQQQQQQQQQQQUUUUUUUUUUUUUUZZZZZZZZZZZZZZMMMMMMMMMMMAAAAAAAAAAAAAAAAA CSINÁLD MEG Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 05, 18:32:55 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 05, 18:34:44 QQQQQQQQQQQQQQQQUUUUUUUUUUUUUUZZZZZZZZZZZZZZMMMMMMMMMMMAAAAAAAAAAAAAAAAA CSINÁLD MEG kevés.... privátban bombázd, 10 percenként. meg a mobilján hívd, hajnali 2-kor. ;) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Június 05, 18:41:25 kevés.... privátban bombázd, 10 percenként. meg a mobilján hívd, hajnali 2-kor. ;) ;D Meg gyorsuld le! 8)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: b_sanyi - 2008 Június 06, 08:21:37 >:D >:D Én mondtam neki a múzeumnál, hogy első a videó, utána kezdhet váltót építeni.hát igen, ha a következő 3 hétben nem rugdossa érte mindenki folyamatosan a tisztelt :director: :direct2: urat akkor tényleg erre kell majd várni :( Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 06, 08:46:57 Meg gyorsuld le! 8) Én akartam, de nem állt rajthoz ! :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 06, 11:07:54 Pedig rémlik h csúnyán szídtam a reptéri vezetőséget vagy 7pálesz után premierplánéban,közvetlen a tűzmenésem után szombat éjjel:)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 06, 19:55:48 Ez a levél ment a Muzeum látogatás kapcsán a cégnek.
Tisztelt Direktor úr. Elözetes megbeszéléseink után létrejött a Muzeum látogatás.60 öreg autoval tettük tiszteletünket Önöknél.a megbeszélt és egyeztetett idöpontban. A két kollégátol korrekt tárlatvezetést kaptunk. Ezuton szeretnénk megköszönni a lehetöséget és azt a segitséget,amit Önöktöl kaptunk!! Aki kis csapatunkból részt vett a látogatáson,egybehangzó véleményt formált,miszerint mindenki nagyon örült a lehetöségnek,hogy ezúton is tiszteleghettünk a magyar jármügyártás egy "jelentös és kiemelkedö fejezete" elött. Szigethalom 2008 május 05 Tóth Zoltán (Magyarországi Bogarasok Klubja) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: ABDUL - 2008 Június 07, 13:38:16 Sziasztok!
Kicsit megkésve ugyan, de fogadjátok szeretettel. (Az ojjektumban készült képek szigorúan titkossak ,ezért csak nektek mutatom meg őket!) http://www.kep.tar.hu/timo11 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 08, 17:12:22 Stone: http://picasaweb.google.com/halmoskriszta/TKL2008
Maresz : http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2 (http://kep.tar.hu/buggarage/50581158#2) vwoodoo: http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2 (http://kep.tar.hu/vwoodoo/50581551#2) Typ117: http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2 (http://www.kep.tar.hu/typ117/50581564#2) vw1966: http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2 (http://kep.tar.hu/vw1966/50581228#2) Süni : http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2 (http://kep.tar.hu/suni25/50581155#2) TBK001: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509 (http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=16632&alkid=54509) wiktor: http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html (http://wiktor.extra.hu/Volks%20&%20Roll%20fesztival%20II.2008.05.31/album/index.html) sompi: http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2 (http://kep.tar.hu/sompibug/50581599#2) KDF 001: http://picasaweb.google.hu/dzsonika/TKLiBuli b_sanyi: http://kepeim.hu/userlapok/kepek.php3?u=12701&alkid=54510 Barna: http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008 (http://picasaweb.google.com/bbbarna/VolksRoll22008) abes: http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html (http://seba.veteranmotor.com/bogar/volksandroll2/index.html) Vagabond http://www.kep.tar.hu/buszforever/50581692#2 Kisvakond http://www.kep.tar.hu/tystoo/50582238#2 Abdul http://www.kep.tar.hu/timo11 ... itt folytasd! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 08, 17:14:17 ismeri valaki Esze Leventét? a rendszáma: CVE-083 de nem tudom milyen autóval indult a gyorsuláson.. próbálom a képeken keresni, de ha valaki megírja, azt megköszönöm!
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 08, 19:04:35 ismeri valaki Esze Leventét? a rendszáma: CVE-083 de nem tudom milyen autóval indult a gyorsuláson.. próbálom a képeken keresni, de ha valaki megírja, azt megköszönöm! van valakinek infója? nem találtam a képek közt ilyen rendszámost.. :( (főleg a gyorsulásos képeket néztem)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gyuri79 - 2008 Június 08, 19:46:30 van valakinek infója? nem találtam a képek közt ilyen rendszámost.. :( (főleg a gyorsulásos képeket néztem) Ismerem ;D ;D ;Dpár hsz-el lejjebb írt is,meg fog is ;)Egyébként Scirocco 1 és 19-es volt a száma. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 08, 20:12:28 Ismerem ;D ;D ;Dpár hsz-el lejjebb írt is,meg fog is ;) kössz! :deal:Egyébként Scirocco 1 és 19-es volt a száma. azt tudod mekkora motor van benne? 1,8? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 08, 20:34:19 kössz! :deal: ha levi akkor 2,0 16vazt tudod mekkora motor van benne? 1,8? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 09, 00:14:30 ha levi akkor 2,0 16v Ott a pont! :wav:Honnan ismersz? Mármint Typ117? [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Június 09, 08:02:57 Uraim és Hölgyeim!
A gyorsulás legjobb idejei alant. (hamarosan a hivatalos weboldalon is rajta lesznek a többi eredménnyel együtt) Fogyasszátok egészséggel! Legjobb raekcióidők: szám név típus ccm 0,118s 14 SZEKERES TAMÁS 356 REPLIKA 2448 0,216s 15 BASA ZSOLT TRABANT 1.1 1598 0,239s 18 POPRÓCSI ÁDÁM VW 412 1669 Legjobb idők: 1300 ccm-ig: 17,276s 6 MÉSZÁROS ANDRÁS TRABANT 1000 18,769s 17 KERTÉSZ ISTVÁN TRABANT 1000 18,773s 5 TÓTH ÁDÁM TRABANT 1.1 1300 1300-1600 ccm: 15,821s 15 BASA ZSOLT TRABANT 1.1 1598 18,664s 12 HÉGRÁTH PÉTER VW 1300 1584 19,154s 9 TELEKI PÉTER VW 1302 1584 1600 ccm+: 16,494s 14 SZEKERES TAMÁS 356 REPLIKA 2448 16,939s 19 ESZE LEVENTE VW Scirocco 2000 17,56s 7 CSILLAG GÁBOR VW 1500 2000 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 09, 09:41:43 Ehh! Egy Trabi jobbat ment a kádnál... :D
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Normogo - 2008 Június 09, 10:19:27 Uraim és Hölgyeim! A gyorsulás legjobb idejei alant. (hamarosan a hivatalos weboldalon is rajta lesznek a többi eredménnyel együtt) Fogyasszátok egészséggel! Legjobb raekcióidők: szám név típus ccm 0,118s 14 SZEKERES TAMÁS 356 REPLIKA 2448 0,216s 15 BASA ZSOLT TRABANT 1.1 1598 0,239s 18 POPRÓCSI ÁDÁM VW 412 1669 Legjobb idők: 1300 ccm-ig: 17,276s 6 MÉSZÁROS ANDRÁS TRABANT 1000 18,769s 17 KERTÉSZ ISTVÁN TRABANT 1000 18,773s 5 TÓTH ÁDÁM TRABANT 1.1 1300 1300-1600 ccm: 15,821s 15 BASA ZSOLT TRABANT 1.1 1598 18,664s 12 HÉGRÁTH PÉTER VW 1300 1584 19,154s 9 TELEKI PÉTER VW 1302 1584 1600 ccm+: 16,494s 14 SZEKERES TAMÁS 356 REPLIKA 2448 16,939s 19 ESZE LEVENTE VW Scirocco 2000 17,56s 7 CSILLAG GÁBOR VW 1500 2000 Sebességek is lesznek? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 09, 10:36:21 Sebességek is lesznek? Innen kilesheted: http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=152.0;attach=28682 (http://www.bogarhatu.hu/forum/index.php?action=dlattach;topic=152.0;attach=28682) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Június 09, 10:42:56 Honnan ismersz? Sztem nem ismer, csak o osszesitette a gyorsulasi eredmenyeket, ott szerepelt a neved/autod, itt keresett hozza tovabbi infokat. :-)Mármint Typ117? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 09, 11:35:35 Ehh! Egy Trabi jobbat ment a kádnál... :D hátigen :)nem tudod hogy milyen motorral voltak szerelve? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 09, 13:11:54 hátigen :) nem tudod hogy milyen motorral voltak szerelve? Mire is gondolsz? A "kád" 2,4, részletesebben olvasható az "felületén" A trabi passz. De volt egy sárga, 6-os számmal indult, abban 1.0-ás swift motor, gti kurtított hengerfejjel, dájhácsu turbóval. Riszpekt... :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Süni - 2008 Június 09, 13:15:23 Mire is gondolsz? Szerintem meg a kocka swift 1.0 Turbo mocija volt benne, de tökmindegy. ;)A "kád" 2,4, részletesebben olvasható az "felületén" A trabi passz. De volt egy sárga, 6-os számmal indult, abban 1.0-ás swift motor, gti kurtított hengerfejjel, dájhácsu turbóval. Riszpekt... :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 09, 13:23:56 Mire is gondolsz? a kádat tudom :) rá is volt írvaA "kád" 2,4, részletesebben olvasható az "felületén" A trabi passz. De volt egy sárga, 6-os számmal indult, abban 1.0-ás swift motor, gti kurtított hengerfejjel, dájhácsu turbóval. Riszpekt... :) a trabikat nem tudtam.. hát ők akkor már erősen tuning kategória a "modern" motorjukkal. a leggyorsabban meg 1,6os valami volt Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Petester - 2008 Június 09, 14:27:58 Szerintem meg a kocka swift 1.0 Turbo mocija volt benne, de tökmindegy. ;) De gti 4 hengeres hengerfeje volt rajta megfaragva, ez tutkó. Vagy nem? :)Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem? :) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: walaki - 2008 Június 09, 14:38:21 egy rövid video: http://video.google.com/videoplay?docid=1364161100796313893&hl=hu (http://video.google.com/videoplay?docid=1364161100796313893&hl=hu)
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Qzma - 2008 Június 09, 18:05:59 kevés.... privátban bombázd, 10 percenként. meg a mobilján hívd, hajnali 2-kor. ;) ;D vizsgázom, aztán bezár a gyár és én balatonyon leszek. szeptemberben folyt. köv. ;) ,de a nyersanyag igényelhető nálam is (privátban). 2db dvd lemez ellenében. az obszcén képekért és a vulgáris beszédért felelőséget nem tudok vállalni... mindednkinek csak saját felelőségére >:D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 09, 21:03:59 Iwynek átadnám a témát. vizsgázom, aztán bezár a gyár és én balatonyon leszek. szeptemberben folyt. köv. ;) :-\ :-\,de a nyersanyag igényelhető nálam is (privátban). 2db dvd lemez ellenében. az obszcén képekért és a vulgáris beszédért felelőséget nem tudok vállalni... mindednkinek csak saját felelőségére >:D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Június 09, 21:09:04 Szerintem meg a kocka swift 1.0 Turbo mocija volt benne, de tökmindegy. ;) nem! ez a sima 1000res swift blokkon az 1300as GTI hengerfeje átalakítva 3 hengeresre és daihatsu charade turbója + befecskenedzője, beszélgettem a sráccal meg carstylingon is van leírás a kocsiról illetve a srác weboldalán Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Június 09, 21:13:41 Ehh! Egy Trabi jobbat ment a kádnál... :D Zsolti itt végzett Győrben a trabi előző motorja volt a diplomamunkája úgy tudom, eléggé érti a szakmáját.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 09, 23:03:24 Ehh! Egy Trabi jobbat ment a kádnál... :D azért az szörnyűt fog menni ha egyszer végre ki fogja tudni forogni magát...de tény hogy jövőre le kéne tazsítani a sok trabist a trónokról >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: vw1966 - 2008 Június 09, 23:10:01 azért az szörnyűt fog menni ha egyszer végre ki fogja tudni forogni magát...de tény hogy jövőre le kéne tazsítani a sok trabist a trónokról >:D szerintem ott a karbival még van mit variálni és jó lesz az a motor Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 12, 16:53:23 szerintem ott a karbival még van mit variálni és jó lesz az a motor gyújtásra fogadnék inkább Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 12, 17:52:55 gyújtásra fogadnék inkább mer?Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 Június 12, 17:56:01 gyújtásra fogadnék inkább Nem fogadnék semmire, tavaly se volt jó.Mire megcsinálja másikba kezd. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Június 12, 18:04:36 azért az szörnyűt fog menni ha egyszer végre ki fogja tudni forogni magát...de tény hogy jövőre le kéne tazsítani a sok trabist a trónokról >:D Majd Qzma 1.2-vel. >:D >:D >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 12, 21:04:34 hátigen :) nem tudod hogy milyen motorral voltak szerelve? Basa kék szörnye 1.6 motor szarráfaragva... Már pár milla benne van abban a kocsiban. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Június 12, 21:07:18 Zsolti itt végzett Győrben a trabi előző motorja volt a diplomamunkája úgy tudom, eléggé érti a szakmáját.... Ez így igaz. Győr gépészmérnöki kar. A diplomamunkát nemtom, de előtte egy 1.3 waresz volt benne azis szarrá faragva. Lehet télleg abból diplomál egyet. AÍz tuti hogy nem csináltatta, meg elvitte az okosokhoz, hanem maga találta ki hogy ilyen legyen az a trabesz... Tud a fiú... Nem olyan immálámmal végzete tuti azt a kva gépészmérnökit mint ahogy én ;D. Jah én még el sem végeztem.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 13, 11:46:28 gyújtásra fogadnék inkább énis ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 14, 02:03:11 mer? mer borzasztó szarul szólt, és karbit fúvoókáztak tavaly ;D szerintem a hangja alapján erősan gyújtás bajos a történet, de ez csak laikus vélemény. mindenesetee az tény, hogy a felét se tudja annak, amit kéne..és ez gáz.... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 14, 02:04:12 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 14, 05:51:02 mer borzasztó szarul szólt, és karbit fúvoókáztak tavaly ;D szerintem a hangja alapján erősan gyújtás bajos a történet, de ez csak laikus vélemény. mindenesetee az tény, hogy a felét se tudja annak, amit kéne..és ez gáz.... én meg benzinre tippelek!mert van h jot ment van hogy nem(ha szar gyujtásod van akkor ezt nem csinálod meg)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: sleepAIR - 2008 Június 14, 12:06:44 én meg benzinre tippelek!mert van h jot ment van hogy nem(ha szar gyujtásod van akkor ezt nem csinálod meg) lehet, tököm tudja. minden esetre pl. este (tehát hidegben) hallhatóan jobbat ment, ami se gyújtás se benzin...vagy? ::) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Melák - 2008 Június 14, 20:14:07 én meg benzinre tippelek!mert van h jot ment van hogy nem(ha szar gyujtásod van akkor ezt nem csinálod meg) éjszaka világitotak a karbik ha jol megfigyelted szoval de nagyon durván ,szinte lángoltak folyamatossan Felfele.Jol mutataot ,ezért gondolunk ara Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Maresz - 2008 Június 14, 20:51:17 lehet, tököm tudja. minden esetre pl. este (tehát hidegben) hallhatóan jobbat ment, ami se gyújtás se benzin...vagy? ::) hidegbe minden weber jobban megy!!!sokkal!!Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Június 14, 20:57:57 hidegbe minden weber jobban megy!!!sokkal!! ja :-))) http://hu.wikipedia.org/wiki/W%C3%A9ber_G%C3%A1bor (http://hu.wikipedia.org/wiki/W%C3%A9ber_G%C3%A1bor) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Június 16, 09:14:52 Vágtam egy kisfilmet.
NEVESSETEK BÁTRAN! ;) "békére barátságra......,...............oxidatív stressz.....................béke, szánrájsz" http://www.youtube.com/watch?v=jqjyAK4oc_k Szóval volt aki jól érezte magát tökölön! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Június 16, 10:52:16 Vágtam egy kisfilmet. NEVESSETEK BÁTRAN! ;) "békére barátságra......,...............oxidatív stressz.....................béke, szánrájsz" http://www.youtube.com/watch?v=jqjyAK4oc_k Szóval volt aki jól érezte magát tökölön! ;D Ez kegyetlen!! ;D 8) ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: _NagyG - 2008 Június 16, 11:09:37 Ez kegyetlen!! ;D 8) ;D Nekem a kakis-pisis gatyás rész tett be! ;D ;D :pottytrain5: :icon_shaking2: G. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Június 16, 11:44:37 Nekem a kakis-pisis gatyás rész tett be! ;D ;D :pottytrain5: :icon_shaking2: G. Neked is??? Na ott lettem én is kész.... ::) :angry3: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: _NagyG - 2008 Június 16, 11:54:21 Neked is??? Na ott lettem én is kész.... ::) :angry3: :9: :laughing9: :laughing6: :toothy12: :_icon_laugh:G. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 16, 15:04:25 Ezekszerint nem csak mi éreztük jól magunk:) :66:
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: FradiDaniVW1970 - 2008 Június 16, 17:39:03 Nekem a kakis-pisis gatyás rész tett be! ;D ;D :pottytrain5: :icon_shaking2: G. szép lenne, de nem az, csak valami kajás ügylet... (kissé nehezen irányította a mozdulatait >:D) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: abes - 2008 Június 16, 17:44:15 Ezekszerint nem csak mi éreztük jól magunk:) :66: Jaja, jól lehet érezni, csak minek iszik aki nem bírja...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slopper - 2008 Június 18, 12:38:55 Csá valakinek lógok egy elemlámpával Tökölről. Akkor kértem el amikor oxidativ stresszes barátom később elveszített övtáskáját kerestük. szóval szívesen visszaadnám. Üdv
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 18, 12:41:50 Csá valakinek lógok egy elemlámpával Tökölről. Akkor kértem el amikor oxidativ stresszes barátom később elveszített övtáskáját kerestük. szóval szívesen visszaadnám. Üdv talán egy szervező lehetett nem? kivel kerestük ott? Bigbugékkal? nem emlékszem..Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slopper - 2008 Június 18, 12:49:38 talán egy szervező lehetett nem? kivel kerestük ott? Bigbugékkal? nem emlékszem.. én vagy Bigbug vagy Vagabond fiára emlékszem hogy elkértem de nem vagyok biztos benne.koszi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slopper - 2008 Június 18, 12:50:06 Vágtam egy kisfilmet. NEVESSETEK BÁTRAN! ;) "békére barátságra......,...............oxidatív stressz.....................béke, szánrájsz" http://www.youtube.com/watch?v=jqjyAK4oc_k Szóval volt aki jól érezte magát tökölön! ;D király a videó:))) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 18, 12:52:33 király a videó:))) a T3 klub fórumán is volt egy jó kis videó, a tali után pár nappal ;Dnem tudom itt is volt-e. este majd megkeresem Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 18, 19:04:35 én vagy Bigbug vagy Vagabond fiára emlékszem hogy elkértem de nem vagyok biztos benne.koszi Az én fiam volt az "áldozat"! ;DNe csinálj belöle gondot,de ha használod cserélgessed benne az elemeket! A lámpát meg majd leisszuk valahol,valamilyen találkozön! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Június 18, 19:17:31 A lámpát meg majd leisszuk valahol,valamilyen találkozön! ;D Akkor beazik es nem fog mukodni! :-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 18, 19:57:25 király a videó:))) szóval ezt a videót azt hiszem Kawa csinálta, a T3-as fórumon láttam, remélem nem bánja ha ideteszem a linket :)a téma hasnoló mint amit Iwy feldolgozott : ))) http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 18, 19:59:13 szóval ezt a videót azt hiszem Kawa csinálta, a T3-as fórumon láttam, remélem nem bánja ha ideteszem a linket :) Nekem aszongya,hogy Nem érhetö el!!a téma hasnoló mint amit Iwy feldolgozott : ))) http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 18, 20:01:04 Nekem aszongya,hogy Nem érhetö el!! hmm.. nem tudom hogy kell úgy csinálni a linket hogy le tudd menteniott helyben nem lehet megnézni. én ha rákattintok megkérdezi hogy hová akarom menteni.. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 18, 20:05:57 hmm.. nem tudom hogy kell úgy csinálni a linket hogy le tudd menteni Nyomtam egy Frissités gombot,és lejátszotta.ott helyben nem lehet megnézni. én ha rákattintok megkérdezi hogy hová akarom menteni.. Megnéztem,ujra "tanulságos" volt! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Dr.gonzo - 2008 Június 18, 20:16:26 szóval ezt a videót azt hiszem Kawa csinálta, a T3-as fórumon láttam, remélem nem bánja ha ideteszem a linket :) háát ez szájbalökött jo!!a téma hasnoló mint amit Iwy feldolgozott : ))) http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D szerintem megvan a következö tali promovideoja!! ezzel nemzetközivé lehetne tenni!! nagyok ááálat!! ;D ;D ;D ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2008 Június 18, 21:20:38 szóval ezt a videót azt hiszem Kawa csinálta, a T3-as fórumon láttam, remélem nem bánja ha ideteszem a linket :) ;D ;D ;Da téma hasnoló mint amit Iwy feldolgozott : ))) http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Június 18, 23:08:12 szóval ezt a videót azt hiszem Kawa csinálta, a T3-as fórumon láttam, remélem nem bánja ha ideteszem a linket :) a téma hasnoló mint amit Iwy feldolgozott : ))) http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv már nyomokban sem látszik rajta az "oxidatív stressz" (valószínüleg az én filmemben látható alkoholmennyiség hatására...............ez mind eltünt). ;D ;D ;D Szóljon a mentségére, hogy tánc közben amúgy is nehéz brunyálni ;D ;D! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: levi96 - 2008 Június 19, 00:24:19 :protest: Sajna nekem sem játsza le... ha meg elmentem akkor valami kása kavarog az alsó 1cm-en és ennyi...
Kübekházára jön vki hétvégén? Csak akik bírják az éjszakai stresszt!! OTT nincs alvás... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: _NagyG - 2008 Június 19, 09:04:58 :protest: Sajna nekem sem játsza le... ha meg elmentem akkor valami kása kavarog az alsó 1cm-en és ennyi... Kübekházára jön vki hétvégén? Csak akik bírják az éjszakai stresszt!! OTT nincs alvás... off Jövök, mivel ott lakom, meg "szervezgetem" ,de ez a találkozós topicba illik már! :D :D ;D ;D on Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bushi - 2008 Június 19, 09:22:55 Hasonló de mégis más >:D >:D >:D
szóval ezt a videót azt hiszem Kawa csinálta, a T3-as fórumon láttam, remélem nem bánja ha ideteszem a linket :) a téma hasnoló mint amit Iwy feldolgozott : ))) http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 23, 20:15:08 http://www.starwarscrawl.com/?id=20356 (http://www.starwarscrawl.com/?id=20356)
;) :D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 23, 20:18:18 http://www.starwarscrawl.com/?id=20356 (http://www.starwarscrawl.com/?id=20356) HELP!!!Mit kéne látni??;) :D Megnyitom,elöjön a Volkendroll felirat,eltünik a messzeségbe,aztán csak a csillagos ég marad!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 23, 20:18:44 HELP!!!Mit kéne látni?? dettó! Megnyitom,elöjön a Volkendroll felirat,eltünik a messzeségbe,aztán csak a csillagos ég marad!! valami nem stimmel Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Június 23, 20:22:22 HELP!!!Mit kéne látni?? Hát gondolom pont ezt kéne látni, és tök jó.Megnyitom,elöjön a Volkendroll felirat,eltünik a messzeségbe,aztán csak a csillagos ég marad!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 23, 20:23:25 dettó! valami nem stimmel valami poéta szövege tűnne el a végtelenbe reményeim szerint... ;) :D (ha nem mén, hát kitörlöm :-\ ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 23, 20:28:14 valami poéta szövege tűnne el a végtelenbe reményeim szerint... ;) :D úgy látszik ez még valami béta verzió, mert itt csak a főcím látszik sajnos.. :((ha nem mén, hát kitörlöm :-\ ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 23, 20:34:38 valami poéta szövege tűnne el a végtelenbe reményeim szerint... ;) :D Ne töröljél,faragjál,mert mostmár qrvára kiváncsi vagyok!! ;D(ha nem mén, hát kitörlöm :-\ ) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 23, 20:56:38 Ne töröljél,faragjál,mert mostmár qrvára kiváncsi vagyok!! ;D nemigen tudok én ezen faragni, ez valami instant motyó... próbálkozzatok ti is! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 23, 21:01:12 nemigen tudok én ezen faragni, ez valami instant motyó... próbálkozzatok ti is! ;) Probálkoztam...semmi!!Legha alább azt áruld el,mit nem látunk??? Bár sejtem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Június 23, 21:08:35 Probálkoztam...semmi!! nézz meg egy másikat a LATEST gomb alatt plLegha alább azt áruld el,mit nem látunk??? Bár sejtem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 23, 21:13:04 nézz meg egy másikat a LATEST gomb alatt pl Megnéztem,,,megprobáltam,,,,nemmegy,,,,feladtam!!Tudom,én vagyok a zokni! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2008 Június 24, 02:01:22 HELP!!!Mit kéne látni?? Sot, azota ugy tunik orokre bezarta kapuit ...Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Június 24, 06:51:25 Sot, azota ugy tunik orokre bezarta kapuit ... ja, mert a lukácsfilmnek nem tetszett.... szóval ez egy olyan ügyes kis alkalmazás volt, amivel sztárvórsz stílusban lehetett főcímeket kreálni. a szöveget te írhattad be tetszés szerint. én valami ilyesmit faragtam volna: (a csillagos háttér előtt szép kék betűkkel) ... réges régen a tököli reptéren... (majd a star wars embléma stílisában) VOLKS & ROLL (utána az alulról előúszó és a végtelenbe tűnő szöveg) Vagabond első tököli buliról írt verséből részlet. jól nézett ki. kár érte... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sagaris - 2008 Június 24, 19:33:21 ja, mert a lukácsfilmnek nem tetszett.... szóval ez egy olyan ügyes kis alkalmazás volt, amivel sztárvórsz stílusban lehetett főcímeket kreálni. a szöveget te írhattad be tetszés szerint. én valami ilyesmit faragtam volna: (a csillagos háttér előtt szép kék betűkkel) ... réges régen a tököli reptéren... (majd a star wars embléma stílisában) VOLKS & ROLL (utána az alulról előúszó és a végtelenbe tűnő szöveg) Vagabond első tököli buliról írt verséből részlet. jól nézett ki. kár érte... SwishMax nevezetű gyökér "flashkészítő" szoftver tartalmaz beépítve ilyen effektet ésmég 30 napig ingyen lehet használlni. Ide asszem meg be lehet rakni flashfájlt Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Június 24, 19:39:50 SwishMax nevezetű gyökér "flashkészítő" szoftver tartalmaz beépítve ilyen effektet ésmég 30 napig ingyen lehet használlni. Ide asszem meg be lehet rakni flashfájlt Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sagaris - 2008 Június 24, 19:40:00 http://www.vulture.extra.hu/kepek/Movie1.swf
Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 24, 19:57:15 Ha nagyon-nagyon szépen beszéltek velem valamelyik éjjel esetleg csinálok egy ilyet flash 8-ban... Én mindenkivel nagyon-nagyon szépen beszélek!(Bammeg!!) ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: slavia919 - 2008 Június 24, 19:58:12 Én mindenkivel nagyon-nagyon szépen beszélek!(Bammeg!!) ;D Najó, de nemolyanegyszerűám ilyet csakúgy csinálni! De ha olyanom lesz nekifexek.Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Június 24, 19:59:21 Najó, de nemolyanegyszerűám ilyet csakúgy csinálni! De ha olyanom lesz nekifexek. :hello2: :occ14:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Binci - 2008 Június 28, 11:36:37 Szedtem össze a földön heverő Depóimat, és megláttam a Tököli hirdetést.
Láttam én azt már korábban, is de most szemet szúrt valami, ami eddig nem... A képen az előtérben egy 356-os Porsche, egy Karmann Ghia és egy 911-es van, ami egyik sem az az igazi népautó... Még a T3 lakóautó sem. Nem okoskodni akarok, de jövőre lehet olyan képet kellene betenni, ami jobban kihangsújozza a népautós jellegét a találkozónak. :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Június 28, 22:45:46 Szedtem össze a földön heverő Depóimat, és megláttam a Tököli hirdetést. Láttam én azt már korábban, is de most szemet szúrt valami, ami eddig nem... A képen az előtérben egy 356-os Porsche, egy Karmann Ghia és egy 911-es van, ami egyik sem az az igazi népautó... Még a T3 lakóautó sem. Nem okoskodni akarok, de jövőre lehet olyan képet kellene betenni, ami jobban kihangsújozza a népautós jellegét a találkozónak. :-X igazad van. minden van azon a képen a bogáron kívül. jövőre igyexünk, hogy legyen az is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: ratro - 2008 Június 29, 10:20:50 Szedtem össze a földön heverő Depóimat, és megláttam a Tököli hirdetést. én örültem neki. azokból kettő az enyém...Láttam én azt már korábban, is de most szemet szúrt valami, ami eddig nem... A képen az előtérben egy 356-os Porsche, egy Karmann Ghia és egy 911-es van, ami egyik sem az az igazi népautó... Még a T3 lakóautó sem. Nem okoskodni akarok, de jövőre lehet olyan képet kellene betenni, ami jobban kihangsújozza a népautós jellegét a találkozónak. :-X Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2008 Június 29, 10:23:36 én örültem neki. azokból kettő az enyém... a lakóautó és még melyik? :???:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Június 29, 13:42:45 a lakóautó és még melyik? :???: nincs előttem a kép, talán a 411-es? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2008 Június 29, 14:44:03 nincs előttem a kép, talán a 411-es? köszi! azt tudom, csak a felsoroltak között a 356, 911 porsche, T3, és a karmann szerepela 911 nemtudom kié Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: ratro - 2008 Június 29, 15:24:47 köszi! azt tudom, csak a felsoroltak között a 356, 911 porsche, T3, és a karmann szerepel Béláéa 911 nemtudom kié Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Június 30, 08:00:18 Szedtem össze a földön heverő Depóimat, és megláttam a Tököli hirdetést. Láttam én azt már korábban, is de most szemet szúrt valami, ami eddig nem... A képen az előtérben egy 356-os Porsche, egy Karmann Ghia és egy 911-es van, ami egyik sem az az igazi népautó... Még a T3 lakóautó sem. Nem okoskodni akarok, de jövőre lehet olyan képet kellene betenni, ami jobban kihangsújozza a népautós jellegét a találkozónak. :-X Tök jogos, de ha tudnád, hogy egy-egy ilyen kiadvány hogy készül...............talán nem is csodálkoznál! (legyen több bogár................hú ez túl sok...................legyen kevesebb bogár...................hú ez túl kevés....................az embléma legyen felül..............hú ez túl felül van................legyen rajta a bogárhátu.hu.......................hú az eddig is rajta volt ..................stb. stb. stb.) Jövöre nem lesz ekkora demokrácia a "szervezős" topikban és akkor (ha sz*r lesz a szórólap) egyedűl viszem a balhét ;). (Ja mert ennek elkövetése is az Én nevemhez fűződik!) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Július 03, 19:58:34 Szedtem össze a földön heverő Depóimat, és megláttam a Tököli hirdetést. Szerintem meg pont igy volt jó mert ezek voltak a húzóerők amiért volt kedve kijönnie annak a népautósnak is akit nem érdekel más vasa...Láttam én azt már korábban, is de most szemet szúrt valami, ami eddig nem... A képen az előtérben egy 356-os Porsche, egy Karmann Ghia és egy 911-es van, ami egyik sem az az igazi népautó... Még a T3 lakóautó sem. Nem okoskodni akarok, de jövőre lehet olyan képet kellene betenni, ami jobban kihangsújozza a népautós jellegét a találkozónak. :-X egy kis nosztalgia ;) a másnapreggelről [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Július 03, 20:00:46 és ahogy Donát barátom emlitette ezt meg kell nézni amikor egy év munkáját égetik füstölik el azon a bizonyos negyed mérföldön a büszkeségért >:D
[a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: kawa - 2008 Szeptember 12, 00:09:57 sziasztok...
bocs, de most akadt a kezembe a tököli talin készült videóm... www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv (http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Szeptember 12, 07:37:28 Csak ennyi történt ezen a találkozón? :-\
Ez nem valami jó reklám. sziasztok... bocs, de most akadt a kezembe a tököli talin készült videóm... www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv (http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Szeptember 12, 07:42:49 Csak ennyi történt ezen a találkozón? :-\ Ez nem valami jó reklám. szerencsére nem csak "ennyi" történt. készül már az összefoglaló filmecske......................igyekszem! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2008 Szeptember 12, 09:34:54 Azt meg kiváncsian várom! :)
készül már az összefoglaló filmecske......................igyekszem! ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2008 Szeptember 13, 20:54:54 sziasztok... bocs, de most akadt a kezembe a tököli talin készült videóm... www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv (http://www.t3-tuning.extra.hu/nanana.wmv) Senemviccekben a helye!! ;D ;D ;D Zsííír, feküdtem rajta!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Szeptember 15, 11:23:16 Na csumi Mindenkinek!
Gyors helyzetjelentés: Gondoltam a hétvégén, amíg mindenki hortobágyon "csücsül", folytatom az összefoglaló filmecske gyártását. A gépem viszont nem így gondolta, úgyhogy inkább "belepusztult" de nem akarta.......... >:( Az alaplap megadta Magát és Én majdnem a kardomba dőltem. Eltűnt a komplett "FATERKA"-s anyag (aki látta tudja miről beszélek, aki nem látta az már csak Hanyi vagy Holló által nézheti meg) és a tököli teljes anyag közel 90%-a. Hosszas szervizelgetés után végre megtaláltam egy kisebb részét, amit ezúton prezentálok. http://www.youtube.com/watch?v=2e07EoFyBoc Úgyhogy újból hozzákezdek! Igérem igyekszem! :-\ Üdv. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sagaris - 2008 Szeptember 20, 19:53:26 Nemkarok konkurenciát állítani Iwánnak ezzel a plakáttal csupán a magam szórakoztatására rajzolltam és osztom meg itt:
(100% vektorosan készült) (http://kepfeltoltes.hu/080920/bog_r__rny_kos__Converted__copy_www.kepfeltoltes.hu_.png) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2008 Szeptember 20, 19:59:57 Nemkarok konkurenciát állítani Iwánnak ezzel a plakáttal csupán a magam szórakoztatására rajzolltam és osztom meg itt: szerintem király :D(100% vektorosan készült) (http://kepfeltoltes.hu/080920/bog_r__rny_kos__Converted__copy_www.kepfeltoltes.hu_.png) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Szeptember 20, 21:52:10 Nemkarok konkurenciát állítani Iwánnak ezzel a plakáttal csupán a magam szórakoztatására rajzolltam és osztom meg itt: (100% vektorosan készült) (http://kepfeltoltes.hu/080920/bog_r__rny_kos__Converted__copy_www.kepfeltoltes.hu_.png) kissé pszichedelikus. mit tolsz? :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sagaris - 2008 Szeptember 21, 11:17:21 kissé pszichedelikus. mit tolsz? :-)) Arany ászokot? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Szeptember 21, 14:14:49 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Szeptember 22, 08:04:08 Nemkarok konkurenciát állítani Iwánnak ezzel a plakáttal csupán a magam szórakoztatására rajzolltam és osztom meg itt: (100% vektorosan készült) (http://kepfeltoltes.hu/080920/bog_r__rny_kos__Converted__copy_www.kepfeltoltes.hu_.png) Nekem nagyon tetszik. :D (............."metált bírod"?) ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Szeptember 22, 12:30:08 Elkészült a film(ecske).
Dőljetek hátra, adjatok hangot, kattintsatok..............és már indulhat is a "múltidézés"! http://tokol.bogarhatu.hu/video/Volks2/D--/Title_01.wmv Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Szeptember 22, 12:59:45 Elkészült a film(ecske). Dőljetek hátra, adjatok hangot, kattintsatok..............és már indulhat is a "múltidézés"! http://tokol.bogarhatu.hu/video/Volks2/D--/Title_01.wmv K*rva jó let!! Gratula!! :headbang: :hello2: :headbang: :hello2: :headbang: :hello2: :headbang: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Vagabond - 2008 Szeptember 22, 13:02:04 K*rva jó let!! Gratula!! :headbang: :hello2: :headbang: :hello2: :headbang: :hello2: :headbang: LENYÚLTADADUMÁMAT! ;D :protest:Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2008 Szeptember 22, 13:05:14 LENYÚLTADADUMÁMAT! ;D :protest: Nem baj, nem haragszom..... ::) 8) ;D ;) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Micka - 2008 Szeptember 22, 13:56:59 (100% vektorosan készült) akkor mehet polóra is gond nélkül igaz!? Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2008 Szeptember 22, 14:00:43 az iwy féle video inkább itt érhető el:
tokol.bogarhatu.hu/video/volks2.wmv (http://tokol.bogarhatu.hu/video/volks2.wmv) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Hanyi - 2008 Szeptember 22, 15:23:56 Elkészült a film(ecske). Dőljetek hátra, adjatok hangot, kattintsatok..............és már indulhat is a "múltidézés"! http://tokol.bogarhatu.hu/video/Volks2/D--/Title_01.wmv ...elmentem kötélért ;) ...egyelőre a gatyám kötném föl ;D GRATULA!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sagaris - 2008 Szeptember 22, 16:24:16 akkor mehet polóra is gond nélkül igaz!? Gondolom... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bushi - 2008 Szeptember 22, 17:22:30 nyugi az idei tavaszi vwoodstock-nak is van egy csomó nyersanyaga amit 2 hónapja odaadtam BlackP-nek soxorsításra - azóta is soxorozódik >:D
De abból is ki lehetne hozni egy faszát sőt még lehet hogy Iwy segítene is :) ...elmentem kötélért ;) ...egyelőre a gatyám kötném föl ;D GRATULA!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 Szeptember 22, 17:42:03 nyugi az idei tavaszi vwoodstock-nak is van egy csomó nyersanyaga amit 2 hónapja odaadtam BlackP-nek soxorsításra - azóta is soxorozódik >:D De abból is ki lehetne hozni egy faszát sőt még lehet hogy Iwy segítene is :) Először is köszi mindenkinek az elismerő szavakat. (Én pedig ezúton köszönöm meg mindenki segítségét, aki nélkül e film nem jöhetett volna létre) Másodszor pedig: szívesen segítek vagy akár meg is vágom a WOODSTOCK-os anyagot. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2008 Szeptember 22, 20:25:25 na, itthon letöltöttem, megnéztem.
egye meg a franc, jóvanna, megvéve! ;) :D (amúgy nemigen kellett volna szerény személyemet így megnevezni, elhanyagolható volt a szerepem. ezt komolyan mondom.) ja, és gratula! :hello2: :hello2: :hello2: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Gaga - 2008 Szeptember 22, 20:57:47 Elkészült a film(ecske). Dőljetek hátra, adjatok hangot, kattintsatok..............és már indulhat is a "múltidézés"! http://tokol.bogarhatu.hu/video/Volks2/D--/Title_01.wmv Hát ez nagyon jó! Gratula!! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Szeptember 22, 21:33:26 Not Found
The requested URL /video/Volks2/D--/Title_01.wmv was not found on this server. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Typ117 - 2008 Szeptember 22, 21:37:31 az iwy féle video inkább itt érhető el: akinek nem megy: ezt próbáljátok nézni??tokol.bogarhatu.hu/video/volks2.wmv (http://tokol.bogarhatu.hu/video/volks2.wmv) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2008 Szeptember 22, 21:49:11 akinek nem megy: ezt próbáljátok nézni?? nem aza lényeg mozzilla nem harapot rá csak a szexplórer de most már darálom le .... >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bushi - 2008 Szeptember 23, 09:09:52 BlackP! Kellenek a DVD-k!!
Másodszor pedig: szívesen segítek vagy akár meg is vágom a WOODSTOCK-os anyagot. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: aaggoottaa - 2008 Szeptember 23, 09:11:06 az iwy féle video inkább itt érhető el: tokol.bogarhatu.hu/video/volks2.wmv (http://tokol.bogarhatu.hu/video/volks2.wmv) remekul sikeult 8) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Hanyi - 2008 Október 04, 13:43:50 tökölön ki a project vezető?? :)
...van egy ismerösöm aki valami mérőkapukkal foglakozik (csinálja), gondoltam hátha érdemes lenne vele beszélni sporolás céljából... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackP - 2008 Október 04, 13:53:40 tökölön ki a project vezető?? :) küldd az infót priviben....van egy ismerösöm aki valami mérőkapukkal foglakozik (csinálja), gondoltam hátha érdemes lenne vele beszélni sporolás céljából... köszönöm! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Bripery - 2008 Október 07, 19:40:17 küldd az infót priviben. köszönöm! ez az info nekem is kene(marmint,hogy ki a project vezeto) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: bushi - 2008 Október 07, 19:47:39 A project vezetője leginkább egy csapat :)
ez az info nekem is kene(marmint,hogy ki a project vezeto) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2008 November 20, 09:30:03 A jövő évi találkozó pénzügyi rentabilitását elősegítendő, "támogatói" pólók vásárolhatók a "matrica, naptár, csecse-becse" topicban.
Jó szemezgetést, az esetleges vásárlásokat előre is köszönjük! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2008 December 21, 12:47:32 SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
Elkészültek a polok amik lettek rendelve. Akik a vonzáskörömben vannak ,laknak,járnak erre(bp XI.ker)...stb azok jöjjenek be értük.....légyszives, illetve ha tudnak segiteni barát,testvér,rokon, bogarastárs egyébb kapcsolatban lévő társuknak akkor el is vihetik nekik ami megkönnyiti a az áruteritést és nem kell postaköltséget fizetni.... remélem világos amit irtam.. Holnaptól a mühelybe átvehetöek a cuccok....... Akik tuti hogy nem tudnak bejönni érte, azok privben adják meg a nevüket cimüket és postázom a polokat. de hogy azok mikor érnek el a cimzetthez azt nem tudom garantálni...mert a most káosz van a postánál is.....ez van. türelem polot terem üdvw gumibogi Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2009 Január 06, 17:07:39 Aki esetleg lemaradt vagy csak „pótrendelni” szeretne, az nézze a:
„matrica, naptár, csecse-becse topicot” ;) Üdv.: Iwy Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2009 Január 12, 16:54:39 Engedelmével akitől ez a videó van, kötelességemnek éreztem youtube-on való megosztását. :D
.. ... . Ha bárki magára ismer, és kéri távolítsam el, megteszem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2009 Január 12, 17:21:36 Engedelmével akitől ez a videó van, kötelességemnek éreztem youtube-on való megosztását. :D ezt már látta mindenki ;)http://www.youtube.com/watch?v=2FmVL5R4B9o&feature=channel_page Ha bárki magára ismer, és kéri távolítsam el, megteszem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: gumibogi - 2009 Január 12, 17:22:50 ezt már látta mindenki ;) az igaz ....de jó volt röhögni most is rajta..... ;D ;D ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Spike - 2009 Január 12, 17:24:37 az igaz ....de jó volt röhögni most is rajta..... ;D ;D ;D ez megunhatatlan . ! így van ! ;DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Závodszky Iwán - 2009 Január 12, 17:33:17 Engedelmével akitől ez a videó van, kötelességemnek éreztem youtube-on való megosztását. :D http://www.youtube.com/watch?v=2FmVL5R4B9o&feature=channel_page Ha bárki magára ismer, és kéri távolítsam el, megteszem. ..............ha már a szennyest teregetjük ;D, én is vágtam belőle akkoriban egy kis spotot: http://www.youtube.com/watch?v=jqjyAK4oc_k ................béke, "szánrájsz" ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2009 Január 12, 18:27:47 Ez különben ki?
Engedelmével akitől ez a videó van, kötelességemnek éreztem youtube-on való megosztását. :D http://www.youtube.com/watch?v=2FmVL5R4B9o&feature=channel_page Ha bárki magára ismer, és kéri távolítsam el, megteszem. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sompi - 2009 Január 12, 18:29:39 Ez különben ki? sztem a szeki. vagy tévedek? ...bár őt még én nem láttam ilyen "fáradtan" soha... :)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Mr.Horsepower - 2009 Január 12, 18:33:55 sztem a szeki. vagy tévedek? ...bár őt még én nem láttam ilyen "fáradtan" soha... :) Hát a Szeki biztos nem.Nem fáradtan élőben. >:DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Kristóf - 2009 Január 12, 18:35:27 sztem a szeki. vagy tévedek? ...bár őt még én nem láttam ilyen "fáradtan" soha... :) szerintem ki van írva a másik videó elejéndrink&roll with Lajos Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Sompi - 2009 Január 12, 18:50:15 sztem a szeki. vagy tévedek? ...bár őt még én nem láttam ilyen "fáradtan" soha... :) sejtettem hogy tévedek! :)bocsi Szeki! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2009 Január 12, 18:56:14 Hát a Szeki biztos nem. Hat kint a mezoben tenyleg ugy nez ki, a haja is ugy van nyirva, de a masik, buszos videoban jol latszik, hogy o Lajos. :-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2009 Január 12, 19:28:29 Idén tudjuk már hány párhuzamos program lesz a 3. Volks buli napján? :???:
Tavaly gyorsulás a tali mellett, Kunmaradarason driftnap, és volt még asszem pesten is vmi kiállítás vagy mifikusz... :-\ Fórumos népautós meg a 4. program volt... Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2009 Január 12, 19:30:32 Szóval a Lajos.
De ki Ő? Bogaras buszos vagy valakinek a valakije? Hat kint a mezoben tenyleg ugy nez ki, a haja is ugy van nyirva, de a masik, buszos videoban jol latszik, hogy o Lajos. :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: tazoli49 - 2009 Január 12, 19:32:38 Szóval a Lajos. De ki Ő? Bogaras buszos vagy valakinek a valakije? Nemigaz hogy a Lajost nem ismered...?! Tudod aki fertelmesen bebaszott tökölön! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2009 Január 12, 19:50:32 Nem voltam ott.
Nemigaz hogy a Lajost nem ismered...?! Tudod aki fertelmesen bebaszott tökölön! ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2009 Január 12, 20:49:43 Szóval a Lajos. De ki Ő? Bogaras buszos vagy valakinek a valakije? valakinek a valakije. bogarasok nem szoktak így becsápolni :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Mr.Horsepower - 2009 Január 12, 20:51:02 valakinek a valakije. Azért ezt gondold át. ;Dbogarasok nem szoktak így becsápolni :-)) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2009 Január 12, 20:55:20 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Mr.Horsepower - 2009 Január 12, 20:58:29 megtettem :occ14: Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2009 Január 12, 21:00:27 na jó, de akkor függőleges helyzetben voltam. eldőlni elég ritkán szoktam :-) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2009 Január 12, 21:01:52 na jó, de akkor függőleges helyzetben voltam. eldőlni elég ritkán szoktam :-) Nekem mégis a gyümileves-dobozos tetszett...a tombolán... ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2009 Január 12, 21:13:15 Nekem mégis a gyümileves-dobozos tetszett...a tombolán... ;D Nah errol meselj egy kicsit, legyszi' :-)Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2009 Január 12, 21:18:38 Nah errol meselj egy kicsit, legyszi' :-) Fotón is meg lett örökítve, de a másik gépemen van... ;D (vagy valakinek a képtárában is megvolt....csak nem emlékszem, kié...) Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2009 Január 12, 21:31:03 Nah errol meselj egy kicsit, legyszi' :-) Nagyon nagy piszok ez a TBK.... ;D http://kepeim.hu/userlapok/picture.php3?kid=1180271&u=16632&t=1 [a csatolmányt egy admin törölte] Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Protheus - 2009 Január 12, 21:39:59 Nagyon nagy piszok ez a TBK.... ;D Uristen, de hat ott gyerekek is vannak!! :-DCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2009 Január 13, 06:26:40 Uristen, de hat ott gyerekek is vannak!! :-D De azért azt az őszinte örömöt gondolom látod az arcán, hogy végre nem sör a nyereménye... >:D >:D >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2009 Január 13, 21:48:32 De azért azt az őszinte örömöt gondolom látod az arcán, hogy végre nem sör a nyereménye... >:D >:D >:D búza! :-PP Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Rulezka - 2009 Január 13, 22:34:59 Nagyon nagy piszok ez a TBK.... ;D >:Dhttp://kepeim.hu/userlapok/picture.php3?kid=1180271&u=16632&t=1 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: TBK001 - 2009 Január 14, 07:31:13 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Rulezka - 2009 Január 14, 19:50:40 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2009 Január 16, 02:29:32 na, buzik, le lehet rólam zizzenni.
elég nagy trauma volt, hogy gyümölcslevet nyertem tombolán. emlékeim szerint gyorsan el is ajándékoztam valakinek. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2009 Január 16, 21:27:48 na, buzik, le lehet rólam zizzenni. Most esett le. Te vagy a képen?elég nagy trauma volt, hogy gyümölcslevet nyertem tombolán. emlékeim szerint gyorsan el is ajándékoztam valakinek. Mi lett a mellizmaiddal? Vagy sosem volt? >:D >:D >:D ;D ;D ;D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Pityubacsi - 2009 Január 16, 22:09:46 Most esett le. Te vagy a képen? Mi lett a mellizmaiddal? Vagy sosem volt? >:D >:D >:D ;D ;D ;D neked is szól az előző :-PP egyébként lecsúszott a hasamra. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2009 Január 19, 18:08:50 az egyik lehetséges zenekar tökölön a T3-as klubból
egy kis segítségre szorulnak , ha van rá módotok akkor szavazzatok rájuk léci Üdvw ! Kis segítséget kérek tőletek, 500 szavazatot kéne összeszednünk, hogy a Pannónia Fesztiválon felléphessünk. CSak fél perc szavazni, lécci szavazzatok: Vadvirágok Blues Band http://pannoniafesztival.hu/szavazas/ thx BB Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: AZS - 2009 Január 19, 18:13:21 nrkünk kell kitalálni, hogy kik ők? vagy csak én vagyok megint vak? Vadvirágok Blues Band Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BlackPsenior - 2009 Január 19, 18:14:46 az egyik lehetséges zenekar tökölön a T3-as klubból egy kis segítségre szorulnak , ha van rá módotok akkor szavazzatok rájuk léci Üdvw ! Kis segítséget kérek tőletek, 500 szavazatot kéne összeszednünk, hogy a Pannónia Fesztiválon felléphessünk. CSak fél perc szavazni, lécci szavazzatok: Vadvirágok Blues Band http://pannoniafesztival.hu/szavazas/ thx BB nyomtam. meg a Blues Company-ra is. Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Balage - 2009 Január 19, 18:16:41 Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: 1303LS - 2009 Január 19, 18:53:18 Üdvw ! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2009 Január 19, 18:54:40 Megvolt, visszaigazolt, de nincs semmi ahol meg lehetne nézni, hogy hol tart a csapat? sajnos nemtom nem értek hozzáCím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: Dr.gonzo - 2009 Január 19, 19:42:39 az egyik lehetséges zenekar tökölön a T3-as klubból ez amugy egy nagyon-nagyon jo fesztivál,rengeteg zenekar küzd a bejutásért!!egy kis segítségre szorulnak , ha van rá módotok akkor szavazzatok rájuk léci Üdvw ! Kis segítséget kérek tőletek, 500 szavazatot kéne összeszednünk, hogy a Pannónia Fesztiválon felléphessünk. CSak fél perc szavazni, lécci szavazzatok: Vadvirágok Blues Band http://pannoniafesztival.hu/szavazas/ thx BB hajrá! Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: wob974 - 2009 Január 27, 14:56:53 Már lezárva a szavazás.
205 zenakar gyűjtött min 500 szavazatot. Ebből hogy választanak. >:D Cím: Re: Tököli Volks and Roll party 2008.05.31-06.01. Írta: BigBug - 2009 Március 01, 10:19:02 nem kéne már ezt a topicot bezárni ?????????????????
Powered by SMF 1.1.4 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |